La Femme

18. Decembre 1798.

Megérdemelte.
Igenis megérdemelte! És ennyi...
Baronesse Valerie kedvetlenül simogatta macskáját, elnyúlva a szófán. A fehér bundás, akárcsak Úrnője, fölényes tekintettel figyelte a kandallóban pattogzó lángokat. Hercegnő - a macska - hírtelen felegyenesedett, és gyorsan leszökkent a szófa alá. Úrnője kijózanodva emelte fel a tekintetét.
Kinyílt az ajtó.
Hercegnő fújtatva jelezte nem tetszését, ahogy a férfi belépett a szobába.
Valerie újra a tűzre emelte a tekintetét. Bárcsak ő is pusztító tűz lehetne... Pusztító, kártevő tűz...

- Miért kellett így megszégyenítenie engem, Valerie? - szegezte neki a kérdést a legesküdtebb ellensége, a férje. Baronet Joseph dühösen meredt arra a nőre, aki immár 24 órája a felesége.
- Uram, kénytelen voltam elmondani, hogy Ön arra sem volt képes, hogy elhálja a nászéjszakát. - volt a csípős válasz. Valerie szemei gyönyörtáncot jártak a tűz édes fényében. Igenis megérdemelte! Megérdemelte, mert elvette feleségül az akarata nélkül... Megérdemelte, mert tönkretette az életét!

Szemei smaragdként csillogtak, félelmetessé téve szépségét. Alabástrom bőre narancsos színt kapott, szőke, göndör fürtjei, mint a búzakalász az ontott napsugárban...
- Hölgyem, Ön elfelejti azt, hogy Ön volt az, aki sírva hagyta el a szobámat! - mondta a férfi egyre dühösebben. Barátai, édes apja, s még apósa is azt hiszik, hogy egy tehetetlen alak... Sőt... Akár azt is gondolhatják, hogy fel akarja rúgni a JaDorenne-DeCourtier szerződést, amely a két család között köttetik üzleti ügyben.
- Ugyan, Uram... Valóban én? - kacagása apró kristályok csangéséhez hasonlított, benne volt él, egyben diadalittas megelégedettség. Félkönyékre támaszkodva nézett a fekete szempárba. - Ön egy egészen elképesztő alak. A felesége vagyok, bizonyítania kellett volna.
Milyen éles a nyelve, és még csak 17 éves... - gondolta a férfi, és öles léptekkel indult az ajtó felé.
- És még Ön azt hiszi magáról, kedves uram, hogy férfi? Elmondom, mi Ön! Egy undorító alak, aki mások életét tönkretéve akarja elérni céljait. És egy gyáva alak, aki még csak a saját feleségével sem hajlandó együtthálni.

Joseph megtorpant. Keze az ajtó gombján feküdt. Pupillái kitágultak. Nem szólt semmit, csak fújtatott, forrongott benne a düh. Fogai csikorogtak mérgében. Lehunyta a szemeit, mély levegő, mondogatta. Egy ilyen kis perszóna nem készíthet ki... 28 éves vagy, Joseph, az Isten áldjon meg! Mély levegő...
Felnyitotta a szemét, és keze a kulcsért nyúlt...
Valerie hallotta, amint a kulcs kattant a zárban. Kétségbe esve felült.
- Mit csinál? Nyissa ki azt az ajtót, követelem! - kiáltotta dühösen.
Joseph hang nélkül fordult meg. Szeme összeolvadt a nőével. A férfi elindult a lány felé. Valerie felállt, tekintetük még minidg összekapcsolódott. Akkor is, amikor a férfi fülébe magasodott, és felszegett állal figyelte őt.
Joseph a kandalló felé nyújtotta a kezét, melyben a parácsi kulcs lapult.
- Tessék, Kedves. Kívánom, menjen utána. - mondta, és a kulcsot belehajította a kandalló vörösen izzó tüzébe.
Valerie összehúzta macsak-szemeit, és gyilkosan pillantott az előtte álló emberre.
- Gyűlölöm Önt... Maga egy... Egy... - hebegte, és kicsi ökleivel püfölni kezdte a férfi mellkasát.

