Irodai pillangók - 2. Team-building

Kíváncsian vártam már a híres team-buildinget. A kollégák sokat beszéltek róla, és a belső levelezésen is gyakran kaptunk egy-egy hírt a szervezéssel kapcsolatban. Úgy vettem észre, megpróbálják felkelteni az érdeklődésünket, ezért mindig csak egy kis információmorzsát hintettek el. Egy idő után a liftben is megjelent pár plakát, hirdették, hogy kinél lehet jelentkezni. Én persze réges-rég leadtam már a jelentkezésem, kíváncsi voltam, kiket ismerhetek meg az eladdig arctalan munkatársak közül. Azt is reméltem, hogy kicsit összemelegedhetek majd a team-building utáni bulin Bonnie-val. Sőt, ki tudja, hátha valami spéci feladatot kapunk, amit napközben ketten kell megcsinálnunk, akkor meg pláne...

De semmi sem úgy alakul, ahogy elterveztük. Mint kiderült, a team-building helyszíne egy kis tábor volt a várostól nyugatra a hegyekben. Valaha diáktábor működött itt, de egy michigani vállalkozó megvette, és átalakította. Olyan nagy cégek rendezvényeit szervezte ide, mint a miénk. Volt egy pár faház egy tisztás szélén, meg egy nagyobb üvegezett kőépület, amiben össze tudtunk gyűlni. A teljes nap idiótaságokkal telt a fák között: öt-hat fős csoportokban kerestük a kincset, mindenféle pitiáner feladatot kellett elvégeznünk, hogy megtaláljuk a nyomokat. Amikor könyékig kellett benyúlni egy kiöregedett fa nyirkos odvába, elment a kedvem az egésztől, de legalább összehaverkodtam két sráccal az informatikusrészlegről, úgyhogy utána végigröhögtük az egészet. A csapat vezetője, akit egy csapatépítéssel foglalkozó cég küldött, majdnem megőrült tőlünk a nap végére, és megfenyegetett, hogy a feletteseink tudni fognak erről. De mi csak nevettünk, főleg, hogy mindenkinek a nyakában valami vicces álnév lógott, ami állítólag "jellemez minket". Ezt is a csapatépítők találták ki még reggel.

Nagyon örültem, mikor végre megérkezett az este. Behúzódtam a kajámmal egy üres sarokba, és a vacsora közben végig Bonnie-t kerestem, de nem láttam sehol. A főnökeink elmondták szokás szerint, hogy mennyire büszkék, hogy a csapatunk részei lehetnek, mennyire jó munkát végzünk, mennyire elégedettek az ügyfelek, és így tovább, és így tovább. Eleinte még szórakoztató volt, de amikor huszadik alkalommal is ugyanezt mondták mindenféle lényeg nélkül, akkor már elengedtem a fülem mellett az egészet.

A kaja legalább jó volt. Már a desszertnél tartottam, amikor megpillantottam Bonnie-t. A kolléganői között ült, a többi ingatlanossal, és nagyon jól szórakoztak valamin. Kitaláltam, hogy valahogy elhívom dumálni, úgyhogy gyorsan megettem a maradékot, kivittem a tányéromat, és már fordultam is volna Bonnie felé, de Carlba ütköztem. Ő egy nagyképű, zselés hajú, kigyúrt kolléga volt, valahogy sosem kedveltem.
- Hé, Troy, Jó volt a kaja? - kérdezte.
- Jó, persze - vágtam rá, és próbáltam kikerülni, de megállított.
- Akarsz szórakozni egy kicsit?
Láttam a szemében, hogy valami van itt a háttérben. Az ingatlanos lányok felé pillantottam Carl válla fölött, de Bonnie már nem volt ott.
- Miról van szó? - kérdeztem kissé csalódottan.
- Gyere velem - mondta a pasas, és elindult.
Kimentünk az épület mögé, a medencéhez. Carl közben végig titokzatosan viselkedett, a sarkon hátranézett, hogy jön-e valaki utánunk, és nem válaszolt egy kérdésemre sem. De a medencénél megállt:

