Őrző angyal

Nemcsak az embereknek, állatoknak, de a növényeknek is vannak őrző angyalaik. Angyal nélkül, senki sem jön a világra, még egy fűszál, de még egy virágszál sem. Azzá kell válnia az angyalnak, akit szeret, fel kell öltenie testi, lelki ruháját, s ha beteg belébújik, hogy segíteni tudjon rajta, át kell élnie minden kínját, baját és fájdalmát. A fülével hall, a szemével néz, a testével érzékel, vagy akár vágyakozik, és szeret.

Gyönyörű reggelre ébredt, kipihenve, nagyot nyújtózott, és élvezte, hogy a felkelő nap csiklandozza az arcát. Szombat reggel van, és milyen jó, nem kell dolgozni menni, élvezheti a lustálkodás örömét. Félig lehunyt szemmel, még átadta magát az ébredésnek, s karját oldalra nyújtva, kereste a testet, mert nem érezte közelségét, a bőre melegét.
Vágyott az érintésre, de nem akarta felébreszteni, csak nézte a szeme sarkából, hátha a pillantása felcsiklandozza mellette alvó kedvesét. Elnézte, barna bőrét, izmos hátát, s a félrecsúszott takaró alól kivillanó formás csípőjét. Vágyai már türelmetlenül várták az ébredését, de átadta magát a szem gyönyörének, inkább csak pillantásaival simogatta, ébresztgette.
Belebújt selyem köntösébe, csak úgy, be sem kötve derekát, melyből kivillantak dús keblei, csendben kiment, és egy hűs zuhannyal frissítette testét, hogy visszatérve frissnek, kívánatosnak lássa kedvese.

A fürdőben aprólékosan átmasszírozta bőrét, majd egyre sebesebben itatta fel bőréről a vízcseppeket.
Mire lefőzte a kávét és tálcán bevitte, - hogy a kényeztetés teljes legyen -, kedvese már ébredezett. Gyorsan letette a tálcát, és egy "Jó reggelt" csókkal odabújt, belebújt a karjaiba, a fülének minden apró kis részletét puszilgatta, de különösen azt a kicsi fülcimpát, amit annyira szeretett, dorombolt, mint egy cica, ki cirógatásra vágyott.
A férfi testét borzongás járta át, mert nagyon kedvelte ezt a fajta szeretgetést. Erős karjaival megragadta, magához vonta, nyakán azt a kicsi gödröcskét mindig megkereste, majd centinként fedezte fel az üde női test gömbölyded bájait. Elkezdődött a vad csókok csatája, amit oly nagyon szerettek. Az ajkaikat dagadtra csókolták, falták egymást, szenvedéllyel, fulladásig. Ekkor hirtelen a férfi azt érezte, hogy megremeg a gyenge asszonyi test, csak birkóztak, próbálták egymást birtokolni, az asszony haja kócosan, homlokába omolva cirógatta a férfi mellét, arcát. Ringtak a vágyban, de hirtelen egy fájdalmas, "Jaj" kiáltás hagyta el a nő ajkát. Mintha jeges vízzel öntötték volna le a férfit, az alélt test reá borult. Nem értette, mi történt, kedvesét hiába kérdezte remegő hangon,
- Mi a baj szívem?
Választ nem kapott, csak fájdalmas nyöszörgést, teste erőtlenül feküdt a mellkasán. Bajt gyanított, de mi történhetett, s valahogy az ájult test alól kiszabadította magát, és egy gyors pillantással felmérte, hogy orvos kell, de gyorsan.

Az asszony mozdulatlanul feküdt, mezítelenül, mint egy letörött virág a pamlagon, halványan, szinte élettelenül. Idegesen, remegő kézzel a telefonért nyúlt, és hívta a mentőket.

- Jöjjenek gyorsan, mert baj van, nagy baj.

