Hármasban

Fáradtan lögyböltem az italomat a pohárban és figyeltem, ahogy az okkersárga folyadék komótosan vánszorog fel az üvegre, majd vissza. Tényleg ilyen sűrű lett volna, vagy csak én ittam már annyit, hogy eltompultak az érzékeim? Nem tudtam eldönteni, de nem is volt fontos. Talán mindkettő igaz volt, talán egyik sem. Lehet, hogy részeg voltam, de ha igen, akkor is biztos, hogy nem eléggé.
Még mindig elég tiszta volt a fejem ahhoz, hogy tudjak gondolkodni. Alaposan meghúztam a kezemben szorongatott poharat és halk koppanás kíséretében visszaeresztettem a pultra. Nem akartam emlékezni, de a gyűrű a jobb kezemen, amelynek aranyos fénye meg az alkoholtól homályos tekintetemen keresztül is jelzőfényként világított, folyamatosan emlékeztetett borús helyzetemre.

Nem is tudom miért volt még mindig rajtam az a gyűrű. Elvégre már semmi jelentősége nem volt. A feleségem elhagyott. Összecsomagolta a holmiját és elment. Már a válókeresetet is beadta. Épeszű férfinak az lett volna az első gondolata, hogy megszabaduljon mindentől, ami egyáltalán az eszébe juttatja azt a nőt, aki most már többé nem az övé.
De én nem akartam. Nem akartam levenni azt a gyűrűt. Talán tudat alatt emlékeztetni akartam magam arra, hogy mi is történt. Hogy mekkora egy barom voltam. Bár nem tudom miért magamat hibáztattam. Elvégre ő hagyott el. Igaz, nem ok nélkül. De a kapcsolatunk már rég nem működött. Talán sohasem működött igazán. Így jár az, aki gyerekfejjel érettségi után elveszi azt a lányt, akit az igaz szerelmének hisz. És merem állítani, hogy így jár az a lány is, aki érettségi után hozzámegy ahhoz a fiúhoz, akibe azt hiszi, hogy bele van zúgva.
Nem panaszkodhatom. Tíz évet lehúztunk egymás mellett szerelemben és merem állítani, hogy javarészt boldogságban. Már ha ezek a fogalmak léteznek egyáltalán. Lehetünk igazán boldogok? Vagy feltehetem magamnak azt a kérdést is, létezik egyáltalán szerelem?
Már megint túl sokat gondolkozom. Inkább nyitott számba öntöttem a maradék piát is és ismét rendeltem. Ez már a negyedik pohár volt. Vagy az ötödik? Kit érdekel? Pénzem van elég, hogy kifizessem, de ha nem lett volna, az se érdekelne. Ezek után már nem érdekelt semmi. Már az élettől is elment a kedvem. Eleinte tartottam tőle, hogy kiújul az alkoholizmusom, amiről az ő kedvéért szoktam le. De aztán csak megvontam a vállamat. Kit érdekel? Hiszen elhagyott.
Valószínűleg ha ő nem hagy el, akkor előbb-utóbb én hagyom el őt. De így legalább enyém lett a lakás. A lakás? Hmm. Mégis mit érek vele? Még egy dolog, ami őrá emlékeztet.
Alighogy megkaptam az újabb pohár italomat, rögtön kiittam a felét. Nem törődtem a pultos figyelmeztetésével. Mit jön ő ahhoz, hogy megmondja, mit tehetek és mit nem?
Amúgy nem voltam ilyen, de jelen pillanatban mindenki inkább jobban tette, ha békén hagy. Nem akartam semmit, csak ülni ott a pult mellett, hallgatni a halkan szóló melankolikus zenét, inni a piát és nem törődni semmi mással. Ahogy a ’90-es évekről íródott rövid kis szösszenet is mondja. „Zene bekapcs, világ leszar.” Na, pont ebben a hangulatban voltam. Nem érdekelt semmi, csak a pohár, amit a kezemben szorongattam.
Már nem is emlékszem, hogy miért néztem fel, végül mégis, amikor a nyíló ajtó megszólaltatta a mögé függesztett csengőt. Percenként nyílt az ajtó a kocsmában. Hol jött valaki, hol kiment. Számomra teljesen mindegy volt. Úgysem ismertem itt senkit. Amikor Andi összepakolta a cuccát és kisétált az ajtón, én azonnal bevetettem magam a kocsiba és céltalanul kezdtem száguldozni. Aztán megálltam az első kocsmánál, ami az utamba került, oda sétáltam a pulthoz, lecsaptam a pénzt és rendeltem. Arra nem is gondoltam, hogyan fogok haza jutni. Abszolút nem érdekelt. Na de az ajtó!

