Sztriptíztől hajnalig 4/1.

– Balkezes vagy? – csodálkozott a srác lefelé nézve.


– Dehogy, csak amaz megfájdult – válaszolt a mellette, felhúzott térdekkel ülő, hosszú, feketehajú lány, egy pillanatra sem hagyva abba a nadrág elejének gyűrögetését.


Az alacsony csaj, aki az előbb beengedett, felkacagott mögöttem, mire a tágas nappali egyik sarkában szétterült, négytagú társaság felnézett, és ki-ki egy biccentéssel, mosollyal vagy csupán egy laza kézmozdulattal üdvözölt.


– Tudjátok, miért jobbra gombolódnak a pasi-nadrágok? – kérdezte a körből a másik lány az izgatottság olyan fokán, mintha a megfejtésen múlna a fődíj. – Hogy be tudjuk csúsztatni a kezünket! – Állítását szemléltetni akarta a közelében, tőle balra ücsörgő srác farmerén, ám ehhez előbb le kellett húzni a cipzárt. Odahajolt hát, lehúzta, és bizonyosra akart menni, ezért az egyetlen gombot is kikapcsolta. Visszaült a helyére, és immár akadálytalanul be tudta mutatni, hogyan siklik be egy kisméretű kézfej a nadrágba, még akkor is akadálytalanul befér, ha a bentlakó erre a mozdulatra hirtelen felemeli a fejét, és veszett merevedéssel reagál. A nadrág és tartalmának tulajdonosa nagyokat pislogott, de élvezte a mutatványt.


Úgy láttam, jól indul a buli, bár még hivatalosan el sem kezdődött.


A ház úrnője, a buli szervezője, Tünde még az emeleti szobájában készülődik – mint ezt megtudtam attól a csajtól, aki csengetésemre széleste tárta az ajtót –, és láttam a nyitott garázsajtón át közös barátnőnk, állandó stopposom, Mariann kocsiját is, rajtuk kívül talán csak ez a néhány korai, igen vidám vendég tartózkodik egyelőre a hatalmas házban.


A sliccekhez jól értő lány – ő volt az, aki a közelmúltban úgy utazott négy pasi társaságában, hogy odafelé is kettőt, visszafelé is kettőt lekezelt – mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, vagy abból a „korai”-t:


– Nem korai ez még? – Bizonytalanságát demonstrálva, kezét mégsem húzta ki a srác nadrágjából.


– Hagyd már! Ezt csináltam egész úton! – csattant fel panaszos hangon a feketehajú, aki egyelőre csak kívülről markolászta a mellette terpeszkedő fiú farkát. – A főnökömnek az a mániája – tette hozzá magyarázatképpen –, hogy vezetés közben, mármint amíg ő vezet, egész végig húzogassam a dorongját, csak lassan, hogy ne is süljön el és ne is lankadjon le. Még jó, hogy most csak eddig jöttünk.


– Elhozattad magad?


– El hát! – felelte büszkén. Kicsit helyezkedett, de felhúzott lábai között így is, úgy is jól ki lehetett venni apró bugyijának még parányibb mintáit: két virágot. – Azt mondtam, rokonlátogatóba jövök.


– Miért nem hívtad be?


– No, még az kéne! Itt is azt húzogassam… – zsörtölődött, miközben elégedetten végigfuttatta ujjait a srác jól kirajzolódott farkán.


– Felmegyek Tündéhez – jelentettem ki, mivel a lentiek valószínűleg jól ellesznek egy darabig, egy plusz markolásznivalót meg nem biztos, hogy beterveztek a programba.


A kicsi, de mutatós leányzó széttárta a karját – jelezve: oda megyek, ahová akarok – és odafurakodott a közelebbi fiú másik oldalára.


Az útvonal ismerős, jártam már itt, sőt megmásztam ezt a sok lépcsőfokot meztelenül is egy alkalommal, papírzsebkendőt keresve…


Akkor ugyan nem találkoztam senkivel, a lépcsőfordulóban sem ült Dupla-popsi, hogy a széttett lábai között, egy fokkal lentebb ácsorgó, csupaszőr srác farkát szopogassa. Nem tudtam, illik-e ilyenkor köszönni egy ismerősnek, de mivel Dupla-popsi intett, és – amennyire ilyen körülmények között ez lehetséges – még jelzésértékű szemöldökét felhúzva mosolygott is, barátságosan odaszóltam:


– Helló!


