Történetek

Két borzas, barna hajú lány áll egymással szemben. Mindketten a másik borostyánsárga szemeibe néznek.

- Miért minden csalódás? Félek. – szólal meg egyikük.
- Mert Te nem győzhetsz. Ha győztes lennél, a holnapi vonaton ülnél. Velük. De nem vagy, nem lehetsz győztes. Csalódottnak kell lenned. Írnod. És félned…
- De miért nekem? Boldog a világ, csak én vagyok boldogtalan?
- Kárhozott vagy. Elkárhozott. Elkárhoztattak a szavaid. A mozdulataid. A tetteid. Félsz.
- Mitől félek. Magam sem tudom. – félrepillant, s a másik is ezt teszi.
- Mindentől. Tőlem. Magadtól. Az emberektől. A szerelmedtől. A jelentől. S a jövőtől.
- Félelem? Egy fekete ruha, s egy piros-fehér-zöld zászló szívembe szúrva.
- Nem piros-fehér-zöld. Fekete. Akárcsak te.
- Fekete Macska vagyok.
- Ostoba vagy. Szomorú, érzelmes kislány, aki elzárkózik a világtól.
- Nem vagyok ostoba. Tudom, mit jelent.
- Azt sem tudod, léted mit jelent!
- Érzelmeim vannak. Tudok szeretni. S gyűlölni.
- Nem tudsz. Ha szeretni tudnál, nem félnél. S ugyan kit gyűlölhetnél?
- Gyűlöllek. Téged. És te is engem.
- Sajnállak. Ha te nem vagy, nem lehetek én sem. Nem irthatsz ki.
- Ha te nem vagy, nem lehetek én sem.
- S a vonat elmegy. Nélküled.
- Hagyd abba! Nem igaz, amit beszélsz!
- Sajnos igaz. S már ő sem szeret. Fogadd el.
- Hazudsz! Aljas vagy! Őrült!
- Már az írásodat sem akarja elolvasni. Nyisd ki a szemed. Nem érdemel már meg.
- Ne! Fogd be a szád!
- Őrült lennék? Vedd észre, kivel beszélgetsz! Egy vagyok veled.
- Egy vagyok veled…


2006. szept. 21.