- Na figyelj, még új vagy itt, gondoltam, beavatlak. Nem kell megköszönd, mondjuk úgy, hogy szívességet teszek neked. És amikor nekem kell majd szívességet tenned, akkor szépen eszedbe jut majd, milyen jó barátod is vagyok én neked, oké?
Nem nagyon tetszett a dolog, de Carl nem hagyott szóhoz jutni, tovább folytatta tenyérbemászó modorával:
- Ismered Helent? A HR-ről?
- Azt a kis alacsony, fekete hajú csajt? Persze, annak idején ő interjúztatott, amikor a céghez jelentkeztem.
- Igen, hogyne... - vágta rá Carl, de nem is figyelt rám, megint a környéket fürkészte mögöttünk. - Na figyelj, öcsi - hajolt oda, mint egy középkori összeesküvő. - Helennek van egy... kissé furcsa mániája. Az ilyen team-buildingeken esténként mindig elvonul egy szobába, és ott fogadja a beavatottak egy kis csoportját.
Látta, hogy egy kicsit bambán nézek rá.
- Nem érted? - bökte meg a mellemet. - Hát lepippant mindenkit! Ez izgatja! Nem tudom, neki mi a jó, mert nem engedi, hogy bárki is csináljon vele valamit, még csak meg sem foghatjuk a mellét vagy a seggét, pedig hát mmm... - csücsörített a szájával, és a levegőbe markolt, mintha Helen fenekét fogná meg.
- Jó segge van, az biztos... - nyögtem ki.
- Nem ez a lényeg! Én most beveszlek téged is, velem jöhetsz, lehet egy jó estéd. Az első szabály: nem nyúlhatsz hozzá, és arra különösen allergiás, ha szopatás közben ráfogsz a fejére. Csak engedd, hogy tegye a dolgát. És mit gondolsz, mi a második szabály?
- Ööö - járt lázasan az agyam. - Diszkréció?
- Sokra viszed még, öcsi. Ez a kis kaland maradjon köztünk. Helennek se hozd szóba a munkahelyen. Max a tőzsdéről beszélgethettek vagy az időjárásról. Ő így szereti, és kész. Mi meg nem leszünk bolondok kihagyni egy ilyen jó kis bigét, nem igaz, öregem?
A választ már meg sem várta, megindult egy kis ösvényen a fák közé. Magam elé képzeltem Helent, tényleg nagyon jó csaj volt. Egy kicsit alacsony, de a teste nagyon arányos, pompás, formás mellek, kerek, kemény popsi, ami csak kell. Hallottam pár pletykát róla meg az igazgatóról, de hát nem kell mindent elhinni. Viszont amit most Carl mesélt.. Tényleg igaz lenne? Helen titokban ilyen kis vadóc? Kíváncsi lettem.

A legtávolabbi faházhoz mentünk, Carl még egyszer körülnézett, aztán bementünk. Az alsó szinten nagy csönd fogadott, pár ledobott kabát hevert szerteszét. Lerúgtuk a cipőnket, Carl intett, és felmentünk a lépcsőn a felső szintre. Egy kis folyosó fogadott, Car magabiztosan benyitott az egyik szobába.
Kellemes meleg áradt odabentről, egy kis kandallóban égett a tűz, és onnan jött az összes fény is. A szoba közepén Helen térdelt egy hatalmas medvebőrön, ahogy Carl ígérte. Körülötte ott állt két-három pasas a legkülönfélébb osztályokról, csak látásból ismertem őket. Mindegyikük kezében ott volt a farkuk, és várták, hogy sorra kerüljenek. Helen behunyt szemmel, ütemesen, rutinosan szopta az épp előtte álló férfit. Néha kiengedte a dákót a szájából, elmosolyodott, játékosan rácsapott egyet, mint egy kis ágacskára, de aztán belemarkolt a pasas fenekébe, és úgy rántotta vissza a faszt a szájába. Kissé kiábrándító módon egy melegítőalsó volt rajta, gondolom, abban jobban tudott dolgozni. De deréktől felfelé meztelen volt, a mellén már fehérlett pár adag sperma.
- Nagyon tud a kicsike - vigyorgott Carl. - Menj, próbáld csak ki.

Odatolt a kis sor végére. Néztem egy darabig a szopást, amit Helen művelt, aztán ahogy a többiektől láttam, én is kicipzároztam a nadrágom sliccét, kigomboltam a boxeralsóm nyílását, és elővettem a farkamat. Két pasas épp most dőlt ki előttem, már csak egyvalaki maradt, meg persze mögöttem a vigyorgó Carl, de már ő is előkapta szerszámát, és lendületes mozdulatokkal verte. Helen jól az ajkai közé húzta a fickót, akit szopott, a pasas hangosan hörgött, és erősen remegett a térde. Gondolom, Helen mindent lenyelt, mert mikor a faszt kiengedte, csak nyál csöpögött róla. A fickó remegő lábbakkal botorkált el, Helen pedig megtörölte az ajkait, mint egy boxoló a meccs után.

Én következtem. Helen rámpillantott, de nem voltam biztos benne, hogy felismert-e. Közelebb húzott magához, és finoman az ajkai közé engedte a dákómat. Nyelvével végigsimított a makkomon, közben a kezével simogatta a dákómat. Nagyon jó érzés volt a makkomnak a forró kis szájában, főleg, hogy körbe-körbe forgatta rajta a nyelvét. Finoman engedte egyre beljebb, közben szívogatta-szopogatta is, ahogy egy nyalókát szokás. Amikor már félig a szájában voltam, bólogatni kezdett rajta. Elégedetten sóhajtoztam, remekül csinálta. Fürgén mozgott a nyelve, a nyála bőven folydogált a szerszámom körül.
Hirtelen kiengedte a dákóm a szájából, és mosolyogva az arcához csapdosta. Aztán egy erős mozdulattal rámarkolt, és keményen verni kezdte, a másik kezével pedig ösztönösen simította ki haját az arcából. Behajolt a zacskóm alá, és kis nyelvecskéjével fürgén nyalogatta a golyóimat, szépen felváltva, a kezével pedig lazán, csuklóból verte a farkamat, csak úgy csattogott a nyálas bőr.

- Ugye, hogy profi? - vert vállon Carl, de hát erre mit válaszolhattam volna? Szó nélkül élveztem a kiscsaj munkáját. Újra bekapta a farkamat, keményen szopta, és amikor mélyen beengedte, még nyelt is párat, hogy erősítse a szívó hatást. Tényleg nagyon profin szopott, a makkom néha még a torkához is ért, nagyon élveztem. Ösztönösen belemarkoltam volna a hajába, hogy még jobban az ágyékomra húzzam, de eszembe jutott, mit mondott Carl - semmit a kéznek! Így hát csak élveztem a kőkemény cumizást, nyögtem, sóhajtoztam, a csaj meg csak szopott és szopott. Könnyedén rámarkolt a golyóimra, finoman megszorította, mintha szilvát szedne, közben rendületlenül járt feje a farkamon. Behunytam szemem, és teljesen elengedtem magam. A sperma vastag, forró, sajgó hullámokban tört ki belőlem, és sokáig csak ömlött Helen szájába. Még ekkor is szopott, de már óvatosabban, alig ért a makkhoz, lágyan szívott ki belőlem minden cseppet, és le is nyelte. Amikor kiengedett a szájából, már a lábamon is alig tudtam megállni.

- Na engedj ide, mondta Carl, és odalépett a csajhoz. Nem tétovázott, gyorsan betolta Helen szájába a farkát, a csaj pedig bólogatni is kezdett rajta. Éreztem, hogy ideje lelépnem, visszaöltözködtem tehát, és lebotorkáltam a lépcsőn. Odalent leültem egy kicsit, és átgondoltam, mi is történt. Szóval Helennek ez a mániája. Kicsit idegesített, hogy Carl szóhasználatát veszem át, de nem volt rá jobb kifejezés. És meg kell valani, piszok jól csinálta a kiscsaj. Ha ez tényleg minden team-bulding alkalmával így megy, akkor mindegyikre érdemes lesz eljönni.