Az emeleten, Tünde szobájáig már csak egy csajjal találkoztam.


– Nem ismersz meg? – nevetett.


Igyekeztem tekintetemmel elszakadni a hegyesen meredező cicikről, és az arca már ismerősnek tűnt:


– Dehogyisnem! Te vagy Tünde húga… vagy öccse – próbáltam kinyögni a sajátos családi viszonyt, miközben tovább nézegettem a kúpos ciciket. – Hogy nevezhet egy ennyire lányos lányt Tünde az öccsének?


Válaszként úgy elkapta a kacagás, hogy elejtette a dereka előtt lazán tartott törölközőt.


A hangra a mellettünk nyíló fürdőszobából kidugta mindkét fejét egy srác. A felsőt csodálkozva, az alsót felállni vagy lelankadni készülő, félutas állapotban.


– Gyere, még csináljunk valamit kezdésig! – szólt a kukucskálóhoz a húgi vagy öcsi, és immár teljes meztelenségében elvonult a szobája irányába.


*


Tünde és Mariann egymás testét kenegette belépésemkor, szemük elárulta, hogy régóta élvezhetik már ezt a krémezésnek álcázott simogatást, és biztos néhányszor átázott volna közben a bugyijuk, ha viselnének olyat. Egy seregnyi ruhadarab várakozott szerteszéjjel arra, hogy a két szőkeség folytassa a félbeszakadt válogatást.


– Szia, édeske! – köszönt a ház úrnője, s mivel sosem hívott még így, nem tudtam eldönteni, mégis nekem szól-e, vagy a másik szépség ujját üdvözli, amely letévedt a punci résébe.


Mariann csak mosolygott, és kinyújtott, szabad kezével hívott közelebb.


A szobában a csupa rózsaszín és fehér tárgy némán szemlélte az eseményeket.


– Lenne kedved bekenni a hátam? – kérdezte Tünde. – Mariann sosem fog oda eljutni…


– Inkább a cicidet választom én is – ellenkeztem.


– Hátam plusz fenekem? – alkudozott rutinosan. – Én meg bekenem a farkad.


– Megegyeztünk. De nem lesz csajos illatom tőle?


– Ne izgulj, semleges illatot kapsz, az íze meg… hm… dicsérni fogják a lányok! Vetkőzés! – tette hozzá feleslegesen, mert közben a nadrágomat már félredobtam, és a következő két mozdulattal a maradék ruhadarabjaimat is repülni tanítottam.


A rózsaszín és fehér bútorok láttak már ilyesmit, amikor első alkalommal jártam a házban és Tünde nyílásaiban, hiszen akkor is – Mariannal kiegészülve – hármasban emeltük magasba a gyönyört.


Mariann tágabbra nyitotta a mosolyát, és elém guggolva – szóról-szóra kitalálta a vágyamat – habozás nélkül bekapta a farkamat, miközben a közeli fésülködőasztalon egy tégelyre mutatott. Hiába nyújtózkodtam deréktól felfelé, nem értem el a kenőcsöt, így Tünde cicijeiről simogattam annyit a tenyerembe, ami elég lehet nemcsak a háta és popsija, de talán a városrész további nőnemű lakóinak bekenegetésére is.


– Minek ez a töméntelen kencefice? – kérdeztem.


– Nyugi, majd lemosom – válaszolt a női logika természetességével Tünde, és úgy támaszkodott az ágyra, hogy mindkét kezemmel kényelmesen elérjem.


Nem egészen így képzeltem a bulira való készülődést – eredetileg szendvicsekre és poharakra gondoltam, amikor szóbakerült, hogy kicsit korábban jövök –, ám reklamálni mégsem akartam. A lányok jobban értenek az ilyesmihez. Mariann pedig különösen: többször megtorpantak a tenyereim, amikor cumizás közben a nyelvét is rezegtette, pedig nem mindennap adódik lehetőség ilyen tökéletes testet kenegetni, mint amit rámbíztak.


