Látomás

Perifériára szorult lelkek vagyunk,
Hol, sűrű cseppekben folyt a könny,
S becsületünk sok csorbát szenved,
Hogy életünk hossza, legyen a legszebb.
Kocsonyás, sikamlós talajon csúszunk,
Mint hatalmas amőbák a táplálékért,
Bekebelez, nem enged semerre,
Csak ha erőszakkal szállunk szembe.
Kínzó fájdalom ér, ha lenyelnek,
Mert ellöknek, s megemésztenek,
Fogysz bőszen, s a lelked apad,
Mert útvesztőbe engedted magad.
Kik barátok voltak, most ellenségek,
S ellenségekből, barátok születtek,
Jól dönts a távoli jövőt illetően, 
Hogy találkozni tudjunk az új esztendőben.