Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Dr. Stephen P. St.John: Sok gondolatom volt, de végül...
2024-03-28 20:01
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Szórakozóhelyen


avagy Élni tudni kell


I.

A barátom igazán jó fej, csak egy valamit nem csinált rendesen: a csajozást.
(Hogy pontosítsak, a barátom szó kicsit túlzás, a haver már majdnem pontos megnevezés, de ivócimborának teljes mivoltában megfelel).

Szokásos szombat esténket múlattuk. Szabadok voltunk, de semmiképp sem szabadosak.
Én enyhén kapatos voltam, ő kevéssel fölöttem. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy többet látogattuk a piszoárt, mint rendesen. Más ilyenkor már vesebajra, heveny hurutra gyanakodna.
ÉN viszont tudtam, hogy a természet csak a körforgást biztosítja, a fizika pedig az anyagmegmaradást szorgalmazza. Hiába nagykoponya vagyok, bár ez nem köztudott.

Alaposan benne jártunk az éjszakában, egy újabb hordót már csak miattunk vertek csapra. A többi résztvevő koktélokkal csitította kínkeserveit, tompította gátlásait.
Mikor már harmincadszor voltam kinn brunyálni, ismét összefutottam haverommal, lévén én a biliárd teremből kajtattam szapora léptekkel, ő pedig a társalgó-féle, aula- szerűségből kóválygott, mit gólyafos a levegőben.

Leírni nehéz a helyzetet, amint a talpán egyensúlyozva előre- hátra imbolyogva helyezkedett,
míg nemi szerve sugárnyalábját igyekezett a piszoár mértani középpontjába irányítani. Én sem nyújthattam sokkal felemelőbb látványt, az igazat megvallva nem is feleltem meg a pössentés adta feladatnak igazán, ami illeti a becélzást.
Haverom colstok pozíciót kezdett felvenni és szaggatottan dicsekedte el hódítását.
A karomba omolt, volt mit tartogatnom lévén nem éppen kákabélűvé növesztette a felmenők által kapott DNS-ek spirálja, másrészt anyja, bálna-zsírban úszkáló főztjének is meglett a hatása.
Egy cukormentes rágógumit csippentettem ki zsebemből, hogy némileg enyhítsem a savak támadását fogzománcom ellen, másrészt a leheletem szagának hatótávolsága kezdett vetekedni a ballisztikus rakétavetőekével. Haveromnak nem adtam, mert félő volt, hogy rágás közben mellé nyel.

Az ő kilégzései is bámulatosan reprodukálták a sör kesernyés szagát, ami engem inkább vonzott, mint taszított. De azért nem csókoltam szájon. Csak a homlokára adtam egy cuppanóst, nem annyira szeretetem, mint inkább az ital okozta ellágyulás hatására.
- Te öcsém, hallod - ordította jobb oldali fülkagylómba. - Te, nekem ma kapásom van!
- Tényleg? - jött ki belőlem a reakció cenzúrázatlan hangsúllyal.
- Te most hitetlentamáskodsz bazmeg…szoktam én hazudni?- ordította egy számmal nagyobb mellénnyel - Fogtam magamnak egy csajt és még ma éjjel elrendezzük a dolgokat kettőnk között.
- Mér’, talán van valami rendezetlen ügyetek?
- Azonkívül, hogy alaposan meglovagoltatom, nincs. Na ehhez mit szólsz nagyokos?
Haveromban legjobban az optimizmusát szerettem, de volt benne egy jó adag realizmus is.
Legalább nem mondta, hogy ő lesz felül, így a csaj semmit sem fog észrevenni, ha alatta csendben horkol az alkalmi partner. Csak halkan horkoljon, lehetőleg hangtompítóval, míg a lefűrészelt csövűt sütögeti.
- És ki az a csaj? - kérdeztem kíváncsiságot tettetve, tudniillik illik együtt örülni, ha valakinek lóg a lehetőség a láthatáron, és az árboc felvonása nemcsak egyszemélyes díszszemlei látványosság.
- Majd ha visszamegyünk, lessél, de diszkréten, odaülök melléje!- tette be a bogarat végül a hallójáratomba.
- Csak óvatosan azzal a leüléssel!- aggódtam, mert nem akartam, hogy néhány vendég segítse fel a földről.
-Szóval te azt hiszed, hogy én most részeg vagyok, bazmeg, és nem tudom letenni a seggem,
egy másfélszer másfeles fotelbe?
- Nem hiszek én semmit, csak nehogy a csaj ölébe brékelj, ha már annyira tetszik!
- Látod, ez jó ötlet. Mindjárt a lényegre kell térni, nem fogok én nagy feneket keríteni az egésznek. Legalább megtudja, mennyire vágyok a közelségére.
Elhúztam a szám, mert a rágó belement a kisőrlőmbe és már nemcsak a tizenhetedik korsó kezdte az idegeim felőrölni.
Hideg vizet locsoltam a képembe, a szőrök ágaskodással tiltakoztak az orvtámadás ily módja ellen. Ábrázatom már viaszsárga volt, szürkébe hajló árnyalattal. Totál meg voltam elégedve magammal. A klozetajtó becsapódott és vártam néhány percet, hogy ne tűnjön fel: lesipuskáskodok.
A kenetlen zsanér átjajgatott a zongorista utolsó nekirugaszkodásán, ahogy a terembe léptem enyhén zsebrevágott kezekkel, hanyag mozdulatokkal, mint aki csak benézett az ábra elé egy kérdőszócskát biggyesztve.