Tünde derékig keskenyedő hátán hamar túljutottam – pedig milyen jó lenne ínséges időkre! –, a finoman ívelő csípőt kedvtelve simogattam, egyre lentebb csúszva, míg végül csakis a popsi gömbölyded íveivel foglalkoztam, be-becsúszva ujjaimmal a titkok völgyébe. Minden egyes alkalommal, amikor már a puncijánál tartottam, kissé még tágabbra nyitotta a combjait és jobban kitolta toplistás testtájat. Mariann közben szájával egészen alám kúszott, és azt a részt kényeztette, ahonnan a zacskó kiindul. Hangosat sóhajtottam.


– Elfogyott a kenőcs… – szólaltam meg hirtelen, és fehér utánpótlással árasztottam el Mariann száját, arcát, majd a maradékot Tünde egyenletesen fénylő, feszes popsijába töröltem.


*


– Kell valamit segíteni? – állt elém Tünde húga vagy öccse a lépcsőlejárónál.


– Kicsit elkéstél, mert jó lett volna… – válaszoltam a cicik irányába, amelyek még harsányabban álltak a mostani, leheletnyi ruhában, mint egy félórával ezelőtti, büszke meztelenségükben.


– Mit kellett?… – kezdte, furcsán csücsörítve, amitől további ötleteim támadtak. Hirtelen felnevezett: – Téged leápolni? – Apró, piros nyelvével körbenyalta az ajkait. – Tünde meg Mariann nem volt elég? Vagy nem engedtek be valahova? – Kacagva otthagyott. Még hallottam a hangját a kanyaron túlról: – Kerülsz még a kezeim közé!


E fenyegetés nem éppen sokkoló hatása alatt, vígan léptem be a közeli fürdőszobába, illedelmesen megvártam, míg Dupla-popsi kiöblögeti a száját, és a tükörből őt nézve, ahogy igazgatja a ruháját, lemostam a halványillatú krémet a kezemről.


– Jöhet a következő? – kérdeztem udvariasan.


– Úgy érted, hogy akarsz egy cummantást? – kacsintott a tükrön át, és hátulról átkarolt, mindkét keze a farkamon. – Később megbeszélhetjük, most sürgősen inni fogok valamit, aztán meg hosszú az éjszaka…


– Majd beállok a sorba!


Lehet, hogy kár volt ezt a megjegyzést elereszteni, mert hirtelen elengedett – arckifejezéséből ítélve veszélybe került az imént kilátásba helyezett orális ismerkedés –, két lépésre távolodott, és elkomolyodva felelt:


– Olyan nem lesz mégegyszer! Azóta is mindenki azon röhög, ahogy hasaltam a mosógépen én mindenki megkefélt, némelyik kétszer beállt a sorba…


Igazán nem szép dolog ilyenen röhögni – inkább el kellene ismerni, hogy ez egy igen önzetlen gesztus és szép teljesítmény lehetett abban a másik buliban – de én is alig bírtam visszatartani.


– Bocs, nem akartam erre célozgatni, csak arra gondoltam, hogy annyira jó csajszi vagy, biztos mindenki téged akar közelebbről megismerni, sok jelentkező lesz… – Próbáltam viccesen befejezni a magyarázkodást – Pedig be vagyok kenve valami nagyon finom krémmel!


Visszatért a jókedve:


– Majd megvizsgálom!


– Visszaengedlek ám a mosdóhoz… lenn találkozunk! – Gyorsan kiléptem az ajtón, nehogy megint valami feleslegesen bosszantót találjak mondani.


Mindenesetre ezzel – Mariann, Tünde és Tünde húga után – egy újabb leányzónál szereztem lehetőséget, ami nem éppen rossz entrée, ha figyelembe vesszük, hogy a buli még el sem kezdődött.


*


Az aulaméretű helyiség – amely a földszintet nagyrészt elfoglalja, egyszerre szolgál előszobaként és nappaliként, egyik sarka bárként, másik szeglete virágokkal, szökőkúttal és akváriummal díszített társalgóként – benépesült.


