Félelem

Igyekszem minél kisebbre összehúzni magam, de a kötelek szorosan körém tekerednek, gátolva jószerivel minden mozgást. Mélyen a karomba és a bokába vágnak. S nagyon fázom. Tépett rongyaim nem takarnak semmit törődött testemen. S nagyon hideg van. Saját zihálásom visszhangzik csupán fülemben, csend van, félelmetes. S nem látok semmit. A szememet fedő kendő gonosz tenyérként tapad rám, felfogva a félelem szapora könnyeit. A pánik fürge kígyója kúszik egyre feljebb a torkomban, émelygek, sikoltani szeretnék, széttépni láncomat, de meg is bénítja tagjaimat. Hová kerültem? Mi lesz most velem? Meghalok? A kérdések őrületbe kergetően ismétlődnek a fejemben. Le kell higgadjak, különben elvesztem. Nehéz, nagyon nehéz józanul gondolkodni, miközben gúzsba szorított testem reszket a hidegtől és a félelemtől, mikor egyik érzékszervemtől, az egyik legfontosabbtól meg vagyok fosztva. Nem akarom hallani a hallucináció torz hangjait, megpróbálok hétköznapi dolgokra koncentrálni. Bíznom kell, az életösztönöm nem engedhet el olyan könnyedén.

Elvesztem az időérzékem is a hideg, nyirkos falak között. Órák, napok telhetnek el. Nem érzem, csak azt, hogy csontjaimban utat rág magának a hideg. Néha színes-füstös kábálmok gyötörnek, nem tudom, mi a valóság és mi fáradt agyam kába szüleménye. Fantasztikus, rémületes lények tombolnak lezárt szemhéjam mögött, apró törpécskék szurkálják hosszú dárdáikkal bőrömet, úgy érzem, húsomat farigcsálják le csontjaimról. S mindenünnen kígyók csusszannak elő. De ezektől félek, rossz, dögletes szaguk marja a nyálkahártyámat, fenyegetően sziszegnek rám. Zuhatagként özönlenek elő a falakból, de bőröm pórusain is tekergőző lények hada nyomakodik a világra.

Ki-be csúszkálnak bennem, mindig egy darabka húst is elvisznek magukkal, én meg csak egyre fogyok és fogyok, míg nem marad belőlem semmi. Oszló hullák, valahaélt emberek dülöngélő táncát látom? képzelem magam elé. Görcs rángatja testem, hiszen ők valaha hozzám tartoztak. Miért haltak meg? S most miért akarnak bántani? Felismerhetetlenségig eltorzult metamorfok kerülgetnek, csupán érzem, hogy kik, mik lehettek anno. Hiába rázom a fejem, nem akarnak távozni tőlem a lidércek. Hosszú karmos, csont ujjaikkal felém kapdosnak, rothadó mosollyal hívnak magukkal. Nem akarok elmenni!! Élni akarok! De vajon élek-e még? Nem egy vagyok-e máris közöttük?
Jótékony az ájulat, melynek kavargó színes örvényébe elmerülök. Puha takaróként borul rám a fekete mindenség. Hát ennyi voltam.

Óvatos léptekkel tapogatózva jutok el egy homályos, hűvös világba. Hová kerültem? Furcsa érzés marcangolja a gyomrom tájékát. Istenem. Áthullámzik rajtam az öröm, a boldogság. Éhes vagyok! Akkor tehát még élek. A kötelékeim még mindig ragaszkodnak hozzám, de a szemem elől a kendő eltűnt. Most először nyílik alkalmam szemügyre venni a környezetemet. Egy hatalmas, boltozatos barlangban vagyok, embernyi nagyságú cseppkövek ágaskodnak mindenfelé. Lobogó fáklyák meleg fénye aranyszínűvé világítja meg a falakat, melyeken mágikus ábrák sokasága villódzik. Így, hogy látok már nem is tűnik a világ olyan félelmetesnek. Egy sarokban fekszem, előttem tábortűz, hát ezért nem fázom már!

Nem vagyok egyedül. A tábortűz másik oldalán ül valaki. Nem látom tisztán, félig takarja a falakról levetülő árnyék, de hatalmas termete tekintélyt parancsoló. Szeretném tudni, ki tart fogva. A miért nem izgat. Biztos volt oka rá, hogy ide elhurcolt. S mintha olvasna gondolatimban, feláll és lassú, kimért léptekkel elindul felém. Jószerével a bokájáig érek. Férfiből van, óriási példánya fajának. A tűz fénye hátulról éri, glóriát vonva köré. Erőtől duzzadó izmokat látok, hatalmas karok, melyeknek elég egy kis szorítás, és nekem végem. Sötét szeméből ezüst villámok futnak felém, fenyegető, ijesztő vad és mégis van benne emberi. Leguggol velem szemben. Tekintete fogva tart, fel kell nézzek rá. A hátára csatolt kardját lassan húzza előre, szikrázó táncot jár a hatalmas fegyveren a tűz. Majd alig pár centire az arcomtól a földbe szúrja kardját. Megértettem néma üzenetét. Ő uralkodik rajtam, életem a kezében van. Szorongással vegyes kíváncsisággal figyelem őrzőmet. De most nem történik semmi, nem akar bántani. Felránt a földről, s én könnyű pilleként emelkedem el a talajtól. Szinte eltűnik testem a hatalmas kezei között. Érzem a testéből kiáramló, világot rengető energiát. Hosszú, sötét haja palásként borul királyi vállaira. Fedetlen mellkasán széles bőrszíj fut keresztül – kardjának tokja. Bőrét lüktető tetoválások teszik fenségessé. Hangja mély, borzongatja lelkem. Szavát nem értem, nem az én nyelvemen beszél. Fojtott a feszültségtől.

Esélyem nincsen vele szemben. Tehetetlen madárként függök kezeiben. Csuklómnál fogva egy vastag cseppkőoszlophoz rögzít, s a hátam mögé lép. Homlokom a hűvös kőhöz támasztom, s várom, mi lesz velem – mást úgy sem tehetek. A következő pillanat kiáltást csal ajkaim közé, amikor hajamat csuklójára tekerve rántja maga felé, hátra a fejem. Pattanásig feszül a nyakam, a gerincem íjként feszül. A másik keze már rongyaimat hasogatja testemről. Ujjai a gerincem árkát karmolják, érintése nélkülözi a gyengédséget. Előre nyúlva, hasamra téve tenyerét, húz magához. Megrettenek iszonyatos erejétől. De hiába próbálok elhúzódni tőle, nincs helyem, s ő sem enged. Hiába kérlelem, engedjen el, annál erősebbé válik szorítása. Feszülő nyakamra hajol, érzem semmihez sem fogható férfiillatát. Fogai a vékony bőrt tépik. Szája piócaként tapad ajkaimra, nyelve erőszakosan tör utat magának, hiába rántanám el a fejem, hajam, s nyakam még rabja kezének. Küzdeni akarok ellene, fogaim a szájába harapnak, érzem kiserkenő vérét. Sós, részegítő íz. Keze felcsúszik a melleimre, keményen markol beléjük. Ujjai az érzékeny bimbókat morzsolják. Érzem fenekemnek feszülő férfiasságát.

Nyelve a mandulámat simogatja, kis híján megfulladok. Majd eltol magától, de csak azért, hogy szembefordítson. Látom a kéjtől lángoló tekintetét, szája sarkában vékony vércsík húzódik, mégis sikerült jókorát harapnom rajta. Furcsa lágysággal simít végig mutatóujja az arcomon, körberajzolja szemeimet, orromon siklik tova, hogy szám vonalát írja újra. Megborzongok az érintésétől. Az előbbi vadsága után szokatlan e gyengédség. Lehajtja fejét melleimhez, majd hirtelen beleharap a mellbimbóimba. Éles a fájdalom, ami keresztülcikázik a testemen, de feléleszti bennem az ősi ösztönt, a nőstényét. Folytassa tovább kínzatásom! Szaggatom köteleimet, de azok szorosan fognak, bokáimat fogó kötél csúszik le rólam egyedül.

Megroggyan a lábam, ahogy erős ujjak fúrják magukat be összeszorított combjaim közé. Összeszorítom a szám, fájó és izgató táncot járnak az ujjak az ágyékomon. Nekifeszül a testem a behatoló ujjaknak, akarom is érintését, de taszít is tette. Letérdel elém, most ő néz fel rám, vágyától elsötétülő szemmel, de a testtartása mégsem alázkodó. Minden porcikájából süt a dominancia. Még így is, hogy térdel. Egyik lábam felemeli, harapásnyomokkal tarkítja lábikrám, combom érzékeny belső oldalát, majd vállára helyezi lábam. Bizonytalanul állok előtte, ujjait egyre mélyebbre fúrja, feszít, simogat. Beleharap a hasamba, majd nyelvével lesiklik ujjai mellé. Szája keményen tapad ágyékomra, nyelve a csiklómat izgatja, keze a fenekembe markol.

Ujjait nyelve váltja fel, őrjítően hosszú és izmos, korbácsolja egyre feljebb vágyamat, mit tagadni akarok. Nem akarom őt, nem akarom magam átadni annak az ősi érzésnek, melyet kivált mégis belőlem. Gyűlölöm magam érte, gyűlölöm sóhajom, mely kiszakad a mellkasomból. Haragom felé irányuló, tombolni akarok, amiért remegő szukát csinál belőlem. Egyet tehetek csupán, amikor felemelkedik, s hozzám szorítja testét, fogaimat vállába mélyesztem. Felhördül csupán, én viszont felsikoltok, mikor tenyere az arcomon csattan. A félelem, a düh és a vágy megtöbbszörözi az erőmet. Hatalmasat reccsen a bőrszíj, a csuklómban éles a fájdalom, de a kezem is szabaddá vált immár. A másodperc törtrészéig csak áll rabtartóm, s ezt kihasználva, adom vissza neki az előző pofont. A körmeim csak milliméterekre kerülik el a szemeit, de bőrét mélyen felhasogatják.

Karmolom, ahol érem, de sajnos hamar magához tér, bénultsága nem tart soká. Megtaszítja testem, amitől én térdre esem, s máris fenyegetően magasodik fölém. Kúszva próbálok menekülni előle, de villámgyorsan utánam kap, s hosszú hajam már megint pórázként tekeredik csuklójára. Nagyot ránt rajtam, úgy érzem, leszakad a fejem, a nyelvem elharapom, elönti számat a vérem forró, sós folyama. Amennyire erőmből telik, felé köpöm vérem, de kicsi a lendületem. Kárörvendő a mosoly az arcán, ahogy megáll felettem. Hajamról az ujjai a tarkómra csúsznak, s a nyakamat, fejbőrömet masszírozzák. Érintése nyomán apró szikrák pattognak körülöttem, sajgó nyakamnak jól esik a kényeztetés. Összezavarodva térdelek előtte, gyilkos ösztöneimet semmivé mossák a kéj még gyilkosabb hullámai. Előbb még meg akartam őt ölni, most meg reszketeg testtel vágyom érintését.

Nem tudom hogyan csinálta, de a következő pillanatban már ruha nélkül áll előttem, bronzszínű, kegyetlen isten. Szinte gyengéd a mozdulata, mellyel arcom hasához húzza, s továbbra is nyakamat simogatja. Kezeim combjain siklanak, csípőjén keresek kapaszkodót, miközben orrom megtelik a hím illatával. Feltekintek arcára, s látom szemében a sürgetést, s érzem kezeinek erősödő nyomását. Nyelvem a köldökébe fúrom, majd aprókat harapva hasizmain, csúszom egyre lejjebb, és lejjebb. Orromat kemény, férfiszőrzet csiklandozza, arcomon érzem tüzelő férfiasságának melegét. Apró csókokat ejtek rajta, fogaimmal óvatosan ingerlem tovább kőnél keményebb vágyát. Testén remegések futnak át, ajkát halk nyögés hagyja el, mikor ajkaimat köré zárom. Nyelvemen érzem a bársony-meleg bőrt, a vastag erekben lüktetve áramló vért. Lassan csúsztatom számban, egyre mélyebbre, teljesen kitölt, hatalmas.

Felnézek rá, s látom szikrázó szemeiben a szenvedély lángját. Vágya feltüzel, eljött a perc, teste az enyém, most én uralkodom rajta, hiába tornyosul fölém. Kiengedem ajkaim fogságából, nyelvem érzéki táncot fut rajta, fel-alá. Jobb kezem ujjait is segítségül hívom, rákulcsolom ujjaimat, érzem a tenyeremen az apró remegéseket. A barlangot megtölti sóhajainak, nyögéseinek oly érzéki koncertje. Keze már csak remegőn nyugszik vállaimon, s engem elönt a hatalom édes íze. Hiába kötözött meg, hiába pofozott fel, s volt ő az erősebb, most mégis könyörgő-remegő a kezeim között. Ha úgy döntök, hevesen izgatom, hogy érezze, a következő pillanatban szétrobbanhat a mindenséggel együtt, de inkább elengedem, hagyom, nyugodjon egy kicsit, hogy utána ismét őrjöngő tűzben égjen. Ajkaim duzzadó makkjára csúsznak, s húzom egyre beljebb, míg keményen-remegőn a torkomban nem érzem. Lehunyt szemmel is tisztán magam előtt látom vágytól eltorzult arcát, káprázatos termetét megrázó remegések engem is borzongatnak.

Erőnek erejével elszakítja magát tőlem, nyitott szájjal veszi a levegőt, kapkodón, s lenyom a barlangot borító, puha földre. Négykézláb, reszkető ágyékkal, lángoló testtel várom, hatoljon belém, szaggasson szét, szüntesse meg kínomat. Ki nem mondott kérésemre válaszul mögém térdel, kezeivel a derekamat markolva, szinte felnyársal. Sikolyként szakad ki belőlem a gyönyör. Könyökömre támaszkodom, még jobban behajolva elé, teljesen átadva magam neki. Szégyentelenül, szukamód kívánom testét, minden érzékem az ágyékom köré összpontosul, nem akarok semmit, csak azt, hogy keményen mozduljon bennem. S ő meg is teszi, hajtja saját szenvedélye. Néha belemarkol a hajamba, még közelebb húzva magához. Fenekemen érzem keményen csattanó tenyerét, minden mozdulatával közelebb sodor a kielégüléshez. Kicsiny patakként csorog melleim között az izzadtságom, de érzem társam teste is síkos. Nem bírom már tovább, hátranyúlva szinte belevájom körmeimet a combjába, megváltásért kiáltok. Erőteljes mozdulatokkal csapódik nekem a teste, s én belezuhanok a gyönyörök végtelen szakadékába. Ujjaim a földet szántják, vérem, testem őrjöngve, lángolva ég, tudatom szétrobban. Egymás után rázzák meg testemet a kéj örvényei, mígnem lassan tisztul a tudatom, s sajgó testem pihenni vágyik.

Kábultan hajtom fejem karomra, hátamra édes teherként nehezedik társam súlya. De legördül rólam, s – minő váratlan fordulat – szelíden a karjába von. Nyoma sincs már annak az állatias vadságnak, mi eddig jellemezte. Óvatosan fújogatja bőröm, kellemesen libabőrös leszek tőle. Kisimítja csapzott hajam a homlokomból, nyelvével fogja fel a legördülő izzadtságcseppeket. Két tenyerem közé veszem arcát, s lágy csókot lehelek szétmarcangolt szájára. Összesimítjuk arcunkat, így fekszünk hosszú ideig is talán. De tekintetében ott vibrál a kielégületlenség. Ő még nem kapta meg, amit akart. Engem az egekig repített, önzetlenül, csak rám gondolva, nem törődve testét szaggató vágyával. Megesik rajta a szívem, úgy érzem viszonoznom kell neki a csodás pillanatokat. Gyengéden cirógatni kezdem még mindig duzzadt férfiasságát, szám már a mellkasát csókolja. Térdeihez csúszva, széthúzom combjait, s közéjük hasalok. Így látom minden mozdulatát, s szám teljesen magába tudja fogadni őt. Minden mozdulatomat újabb és újabb sóhaja kísér.

Jobb kezemmel a tövénél markolom meg hímvesszőjét, úgy próbálom eljuttatni a megérdemelt gyönyörhöz, miközben nyelvem és ajkaim édes kínnal ajándékozzák meg. Mígnem elérkezik számára is a pillanat, mikor pattanásig feszül gerince, ágyékát szorosan tapasztja számhoz, kezével fejemet szorítja le magához. Kiáltása végighasítja a barlang amúgy néma csendjét, s számat elárasztja meleg, fanyar magja. Élvezettel iszom minden cseppjét, örülök társam gyönyörének. Vibrál teste alattam, s forrósága a bőröm perzseli. Majd megszűnnek a testét ostromló remegések, zihálása csendessé válik. Nyugszik ő is lassan, fejem a hasán nyugtatom, nem akarom zavarni, had pihenjen.

Órák telnek talán így el, elmúlt a harag, a gyűlölet, a félelem. Most béke van, nyugalom és harmónia. El is nyom az álom talán, mert mikor legközelebb feleszmélek, meleg, selymes takarók között fekszem, fejem alatt a harcos karja, s halk szuszogása nyakamat simogatja. Meztelen testünket hímzett, kölyökállat-puha takaró borítja. Nem törődöm most semmivel, a „majd” ráér. Odafordulok a harcoshoz, álla alá, válla hajlatába fúrom fejem, s elmerülök álmaim végtelen óceánjában.