A cimbim a szeme sarkából nézett és láttam, hogy elég gunyorosan. Kezét egy idegen nő lábán pihentette. Pontosabban, a nő térde felett harminc centivel.
Mereven bámultan magam elé, mert már hallottam a csattanást, ami sehogy sem akart becsapódni. Sőt, a nő a haverom száját nyalta, nyaldosta, egy kaméleon- szerű nyelvvel a szájzugából kifele. Csodáltam, hogy gyomrom sem a szesztől, sem a látványtól nem fordult egyet, bár igaz, ami igaz, szilárd halmazállapotút reggel óta nem fogyasztottam. Bélbolyhaim, alapgázon szívogatták az élelem utolsó morzsáját.

A látvány mindinkább pajzánkodós filmbetétek natúr villanásaihoz hasonult. Így lecövekeltem. Háromévi kapcsolat, háromhavi vajúdásos lezárása, majd háromheti teljes önmegtartóztatás után megmozdult a lábam közt valami. Márványcsempe keménységű méghozzá. Büszke is lettem magamra.
Nem tudom meddig álltam ott, egyszercsak haverom megmozdult, nekem jött, kezembe nyomott egy százast és megtaszított.
- Hozzá’ még! - mondta a hódítás sikerétől exatikus mámorban lebegve, teli torokból röhögve, magát valamiféle félistennek képzelve.
Nem tudom mit kellett, volna vinnem, mert kimentem újra a piszoárhoz, és sokáig kellett várnom, míg bekövetkezett a lankadás, utat engedve a másik csatornában veszteglő zuhatagnak. A százast, úgy ahogy volt, levizeltem.
Újra mosakodtam, az arcom immár vizeletsárgába hajolt és lehúztam a klotyón a pénznemet.
Hogy- hogy egy részegnek nem mondanak nemet?- beszélgettem magamban, közben a fugák betegsárga színét nézegettem. Mi van, ennyire léhák a nők, ilyen könnyen kaphatók?- szövegeltem tovább. A falak szépen feleselgettek.
- Azannyába - gondoltam éppen, de jó, hogy épen megúsztam, mert óriási robajjal kicsapódott a WC ajtaja és falnak vágódtam két centire egy éles hegyű törött akasztótól.
- Mi van öcsém, úgy emlékszem elküldtelek sörért, vagy már itt is csapolnak?
- Majd behugyoztam – magyarázkodtam. - Te is tudod, hogy vannak dolgok, amik nem tűrnek halasztást. Nyugi, mindjárt viszek! Jut eszembe, a kisasszonynak mit vihetek?
- Semmit, ő tök absztinens, nem iszik, nem dohányzik, levegőt is csak keveset szed, hogy másoknak is hagyjon. Neked ő egy szent, nem holmi gúnyos hangsúllyal foghegyről szűrt „kisasszony”, értve vagyunk?
- Hé mi a fene történt, nincs lovaglócsizma, nincs ügylerendezés?- kérdeztem.
- Nincs, megkértem a kezét és gondolkodási időt kért.
- Meddig, záróráig?- heccelődtem, és galádul pukkasztani kezdett a röhögés, de vissza kellett nagyon is tartanom, hisz lehet még a fejem is a százas után megy. Fojtogatott a rekeszizmomból feltörő támadás és megjelentek az első könnycseppek a szemzugamban, egyidejűleg a nyakamon kidagadó erekkel. Főleg hogy a haverom ujjai is a nyakamat markolászták és nem előjátékot játszottunk.
- Indíts a munícióért!- sziszegte a képembe- és adj egy rágót, te smucig, sóher faszkalap! A pénzed úgyse viszed a kriptádba!

Ilyen helyzetben máskor már oda szoktam vágni egyet a békés tüntető képébe, de most a frigyet támogatva eloldalogtam a pult felé. Másrészt nem akartam freskóként végezni egy lepukkadt budiban.
Amíg a csapos küszködött a habbal, a szemközti nagytükörben szemmel tartottam a gerlepárt. Főleg a jérce tagját.
Mosolygott, kisimított egy merő zsír tincset a haverom rém okos homlokából és a lapátnyi fül mögé tűrögette.. És tette mindezt azért, hogy a bandzsa szeműnek fókuszálni tudjon a mondanivalójára. Hát megállt az eszem. Olyan szerelmetesen nézett a szemtengelyferdülésbe, mint egy bekattant kamaszlány. Egy olyan nő, akire helyből felállt a farkam, akkor mi lenne nekifutásból. Egy olyan nő, akinek ha van egy maradék csöpp kis esze engem választ, nem azt a torzonborz rigójancsit, aki sűrű csuklások közepette nyomja a rizsát és felfalja a csaj dekoltázsát a bal szemével, míg a jobbal engem stíröl, mikor viszem az átkozott löttyét, amire tutkó, hogy jobban gerjed, mit a nőre, aki éppen terpeszt….

