Szűzföld 1.

Súlyos repedések nyíltak mezei virágok helyett, mint megannyi kicserepesedett száj, kókadt fűszálak délelőtti sárga árnyékot tartottak menedékül egymásnak. A maradék, kifacsart pára tétován rebbent egy kicsit, s beletörődve a sors egyértelmű útjelzésébe, gyorsulva felszállt az eltévedt, halovány égi birkák közé.
- A legszebb, amit nem láthattál még! – oktat egy hang valahonnan belülről, mélyről.
Távolabb, mintha tiltón hordta volna oda akadályként a földet gyurmázó kéz, szigorú-zölden magasodik a hegy. Hirtelen, elkapkodva nőhetett ki a meredély a lapos mezőből, mert elfelejtett lankás kapaszkodót építeni a fáradt kirándulók számára.
Elvarázsol a táj és bűvöletbe ejt Imélda.
Egyetlen, y-ágával villámokat kísértő, meghatározhatatlan fajtájú fa feltűnőre festett csíkja jelzi, hogy a semmi közepén sem torpan meg a turistaút, jó irányba tartunk.
Néha szökell egyet-kettőt, előreszalad pár lépést, vagy hátrafelé lépked, hajzuhatagát rendezgetve mosolyog rám. Máskor kézenfog, együtt bandukolunk, hogy aztán újra nekiiramodjon, és minden tikkadt rovar azt képzelje, hogy aranyhajával a napsugár jött el közéjük.
A lelkem szárnyal, a csomag lassú, a lábam nehéz.
- Oda kell felmászni? – hüledezett hirtelen, mintha szökdécselésével és futkározásával már nem tette volna meg így is duplán az utat.
- Oda! – mutattam kissé jobbra, ahol a legfüggőlegesebben magaslik.
- Mi lenne, ha előtte pihennénk egyet? – kérdezte.
Pihenésképpen lekapta a két gombbal nyíló, kibújós felsőjét, és zászlóként lobogtatva belerohant a perzselő határba.
Ledobtam kezemből a megszívott hőségtől dupla súlyúra duzzadt csomagot, és üldözőbe vettem Iméldát. Száraz levegő hasította a torkom, de rohantam a meztelen hát és a kapkodva billegő, fehér sort nyomában.
Végzetesen csökkent a távolság!
- Elkaplak!
- És akkor mi lesz? – lihegte szembefordulva.
Mire megugrottam a maradék 4 lépést, ledobta a felsőjét, és hirtelen vetődéssel ráfeküdt. Alulról nézett rám, megjátszott ijedtséggel:
- Legyőztél. Most mi lesz?
- Te vagy az első zsákmányom ezen a réten, úgyhogy meg fogom ünnepelni! – Egyik lábam felemeltem, s óvatosan a hetyke mellek fölé eresztettem.
- Jaj-jaj! Avatási szertartás része lettem, könyörülj! – siránkozott csillogó szemekkel.
- Minden óhajomat teljesíteni vagy köteles!
- Először vedd le a cipődet, légy szíves! – rimánkodott, pedig nagyon ügyeltem arra, nehogy hozzáérjek a hófehér bőréhez.
Kiléptem mindkét cipőmből – biztos, ami biztos -, de máris újabb kéréssel állt elő:
- Vedd le a nadrágod is!
Örömmel teljesítettem, de azért morogtam:
- Tévedésbe estél, nekem lehetnek kéréseim! Micsoda győzelem ez?
- Tovább… - súgta kéjes búgással, s a lekerülő ruhadarabjaimat alkalmi fekvőhelye komfortjához használta. – Visszateheted a lábadat, ha már legyőztél!
Nézegetett alulról, s ettől az édes nézéstől erőteljes kapaszkodásba kezdtek a duzzadt sejtek. Odapillantottam, mit láthat: egy párzásra kész bikát.
- Mit parancsolsz kedves vadász?
- Beléd akarom üríteni a táramat! - közöltem nyersen.
Kicsit felhúzta a lábát, megemelte a fenekét, s lefejtette a rövidnadrágot, miközben többször megizgatta az egyúttal lecsúszni készülő bugyit. Ezt sosem fogom megérteni! Miért nem lehet egyszerre lehúzni két ruhadarabot, vagy miért kell a bugyi pántját elrendezni arra az egy másodpercnyi időre, amíg az is sorra nem kerül?
- Mi lesz velem?… Gyere, használj!
Gyönyörködtem. Lapos hasa alatt duzzadt ajkak takarták a rést, ahová napok óta szerettem volna eljutni. Pihegőn mozgó, hamvas mellei csúcsán kislányosan kúpos bimbók. Kislányosan… Azt képzeltem, hogy szűz még, legalábbis mostanáig nem falta kétkézzel az élvezeteket, ártatlan arcvonásaihoz, gyermeki bájához nehezen illett a szemérmetlenül kitárulkozó póz.
- Gyere, használj! – ismételte. – Gyere belém!
Kiröppenő szavai is ellentmondtak az elhagyott, édes ajkaknak és sugárzó mosolyának, de ettől csak még izgalmasabbá vált a helyzet.
- Csak nézlek egy kicsit, olyan nagyon szép vagy!
Közben térdeimet elhelyeztem a lábai között, két kezem megsimította a nyakát, vállát, és röpke kanyar után megállapodott az ingerlő cicik halmán. Csípőmet leeresztve, telt férfiasságom a nyílás fölé helyeztem, és apró mozdulatokkal húzogattam rajta, amire még nagyobb terpesszel válaszolt.
- Ugye, vigyázol? – kérdezte.
Hangjában nyoma sem maradt a korábbi, ingerlő bujaságnak.
- A hasadra engedjem? Vagy a cicidre?
Nem válaszolt, lehunyta a szemét.

