Mikor az igazi harc a felszín alatt folyik...

- Most meg mi bajod?
Egy hang, minden érzelemtől mentes, s egy szikrázó pillantás, melynek szikráit mégis a vágy tüze festi vörhenyesre.
- Nincs semmi bajom. Csak hagyj most… kérlek.
Válaszul érkezik a hang, mely megfáradt, de a bűvös szó enyhít ingerült színén: kérlek.
- Az előbb még olyan készségesnek tűntél.
Feddőn, s bántón támadja a gyengébbik lelket, mire válaszként jeges, rideg íriszek feszülnek a szikrázó-lángolóknak.
- Az előbb. De most hagyj békén!
A test, mely eddig várakozón pihent a puha ágy selyem-fövenyén, most megmoccan.
- Ugyan már. Szeretsz engem. Kívánsz engem. Akkor meg mire vársz?
Akaratos hang. Követelőzés. A gyengédség és finomság legcsekélyebb jele nélkül. A feszültség egyre csak nő… De már késő minden. A lavina megindult. A szavak nyomában láthatatlan tőr csapódik a női szívbe, melybe az megremeg, de kitart. Most még kitart.
- Jaj kérlek! Ne csinálj úgy, mintha tudnád mi játszódik le bennem! Még hogy szeretlek! Tudod mit? Gyűlöllek!

Oh, hazugság! A tőr vadul csavarodik ki helyéből, s visszatámadásként suhan a másikéba. A fájdalom egy pillanatra kiköltözik a szempárba, ám a döbbenet nagyobb úr. Az eddig oly nyugodt test megrándul a váratlan támadás következtében, s pillanatnyi elgyengülését leplezendőn, hirtelen pattan fel.
- Gyűlölsz? Ha gyűlölnél, szomjaznád ezt?
Azok az izmok gyorsan hozzák mozgásba a testet, s pillanatokon belül kalitkaként fonódó karok ölelik a vékony női derekat. Akaratos, követelőző ajkak tapadnak a balzsamtól puha és finom ajkakra, s azon nyomban szenvedélyes tánc veszi kezdetét. A gépezet beindult, nem telik el sok idő, s a kezek máris a másik vonalait cirógatják. Egy forró, és heves pillanatig úgy tűnik, győzedelmeskedik az erősebbik nem akarata, de ha a test minden része hamar felejt is, a szív sokáig vérzik. Vékony, női karok feszülnek most a másik kettőnek, majd egy halk cuppanás, és a szenvedély minden hevével és forróságával elillan.
- Megmondtam, hogy hagyj.
Oh az olykor oly gyöngéd, selymes hang milyen keménynek próbál tűnni! De a remegése elárulja a vágyakat, s ilyenkor kevés a szemek jeges elutasítása..
Minden esetre a harcias gyengeség legyőzi az izmok kötegeit, elérve hogy azok ernyedten hulljanak a test mellé.
- Ne akard behazudni magadnak. Csak el kéne hinned azt, amit mondok. Mert azt érzed.
Az a sok igazság.. a szív szinte kiáltani szeretne, de ezt a jajongást csupán a testhez tartozó fülek hallják.
- Inkább te ne akard elhitetni velem azt, ami nem igaz!
Még hogy nem igaz?! A vágynak gátat szabott, s most talán csak teszteli, meddig képes feltartóztatni azt a vad hömpölygést a sebzett, tépett szív…
A tőr most fordul egyet a kőkeménynek és hidegnek tartott férfi szívben, de a fájdalom ha ki is ül a még mindig forrongó szemekbe, a hang az marad olyan, mint amilyen korábban volt.
- De hiszen ez az igazság! Legszívesebben máris ott vonaglanál a puha matracon, a selyem ölelésében!

Láthatatlan a tenyér, mely csattan a finom arcbőrön, de a kecses kéz mégis odakap. A szemeket áttetsző fátyol homályosítja el, a balzsamos ajkak összeszűkülnek.
- Hogy.. hogy lehetsz ennyire közönséges? Mondtam.. mondtam, hogy hagyj békén!
A fátyol apró cseppecskékre széthullva áztatja az arcot. Az arcot, mely hajdanán mindig boldogságot sugárzott, az ajkak nevettek, a szemek buján villantak, s a szív szerelemre éhezve dobogott a mellkasban. Szaggatott sóhaj, a keblek halma megemelkedik, majd visszasüllyed. A tagok merevek, a kósza tincsek szomorú-széppé varázsolják az egész női lényt. Izmok moccannak ismét, s a kar most vígasztalón kúszik a kecses derékra.
- Sajnálom, ne haragudj.

Őszinteség, mely apró gyógyító csókot lehel a sebektől vérző szívre, s ajkak, melyek simogatón érintik a selymesszálú hajat, a finombőrű homlokot, a könnyáztatta arcot.
A szavak csodára képesek. Az őszinte szavak célt értek, hiszen még időben jött a felismerés, itt bizony az akaratosabb, felhevült félnek kell engednie. De ha egyszer a forróság már szinte auraként villódzik kettejük alakja körül? Az egyik támadásokkal és közönségességgel leplezte a vágyat, míg a másik visszatámadásokkal. Ám most a két test egybeolvadt egyetlen öleléssel, a határvonalak elmosódtak, nem tudni, hol van az a bizonyos. S bizony már a szenvedély is a normalitáson túlra csapong…
Most a puha, balzsamos ajkak keresik a másikét, kívánják azt a táncot, s a test is az érzéki simogatásokat. A hirtelen jött pálfordulás nem marad következményektől mentes, a kapocs ismét létrejön ajak és ajak között, összeforrtak, folytatódik a tánc, mely hevesebb, szerelmesebb a korábbinál. Oh igen! Régóta szomjazta ő ezt! Már a legelején is.. de hát ilyen a női lény. Szereti kéretni, győzködtetni magát, szeret játszadozni és váratni egy kicsit..
A szokásos izmok mozdulnak, kellemes vonalakon siklatják végig a férfi-kezeket, itt a várva-várt gyengédség… A kényeztetésre jön a válasz, érzéki kezek rontanak az anyagnak vadul, halk recsegés, gombok pattanása, s az érintés a csupasz bőrön immár kevés a felhevültség enyhítéséhez. A felesleges anyag hanyagul omlik kettejük köré, két vágytól lüktető test feszül egymásnak, szinte már fáj, szinte már éget, milyen jó, hogy a puha matrac felett ott a hűs selyem-föveny…