Versenyt nyert pincéreket megszégyenítő gyakorlottsággal helyezem a demizson nagyságú poharat. Az asztal üveg lapján végig fut egy repedés.
Nadrágom zsebébe egy ötszázast szúr a gácsér és lekicsinylően „A többi a magáé”z.
Fel sem fogom a jelentés tartalmát, mert a csaj szemez velem és nem akárhogy. Tünci nyelvét enyhén kidugja, és a szája csücskén felejti, mint egy titkárnő, ki cerkát tompít vagy hegyez. Az agyam leköltözik a pantallószár összetalálkozásába. A kilöttyent sört zsebkendőmmel törölgetem, majd homlokomról itatom fel a kiütköző veríték előhírnökeit.
- Nem tisztelnél meg a társaságoddal, tedd már le magad egy kicsit közénk- turbékol a jérce, úgy, hogy menten libabőrös leszek, a lapockám marjától egészen az utolsó szőrcsimbókig a végbélnyílásomnál.

Megfojtva ez utóbbi libabőröket a fotelbe nyomom magam, kicsit feszengve és a súrlódástól behevülök. A hideglelés már csak kétté. A haverom viszont ketté tudna vágni a tekintetével, megkukulok a helyzet adta komikum és a közeljövőt beárnyékoló tragikum szorításában.
- Na mi van pajti, beijedtél?- ropogtatja meg csontjaim, és már bánom, hogy a biliárd teremben várakozásra ítéltem a játszópajtásomat. Csak a nő jelenléte vagy mibenléte éri meg az abszenciát.
Őt viszont a hogylétem izgatja.
- Nem vagy fáradt, hallom ma is dolgoztál?- ömlengedez.
- Ühüm vagyis igen- bénázok és a balfácánság összes velejárója megrohan, a sörszagú zsebkendőt a térdemre terítem, de ragad, részben a sörtől, részben a tegnap belefújt váladéktól.
A csaj felméri a helyzetet, bemélyednek a gödrök az arca két oldalán, de csak egy pillanatra.
Tudja, hogy kell széfbe tenni a menthetőt, feltereli a szót magasabb régiókba.
- Hogy hívnak? – kérdi andalítóan, és hirtelen duplamennykőként hasít belém, hogy elfelejtettem a keresztnevem.
Krákogok egyet, versenyt futva az idővel, ami sátáni kacajjal és óriási robajjal elrohan mellettem. Megpróbálok elnézi a csaj feje mellé, remélve, nagyobb eséllyel kattanik a gyönyörű név, amit anyám, könnyeivel küszködve ejtett ki néhány X-szel ezelőtt.
- A név nem fontos, bár a név kötelez-, szellemeskedik a tündér, és a haverom félrebillent fejjel és résnyire nyitott szemmel kezd nézni minket. Talán gyanít valamit.
Levegőt veszek kábé két köbméternyit, hogy megúsztam a helyzet égőbb részét. Bár a bártündér szerintem gyakorlott társalgó lehet, de nem akar sarokba szorítani kérdéseivel. Olyan mintha kicsit anyáskodásba is fogna. Nehezen lazulok, de Tünci, akinek igazi nevét el is felejtem megkérdezni, segít az oldódásban. Már nem néz áthatóan, átveszi a fonalat, megkérdi, nem hívhatna meg egy italra.

Hozzászokva a női emancipáltság többféle kinyilvánításához, talán ez az, ami legjobbban meghat és mellbevág. A farzsebem tömve hengerformába gyűrt pénzzel, és szeretnék az etikettnek megfelelni, de mire szóhoz jutok, a nő tovalibben és szoknyájából kisimítva nemcsak a gyűrődést, de a hólt és pliszét is, rendbe szedi magát, míg a pultig ér.
A pultnál hosszabb a sor, de szétnyílik a tömeg, és egykettőre elöl van az én babám, tündérem, százszorszépem, a jövendőbelim…
Visszafele átvilágítja őt a lámpa, sziluettje egy angyalhoz hasonlítható. Szédülök és fejem egy alvó részeg arcához csapódik, akinek szájából egy agyonrágott gumi nyúlósodik.
A hajamba ragadt trutymót tépem, mint egy idegbeteg, de a gumi makacs, és csirizszerűen ott marad, ahova mindig is vágyott.

