Falak

Falak
(részletek)


Hangzavar. Izzadság. Tömeg. Legalábbis, Te ezt érzed. Gyerekzsúron vagy, úgy hat-nyolc éves lehetsz. Az ünnepelt lány szobájában vagytok. Sokan. Meleged van. A ruhádban feszengsz. Az összes lány idősebb nálad. Köréd állnak és csokival kínálnak. De Te nem fogadod el, mert a mamád azt mondta, hogy sosem szabad kérni. Tudod, hogy ez nem számít kérésnek, mert a lányok kínáltak, de a mamád azt is mondta, hogy másoktól ne fogadj el semmit. És Te jó kislány vagy, szót fogadsz a mamádnak és kitartasz. De a lányok nem hagyják annyiban. Talán még kedvesek is. Azt akarják, hogy egyél. De Te úgy érzed, hogy megfojtanak. Hogy ők sokan vannak, Te pedig egyedül. Vergődsz és izzadsz. Nem tudod kezelni a helyzetet. Sarokba szorítottak. Sírni kezdesz. A lányok kiengednek a szobából. És Te a mamádhoz rohansz. A mamád, pedig megdicsér, hogy jó kislány voltál, mert sosem szabad kérni és elfogadni.


Két-három éves lehetsz. Szombat van. Onnan tudod, hogy szombat van, mert ilyenkor a mamáddal kiöltöztök és beültök egy neves kávéházba. Élvezed ezeket a kiruccanásokat, felnőttnek érzed magad. Igazából nem is élveztél mást, szóval összehasonlítási alapod nincs. Soha nem homokozhattál, csúszdázhattál, mászókázhattál, nem játszottál a többi gyerekkel, nem voltak sportos ruháid. Egyszóval, sosem voltál gyerek. De akkor még úgy érezted, hogy ez jó. Szóval, a kávéház. A mamád mindig Fiakert iszik, Te meg bonbont, vagy valami tortát. Panama tortát. De aznap talán ott is ebédeltek. Nem emlékszel már. Csak arra, hogy valami nagyon erősre haraptál. Csíp, éget, lángol az egész szád. Toporzékolnál, üvöltenél, de nem teszed, mert ugye nyilvános helyen vagy, és „mit szólnának mások?”. Nem köpöd ki a gyötrelmeidet okozó falatot sem, mert még megszólnának. A fejed vörös, talán már lila. Csak a könnyeid potyognak. Szinte fuldokolsz a szádat szétfeszítő forróságtól, de meg sem szólalsz. És a mamád nagyon büszke rád. És Te ekkor megtanulod, hogy el kell rejtened valódi énedet, mert csak így válhatsz szerethetővé.




Editke a nevelőnőd sok éven át. Talán másodikos lehetsz, tél van. Sétáltok haza az iskolából a parkon át. Egy kóbor kutya csatlakozik hozzátok. Születésed óta szereted az állatokat, talán jobban is, mint az embereket. De nincs otthon kutyád, mert a mamád allergiás a kutyaszőrre. Valójában nem az, de még akkor ezt nem tudod. Így tisztában vagy azzal, hogy ezt az árva kutyát sem viheted haza. De megszakad a szíved, mikor Editke becsukja az orra előtt a kapuajtót. Még most is látod magad előtt a fekete bozontos kutya szomorú szemeit. Megebédeltek, majd írást gyakorolsz egy füzetbe. De eszedbe jut a kutya. Tudod, hogy nem lehet a tiéd, de nincs más, amire jobban vágynál. És elengeded magad. Gyengébb vagy, mint három évesen a kávéházban. Egy könnycsepp a füzetedre hull, nyomott hagyva a lapon. Editke odajön, piros tollal bekarikázza a könnycsepp okozta foltot, és odaírja „külalak 3”. És Te ekkor újra megtanulod, hogy az érzéseidet nem mutathatod ki. Hogy elfogadjanak, és szeressenek, magadba kell fojtanod őket. Elkezdesz falat építeni magad köré, hogy ne sérülj. És így sérülsz a legjobban. De persze ezt még ekkor nem tudhattad.


