Megéri az egészet?

Sötét. Bármerre nézel sötét. Nem látsz. De én látlak. Mindig is láttalak. Álmaimban sokszor megjelentél. Nem, mint rémisztő kitalált lény, hanem mint egy édes teremtést.
Soha nem gondoltál arra, hogy milyen egyedül lenni. Milyen az, mikor fáj a csend. Fáj az, hogy nem gondol rád senki. Fáj, hogy érzed, hogy egy senki vagy. Most a legszerencsétlenebbnek érzed magad a világon. Tudom milyen érzés. Tehetetlennek lenni. Mikor annyi mindent meg lehet tenni. De ez már a múlté. Nem tudod, hogy látom. Látom, hogy sírsz. Halkan, nehogy megzavard a csendet, ami fáj. Ami súlyként nehezedik a válladra. És csak hangtalanul, magadba sírsz. A könnyeid csorognak. Letörlöd őket. De tehetetlen vagy. A fájdalomtól új és új jön elő. Millió keserű könny, amit hullatsz. Azt hiszed nem látom. Azt hiszed, nem fáj. Azt hiszed én akartam így.
Meg voltál győződve, hogy minden tökéletes. De nem láttál előre. Nem figyeltél. Nem volt semmi rossz előérzet.

Most csendesen térdre hullva sírsz. Látom, hogy összeteszed kezed és suttogsz. Mintha hallanám mit mondasz:
segíts Istenem... már nem bírom. miért pont én. Megéri az egészet? Megéri élni?. Elcsuklik hangod.
És elájulsz. És most minden megfordul. Én vagyok tehetetlen. Nem tudok mozdulni. Nem tudlak felsegíteni. Nem tudok semmit tenni. Milyen nyomorult vagyok. Csak fekszem és nincs erőm. Úgy érzem mintha egy láthatatlan erő lenyomna. És rettentően fáj, fáj az, hogy csend van. Hogy tehetetlen vagyok. Nem tudok segítségért kiabálni. Nem tudok semmit tenni. Érzem, hogy lassan hűlnek a kezeim, és a lábam felöl is lassan vérfagyasztó hideg egyre feljebb. A szívem felé. Nem bírom és én is elvesztem eszméletem. Nem tudom mennyi idő telik el. Csak halvány emlékek...Mentő autó... sok ember körülöttem....lassan elkezdek emelkedni. Mintha repülnék. Valami halk beszédet hallok.. Nem értem mi az, de megnyugtató. Aztán megint sötét. Megint látlak. Megint itt vagyunk. Látlak de nem látsz. Erre felébredek....

Kórházi szobába fekszem. Te mellettem léve ágyon ülsz és mosolyogsz. Már amennyire erőtlen testedtől lehet. Felém nyújtod a kezed. Én is az enyémet. Összeér kezünk. Mostmár hallok is. A nővér melletted ül és halvány homlokodra teszi a kezét. Arcán ijedtség jelenik meg, próbálja rejteni. De észreveszem. Tudja, hogy nem szabad stresszelni téged. Látom halovány arcod. Épp suttogsz valamit. Közelebb hajolok, hogy haljam mit....: megéri az egészet?.....még szemembe nézel.. Van valami kimondhatatlan fájdalom a szemedben. Aztán lassan lecsukódnak szemeid... Kezed lehanyatlik... Én tehetetlenül kiabálok.. Bejön valaki.. Kitolják gyorsan az ágyad.. ... Elvesztem megint az eszméletem..
Arra ébredek, hogy az orvos injekciót ad be nekem. Kérdem, hogy hol vagy. Homályosan eszembe jut, hogy kivittek.
Az orvos válasza: odaát van.. Hazatért....
Egy világ dőlt össze bennem.