Mire felocsúdnék, összekattanó fogak semmivel sem összetéveszthető összekoccanását hallom a homloklebenyem felett és a haj végéről a fogakra vándorol a ragacs. Az ismeretlen ismerős, aki közben letett, néhány ciklámenbe forduló folyékonyt elém, kiveszi a szájából a rágót, miután gyengéden kiharapta hajamból.
Hálásan, de esetlenül némulok rá, aztán lefetyelő szájtartással a poharam szájához esek.
Az ízmisung, az ízmix, az ízharmónia, attól függően hányadik korty után vagyok, csiklandozza ínyemet, és nyelvem összes bimbója hálaimát rebeg.
A szememből is hála lövell a tündér látószöge felé, de ő már haverom állapotáért aggódik. Előcsempészett tükröt tart annak szája elé, fülét mellére tapasztja, két ujja közé csippenti a csuklóját, és karórájára mered. Utána kitapintja a nyaki ütőeret, majd megnyugszik. Retiküljéből egy repülőgépben használatos fejpárnát vesz elő, egyetlen levegővétellel felfújva az óriáscsecsemő feje alá simítja: „jaj csak fel ne ébredjen szegénykém” sóhaj- fohásszal. Ellágyulok, egyszersmind esz a sárga irigység, zöld penésszel megbolondítva, hogy ilyen nincs, nem lehet, és veszettül csipkedni kezdem magam.

S ha lehet még valamit tetézni, akkor lehet, mert haverocskám kap egy olyan leheletszerű szeretetteljes és érzék-dús csókot a homloka mértani közepébe, amitől menten elborulok.
- Én párbajozni akarok, mi, az hogy akarok? Fogok! Az erdő legmélyén, a legátkozottabb helyen, ahova egyenest Albionból hozatok ködöt, segédeim, fogdmegjeim pontban pitymallatkor adják kezembe majd a pisztolyt, hogy pár méternyi hátralépkedés és néhány másodpercnyi célzás után bemérjem ennek a szeszlajtnak a két füle közé szorult hólyag formájúját, pont a közepét. Pont oda fog fúródni a golyó, ahova előbb a leggyönyörűbb csókot kapta, ami valaha egy légies tünemény ajkát csak elhagyhatta.
A lány a meghatottság homályos páráján néz és megkérdi:
- Hát nem édes?
- De! Édes!- mondom gépiesen, szinte transzba esve, és azon gondolkodom, mivel foghatta meg ez a suttyó ezt a tündért. És ha ő megfogta, én vajon mivel járathatnám le? Gonoszkodni szeretnék, de megbénul a nyelvem, mert a gonoszság annyira átlátszó mindig, annyira megvetendő és lehet egy életre elveszteném e jóság jóindulatát.
- Tudod, mi tetszett meg a barátodban?- kérdi a gondolatfoszlányaimból azon nyomban sűrűre összeszőtt csodamondatot.
- Igen, nagyon érdekel, kíváncsivá tettél - nézek rá letaglózva és nem ártana, ha a vágóhíd felé terelnének.
- A barátod szégyellte előttem a bájos kancsalságát.
- Valóban? – mondom tompán. Hunyorítok, és szánni-bánni kezdem, hogy párhuzamosan nőttek a szemtengelyeim.
- Tudod, ez csak az egyik hiányossága, de én inkább vonzó tulajdonságnak nevezném.
- Mér’, talán van még más hiányossága is?- kérdem sarok mögül lecsapva és várom a lajstromot.
- Igen, de mindenki szenved valamilyen komplexusban, ami részben a környezetünk beszólásainak „köszönhető”. De én majd kigyógyítom őt.
- Mégis mivel, kézrátétellel vagy szemmel versz? - mondom magamról megfeledkezve, de a tündér nem veszi sértésnek.
- A szeretetemmel. Mert mindenki szeretetreméltó. Még te is.
- Na, megérkezett a tromf- gondoltam és akkor jöttem rá, hogy ha lehet valamiért egy nőt kiadósan beledöngölni a matracba, az a burkolt provokálása.

- Szóval szerinted én is szeretetreméltó vagyok? - szegezem a kérdést, remélve a csaj szügyébe?
- Igen, nagyon is szeretetreméltó vagy, csak két órával később érkeztél.
- Azt a nem jóját! - mondom röhögve és kár, hogy nem látom, milyen hatással van teátrális fékezett habzású dühkitörésem a bártündérre, mert haja teljesen ellepi arcát. Lehajol és haverom lábát kiszabadítja a félcipő fogságából. Majd a koraszülött elefánt-bébi lábára emlékeztető hátsó végtagot felteszi a másik fotelbe és egy vékony takaróval gyengéden bugyolálja a tehetetlen, álomittas testet a bokától egészen a vállgödörig… Majdnem elélvezem a látványtól, és legszívesebben a csaj vállgödrébe fúrnám enyhén sörvirágos orromat, ha nem tartana vissza, hogy most mást pátyolgat. A koktél már nem is ízlik annyira, most fedezem fel, hogy keserű utóíze van, és lepedéket képez a nyelvem felületén. A lány újra felül, kezét összevonja mellén, ettől a melle felcsúszik a nyaka alá és elgyötörten küszködök, hogy tartsam a szemkontaktust.
- Ó, milyen megható!- gondolom, mikor haverom hangos horkolásba kezd és a pillanat romantikájába még egy átható lábszag is beleterjeng, csakhogy teljes legyen a szentiment.
- Ha zavar, fogjad be szépen a fülecskéd és az orrocskád! –kapom az eligazítást!
- Na, de ahhoz három kéz kellene - teszek tanúbizonyságot matematikai tudásom zseniális voltáról.
- Ezt nem is tudtam, na ez pallérozott elmére vall- dicsér az egekig és olyan pillantással méricskél, hogy a sziklát is vajjá köpülné.