A férfi átkulcsolta a vékony csuklókat, és a nyaka köré vonta őket, miközben ajkai rátaláltak a lányéra. Valerie először tiltakozott, makacsul összezárta ajkait, de amikor Joseph puha ajkai gyengéden siklottak rajta, és nyelve szétfeszítette azokat, kellemes érzés lett úrrá rajta. Joseph ölelte és ebben minden benne volt... Ő, és Joseph sorstársak. Egyikőjük sem tehet mindarról, ami velük történik...
Joseph a nő fűzőjéért nyúlt, keze gyengéden kereste a masnit...
Egyszer csak Valerie kitépte magát az ölelésből, és pofon ütötte.
- Hagyja el a szobámat! - fújtatta, akár egy mérges macska. - Azonnal takarodjon innen!
- Kedvesem, elfelejti, hogy a kulcs már olvadozik a lángok között, és hogy ez az én lakosztályom. - ordította a férfi, és megragadta Valerie vállát. Letaszította a díványra, és reccsent a fűző, ahogy letépte azt a lányról. Dühében már azt sem érezte, ahogy Valerie rúgdalja, karmolja, és eközben átkozza...
- Maga undorító ember! Azonnal menjen innen! Sikoltani fogok!
- Valerie, a férje vagyok, s azt teszek magával, amit akarok! Most pedig érvényesíteni fogom frigyünket. - mondta ellentmondást nem túrő hangon.

A lány könnyei eleredtek, hang nélkül siratta elveszett életét. Ellenállása abba maradt, és szétterpesztette combjait, melyen a ruha egészen a derekáig csúszott.
- Tegyen, amit akar... - suttogta.
Joseph dühösen meredt rá. Valerie gyönyörű volt. Az elszakított rohából egyik melle fedetlenné vált, haja összekuszálódott, harisnyatartója elszakadt. Szemeit lehunyta, hogy ne lássa, mit tesz vele a férfi. Várta a fájdalmat, a gyötrelmet, amiről az úrinők annyit beszéltek...
Meglepetésére azonban megborzongott a teste, amikor Joseph csókokkal halmozta el a bokáját, miközben a combját simogatta...
Kinyitotta a szemeit, és a férfit figyelte, kinek arca szégyentelenül közeledet ahhoz... Melynek még ő maga sem tudta a nevét...
Jóleső forróság öntött el, amikor a férfi végigkarcolta borostájával a szemérmét... És egy csókot lehelt a szétnyíló szirmokra.

- Mit csinál? - kérdezte lustán, vontatottan a lány. - Azt hittem, a csók a szájnak való...
Joseph a szemébe nézett, és beljebb nyomta ajkait, úgy csókolt bele a nedves, piciny rózsaszín résbe. Valerie felszisszent.
- A csók ide is való. És ide is... - nyelve most csikóját izgatta - És ide is... - lejjebb haladt, és nyalogatni kezdte az ánuszát.
Valerie mély torok nyögést hallgatott, és élvezte, amint Joseph fickándozó nyelve egyre magasabb gyönyörhöz vezeti. Arca kipirosodott, mellbimbói, mint két érett eper szem, ágaskodtak, ujjai a férfi hajába túrtak, és egyre csak húzta magához...
Valamire vágyott, nem tudta mire, de kell még... Igen...
- Igen... Még... - dorombolta a férfi keze alatt. Extázisában a szemei felnyíltak, a szó az ajkain akadt...
- Abbahagyjam, Kedvesem? - mormogta fel Joseph.
- Abba ne merészelje hagyni! - kapkodott levegő után, és egyre... Még... Igen, most lesz az a pillanat...
Valerie sikoltott, és az ablaktáblák megremegtek a mindent elsöprő gyönyör hangjaitól...

...Alig tért magához Joseph felemelkedett, és az ajtó felé vette az irányt.
- Hova megy? - nézett utána a lány. - Az ajtó zárva van...
A férfi az ajtó melletti kis szekrény fiókjába nyúlt, és a zárba illesztette.
- Minden szobának van pót kulcsa... Csak nem gondolja, hogy egy szobába maradok Önnel? A végén még rám vetné magát, mint egy oroszlán, és lekaszabolna az éles karmaival!
Valerie dühösen felállt, felemelt egy vázát, és Joseph után vágta...
Ami azonban az ajtón csattant, mert ott hagyta őt... És vissza sem nézett.