Óvatosan, nehogy nagyon nyomjam, ráereszkedtem, és megkóstoltam a kúpokat, nyelvemmel körbe-körbejártam mindkettőt. Minden kerülőnél kapkodott be egy kis levegőt, és mosolygott.
Fentebb csúsztam, s rátapadtam az ajkaira. Szétomlott a szám alatt, beszippantotta a nyelvemet. Falánk csókolózás közben a farkam megállapodott a bejáratnál, és éreztem, hogy Imélda egész teste megfeszül.
- Ugye, vigyázol? – kérdezte újra, mohó számba súgva forrón.
- Vigyázok rád, majd kihúzom időben… - nyugtattam meg. Az előbb biztos nem figyelt a kérdéseimre, de majd feltalálom magam, hová eresszem a produktumot.
- Nem a kivevés… - súgta, mintha nem is egy napégette, néptelen mezőn hevernénk, hanem egy pókerklub asztalán, körülöttünk meditáló arcokkal.
Néhány centire felemeltem a fejem, ne csak a tágranyílt szemét lássam, és értetlenül, kérdőn néztem Iméldára.
- Nem a kivevés… - rugaszkodott neki ismét – hanem befelé vigyázz… te leszel az első – tette hozzá kis zavart mosollyal.
Visszahajolva elborítottam az arcát, szemét, homlokát seregnyi apró puszival, miközben nevetett, s a nyakamnál fogva tartott szorosan, mérsékelt mozgásteret biztosítva.
- Gyere vissza! – Nyíló ajkait kínálta.
Nyelvemmel körbekerültem, kicsit, majd minden mozdulatnál egyre mélyebben nyomakodtam be, szertelenül fickándozva a szájában, kihúzva, visszakéredzkedve…
- Ilyet csinálok a punciddal is!
Megfordulva melléje heveredtem, könyökre támaszkodva lassan közelítettem az áhított szirmokhoz.
- Ez jó lesz… – Elhagyta a suttogást, s a félméternyi távolsággal nehezen indokolható hangerővel mondta. Újra felfedeztem az erotikát, a befogadni kész nő lázító hangszínét.