A zene véget ér, a zongora kontrasztjaira rácsukódik a fedél. A csendben kínosan kivehető beleim hangos felzúdulása az önként választott éhségsztrájk ellen.
- Csak nem vagy éhes? Ha gondolod, összeütök valamit, itt lakok a közelben.
Egy percig megingok az invitálást illetően, mert már besoroltam őt egy más bolygón közlekedő, pilleszárnyon libbenő tünemények ritka válfajába, mikor is egy sima lakásra hívással visszarándult az egy-éjszakát ajánlók népes családjába.
- Nem azt mondtam, hogy kapitulálok.- folytatja. Mellesleg van egy rakás CD-m, bélyeg és skalpgyűjtemény. Az ágyam feletti falon nincs egy talpalatnyi hely egy újabb strigulának, tehát, nincs hol megvetnem a lábam- mondja hidegen és idegenül hat. Majd feldúltan folytatja. – Sok volt az előítélet elő életünkben, nem igaz?
Hirtelen érteni kezdek minden célzást, burkoltat, meztelent egyaránt.
- Nem, nem úgy gondoltam - mentem én is a szévelni valót.
- Nem egy fenéket, de hát én adtam rá okot! Meghívás, bájcsevej, miegymás, mindebből pontosan az szűrhető le, amit gondolsz. Nem tudok haragudni rád.- tesz pontot a társalgás kényesebb végére.

Ami már rég fordult elő velem, visszamosolygok és tartom a szám, minden egyes szarul elkezdett mondottal többet rombolnék, mintsem azt elképzelni is lehetne.
- Tényleg éhes vagyok, de nem volt étvágyam mostanában…
- Nem vagyok kíváncsi az okokra. Ráadom a cipőt a barátodra, és közrevéve kivisszük a parkolóba.
- Elalhat itt is, a pincér ismer minket, nem dobja ki.
- Azt már nem. Nem fogom a sorsára hagyni, főleg mikor védtelen és kiszolgáltatott. Aztán a saját piszkában fetrengve találjanak rá? Rossz bele gondolni is! Rendezzed a számlát, én addig öltöztetek!

A hang erélyes volt és nem tűrt apellátát. Kifűtöttem a tartozásom és kaptam a nyakamba egy tehetetlenül csüngő kart, az oldalamhoz egy tehetetlenül sodródó testet, majd kivitorláztunk a sötét parkoló egyetlen, árván veszteglő kocsijához.
- Itt a slusszkulcs, nyissad légyszi’ !- rendelkezett velem a Csoda és kezembe nyomott vagy hetvenféle plüssállatkával egy sorsra juttatott kulcsköteget.
Furcsálltam a munkamegosztás szokatlan formáját. Miért én nyissak egy ismeretlen járgányt, ő pedig súlyemeléssel vegyes díjbirkózásba fogjon.
- Jól van, most már segíts!- dirigált a Tünci, miután nyakra- főre kiölelgette magát.
A félig élettelen, félig rugdosásba fogó testet bepakoltuk a hátsó ülésre. Hanyatt fektettük, és lábát felpolcoltuk az anyós- ülés fejtámlájára.
Így egész úton, két félcipő kalodájába zárva élvezhettem az utazást.
Háromszor játszott az orrom eszkimócsókot a cipőorral. És mindig ugyanazzal. Legalább ebben hűséges vagyok.
- Tudod, hogy az embert hányszor kell megölelni naponta, hogy lelki fejlődése zavartalan legyen?- intézett felém kérdést a lány, ami egyben magyarázatot is adott parkolói ténykedésére.
- Nem, nem tudom- bukott ki belőlem, de csak nagysokára, mert kissé féltékeny lettem egy Mobi Dick nagyságú fickóra, aki még szellenteni sem volt rest álmában.
- Sokszor, nagyon sokszor- hangzott a pontos válasz és jobb híján keresztbe vetett alkarommal átfontam felkarom.
- Tudod, milyen sok a magányos ember, a szenvedő, az elesett, akikről nincs is halvány sejtelmünk?- keseregte világfájdalmát a szélvédőre a jótündér.
- Mennyi - kérdeztem?
- Rengeteg…
Mondtam volna, hogy ne folytassa, mert még elsírom magam, de nem mondtam. Bár motoszkált bennem a kérdés, vajon pusztán ember-baráti szeretetből képes lenne-e bekapni a farkam, de inkább csendben maradtam, bízva abban, ha nem kap egy újabb érdeklődést, befogja végre.