Tekintetem végigsiklott néhány ismeretlenen – megállapítva, hogy a lányok egytől egyig mutatósak –, s megállapodott Ildikón.  Ő az, aki egy közös utazás alkalmával, és azóta is hozzájárult ötleteivel a bulihoz, és aki már előre élvezte. Elindult felém, félúton találkoztunk.


– Mit szólsz Melindához? – kérdezte felháborodott hangsúllyal.


Tényleg, Melinda! Eddig gondolkoztam a nevén, pedig hányszor hallhattam már, amikor a két lány mesélt a dolgairól, például arról, hogy szeretne egyszerre több farkat a kezében…


– Hol van? – néztem körül ártatlanul, mintha nem tudnám, hogy ugyanazon a kanapén kell keresni, ahol érkezésemkor megpillantottam.


Ildi egy fejmozdulattal jelezte az irányt.


A cipzárlehúzásra szakosodott lány tényleg ugyanott ült, két oldalán két sráccal, s kezei eltűntek a két nadrág mélyén. Nem mondhatja, hogy nem teljesült a kívánsága! Szemközt a feketehajú – mint megtudtam: Vivien – is kitartott az eredeti elfoglaltsága mellett – hiszen, mint mesélte, a főnökének is ezt szokta csinálni utazás közben –, de már nem kívülről gyűrögette a mellette elterpeszkedő fiú nadrágját, hanem látszott a szövet mozgásából, hogy belül markolászik élénk mohósággal.


– Kár, hogy foglalt mindkét keze – jegyeztem meg Melindára kis késéssel.


– Odaülnél kis húzogatásra? Segíts inkább nekem szendvicseket készíteni! Megígértem Tündinek, hogy összerakom…


– Tegyük össze! De mi lesz érte?


– Meg tudunk egyezni, biztos vagyok benne. Vagy Tündin behajtod a jutalmadat.


– Tündének semmi köze hozzá, nem ő kért meg, neked kell megfizetned a fáradozásomat – Szorosan mögötte lépkedtem. Ebben a házban mindenki ilyen otthonosan közlekedik?


Tünde húga (vagy öccse) a konyhaablaknál állt, egy hosszúhajú srác széttett lábai között, incselkedve mozgatta a fenekét, és válla fölött apró falatokat tömött partnere szájába, akinek a keze mindeközben a lány ruhája alatt az ingerlő ciciket nyomogatta.


– Itt van mindenki? – kérdezte tőle Ildi.


– Nem ismerek mindenkit, és most jöttem le az emeletről… elég sokan vagyunk már – vonta meg a vállát.


A konyhapulton és a hűtőben tényleg minden szeletelve és reszelve volt, igazán nem nagy munka ezután egymásra pakolni.


– Tündit sem láttam még…


– Találkoztunk már fent, a szobájában… – válaszoltam elgondolkozva, s követve a másik pár példáját, Ildi mögé álltam, és megmarkoltam a cicijeit…


– Ez így nem nagy segítség – nevetett a lány, de megálltak a kezei, és megvárta, amíg az enyémeknek sikerült a meredező bimbójú melleket kiszabadítani dupla fogságukból, és a topp takarásában ismerkedésbe kezdenek. A munka hevében hozzám feszítette a popsiját, és szorgoskodása közben sokat mozgatta.


A másik srác az ablakból – aki Tünde húgának (vagy öccsének) válla felett meresztgette a szemeit – még előre is hajolt, mintha az éppen markában tartottakon kívül más cicit még nem látott volna életében, ezért Ildi felsőjét felhúztam a válláig, hadd gyönyörködjön. Tünde húgának megtetszett a játék, és – partnere legnagyobb megrökönyödésére – ő is vállig felhúzta a saját ruháját, hogy miközben ezeket gyömöszölgetem, az övéit a tekintetem simogathassa. Legszívesebben odaszóltam volna a srácnak, hogy majd később cserélünk, ehelyett belefúrtam az arcom Ildi illatos szellő hajába.


