Tyr a múlt harcosa 1

1. fejezet.

Tyr

Mikor beköszöntött a Ragnarök, vagyis a világ vége, minden és mindenki elpusztult. Azaz, volt egy kivétel. Ő volt Tyr, a háború istene. Ott állt a csatatér közepén, hosszú, szőkésbarna haját jeges szél borzolta, míg szigorú nézésű, barna szemivel a holtakat kémlelte. Baljában véres kardjának aranymarkolatát szorongatta. Jobb keze hiányzott.
Szemben vele egy hegy magasodott, tetején egy várral, melynek büszke tornyai mutatták, hogy nagy hatalmak laktak benne. A hadisten felnézett erre a várra, majd fáradt léptekkel elindult felé. Tíz lépést tehetett meg, mikor valaki belemarkolt nadrágja szárába. A férfi lenézett, és egy aranyszőke hajú, égszínkék szemű asszonyt látott. A nő arcán csúnya sebek éktelenkedtek. Tyr fél térdre ereszkedett, és karjába vette az asszonyt.

- Tyr! Az aranyalmák! Mensd meg őket a pusztulástól!- könyörgött a nő.
Még mondani akart valamit, de a szeme fennakadt, és sóhajtott még egy utolsót. Keze, mely eddig a férfi ingét szorongatta, most ernyedten hullott mellé. A férfi óvatosan letette a karjában tartott holttestet, majd a vár felé nézett, majd bólintott, jelezve határozott.
- Nem lesz az almáknak semmi baja! Ígérem! Álmodj békében Frigg!
Óvatosan letette a holttestet, majd ismét a várra nézett, és elindult. A kapuban átlépett két holttestet. Az egyik Heimdall, Azgard őrzőjének, a másik Loki tűzistennek volt a holtteste Jól látta, ahogy a paloták sorra kapnak lángra, mert a tűzóriások felgyújtották őket. Belépett a kertbe, és az aranyalmafához ment. Azon tíz alma csillogott. A férfi leszedte az elsőt, és két harapással elintézte. A többi alma is hasonló sorsra jutott. Az almák akkorák voltak, mint egy nagyobb dió. Gyorsan végzett velük.

Hirtelen eltűnt a talaj a lába alól, smaragdzöld fény ölelte körül. Nem zuhant le, hanem lebegett. A férfi először úgy érezte, megfagy, majd hogy megsül, testét fájdalmas görcsök rohamozták meg. Ekkor úgy érezte, szétszakad a teste. Jobb keze, mely eddig hiányzott, most kinőtt. Végül a fény eltűnt, és a csatatér felől három fénycsík indult el, egyenesen felé. Becsapódtak a testébe, valósággal felnyársalva a férfit. Ám ez koránt sem volt így. A fények közül egy a mellkasába, egy a homlokába, a harmadik két ágra szakadva a tenyerébe szívódott. Erőt, hatalmat, és bölcsességet, halhatatlanságot kapott ez által, s a fények nyomán megjelentek a négy tulajdonságot szimbolizáló rúnák. Homlokán Odin rúnája, az Ansuz, mely a tisztánlátást, a szíve fölött a Kenaz, mely a bölcsességet, jobb tenyerében a Hangalaz, mely az üdvözülést, bal tenyerében, pedig a Wunjo, mely a dicsőséget szimbolizálta. Majd visszakapta a lába alá. Azgard lángolt, és a tűz gyorsan terjedt Tyr felé, mivel a szél felé sodorta a lángokat. El kell tűnnie, mielőtt megég, vagy ami még rosszabb a tűzóriások kapják el, és akkor biztosan meghal.

Rohanni kezdett, látta, ahogy a lángok már félig elborították az egyetlen épp kaput, melyen át ő is bejutott. Ki kell jutnia azon az átkozott kapun, anélkül, hogy megégne. A szél belekapott ismét a hajába, és látta, ahogy a lángok elborítják a kaput, és kezdenek a falakra is átterjedni. A fal túl magas volt ahhoz, hogy egy ember, vagy isten egyetlen ugrással átugorja. Nem volt választása, meg kellett próbálkoznia a fal átugrásával, anélkül, hogy érintené. Hátrált három métert, majd nekifutott, és ugrott. Pont a fal tetején kötött ki. A tűz azonnal belekapott a nadrágjába, és megperzselte a haját, és az arcát. Csukott szemmel ugrott, egyenesen a vizesárokba. Prüszkölve bukkant fel, majd három karcsapással az árok széléhez úszott, és kimászott. Felmászott a töltésre, s hallotta a tűzóriások sátáni kacaját, ahogy örülnek, hogy legyőzött ellenségeik otthonát elpusztíthatták.

Keserűség és fájdalom szorította össze a szívét, gombócot képezve a torkában, könnyeket csalva a szemébe. De ezen már nem segíthetett, most menekülnie kellett. Újra Vigrid mezejére ment, ahol családtagjai holttestével nézhetett szembe. Megkereste a döglött Fenrir farkast. Ő volt, aki leharapta a jobb kezét, és aki elnyelte apját, az istenek királyát, Odint. Kihúzta a kardját, és felhasította a farkas hasát, és látta, ahogy kifordul belőle a halott Odin félig megemésztett holtteste, és vele együtt a lova, a nyolclábú Sleipnir. Odin még holtában sem engedte el csodás dárdáját, a Gungnirt, mely soha nem téveszti el a célját, és képes volt villámokat szórni. Tyr magához vette ezt a csodálatos dárdát, melynek nyelére rúnák voltak vésve. Letisztította a lándzsa nyelét és hegyét, majd ránézett halott apjára, és így szólt:
- Köszönöm, atyám! Ígérem a Gungnir-nak nem esik bántódása, Vigyázni fogok rá.
Menni akart, de ismét eltűnt váratlanul a talaj a lába alól, és zuhanni kezdett. Felkiáltott, de nem hallotta a saját hangját. Elvesztette az eszméletét, azt sem tudva hol ér földet.