-A kutyapózt nem szeretem – mondta váratlanul- úgy nagyon nehéz elélvezni.
Már nem szokásom megdöbbenni semmin, mégis a meglepetés erejével hatott, ahogy témát és színt váltva kitálalt.
- Én sem- mondtam spontán és ezen elröhögtünk a következő útkereszteződésig.
A lámpa éppen pirosat adott.

- Ha meg akarod kérdezni, milyen sűrűn nyitok népkonyhát, ne fogd magad vissza!- mondta a lámpa zöldjét bűvölve. - Apropó, tudod, hogy a zöld az álmodozás színe?
- Engem megnyugtat - mondtam közömbösen. - Apropó, milyen sűrűn nyitsz népkonyhát?
- Nagyon ritkán, vagyis már nagyon rég nyitottam, de ezt nem panaszképpen mondom. Néha el kell távolodnunk dolgoktól, hogy jobban megértsük őket. Néha meg kell vonnunk magunkat vonzó dolgoktól, hogy át tudjuk gondolni azokat.
Közben a lámpa szabad elvonulást engedélyezett, mi pedig hamarosan vonszolásba fogtunk. Szerencsére a lift működött és tizenkét személyre tervezték.
A vetkőztetést átengedtem a csajnak, ez már maradjon az ő kiváltsága. Gyorsan végzett, mindössze a cipőt vette le, majd pillanatnyi hezitálás után lehúzta a zoknit is.

- Nem tudtam, hogy sajtot érlelget - mentegetőztem a békésen alvó helyett -, de a csaj nem esett kétségbe, egy lavór vízzel tért vissza, amiben türkizkék kocsonya remegett.
Közben dörzsölgettem szemem, szabályos lábmosást láttam és rendkívüli lábtörlést. Cseppenként szárogatta a lúdtalp minden négyzetmilliméterét, nem sajnálva sem a tyúkszemektől, sem a bütyköktől a kényeztetést.
- Volnál szíves kivinni a törülközőt! - nyomta a kezembe egyfelől a frottírt, míg az édesdedet takargatta.
- Most szórakozol velem?- méltatlankodott, mikor az egyfalatnyi fürdőszobában egymásnak préselődtünk, én: törülköző akasztás, ő: fürdető-víz kiöntése közben.
- Nem, de nagy baj lenne, ha igen?
- Inkább egyél valamit! Korgó gyomorral, lankadt farokkal, mi értelme lenne? Közben meg letehetsz a szándékodról, mindketten jobban járnánk!
- Jó! - egyezek bele, mert kevés mondattal is tele lehet beszélni a fejem, főleg ha meggyőzően adagolják. Hátha még szabad- szájúan!

A konyhában, WC- ülőke nagyságú hidegtálat kapok. Pár perc múltán kistányéron is elfér a maradék.Közben a tündér lisztes ködbe veszik pékné módra, és a tejfelszínre vetődő élesztő hulláját kukkolja.
- Ez még képes éjnek évadján kisütni itt valamit- gondolom és a „Nem kéne megmérni a lázát?” című aggódó mondat beslisszol agyamba, bár a lázmérőmet mínuszba nyomta a fürdőszobai kiigazítás.
- Egy pillanat és megvetem az ágyad, biztos fáradt vagy- mondja félig nekem, félig a krómozott edénynek, és így zavartalan szemrevételezem a félig kutyapózba ereszkedő testet. A lázmérő higanyszála felfelé kúszik a meredek skálán.
Várakozáspontra helyezkedek, jöjjön aminek jönnie kell!
A csaj már komoly gyúró mozdulatokkal serénykedik és figyelemre sem méltat. Teljes takarásban a készülő csoda, ami ha jól számolok csak a reggeli órákra várható fogyasztásra alkalmasnak, addig marad pár óra néhány kör lezavarására.
- Ha megkefélni jöttél, rossz helyen kopogtatsz-, mondja a fején átbucskázva.
- Nem kopogtatok - mondom és a szókimondás ezen fajtája már elpukkasztja lázmérőm. Keltemben, a hokedlit feldöntve, ajtóstól rontok a házba. Az ellenállás félig- meddig elmarad, a test védtelen. Feltartja kezét, mint aki körömlakkját szárítja, közben csak a ragacsos tésztás ujja hegyét nem akarja szemembe mélyeszteni.
Mivel fejét oldalvást hajtja, elkerülve ezzel a szájakkal történő érintkezést, elengedem, értem én a jelzést. Hallom, ahogy a körömkefe- hadművelet életbe lép és nem állhatom meg, hogy nem lépjek a háta mögé.