Erősebben felhúzta, és még szélesebbre tárta a lábait. Orrom a csupán fonalvékonyságúra nyíló puncijához ért, amíg a sima szeméremdombjára helyeztem bekopogtató puszijaimat. Apró nyögéseket és kapkodó levegővételt hallottam, s mikor ezen szuszogva nevetgéltem, még gyorsultak a nyögdécselések. Nyelvem hegyével betüremkedtem a rózsaszín-bordó nyíláson, ahol nedvességre leltem, ujjaimmal széthúzva a szirmokat, kis kandúrcica módjára lefetyeltem.
Imélda teste elernyedt, átadta magát a nyomakodó-kutakodó, csúszós élvezetnek, s néha megfeszült, amikor nyelvem végigszántotta minden titkos helyét. Amikor állandósulni látszott az addig kinyíló-összehúzódó, kisujj-méretű bejárat, óvatosan bevezettem a megfelelő ujjamat, s egészen addig mozdulatlanul hagytam, míg Imélda testén meg nem éreztem az újra-elengedést. Csupán egy pillanatig tartott, s ettől kezdve folyamatosan mozgott kisujjam körül, és egyre nagyobb hangerőre csodálkozhatott a mező élővilága.
Bele-belecsókoltam a pirosló csodába, nyalogattam a sötétebb színben pompázó, apró, bimbószerű csiklóját.
Éreztem, hogy fészkelődik, s fordított fagyiként – ahol a gombócok vannak alul - megmarkolta a farkamat, s nem is eresztette két kezéből.
Kihúztam a legkisebb ujjamat – reklamáló morgást hallottam -, s helyette becsúsztattam egy másikat, s elégedetten tapasztaltam, hogy a jól megtervezett, rugalmas női test engedelmesen alkalmazkodik a méretváltozáshoz.
Egy pillanatra megfogtam a kezét, jelezve, hogy én már hegymászás nélkül is közel járok a csúcshoz. A tapintás, az illatok érzékelése és a vizuális élmények mellé még csúszkáló kezeinek élvezete is társult, s tartottam tőle, hogy hipp-hopp önállósodva férfiékem, nem tudom megvárni, hogy erotikus játszótársam is célba érjen.

Kihúztam a második felfedezőt is, nedvességtől csillogóan került ki a napfényre. Imélda tudta, mi következik, markai szabadon bocsátottak, s csípőjét kissé megemelve várta, hogy rendeltetésszerűen használjuk egyszerre, mindkettőnk nemi szervét.
Már alig bírtam visszatartani a karámból kiszabadult, megvadult bikát, amint öklelésre készen akart megharcolni a nedvességért. Úgy gondolta, hogy menten megfürdik a tágranyíló csodában, s úgy fickándozik majd, hogy közben körülöleli a bársonyos kéj…
Csakhogy határozottan megfogtam a tövénél, s ahol nemrég még a nyelvem barangolt, most megmutattam a járatlan tájnak, mire számíthat hamarosan. Most! Csak a fejével próbálgattam, mennyire látnak itt szívesen, s mivel minden újabb visszahúzódáskor kitárva jött utánam a rés, nem halogattam tovább a teljes benyomulást. Elnyelt a mélység!
Nem húztam ki a farkam - ahogy legjobban szeretem - majdnem teljesen, hogy aztán megint teljes hosszában betoljam, hanem csak picit mozgattam, Imélda szorító karjai is azt jelezték, hogy maradjak ebben a helyzetben. Ahogy az intim régiónkban történt, ugyanazt másoltuk egész testünkkel: egybefonódva feküdtünk.
Az aprócska mozgás is elegendőnek bizonyult azonban ahhoz, hogy érezzem a vég kezdetét, ezért amikor megfeszülő testet éreztem magam alatt, a hangok gyorssá váltak, és többütemnyi lélegzet várt felszabadult sóhaj formájában kitörésre, gyorsan kihúztam a felbőszült bikaként fújtató szerszámomat. Utolsó erőmmel a lány hasához illesztettem, s abban a pillanatban elárasztottam a romlatlan testrészt, ugyanekkor valahonnan távolról, mégis karnyújtásnyira felszakadt a hosszú, elégedett sóhaj.