Nem tudom miért néztem fel. Talán a sors akarata volt. Talán csak egyszerű véletlen. Ki tudja? A lényeg, hogy az a pillanat változtatott meg mindent. Ha akkor nem emelem fel a fejem, talán egész másképp alakultak volna a dolgok és pár óra, de az is lehet, hogy csak pár perc múlva egy árokban végzem a ronccsá zúzott kocsimban, vagy, ami még rosszabb, belerohanok valami épületbe és másokat is magammal rántok. De én felemeltem a fejem és ez mindent megváltoztatott. Ha ezt akkor még nem is tudhattam.
Az ajtón egy fiatal pár jött be. Velem egyidősek lehettek. Talán néhány évvel fiatalabb. A lány egészen biztosan. Csinos teremtés volt. Bár nem volt szándékomban összeszedni senkit, mégsem tudtam parancsolni magamnak. Ezért is mentünk szét Andival. Bár ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Ha jól működött volna a kapcsolatunk, akkor eszembe se jutott volna más lányokra kacsintgatni. De neki sem. Elvégre ő is megcsalt. De ha jól működött volna a kapcsolatunk, akkor ez sem jelentett volna semmi problémát. Jól elvoltunk az ágyban és ezt mindketten tudtuk. Tudtuk, hogy nem azért keres a másik mást, mert nem elégítjük ki egymást… de akkor is.

Na, tessék! Már megint Andira gondolok. Pedig pont őt akarom elfelejteni. Ez a lány is őt juttatja eszembe, pedig még csak nem is hasonlít rá. Olyanfajta lány volt, amilyet minden pasi kíván magának. Legalábbis így, első ránézésre. Az a tipikus bombázó, akivel az ember eldicsekszik a haveroknak. Karcsú, sportos alkat, hosszú, izmos combok, formás fenék, amely úgy kidomborodik a feszes farmernadrágban, mintha nem is lenne rajta semmi, gömbölyű mellek, melyek épp úgy kirajzolódnak a feszes toppban, sima, bársonyos fényű arc, csillogó, telt ajkak, nagy, kék szemek, hihetetlenül világos szőke, már-már fehér haj… Egyszerűen gyönyörű volt. Ha nem lettem volna ilyen állapotban, az elfogyasztott alkoholmennyiség után biztos fütyülni kezdtem volna.
Ezt teszi az emberrel az alkohol. Kihozza belőle az állatot. De inkább nem tettem. Uralkodtam magamon és amúgy is! Semmi kedvem nem volt hozzá. A vele kézenfogva sétáló gorilla sem vette volna jó néven. Gorilla? Érdekes, hogy ez a szó jutott eszembe. Hiszen a férfi egyáltalán nem volt az az izompacsirta alkat. Nem volt nyeszlet sem, de nem is feszült rajta a póló a sok felfújt izomtól. A maga módján egész megnyerő volt. Széles vállak, vékony, alig látható borosta, egy vékony csík kis szakáll az állkapcsa alsó élén, metsző, fürkésző kék szemek, rövidre vágott fekete haj. Egész jóképű volt.
Na, ne! Azért ennyire még nem lehetek részeg. El sem hiszem, hogy egy férfit stírölök. Inkább gyorsan elfordultam és beleittam a zavaros sárga lébe. De ezzel nem ért véget a dolog. Mintha valami láthatatlan szál kötött volna össze minket, attól a pillanattól kezdve, hogy beléptek a helyiségbe.

Bár nem néztem oda, de a fülem mintha pontosan arra lett volna kihegyezve, hogy ők mit csinálnak. Nem láttam, de éreztem, hogy elsétálnak mögöttem és leülnek az egyik asztalhoz, alig pár méterre. A férfi rendelt. A hangja is olyan fura volt. Olyan furcsán közeli. Mintha egyenesen hozzám szólt volna.
Ezt most kell abbahagynom! – torkoltam le magam és megráztam a fejem. Aztán a lány is megszólalt. Hangja édes volt és csilingelő. Most már nem tudtam megállni, hogy odanézzek. Valóban ott ültek mögöttem, alig néhány lépésnyire, és… engem néztek.
Gyorsan visszafordultam. Talán csak rosszul láttam. Biztosan az alkohol teszi. Amikor ismét arra néztem, ők teljesen normálisan viselkedtek. Egymás felé fordulva beszélgettek és nevetgéltek. Biztos csak rosszul láttam. Biztos csak az alkohol.
Megint elhelyezkedtem abban a pózban, ahogy az elmúlt talán több órában ültem. A poharamat bámultam és időről időre ittam belőle egy keveset.