Először hajába szagolok, majd a füléhez vándorol az ajkam, a tükörben lesem reakcióját, lesütött pilla alól mintha csak a tiszta körmök gyöngyházfényét nézné. A tarkójába lehelem forró tüdőm összes feltörőét, majd szembe fordítom őt magam felé és a magamévá tevés felé. Nedves keze vállaimat taszítja, de kieszközölök egy nyomakodást, valamint beleszájalok az arcába. Az ajkam csak a jobb arcféltekéjével találkozik, és hiába keresi keservesen a párját. A válltámasztás rezzenésnyit enyhül, közelebb kerülök célszemélyem testfelületéhez. Kezemmel a dereka hajlatát simítom, amitől ernyedni kezd a test, és tisztán villog előttem a vészjelzés: FRAGILE.

Izomtömegem jóval meghaladja az övét, ezért húzó- nyomó- karoló támadásom, úgy nézem az én győzelmem végkimenetelét támogatja. Határozottan nyúlok a vállpántok felé. A szövegláda némává bénulva, anakonda szorításomtól csupán a lélegzet-vételével méltatlankodik és a sűrűbben fel-lejáró mellről lefejtem a textilt. Gyengéd masszást követek el először a kamra felőli oldalon, majd ajkam megbizonyosodik hogy úgy a mellbimbó, mint az azt körülvevő domborulat valódi és újra csökken a támasztó karok feszítése. Az erő érzem velem van, és külön életre kelt alkatrészemmel ott termek ahol kellek. Ő közben feltette lábát a mosdóra, és fél perc elteltével fél kannányi nedvet ömleszt a padlóra. A hajam közben csomókban hullik és lehet eltört a vállam. Összenőve és összekapaszkodva tartom, érzem megroggyant, légszomja vetekszik a gyöngyhalászokéval. Én viszont gyönyörre vagyok szomjas és csak egyetlen szusszanást hagyva áldozatomnak, szájból- szájba lélegeztetném, de még csak szalmaszálból sem hagyja. A második roham közben arcom bal felét csókolja, sisteregnek kamaszkori herpeszem hegek és forradások formájában maradt mély lenyomatai…

Ezután nyelve bekúszik fülkagylómba és kisebb sivítás után, (amely megfelel egy szuperszónikus gép felszállási hangeffektjével ) újabb nedű löttyen a combom elülső részére, patakokban csorogva a bokámnál békésen várakozó gatyám alulról felfelé kémlelő képébe. A csaj közben félholtra élvezte magát nem egész egy perc alatt, és lábam közötti boa tapsolna, ha lenne mivel. Az áldozat eltaszítva magától új erőre kap.
Felpántlikázott felszerszámozottam viszont Caligulává változtat, vadul nyúlok elvágva az egyetlen menekülési útvonalat. Hátrarántom és teljes súlyommal, bicepszeim és tricepszeim erejének hatványozásával a földre lapítom. Fejebúbja az ajtónak koppan, mikor derekát jobb kézzel a padlóig nyomasztom majd kígyózó mozdulattal rendeltetési helyemre furakszok.

Három hatalmas löket után, kisebb ütembe fogok, de térdemet féltve a kisebesedéstől gyorsítom a tempót. Nem állhatom meg hogy ne szemléljem kellőképpen a behatolási helyet, közben egyre- másra a nyomatéki erőt találgatom. Konzulom felveszi görbületének maximumát, vagyis legnagyobb tompaszöget zárja be a zacskókkal, és a legkisebb hegyesszöget a hasfalammal. A tövet körül ölelő műremek megpillantása plusz egy kiadós paskolás hatására turbó fokozatra kapcsolok. Ennek következtében a kád oldalába kelta jeleket rugdalok.Az alattam feszítő test túlsó nyílása ábécé sorrendben kezdi sorolni a szenteket, oda, majd visszafele. Közben az alsó szomszédot ismét eláztatjuk és hozzátapasztódok Caliguláné hátsójához. Szívó és tapadó korongok szívnak, megkapaszkodok, majd a másik pillanatban feldőlök. Bódulatom nem tart sokáig, mert kígyóm még nem adta ki méregfogát, haját tépve, szinte betépve húzom fejét a fészekre. Villanásnyira látom csak az arcát, majd az aranyszín függöny hadi titokká rejti a bálsájá technikát. Védtelenül és teljes kiszolgáltatottságban fekszem a kegyben és melegsárga mennyezeti lámpák fénye olvad lávafolyammal kevert heves napkitörésben…

II.