Lábai között félig ülő, félig kificamodottan térdelő helyzetben üde melleire eresztettem a fejem, játékosan-cuppanva bekaptam a bimbót.
Később megkerestük a szertehagyott csomagokat – benne az elolvadt szendvicsekkel és a felforrt üdítővel -, és egészen a hegy lábáig sétáltunk kéz a kézben, meztelenül. Mint egy lakatlan szigeten tennénk, zavartalanul.
Egy vékony patak csörgedezett ott, jéghidegébe süllyesztettük az innivalókat és markunkból kortyolgattuk a csillogó vizet.
- Hogy tudtok ezzel szaladni? – mutatott hajladozás közben a farkamra.
- Láthattad, utolértelek.
- Sose tudtam elképzelni, hogy-hogy nem zavar, pont rossz helyen van…
- Tudok neki jobb helyet! – Már az ötlettől beindult a daruszerű mozgás, ami szemmel láthatóan felkeltette Imélda érdeklődését, és elém kucorodva nézegette, ahogy a békésen szendergő-himbálózó testrészem kemény életre kel.
- A szám is szűz ám! – nézett felfelé nevetve.
- Tényleg?
A tövénél, közvetlen a zacskó felett izgett-mozgott fürge nyelvével. – Ühüm – válaszolt közben.
- Ezen könnyen segíthetünk! – lelkesedtem.
Szeretem az ilyen, kéz közreműködése nélküli szopogatást, nyalogatást, Imélda pedig nagyon értette, hogy lehet a végletekig fokozni az izgalmakat, majd más tájakra vándorolva újra kezdeni a játékot.
- Ezt tanultad? – szemtelenkedtem.
- Mondtam, hogy szűz a szám… még egy percig… csak azt csinálom, ami jólesik nekem.
- És nekem!
- Ennek örülök, de ne beszéltess!
Eltoltam a fejét, illetve eltoltam volna, de ragaszkodott hozzá, hogy egészen közelről lássa a kilövellést, és jutott a szájába, nyelvére, arcára, cseppent az ágaskodó cicire…
Benne jártunk a délutánban, kicsit megéheztünk - de az innivalók között akadt olyan, amivel a szomjunkat csillapíthattuk-, elhatároztuk, hogy a közeli faluban veszünk valamit. Ehhez fel kellett volna öltözni, de valahogy egyikünknek sem volt kedve véget vetni a kirándulásnak.

Még a hegy lábánál talált ócska, düledező kunyhó, talán egykori vadászház fala mellett megpróbáltunk néhány kézenállást bemutatni – kevés sikerrel -, majd Imélda fel akarta eleveníteni kedvenc taligás játékát. Nekem is rémlett óvodás koromból. Örömmel kaptam az alkalmon! Kezeit a földre téve, nyújtotta felém a lábait, hogy toljam, mint a taligát…
Amikor nevetgélve megunta, elégedetten tapasztalata, hogy a női taliga látványának hatására készen állok…
- A popsim is szűz… - kacagott – de azt még nem szeretném…
- Hátulról, mint a kutyák? – ötleteltem készségesen.
- Jöhet… - nyalta meg az ajkait.
Mögé térdeltem, s mikor többszöri felszíni bekéredzkedés után befogadásra leltem, derékból ráhajoltam, és megmarkolva a finom melleit. Utána tíz ujjammal egymásba olvadó, piros csíkokat rajzolgattam a hátán, majd néztem a bársonyos mozgást a kívánatos félgömbök alatt…
- Bánod, hogy nem mentünk fel? Lebeszéltelek… - Imélda feltámasztott fejjel nézett a meredély irányába.
- Könnyű volt eltérítened. Én azért jártam a csúcson, háromszor is!

Amikor mégis elszántuk magunkat a visszaindulásra, még egy búcsúpillantást vetve a megmászatlanul maradt hegyre és a jól megismert mezőre, meg sem fordult a fejemben, hogy éppen egy év múlva újra látom ezt a tájat, és… De ez már egy másik történet!
Az üresen kongó, apró falusi boltban megvettük az egész pékáru-készletet, mind a két száraz zsemlét. Mire a boltos kiszámolta a fizetendő összeget, s az ajtóig értünk, a kétmaroknyi eledel már el is tűnt bennünk.