Négyen elég gyorsan elkészültünk a többféle szendviccsel, pedig csak hármunknak járt a keze, s közülünk is csak Ildi foglakozott az ennivalóval.


*


A földszinten már legalább tízen táncoltak, vagy legalábbis lábukat vagy felsőtestüket mozgatták az időközben beindított zenére, míg mások nézték őket, vagy méregették egymást. Jókora kérdés az egy buli elején, hogy kire érdemes ráhajtani, hiszen senki nem szeretne eredménytelenül eltölteni egy estét és éjszakát, ugyan még csak délután van, mégis sürgetve dörömbölnek a hormonok.


Tünde, párról párra járva, innivalóval kínálta a sereget, közben egy hálás pillantást küldött az emeletes szendvicskupacért, amit feltettünk a bárpultra.


Dupla-popsi a kanapé és fotelok közötti asztalkán ülve hangoskodott, éppen a már többünk által ismert nézeteit fejtegette a méretekről, tanulságként kihangsúlyozva, hogy az ő puncija mennyivel szűkebb, mint a vékonyka lányoké. Szemmel láthatólag elérte a célját, mert többen is azonnali próbát javasoltak.


– Nem jó a nagyon szűk se, mert kínkeserves beakasztani – jelentette ki az a srác, aki már legalább egy órája élvezte Melinda balkezét a nadrágjában.


– Neked minden szűk lehet… – válaszolt a markolászós csaj.


Mariann egy ottfelejtett mosollyal a szája csücskében, elgondolkozva figyelte a vendégeket a hatalmas akvárium mellől, kezében egy szinte üres pohár. Hófehér, combtőig érő ruhát választott Tünde készletéből – ilyenben nem valószínű, hogy elengedték volna otthonról –, amely méginkább kiemelte szőkeségét és hosszú lábait.


– Elég szolidan indul a buli – mondtam, és beleszagoltam a poharába. Édeskés, fűszeres bor, vagy bubimentes pezsgő?


– Nekem jobban tetszik, mintha eddigre mindenki kidőlne. Akadt már valami horogra? – mosolygott.


– Te… – vágtam rá.


– Úgysem hiszem el, hogy mást még nem cumiztattál meg! – Meseszép tündérszemeivel igyekezett leolvasni valami árulkodó jelet az arcomról.


– Dupla-popsinál bejelentkeztem, de jobban szeretném Tünde húgát vagy Ildit. De csak akkor, ha te meguntál…


– Nem ismersz még mindenkit. A helyedben én olyat választanék, aki újdonság, és nem olyat, akit holnap is megszopiztathatsz.


– Még nem akarsz velem szakítani, ugye?


Felkacagott:


– Azért kérdezed, hogy holnap még leszek-e neked? Engem holnap is be tudsz fűzni. Le se tudnál rázni…


– Te kinéztél már valakit? Ugyanilyen szempontokat veszel figyelembe?


– Nem tudom még, egyelőre csak úgy elvagyok. Ma már bekaptam valamit… Majd kíváncsi leszek, mit szól az a csaj, aki megkóstolja a farkad! Jó nagyon az a krém!


– Kipróbálom valakivel… Lehet, hogy Ildivel? Csak nekem valahogy túl passzív, emlékszel, ahogy mondta is, hogy megérzi, mit szeretne a partner, és azt teljesíti. – Kevésbé részletesen, mint ahogy szereti, de gyorsan elmeséltem a konyhai kalandunkat.


– Azt hiszem, hogy Ildi valójában a lányokhoz vonzódik, de a kedves pasikat elviseli.


– Eltűri… – Kezdtem már érteni, mit éreztem, amikor Ildi cicijeit simogattam szendvicskészítés helyett, perceken keresztül, és hiába nagyon jó és készséges nő, közben inkább Tünde húgának látványa izgatott. – Az is lehet, hogy felpróbálom Dupla-popsit, tényleg annyira szűk-e.


– Azt sejtem, hogy… micsoda nevet találtál neki!... Dupla-popsi se neked való. Valahogy nem tudom elképzelni rólad, hogy odatartja a puniját… haha… ráhasal a mosógépre, aztán egyszerűen megdugd, mindenféle aktivitása nélkül.