A falhoz lapítva ébredek, Mobi Dick egyik uszonyával a számban.
Pucér vagyok és riadtan megérintem magam Türkizkék illatok táncolják szaglósejtjeim..körtánccal… Kóválygok egyet.
Egy buja nősténybe ütközök, ki félkézzel tepsit egyensúlyoz és féllábbal csapkod egy sütö ajtót. Szemei élénkek, de füstös árnyékból lövellnek szomorkássá szelídült „most mi lesz velünket?” felém.
A csap alá hajtom magam és felviszem a vízszámlát a csillagokig. Mocorog bennem az „Ezt most miért csináltuk?”, de nem mutatok túl nagy megbánást.
A nőstény előhalászva valahonnan a tegnapi hangját, kérdést intéz felém:
- A legjobb barátod rendben van, még mindig alszik?
- Igen, de nem a legjobb barátom… voltaképpen nekem nincs is barátom.
Látom, megütközik, a köténye zsebéből kandikáló konyharuhába kapaszkodik, fojtogatva az ártatlan semmiről sem tévőt.
- Igen? Pedig ő azt mondta, hogy te vagy a legeslegjobb és az egyetlen igazi barátja.
- Igen? És még mit mondott két órával az érkezésem előtt?- dörrenek a lövészárok felől.
- Egyfolytában csak rólad beszélt és felsőfokban.
- Vagyis rólam, és két órán keresztül?
- Igen.

A szégyenérzet beköti a számat és most kisebb fajta megbánás féle is képes hátbatámadni. A bal lapockámba hasít, egy tőről fakad a felismeréssel. Imbolygok egy keveset majd gyors készülődésbe fogok. Köszönés nélkül csapkodok.
Két táborra szakadt érzelmeim párbajba fognak, de előjönnek eszem csatlósai, kik mindent szét és összezavarnak, majd egész délelőtt, egy kóma nevű tengeren hánykódom, egy vánkosba kapaszkodva. Mindössze borotválkozás végett cserélem helyemet és helyzetem.

Jóval később beköszön egy felismerés:
- Heló, én vagyok a felismerés! Csak figyelmeztetlek, a bal feledet nem mostad le, sem vízzel, sem arcszesszel.

III.

Ordításba hajló dalolásra ébredek, valaki nagyon adja a hülyegyereket és majd széttépi a redőnyt. A betóduló napfény hunyorgásra kényszerít és agyamban váltott műszakban jajgatásba fogó idegsejtek cseppet sem kímélnek.
Boxerben, a falhoz támaszkodva, gyakorlott sziklamászóként a kiszögellésekbe kapaszkodva támolygok és hazai pályán is beteszek a vízszámlának.
Az újdonsült „operaénekes” tettetve az újságba „mélyed” és előre szóra sem méltat. Az asztal közepén egy hatalmas ibrik pöffeszkedik.
- Mi a fene ez? - meredek az itatóról, egyenest a vályúra.
- Nem is arra vagy kíváncsi, velem mi történt?- kérdi haverom és valami visszaránt. Nem a kíváncsiság, hanem több annál. Feltűnő a lelkesedés, szokatlan a túláradó öröm.
- Hogy, hogy mi történt? Jó, mi történt veled?
- Ezt hallgasd meg! Csoda történt! Érted, Csoda? Majdnem megdugtam egy nőt.
- Micsoda, ez lenne a csoda? És mi tartott vissza?- utálkozok, de nem tudom bekötni a humorzsák száját.
- Hát már csak a zokniját kellett volna lehúznom, bazmeg! Mit szólsz hozzá, mekkora beköpés?
- Ez igaz?- kérdem megtorpanva.
- Nem. Dehogy igaz, csak álmodtam. Aztán felkelek és figyelj, megyek ki egy ismeretlen lakásban brunyálni és ilyet, egy vadidegen bige kezembe nyom egy reklámszatyrot, tele pogival. Közben ölelget, majd megfojt és dicsérget, hogy milyen jól nézek ki. Jó, tudom szerinted hülyén hangzik, de elhittem neki! Hazajövök, benézek a tükörbe… és nézzél már ide bazmeg, nézzél már rám egy kicsit! Látod ezt?
Rá kell néznem, muszáj, kényszerít.
Megtorpanok és fél méter gyökeret verek a padlóba. Kapkodok, mint egy könnyelmű könnyűbúvár… Kettőt lépnék felé, de hármat hátrálok ijedtemben.
- Na látod már végre a csodát?- és szeme felé bököd, arcán csúcsvigyorral.
- I-i-igen – mondom, és falfehér ujj-végekkel markolom a konyhaszéktámlát. Mintha roppanna bennem a legújabb felismerés: EGYENES tengellyel fókuszál.
Remegő kézzel lassan indulok, simítva saját kontrolom bevégeztét…

Az arcom bal felén nincsen semmi. Semmi forradás.
Hozzászólások
További hozzászólások »
Mária de la Cruz ·
Elnézést megzavartak itt és nem tudtam befejezni még az egyiket: köszönöm a lényeget.:)

Tschudin ·
Érdekes sztori, tetszett a stílus és a szohasznàlat!:)

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A Tortenetek csapata új oldalt nyitott a lányokkal való szex randevúzáshoz: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: