Hold-kórosok (A sors fintora)

1

Mereven sütött a Hold, s a tóban visszatükröződött képe, mint egy kimerevített dia-kép. A parton három ember ül a lábát vízbe lógatva. Hang nem hagyta el a torkukat, pedig már legalább három órája találkoztak. Három irányból érkeztek, három nyelvet beszélnek.
A szándékuk egy, de mintha tétováznának. Mind a másikra vár. Még nem készültek fel teljesen…
De vajon helyes-e amit akarnak. a békét talán már most is megtalálták azzal, hogy itt ülnek együtt. Kalandos életet éltek tele fájdalommal, célokkal és törésekkel. Ám úgy látszik a törésvonalak összeértek, s a sors tengere mindhármukat erre a partra vetette az élet hajótöröttjeiként. Hárman egyedül egy lakatlan szigeten, három lakatlan sziget egy tóparton…
Mögöttük a város szuszogása hallatszik, mely szinte belöki őket a vízbe.
Valami ismét eltört. Az egyikük a vízben, nem kapálózik, elengedi magát és elsüllyed. Nem is harcolt.
A másik kettő egymásra nézett. Tanácstalanok voltak. Most fedezték fel egymás névtábláit is. A jobb oldali férfi Jim volt. A másik ízlelgette a nevet.

„Nem úgy néz ki mint egy Jim. Ez a név nem hiszem, hogy kifejezi őt.”

Mereven nézte eközben a másikat. Lassú megfontolt pillantásokkal mérte fel. Szürke zakót viselt, mely kiemeli barna arcát, amelyen egy szelíd sötét szempár ült. Az arca kerek, a haja gyér, s az orrnyerge teljesen hiányzik. „Lehet, hogy görög?” A pillantások egyre szégyenlősebbek lettek, míg visszatért a Holdhoz.
Mind eközben Jim sem tett másképp, mint a társa. Sötétkék nylon ing, melyen egy kártya: Hugo. Jim előtt egy fiatalos, ám mégis hamuszürke férfi ült, aki világító zöld szempárral úgy nézett ki mint egy macska. Egy macska mely sebeit nyalogatja, s közben a Holdat szelídíti meg. Az ő pillantásai is egyre szégyenlősebbek lettek, majd végül visszatért a Holdhoz.
Így ültek továbbra egymás mellett, s úgy érezték már nincsenek egyedül, mintha a másik megértené az ő gondját is. A csendes merengésbe egy mély harang rengett bele a csöndet megtörve. A két férfi egymásra nézett. Nem tudták, hogy melyikük kezdje, de szavak nélkül is értették egymást. Kezdett kialakulni egy dialógus. Hirtelen egyszerre indultak el gondolataik:
„Potsdamból jöttem, bankárként dolgoztam egy nagy pénzintézetnél, egyébként Hugo Willhelm a nevem.”

„Ulmban születtem, a helyi gyárban dolgoztam sokáig. Jim Leich a nevem, de mindenki csak Jimnek hív.”

Egy pillanatra megálltak, s nyugtázták azt, amiről úgy vélték tudják. S egyszerre csak érezték, hogy gondolataik összefonódnak:

„Hogy miért ülök itt? Az oka egy nő. Hazudott, azt mondta, szeret. Én most is szeretem őt, akárhogy is tett. Nem merek elé kerülni.
Gyönyörű, nagyon magas mégsem hórihorgas. Úgy nézz ki, mint egy dáma, de természete ennek ellentmond. Ám szelíd természetén mégis egy másik férfival kellett osztoznom.
Kudarcot vallottam! Ha jobban figyeltem volna, ha többet adok, ha… Akkor…
Nem, nem az ő hibája csak is az enyém, ezért vagyok itt. Nem vagyok mást, mint egy balfék, s ezért vízbe ölöm magam…”
A gondolatsor végén szemükben a felismeréssel egyszerre szakadt ki belőlük egy név:
„Juliette!”
Hugo és Jim hirtelen dühösen nézett egymásra, majd megenyhült. E percben egy levél hullott a vízbe, s köröket rajzolt bele. E percben lett végzetes az elhatározás. Szinte egyszerre álltak fel helyükről. Kezet fogtak, majd ugrottak. A sötét mély szinte csobbanás nélkül nyelte el őket, s úgy tűnt mintha a Hold felé repülnének a víz sugarán.

2

A Süddeutsche Zeitung vezető hírként hozták le 2004. augusztus 24-én:

„ Tömeges öngyilkosság a Genfi tó partján.
Három férfit találtak vízbe fulladva. A rendőrség még nyomoz az ügyben. Az indíték egyenlőre ismeretlen. Talán egy szekta tagjai lehettek, akik rituális öngyilkossággal vetettek véget az életüknek. Ezt a tényt látszik alátámasztani az is, hogy tegnap volt a hónap utolsó teliholdas éjszakája, mely remek alkalmat szolgáltathat az efféle rituáléknak. A rendőrség az azonosítás során két férfi személyazonosságát megállapította a rajtuk lévő névtábla alapján. A harmadik férfi kiléte egyenlőre ismeretlen.”

Az újság aznap rekord példányszámban kelt el, mindenki a három férfi történetére volt kíváncsi, mely szinte futótűzként terjedt. A város csak Holdkórosoknak hívta őket.

3

Két rendőr indult el a genfi rendőrfőkapitányságról. kezükben egy-egy csomag, s egy boríték. A csomagban a megtalált férfiak személyes holmiajai: 125 euró, személyigazolvány, s egy talizmán.
A két tiszt egyszerre ült be saját kocsijába. A csomagokat az anyós ülésre tették, bekötötték a biztonsági övet. Beindították a motorokat, majd intettek egymásnak és elindultak két különböző irányba.
Mindkét tiszt sokat autózott a sztrádán, mg elérkeztek céljaikhoz. Szinte egyszerre álltak meg a rendőrautók Potsdamban és Ulmban egy kissé kihalt kertvárosi részen. A rendőrök kiszálltak autójukból kezükben a csomaggal. Megfontolt, ám mégis kissé bizonytalan léptekkel indultak egy fehérre vakolt ház felé. Zavarukban megszámolták, hogy 23 lépés az autótól az ajtóig. A rendőrök mély levegőt vettek. Majd bekopogtattak. Pár pillanat és egy magas csinos nő nyitott ajtót.
„Igen? Ki az?”
„ Juliette …?”
„Igen…”


Vége (?)