Már el is feledkeztem mindenről. A fejem végre kitisztult. Most már nem gondoltam semmire. Mintha az alkohol minden agysejtemet taccsra vágta volna. Már egy gondolatom sem volt. Ekkor valaki mellém lépett és egy kellemes hang szólított meg.
- Hello! – felnéztem. Ők voltak azok.
A metsző kék tekintetű férfi tornyosult előttem, jobb karjával átölelve a barátnőjét, aki gyöngéden bújt hozzá és rám mosolygott.
- Minden rendben? – kérdezte a férfi.
- Persze – válaszoltam. – Miért ne lenne?
Ismét a poharam felé fordultam, jelezve, hogy részemről vége a beszélgetésnek, de ők nem mentek el.
- Nem akarsz odaülni hozzánk? – szólalt meg most a csilingelő hang.
Éreztem, hogy a szívem nagyot dobban. Elkerekedett szemekkel néztem a csinos szőke lányra. Mintha azon lennék meglepődve, hogy tud egyáltalán beszélni. Még magamat sem értettem. Ő azonban ebből mintha semmit sem vett volna észre. Mélyen a szemembe nézett és mosolygott. Különös érzés volt. Mintha végigmérne. Ki akarna kezdeni velem. Egy másik férfi karjaiban volt és ő is átkarolta a barátját, de közben engem bámult úgy, akár egy szerelmes kamaszlány.
Nem bírtam sokáig állni a tekintetét. Inkább lesütöttem a szemem. Először arra gondoltam, hogy megkocogtatom a poharamat a gyűrűmmel, jelezve hogy nős vagyok, de aztán meggondoltam magam. Elvégre a házasságom gyakorlatilag már nem is létezik. És miért most mondanék le egy csinos lány társaságáról, ha már egyszer szabadon megtehetem? Még azzal sem védekezhetek, hogy a barátjával van, elvégre ő hívott és a barátja is szemmel láthatóan egyet ért vele.
Megadóan bólintottam, és lassan felemelkedtem a székemről. Magam is meglepődtem, hogy még normálisan tudok járni ennyi pia után.
Odasétáltunk az asztalukhoz és leültünk. A csevegés egyszerű volt és felületes. Javarészt én beszéltem. Be nem állt a szám. Csak azt tudtam szajkózni, amit pont, hogy el akartam felejteni. Andi, Andi. Mindig csak Andi. Elmondtam őt mindennek, de persze elmondtam magamat is. Hiszen az én bűnöm is, hogy ide jutottunk.

Talán egy fél órába is beletelt, mire rájöttem, hogy rólam már mindent tudnak, de én róluk szinte semmit. Nagyon titokzatosak voltak. Csak annyit tudtam meg, hogy a lányt Krisztának hívják, a fiút pedig Márkónak. Jól saccoltam meg a korukat. Egy-két évvel voltak csak nálam fiatalabbak. Fiatalok és szerelmesek. De ők nem estek abba a hibába, amibe mi Andival. Bár azzal nem értettem egyet, hogy nem hisznek házasságban, de örültem, hogy legalább vannak, akik nem sietik el.
- Szóval elhagyott – summázta röviden és tömören Márkó.
Bólintottam.
- Akkor ne búsulj! – fogta meg a kezemet Kriszta. – Az élet megy tovább.

Az érintésétől valami furcsa érzés öntött el, amit szűnni nem akaró mosolya csak tetézett. Kezdtem zavarban érezni magam a társaságukban. Nem tudom megmagyarázni mit éreztem, de az határozottan összezavart.
- Mennem kell – mondtam, és felálltam a székről.
Egy pillanatra megszédültem. Nem értettem a dolgot. Az a pár korty ital vágott volna így fejbe, amit azóta megittam, hogy oda invitáltak az asztalhoz?
- Hova akarsz menni? – nézett rám kérdőn Kriszta és az arcáról végre eltűnt a mosoly.
- Haza – vágtam rá rögtön, bár ebben magam sem voltam biztos. Nem tudtam hova akarok menni, csak el innen. El ebből a fojtó levegőből.
- Ugye nem akarsz ilyen állapotban kocsiba ülni? – állt fel Márkó is.
Hangjában tiszta aggódást éreztem. Különös volt. Alig ismertem ezt a két embert és igazából ők is alig ismertek engem, de mintha ez alatt a rövid idő alatt régi jó barátokká váltunk volna. Vagy talán valami mégtöbbé.
Mondani akartam valamit, de nem jött ki hang a számon. Ellöktem magam a szék támlájától, de alig álltam a lábamon. Majdnem hanyatt estem. Márkó és Kriszta egyszerre léptek oda hozzám és elkaptak.
- Így nem mehetsz sehová – jelentette ki szigorúan, de mégis aggodalmas hangon Márkó.
- Igen – helyeselt Kriszta. – Gyere fel hozzánk! Itt lakunk néhány tömbbel arrébb. Nálunk lefürödhetsz és kipihenheted magad.
Fejemben megszólalt a vészcsengő. Tiltakozni akartam, de a testem nem engedelmeskedett. Nem tudtam mit akarhat tőlem ez a két ember. Valahogy biztonságban éreztem magam, de az agyam mélyén végig ott motoszkált a gondolat, hogy valami itt nincs rendben.
A lábaim mintha maguktól mozogtak volna. Csak apró emlékfoszlányokra emlékszem abból, ahogy kilépünk az ajtón és az arcomba csap a hideg levegő. Végigsétáltunk az utcán és nem sokkal később bementünk egy másik épületbe. Aztán már egy lakás ajtajában voltunk. Nem volt nagy, de két embernek bőven elég. A berendezés elég gyér volt. Spártai, de mégis ízléses.
Megpróbáltam a lábamra állni, de nem sikerült. A csontjaim mintha képlékennyé váltak volna és összebicsaklottak alattam. Ismét két kísérőm vállába kellett kapaszkodnom, hogy ne essek össze.
- Hohó! Csak nyugodtan! – támasztott meg Márkó. – Nem vagy túl jó állapotban.
- Vettem észre – jegyeztem meg félig gúnyosan, de a férfi nem vette magára.
- Kriszta! – fordult a barátnőjéhez. - Kísérd be a fürdőbe és segíts neki a kádban! – A hangjában valami furcsa él csengett, de én nem igazán tudtam megállapítani, mi is az. Talán valami rejtett üzenet? – Én addig főzök egy erős kávét. Az majd kitisztítja a fejed. Gondolom amúgy sem terveztél ma éjszaka aludni.
Megráztam a fejem és nem tiltakoztam. Márkó kibújt a karom alól, és én igyekeztem megállni, hogy ne nehezedjek teljes súlyommal Krisztára. Talán össze is nyomtam volna.