– Ne akarj mindenkiről lebeszélni! Csak kíváncsiság… Nem feleségnek gondoltam. – Derekánál fogva magamhoz húztam. – Gyere, vessük bele magunkat!


Felváltva eltünedeztek a párok, hogy pár perc múlva kipirultan, csillogó szemmel térjenek vissza. Aztán új párok alakultak, és kezdődött elölről a fűzögetés.


Csak a kanapén nem változott a helyzet.


– Bírod még? – szólítottam meg Melindát ismerkedésképpen, hiszen eddig nem beszéltünk még egymással, bár érdekes dolgokat hallottam róla a többiektől.


Úgy zavarba jött, mintha nem lenne mindenki számára egyértelmű, mit csinál csuklóig elmerülve a tőle jobbra-balra terpeszkedő srácok nadrágjában.


– Miért nem veszed elő? – érdeklődött Mariann is. – Biztos nem bánná senki!


Dupla-popsi kapott az alkalmon, és mire Melinda zavarában képes lett volna megszólalni, ő két mozdulattal kibontotta az egyik srác farkát: – Te szegény, csucsogsz saját levedben! – Már nyúlt is a másikért.


A körülöttünk beszélgetők vagy táncolók mind láthatták, hogy a második gatya is teljesen átázott a felturmixolt előnedvektől.


– Keserű ám, ami először kijön – figyelmeztetett mindenkit fennhangon Dupla-popsi –, ezért szoktuk a tenyerünkkel lesimítani… De ennyi! A sperma íze már attól függ, mit evett-ivott előtte a muki – folytatta az okítást, és szigorúan a srácokra förmedt: – Mit ebédeltetek?


A megkérdezettek, akik nem élvezték már annyira ezt a fajta figyelmet, mint a korábbit, a diszkrét nadrágban-matatást, kókadozva motyogtak valamit. Dupla-popsit nemigen érdekelte más saját hangján kívül, az odasereglőknek rögtönzött kiselőadást tartott:


– Az a legjobb, ha péld’ vaníliás süteményt esztek és bubimentes gyümölcslevet isztok, attól jóízű lesz a sperma. De – felemelte a mutatóujját és a hangját – ez itt még mind előlé, keserű, nem megkóstolni való!


Váratlanul megjött Melinda hangja, mintha nem akarná másnak adni, amiért ő dolgozott meg:


– Gyertek, elmegyünk megtisztálkodni! – Elvonult a két megilletődött sráccal, akik azért mégiscsak felismerték a komikum előnyeit, mert lóbálás közben összevigyorogtak.


Az alkalmi közönség hímenű egyedei, akik korábban irigykedve mustrálták kitüntetett figyelemben és szorgos kézimunkában részesített két társukat, majd Dupla-popsinak köszönhetően kárörvendezve röhigcséltek rajtuk, most megint vágyódó szemekkel néztek a trió után.


– Engem is megmosdathatna valaki! – mondtam ki hangosan mindannyiunk sóvár gondolatát.


Erre mindenki befejezettnek tekintette az előadást, és visszatért előző elfoglaltságához. Egy-két lánytekinteten éreztem ugyan, hogy magában megfontolta a dolgot, de nem jelentkezett senki. Talán a szorosan mellettem álló Mariannal nem akartak versengeni?


*


– Ő az Emese – jegyezte meg Mariann, arra sem fordulva, csak a pillantása irányából következtettem ki, hogy a hosszú, barnahajú lányról van szó.


– Egyáltalán nem ijesztő! – csodálkoztam. – Sőt…


– Haha! Egy szóval sem állítottam, hogy csúnya lenne.


– De ahogy mondtátok, hogy utálkozva fogja meg a kilincset, mert nem tudja, hogy az a kéz, ami előzőleg járt ott, korábban milyen farkat fogott még… Ebből azt következtettem ki, hogy valami csúnyaság, akivel senki nem akarja megmarkoltatni a farkát…


– Próbáld ki, szerintem unatkozik! – biztatott Mariann, és lassan Emese felé kormányozta magunkat.