Nehezen ráadta köntösét, de a test, nem akart engedelmeskedni, tehetetlenül lógtak karjai, himbálóztak a semmiben. Próbálta élesztgetni, csókolgatta, simította a haját az arcából, hogy jobban lássa, hátha valami apró kis rezdülést észlel, azon a drága arcon.
"Jaj istenem, mit tegyek? Mit tettem veled? "
Kétségbeesésében azt sem tudta mit beszél, mert ő csak szerette, adni szeretett volna, szerelmet, gyönyört ennek a drága nőnek. "Talán meg sem érdemlem, hogy az enyém legyen, ne vedd el tőlem istenem " zokogta.
Magába roskadva kuporgott a halovány asszony mellett, közben tekingetett az ablak felé, hogy a mentő mikor érkezik. Tíz perc, egy örökkévalóság. " Miért nem jönnek már? Mi tart ennyi ideig?"
Ezek a gondolatok, hol hangosan, vagy csak az agyában fogalmazódtak meg, s közben folyt az arcán a veríték, csak ölelte a drága testet, mint aki óvni akarná minden bajtól. "Nem vigyázott rá eléggé? Sok volt az utóbbi időben a gond?" töprengett.
A szerelmes együttlétek mindig frissülést, enyhülést hoztak, feledtették a bajt, ami az utóbbi időben gyakori vendég volt náluk.

Megszólalt a csengő, éles, fület bántó hangja, máskor csendes, dallamnak tűnt. Most minden más volt, a félelem tette, az elvesztés lehetőségét látta, szeméből a könnyek patakokban hullottak. Gyorsan kiment, ajtót nyitott, majd futó léptekkel kedveséhez irányította az orvost, ki vizsgálódás közben kikérdezte, hogy történt a rosszullét, de válaszolni is alig tudott, mert csak őt látta, nem akart semmi mást csak őt, egy mosolyát, hogy felüljön, és azt mondja, „No jól van, látom szeretsz, csak próbára tettelek."
Hiába, rá kellett döbbennie, hogy talán elveszítheti.

A mentő, fület bántó hangjával elvitte, aki számára a legdrágább, és nem tudni, mit hoz a holnap.
A kórház folyósólyán le-föl sétálva várta a vizsgálat eredményét, azt a tényt, hogy él.., hogy élni fog.
Nyílt a csapóajtó, megjelent a vizsgáló orvos, s közölte szűkszavúan,
- Műteni kell.
Szédülten egy székre rogyott.
- Értem. - rebegte halkan, a kérdések ott ültek a szemében, mire az orvos válaszolt.
- Élet, vagy halál, mindkettőre számíthat uram, de bízzunk... mi mindent megteszünk.
Megfordult vele a világ, nem is értette, még egy órával ezelőtt a karjaiban tartotta, szerette, érezhette bőrének finom illatát. Most nincs más, csak a puszta tény, élet vagy halál. Imádkozni kezdett, pedig sosem tette, csak azt tudta zokogni, „Segíts Istenem, kérlek, segíts." Percek múlva, kitoltak a folyósóra egy betakart beteget, s akkor látja, hogy kedvese az. Fürtjei ott himbálóznak az ágyról leomolva. Az elsuhanó ágyon, ott van mindene, a múlt, a jelen, a jövő. Fölé hajolt, - egy pillanatra engedélyt kapott -, s arra a halovány telt ajkakra egy búcsú, és visszaváró csókot lehelt. Könnyein keresztül, csak homályosan láthatta a számára oly kedves arcot. Nem rezdült, semmi jelet nem adott, ő nem búcsúzott, ő élni akart, így fogta fel.

Több óra telt el, idegtépő várakozásban, mire végre kinyílt az ajtó, és a sebész mosolyogva, kezét széttárva, ölelte magához az összetört férfit.
- Kedves uram, nagyon szeretheti az őrző angyala a kedvesét, mert élni fog.

Fáradtan hazament, lerogyott a karosszékbe, tétován körülnézett, majd megpillantotta az érintetlen reggeli kávét az asztalon. Ajkához emelte, és különös boldogsággal belekortyolt a jéghideg kávéba.