Lassan betámolyogtunk a fürdőszobába. A viszonylag tágas helyiséget teljes egészben uralta a hatalmas sarokkád minden beépített extrával. Kissé furán éreztem magam, amikor a lány megengedte a vizet és elkezdte rólam lefejteni a ruhát.
- Fura! – ugrott ki a számon, szinte magától.
- Micsoda? – nézet rám értetlenül Kriszta.
- Eddig még sosem fordult elő, hogy ilyen gyorsan eljussunk odáig, hogy egy csinos lány levetkőztessen.
- Előbb mutassalak be a szüleimnek? – viccelődött Kriszta, mire mindketten nevetni kezdtünk.
Furcsa érzés öntött el. A mosolya és a tekintete felvillanyozott, de ugyanakkor mégsűrűbb lett a köd az agyamban. Apró kezei érintése szinte égetett. Ahogy lassan, de biztos mozdulatokkal kigombolta az ingem gombjait, éreztem, hogy az alsónadrágom kezd egyre szűkösebb lenni.

Megrémültem. Mi lesz, hogyha leveszi a nadrágomat is, és észreveszi izgatott állapotomat? De végül is mi történne? Kidobnak? Végül is ők hoztak fel. Nem én ragaszkodtam hozzá. Sőt! Nem is kértem. Talán Márkó nekem esik, hogy rámozdultam a barátnőjére? És kit érdekel? Úgysincs már sok értelme az életemnek. Mit számít, hogy részegen vesztem-e életemet egy közlekedési balesetben, vagy egy féltékeny férfi ver halálra?
Félelmeim azonban nem igazolódtak. Amikor Kriszta lehúzta a nadrágomat és meglátta már jócskán meredező szerszámomat, ismét elmosolyodott. Mintha még tetszett is volna neki a dolog.
Megkapaszkodtam a falra erősített kapaszkodóban, másik kezemmel Kriszta vállára támaszkodtam és lassan beleereszkedtem a forró vízbe. Úgy éreztem teljesen elolvadok. Az agyam teljesen kitisztult. Vagy most homályosodott el végleg? Nem tudom. A fejemet hátra vetettem, felsóhajtottam és kényelmesen elterpeszkedtem.
Szinte elektromos ütésként ért, amikor egy apró kéz hozzáért meztelen mellkasomhoz és lassan simogatni kezdett.
- Mit csinálsz? – néztem fel Krisztára, aki a kád szélén ülve hajolt fölém, egyik kezében egy tusfürdős tégelyt tartva, a másikkal pedig a mellkasomat simogatta.
- Miért? Nem tetszik? – mosolygott rám azzal az elragadó vigyorral.
Keze lassan lefelé indult. Átsiklott a felsőtestemen, könyékig eltűnt a víz alatt és végül hosszú ujjai ráfonódtak lüktető hímtagomra.
Összerezzentem, és arrébb húzódtam. Ezzel viszont csak azt értem el, hogy ő elvesztette az egyensúlyát és ruhástul bezuhant mellém a kádba, egyenesen az ölembe. Ijedten kezdtem fészkelődni, de ő csak nevetett. Átkarolta a nyakamat, másik kezét a mellkasomnak támasztotta és halkan csitítgatott. A farkam a combjának feszült, de az ő arcán ettől csak még szélesebb lett a vigyor.

Kezem önállósította magát, és rátapadt a combjára, majd elindult lassan fölfelé, míg végül el nem értem vizes felsője alatt domborodó lankás melleit és meredező mellbimbóit. Ő nem szólt semmit, csak mélyen a szemembe nézett. A tengerkék szemek tengerében szinte teljesen elvesztem. Már meg sem lepődtem, hogy nem tudok parancsolni a testemnek, amikor közelebb hajoltunk egymáshoz és az ajkaink összeértek.
Lassan csókoltuk egymást. Kimért mozdulataink olyanok voltak, mint egy vontatott keringő. Mindketten lehunytuk a szemünket és élveztük a pillanatot, amit azonban egy mély hang szakított félbe.
- Kész a kávé! – lépett be Márkó a fürdőszobába.
Az izmai összerándultak. Most végem. Bármennyire értéktelennek éreztem az életemet, természetes ösztönömtől hajtva menekültem a halál elől. Ijedten néztem Márkóra és próbáltam magyarázkodni, de ő kicsit sem tűnt dühösnek. Sőt! Az arcán mosoly terült szét és metsző kék szemei most barátságos fényt árasztottak. Hirtelen ismét elöntött az az érzés, ami odalent a kocsmában. Még mindig nem értettem, de most már valahogy nem volt annyira idegen és zavaró. Furcsán megnyugtatónak találtam Márkó jelenlétét és nem tudtam, hogy vajon attól kezd-e még hevesebben lüktetni a kis fickó a lábaim között, hogy Kriszta feneke az ágyékomnak feszül, vagy attól, hogy ez a jóképű férfi fölém tornyosul.

Kriszta halkan felkacagott, és kikászálódott a kádból. Odalépett Márkóhoz, kivette a kezéből a gőzölgő bögre kávét, letette egy szekrényre és ajkait az övéire tapasztotta. Nem tudtam levenni róluk a szememet, ahogy ott csókolóznak előttem, olyan vadul és hevesen, ahogy egykor mi is Andival a legszebb napjainkban.
A lány gyors mozdulatokkal hámozta le az inget barátjáról, így feltárva előttem annak izmos és teljesen szőrtelen felsőtestét. Nem volt egy olyan izompacsirta, mint azok a monstrumok, akik a szórakozóhelyek előtt strázsálnak és nem volt olyan se, mint a filmekben mutogatott kigyúrt macsó színészek, de kockás hasa és széles melle így is hihetetlenül férfias külsőt kölcsönzött neki. Próbáltam elhitetni magammal, hogy egyre fokozódó izgalmam oka az, hogy Kriszta közben kigombolja barátja nadrágját is és benyúlva alá megmarkolja annak férfiasságát, de ebben már én magam sem hittem. És átfutott az agyamon az a kérdés is, hogy vajon mitől izgulhatott fel ennyire Márkó.
A férfi kibontakozott barátnője csókjából, és felém fordult. A tekintete megnyugtató volt és barátságosan hívogató. Testem ismét önálló életre kelt. Kiemelkedtem a kádból és úgy, ahogy voltam, anyaszült meztelenül odaléptem Márkóhoz és megcsókoltam.

Az agyam visított a tiltakozástól. Egy részem undorodott attól, amit teszek, de egy másik részem nagyon is élvezte. És ez a részem győzött.
Márkó a felém eső karját a derekam köré fonta és kezét gyengéden ráfektette a fenekemre. Ajkai gyorsan mozogtak az enyémeken. Furcsa volt a csókja. Nem tudom mi zavart igazán. Az, hogy ajkai keményebbek voltak, mint azt megszoktam több tucat nő után? A vad lendület, amivel a számhoz tapadt? A furcsán szúró érzés, hogy borostás arca az enyémhez dörzsölődött? Izmos felsőtestének melege, ami sugárzott felém és nadrágja alatt domborodó férfiassága, amely a combomnak feszült? Vagy a puszta tudat, hogy egy férfival csókolózom? Nem tudtam igazán eldönteni és még abban sem voltam biztos, hogy tényleg zavar. Más volt. Igen. De minden ember csókja más. Kinek ilyen, kinek olyan, de mindenkié egyaránt izgató. Miért lenne ez alól pont egy férfi kivétel?

Egyre inkább elcsendesedett az agyamban az a tiltakozó hang, amely eddig visszafogott és átadta a helyét egy másik, bíztató hangnak. Szerszámom már úgy meredezett, mint egy acélrúd és éreztem, ahogy lüktet benne a vér, ahogy az ágyékomnak feszült.
Márkó csókja egyre finomabbnak tűnt számomra. Nem éreztem azt az édes ízt, amit a nők rúzsa ad, de a szájvizének mentolos íze ugyanúgy felizgatott, ahogy betöltötte a számat és az is mély érzéseket ébresztett fel bennem, ahogy kölnijének és arcszeszének illata utat talált az orromba.
A keze megmarkolta a fenekemet és én ettől összerezzentem, de nem riadtam vissza. Sőt, még közelebb húzódtam hozzá. Lassan simogatni kezdte a farpofáimat, majd a hátamat és egyre feljebb haladt. Már a lapockámon éreztem a kezét, amikor a nyelve is lassan átcsusszant a számba. Hevesebb volt és akaratosabb, mint bármelyik nő, akivel valaha csókolóztam, de tetszett a dolog. Úgy kutatott a számban, mintha csak keresne valamit. Bekukkantatott fogaim közé, minden apró nyílásba, körbekalandozta a szájüregemet és végül rátalált a nyelvemre.
Szinte kézen fogva vezette át a saját szájába és úgy engedte át nekem a főszerepet. Nyelvemet szinte a torkáig dugtam le. Szokatlan íze mégjobban betöltött, de már élveztem. Keze már a vállamon és a nyakamon járt, én pedig már teljesen nekifeszültem és bal kezemet a combján nyugtattam. Hüvelykujjammal benyúltam szétnyitott farmerébe és bokszerén keresztül éreztem férfiasságának lüktetését.

Szinte fizikai fájdalmat okozott, amikor a tarkómra tette a kezét és gyengéden eltolt magától. Csillogó kék szemébe néztem és nem láttam benne mást, csak a féktelen vágyat. Aztán Kriszta felé fordult és én követtem a tekintetét.
A lány fülig érő mosollyal figyelt minket és bíztatóan kacsintott rám. Márkó is mosolygott és ismét megcsókolta a barátnőjét. A lány végigsimította barátja mellkasát, aztán lejjebb hatolt, de az ő hímtagja helyett az enyémet találta meg.
Márkó az ő ajkait is elengedte és ismét felém fordult. Hihetetlenül gyengéden simogatta az arcomat és egy olyan érzéki csókot lehelt a számra, hogy azt hittem, ott helyben elájulok. Most már át tudtam érezni, hogy miért vonzódnak annyira a nők az ilyen pasikhoz. Márkó azonban nem vetette bele magát ismét a heves nyelvcsatába, hanem elengedte az ajkaimat és lejjebb hajolt.
Egy pillanatra úrrá lett rajtam az ijedtség, de Kriszta az arcomra tette a kezét, gyengéden megsimogatott és légiesen könnyű csókjával űzte el minden kétségemet. Lehunytam a szemem és élveztem azt a habkönnyű érintést, amely Márkó erős ajkai után olyan volt, mintha lenge szellő simogatna. Közben azok az erős ajkak a mellkasomon haladtak lefelé, míg végül megtalálták a férfiasságomat és a dörzspapír szerű borostát most már a combjaimon és az ágyékomon éreztem, ahogy lüktető szerszámom eltűnt a férfi szájában.
Felnyögtem, de ő olyan szakképzetten vette kezelésbe legbecsesebb testrészemet, mintha egy hímes tojás lenne. Ujjaimmal beletúrtam sűrű, rövidre nyírt hajába és gyengéden irányítottam a fejét. Közben a másik karommal átöleltem Kriszta derekát és magamhoz húztam őt. Nedves ruhába burkolt teste az enyémnek feszült és ajkai vad táncot jártak az enyémeken. Számban kalandozó nyelve olyannak tűnt Márkó húsos nyelve után, mint egy törékeny virágszál.

Márkó néhány perc után abbahagyta szerszámom kezelését. Bár lehet, hogy sokkal több idő telt el, csak én éreztem, hogy ilyen gyorsan múlnak a percek. Ismét felegyenesedett és rám mosolygott.
- Vesd le azokat a ruhákat! – mosolygott Krisztára. – Én addig elszórakoztatom a vendégünket.
Kriszta egyetértően bólintott, aztán rám kacsintott és elfordult tőlünk.
Kissé elbizonytalanodtam, amikor Márkó ismét átkarolta a derekamat és átkísért a szomszéd helyiségbe, ahol egy hatalmas franciaágy várt ránk. Minden tagom remegett és talán a tiltakozó hang is visszatért egy pillanatra az agyam legmélyén.
- Ne! Ne csináld! Megvesztél? – kiáltozta. Furcsán ismerősnek tűnt a hangja. Olyan volt, mint Andié. Mintha a feleségem akarna visszafogni, hogy elkövessek valami hülyeséget. De tényleg hülyeség lenne?
- Várj! – torpantam meg.
- Mi a baj? – nézett rám Márkó. – Ne félj! Jó lesz.
Én nem válaszoltam, csak lepillantottam jobb kezemre, amelyen még mindig ott volt a karikagyűrű. Egy pillanatra elgondolkoztam, aztán lehúztam az ujjamról és letettem az egyik szekrényre. Ismét Márkó felé fordultam és elmosolyodtam. Mintha azt mondanám, most már mehetünk.

Márkó odavezetett az ágyhoz, és leültetett a szélére. Hátradőltem és a könyökeimre támaszkodtam. Ő feltette az egyik térdét a combom mellé és fölém hajolt. Ajkai ismét az enyémekhez értek és újból elöntött a lüktető hév. Dagadó férfiassága utat talált magának kifelé a bokszeralsójából, és most a hasamnak feszült. Éreztem lüktetését és a benne áramló vért. Végén apró cseppekben jelent meg az előnedv és átragadt az én bőrömre is.
Az én kis barátom is akaratosan ágaskodott és betolakodott Márkó combjai közé, alulról nekifeszülve lábai közének. Márkó végigsimította kezével a mellkasomat és a combjaimat. Éreztem, hogy teljesen libabőrös leszek. Aztán a keze elemelkedett a testemtől, és letolta magáról a nadrágot.
Ránéztem, és teljes meztelen valójában láttam őt magam előtt. Szívem hevesen dobogott. Kívántam őt, de nem tudtam, akarom-e.
Márkó szemében csintalan tűz villogott és mintha hívogatott volna a tekintetévek. Mintha azt mondta volna, most te jössz.

Bizonytalanul hajoltam előre, és megfogtam méretes dákóját, lassan a számba tolva. Soha életemben nem jutott volna eszembe, hogy egyszer majd egy másik férfi szerszámát fogom a számban tartani, de most kifejezetten jó érzés volt. Nyelvemmel óvatosan köröztem rajta, mintha attól félnék, hogy összetöröm. Biztos voltam benne, hogy egy ilyen keménykötésű fickó, mint Márkó, kibírja a megpróbáltatást, sőt, még élvezné is, ha kicsit keményebben bánnék vele a kelleténél, de nem vitt rá a lélek.
Lassan szívtam és szoptam a síkosan lüktető szerszámot, és közben hallottam tulajdonosának mély sóhajait. Márkó leheveredett mellém az ágyra és kényelmesen elfeküdt, én viszont közben egy pillanatra sem engedtem el a férfiasságát. Már-már élveztem a helyzetet. Élveztem, hogy visszaadhatom neki azt a sok jót, amit tőlem kapott. Aztán, mintha már ezer éve csinálnám ezt, felemelkedtem a férfi lábai közül, a hasára fordítottam és betérdeltem a combjai közé.

Különös érzés volt, ahogy szétfeszítettem a fenekét és érdeklődve előre meredező farkamat az ánuszába vezettem. Márkó hangosan felnyögött és összeszorította a fogait. Lassan kezdtem mozogni fel-alá. Ágyékomat hol teljesen a fenekének feszítettem, hol annyira eltávolodtam tőle, hogy a szerszámomnak már csak a legvége volt a testében.
- Látom élvezitek egymást. – hasított a levegőbe egy kissé cinikusnak tűnő női hang. Összerezzentem és kirántottam a farkamat Márkó fenekéből. Tudat alatt egy pillanatra azt hittem, hogy Andi lépett be a szobába, amikor azonban megfordultam, Krisztát láttam meg a fürdőszoba ajtajában.
Elállt a lélegzetem, olyan gyönyörű látvány tárult elém. Mintha nem is ember, hanem egy földre szállt angyal állna előttem. Teste olyan karcsú és lágyan ívelt volt, hogy úgy éreztem, ha hozzáérnék, darabokra törném. Bársonyosan fehér bőrén apró vízcseppek csillogtak. Gömbölyű mellei kissé összehúzódtak. Talán a víz hatására. Lábai között vékony, rövidre nyírt háromszögben pelyhedzett némi szőkésbarna szőr, eltakarva szemem elől gyönyörbarlangjának bejáratát.
- Meseszép, ugye? – kérdezte mögöttem Márkó.
Amikor hátranéztem, láttam, hogy ő már felült és egyik lábát talpra húzva nyugtatta a karját a térdén, közben rám mosolygott.

Nekem földbegyökeredzett a lábam. Korábban azonnal Krisztára vetettem magam, és a pokolba kívántam volna Márkót az összes buzeráns vonzalmával együtt. Most azonban nem tudtam dönteni. Csak álltam ott és néztem, hol az egyiket, hol a másikat.
Márkó elnevette magát és feltápászkodott az ágyról. Kissé furcsán mozgott, miközben odasétált Krisztához, átkarolta és megcsókolta. Kezét becsúsztatta a lány lábai közé és megmarkolta a pihés szőrrel takart kis foltot. Kriszta felnyögött és hátra hajtotta a fejét. Csak néztem, ahogy Márkó végigcsókolja ennek a földöntúli lénynek a nyakát, majd a melleit. Közben mutatóujját betolta barátnője szeméremajkai közé, aki erre halkan felsikoltott.

Ahogy Márkó ujja ki-be járt a nyílásban, Kriszta nedve apró cseppekben fröcsögött szét. Erős volt a gyanúm, hogy egy ideje már figyelt minket, ahogy kényeztetjük egymást Márkóval és ez alaposan felizgatta.
Márkó most leguggolt és meredező férfiasságát alulról bevezette Kriszta nyílásába. A lány felsikoltott, és ahogy Márkó felegyenesedett, a lábai elemelkedtek a földről és combjait a férfi dereka köré szorítva összekulcsolta őket a háta mögött. Márkó megmarkolta a lány fenekét és lassú léptekkel elindult vele az ágy felé. Közben viszont végig engem nézett.
Én meg csak figyeltem, ahogy az izmos férfi lefekteti Krisztát az ágyra és lassú mozdulatokkal elkezd mozogni benne. Kriszta hangosan nyögött, miközben az izmos szerszám ki-be mozgott a testében és Márkó két hatalmas tenyere a melleit masszírozza. A férfit azonban már kellőképpen igénybe vette az, amiben én részesítettem, ezért nem bírta túl sokáig. Néhány pillanat múlva felállította Krisztát, felém fordította és a fenekébe vezette a férfiasságát. Így én szemből figyelhettem, ahogy a lány arca eltorzul, miközben Márkó hangosan felnyög és Kriszta fenekéből szivárogni kezd a fehér nedv.
Márkó arcvonásai kisimultak és Kriszta válla fölött mosolygott rám. Kezeit a lány derekára tette és gyengéden, ám mégis határozottan tolta felém a lányt. „A tiéd.” – mondta a pillantásával, de egy szót sem szólt.

Én odaléptem Krisztához, és átöleltem. Az ajkaink ismét egymásra találtak, és a szemem sarkából láttam, hogy Márkó lerogy egy székre a fal mellett, és a hímtagját dörzsölve figyel minket. Nem sokat foglalkoztam vele, mert a karjaimban fekvő lány minden figyelmemet lefoglalta. A csókja még édesebb volt, mint valaha, és ahogy mellei az én mellkasomnak feszültek, ágyéka pedig a combomhoz simult, úgy éreztem, hogy a mennyben járok. Lüktető férfiasságom a combjának feszült és már alig tudtam türtőztetni magam.
Odavezettem az ágyhoz, és végigfektettem rajta. Kriszta halkan zihált, miközben fölé hajoltam, és megcsókoltam. Gyengéden csókolgattam végig a nyakát és a vállait. Forró bőrének minden egyes érintése egy-egy villámcsapással volt egyenértékű. Aztán csókjaimmal úgy másztam meg a melleit, mint két lankás dombot, melynek csúcsán világítótoronyként meredeztek kemény mellbimbói. Egy ideig szopogattam őket, aztán tovább haladtam lefelé. Végigcsókoltam izmos hasfalát, majd a combjait és lassan körözni kezdtem a szőrpihék között megbúvó barlang bejárata körül.

