Szívesen emlékszem vissza gyermekkori élményeimre, közülük egy még ma is különösen élesen él emlékezetemben.
Történt, hogy nagyapám (kb. 30 éve) egy szép nyári napon a meggyborát fejtegette át egyik hordóból a másikba. Közben a délelőtt folyamán megjelentek a "hasonló" barátok, valamennyi "borszakértői emlékéremmel dicsekedett", és segítettek nagyapámnak e nemes műveletben. Ha már így összejöttek hát sűrűn meg is kóstolták a finom nedűt, mellé egy kis nagymama által sütött pogácsát ropogtattak.
Telt-múlt az idő, hatott a meggybor. A nótáskedv, a kacsázó járás mind ezt igazolták.
Elérkezett az ebéd ideje. Nagymama az öreg diófa alatt terített asztalt, oda hordta halomba a finomabbnál finomabb falatokat. Kb. 10-en ülhettük körbe az asztalt. Nagymama mindenkinek szedett a levesből. Felcsapott a húsleves gőzölgő, forró finom illata. Nagypapa ezen idő alatt a meggybor folyamatos utánpótlásáról gondoskodott. Végre elkezdődött az evészet, s ezzel együtt a "kaland".
Már a leves felénél tartott a társaság, amikor nagyapám is nekikezdett a kanalazásnak. Az ötödik kanál csak félútig jutott. No, hát pontosan ekkor pottyant a kanalába a Nagy Zöld Hernyó. A leves mind kispriccelt, hernyó barátunk pedig ott feküdt hanyatt, mind a 40 lábát égnek állítva az üres kanálban. Nagypapa persze nem jött zavarba. Rácsodálkozott, majd ezt mondta: "Mondd mamikám, mióta teszel uborkát a húslevesbe"?
Miután sikerült a papát felhomályosítani a hernyó és az uborka közti különbségekről, elhatározta, hogy megszabadul a hívatlan ebédelőtől. A hernyó kanálról való lepöckölésének eredménye az lett, hogy szegény pára most meg a meggyborban (a Pali-bácsi meggyboros poharában) kötött ki. Pali-bácsi sem volt elveszett ember: a husi-darabot kézzel kipecázta, a bort felhajtotta, majd a szemmel láthatóan rémült, levestől, bortól csöpögő hernyót megpróbálta eldobni.
Azt láttuk, hogy eldobta. Azt is láttuk, hogy felfelé dobta. A diófa felé. Visszafelé nem láttunk semmit. Egyenlőre. Ekkor (mi lányok) az ételeinkkel együtt berohantunk a konyhába, biztos ami biztos.
Papa szerint valószín? a hernyó ugyanoda érkezhetett ahonnan elindult esés el?tt. Pali-bácsi szerint nagyon kapaszkodhatott nehogy még egy ilyen trauma érje.
Nagymama szerint "minden vénember ugyahogy van nagyon hülye", főleg meggybor ivászat után. Szerintünk a "Hernyóvéd? Egyesület" is nálunk működött, nemcsak a "Borgyártók Baráti Társasága".
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-31

Sci-fi
A bázison a szolgálat nem jelentett jelentős kihívást , és egy űrhajósnak a magányt is el...
2026-05-27

Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.

1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25

Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?

– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22

Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07

Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23

Egyéb
Barbara, Kedves!

A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-02 00:00:00

Egyéb
Elkezdtünk beszélgetni, kiderült hogy a neve Laci, és hogy 21 éves. Nagyon megtetszett nekem, és úgy éreztem, hogy én is neki. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak a keze a lábamon volt, és simogatott, nagyon jól esett, már akkor éreztem, hogy köztünk nem lehet csak egy kaland, ennél több kell nekünk...
Ez a lány az egész életét maga irányította, olyan magabiztosnak tűnt, hogy azt bármelyik férfi elirigyelhette volna. Most mégis éreztem benne valami bizonytalanságot. Egy pillanatra megálltam és éreztem, hogy remeg alattam. Megsejtettem, hogy ez nem csak a szeretkezésünknek szól. Tartott valamitől. Elemeltem a fejem és az arcára néztem. Már csak egy fiatal lány volt, pont olyan, mint bármelyik...
Hozzászólások
How are you today? My name is Penda
I saw your profile on my search for a nice and trusted person so i decided to write to you, I will like you to write and tell me more about yourself direct to my email.( pendabemba) (@) (yahoo.com )
from there i will reply you with more of my details and pictures,
I will be waiting to receive your email,
Have a nice day.
miss Penda
thanks
aaaaa
Helló,
Hogy van ma? A nevem Penda
Láttam a profilt keresni egy szép és megbízható ember, így úgy döntöttem, hogy írok neked, én szeretném, ha írni és mesélj még magadról közvetlenül az e-mail címemet. (Pendabemba) (@) (yahoo.com)
Onnan fog válaszolni neked több az én részletek és képek,
Én is arra vár, hogy megkapja az e-mail,
Have a nice day.
miss Penda
köszönöm
How are you today? My name is Penda
I saw your profile on my search for a nice and trusted person so i decided to write to you, I will like you to write and tell me more about yourself direct to my email.( pendabemba) (@) (yahoo.com )
from there i will reply you with more of my details and pictures,
I will be waiting to receive your email,
Have a nice day.
miss Penda
thanks
aaaaa
Helló,
Hogy van ma? A nevem Penda
Láttam a profilt keresni egy szép és megbízható ember, így úgy döntöttem, hogy írok neked, én szeretném, ha írni és mesélj még magadról közvetlenül az e-mail címemet. (Pendabemba) (@) (yahoo.com)
Onnan fog válaszolni neked több az én részletek és képek,
Én is arra vár, hogy megkapja az e-mail,
Have a nice day.
miss Penda
köszönöm