Kriszta hangosakat nyögött, és a hajamat markolászta, miközben én őt kényeztettem. Nyelvem át-átsiklott lüktető szeméremajkain, minden egyes alkalommal egy kicsit mélyebbre hatolva. Míg végül megállapodtam a kellős közepén és nyelvemmel szétfeszítve a hívogató ajkakat, behatoltam közéjük. Kriszta hangosan felsikoltott, teste megfeszült és sugárban pumpálta a számba a nedvet.
Éreztem, hogy fa kis fickó a lábaim között még jobban megfeszül, ezért felegyenesedtem és bevezettem őt az előttem fekvő lány lüktető nyílásába.
Kriszta halkan zihált, ahogy ki-be mozogtam benne, míg végül teste ismét megmerevedett és vaginája ráfeszült a férfiasságomra. Nem tudom, hogy én izgattam-e fel ennyire, Márkó, vagy a látvány, ahogy a két férfi egymást kényezteti. De az biztos, hogy ez a lány már másodszor jutott el a csúcsra az én kezeim között.

Amikor kissé enyhült testében a feszültség, kihúztam belőle a szerszámomat, megfordítottam és most az ő fenekébe toltam a dákómat, úgy, ahogy nem sokkal korábban Márkóéba tettem.
Összehasonlíthatatlan volt a két érzés. Kriszta szűk ánusza szinte teljesen ráfeszült a farkamra, míg Márkóéban szabadon mozoghattam. De a látvány is teljesen megváltoztatta az egészet. Márkó rövidre vágott, gyapjas hajjal borított üstöke és széles háta helyett most egy törékeny, lágyan ívelt hátat láttam, mely fölött rövid, de még mindig nőies, fakó szőke hajkorona terült szét.
Épp a különbözőségen gondolkodtam, amikor éreztem, hogy valaki mögém lép, és átkarolja a derekam. Szorítása erős volt, de mégis gyengéd. Egy izmos mellkas feszült a hátamnak és egy lüktető fallosz a combomnak.
- Készen állsz? – súgta a fülembe Márkó. – Mert ez a kis fickó csak rád vár.
Nem tudtam, mit válaszolhatnék, de Márkó nem is várt választ, csak kissé eltávolodott tőlem és lassan a fenekembe vezette szerszámát.

Kellemetlenül feszítő érzést éreztem, és ez kihathatott az én teljesítményemre is, mert Kriszta összeszorított szájjal felsikoltott. Éreztem, hogy ismét megfeszül alattam a teste, és az én farkam is egyre feszesebb volt már.
Sosem éreztem még olyat, mint amilyen az az érzés volt, ahogy Márkó szerszáma ki-be mozog a fenekemben. Különös érzés volt, de határozottan élveztem. Olyan volt, mint amikor az ember először szív bele egy cigarettába. Kellemetlen érzés és utána sokáig köhög az illető, de később mégis megint kívánja, amíg teljesen rá nem szokik. Na így voltam én is ezzel.
Márkó szerszáma egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott bennem, minek hatására én is gyorsítottam a tempón, és Kriszta már lihegve vonaglott alattam. Éreztem Márkó forró ajkainak érintését a nyakamon és csókjai alatt szinte teljesen elaléltam.
Aztán egy utolsó lökés, és mintha Márkó férfiassága léket kapott volna, elkezdett spriccelni belőle a nedv, és éreztem, ahogy az kifolyik a fenekemből, végig a lábaimon. Én sem bírtam már tovább, és egy hangos nyögés kíséretében beleeresztettem megkönnyebbülésem nedvét Krisztába, aki egy sóhaj kíséretében elterült az ágyon.

Amikor Márkó kihúzta belőlem a szerszámát, erőtlenül rogytam le az ágyra és a hátamra feküdtem Kriszta mellett. Hevesen ziháltam és férfiasságom már alaposan elernyedt. Kiadott magából mindent.
Márkó is zihálva rogyott le mellénk és mosolyogva kacsintott rám. Sejtettem, hogy ők ezt már előre megtervezték, abban a pillanatban, ahogy beléptek a bárba és megláttak engem. Akkor fogant meg bennük az ötlet, amikor megláttak, vagy már eleve egy szerencsétlen - vagy szerencsés? – áldozatra vadásztak? Ezt talán sohasem fogom megtudni. De az biztos, hogy én élveztem, és ha újrakezdhetném, megint így tennék. Most már nem érdekelt, hogy Andi elhagyott. Elvégre talán sosem szerettem valójában. De az életem csak most kezdődött el igazán.