„Nagyon jó volt ez a mai nap, főleg azért, mert Te is itt voltál”

Harmadik, vagy negyedik osztályos lehetsz, és névnapi zsúrod van. Nem igazán szereted ezeket a zsúrokat, sosem érzed jól magad rajtuk. De ez más alkalom, mint a többi. Új fiú jött az osztályodba még ősszel, de ő nem olyan, mint a többi. S.R. venezuelai, kicsit töri a magyart, kicsit csendesebb, mint a többiek, és éppen ezért tetszik neked. Látod benne a PLUSZ-t. A kilencéves első szerelme. S.R. is jön a zsúrodra, épp ezért különleges nap ez a mai. Hódítani akarsz. A többiekről szinte tudomást sem veszel, csak S.R.-t figyeled. Az emlékkönyvedbe aznap többen is írnak, egy másik srác is. De Te csak S.R. kedvében akarsz járni, nem tudod, hogyan. De hirtelen megvilágosodsz. Az emlékkönyves sráctól egy kis üveg kölnit kaptál ajándékba. Minek neked az? Nem használsz Te még ilyet. A buli végén S.R. nővérének adod, így próbálsz az öcs kegyeibe férkőzni. Azóta megtanultad, hogy sosem ajándékozol tovább ajándékot. Az emlékkönyves sráccal néha összefutsz a trolin. Szép, szőke barátnője van. Elismered, igazán jó pasi lett belőle. Csak azok a gyűrűk ne lennének az ujjain. És mit írt akkor az emlékkönyvedbe? Ezt írta: „Nagyon jó volt ez a mai nap, főleg azért, mert Te is itt voltál”. Röhögsz ezen a mondaton a kilencéves fejeddel. „Ugyan, hol lettem volna a saját bulimon, ha nem ott?”. Azóta rájöttél, 10 év elteltével sem mondott neked egy srác sem ilyen szépet.


November. Csütörtök. Kora reggel. Utálod a hétköznap reggeleket. Gimnazista vagy. Nyolc év gyötrelem. Az emésztésed bele is hal a középiskolás stresszbe. De az a csütörtök reggel másképp alakul. Sokkal jobban. Talán az indulás előtt már csak ötször rohansz a WC-re. És, hogy miért más ez a nap? Azért, mert SMS- t kapsz. Ismeretlen szám. Egy srác, M. randizni hív. Tetszik a stílusa. Egy barátnőd, - aki akkor fontos része volt az életednek (benne is volt valami PLUSZ)- áradozott rólad, és a srácnak így ismeretlenül is megtetszettél. Azon a csütörtökön fülig érő szájjal mentél suliba. Boldog voltál, hogy talán még Te is kellhetsz valakinek. Azóta rájöttél, hogy nem. Hétvégén találkoztok, készülsz nagyon. Meg akarsz felelni neki. Nem feleltél meg neki sem, másnak sem, és magadnak sem. És magadnak azóta sem.


November. Vasárnap. Egy nappal M-mel való találkozás után. Temetőbe mész. Életedben először önként. Egy általános iskolás barátnőd sírját keresed, aki még nyolcadikban halt meg. Csak három évvel a halála után merészkedsz ki hozzá először. Csupán néhány évig voltatok barátnők, és ez is talán túlzás. De, ahogy meglátod a nevét a fejfán, valami elkezd szorítani belül. Fáj. Pedig nem kéne, hogy fájjon. És elkezdesz sírni, pedig napközben sosem sírsz.
Eszter. Így hívták. Nevének jelentése: bájos, fiatal lány. Pont ilyen volt. Ekkor megfogadod, ha lányod lesz, Eszternek fogják hívni.


Nyár. Kilencedik után. Emlékekkel teli. Táborba mész egy gimis barátnőddel. A kapcsolatotok maga az ambivalens érzések garmada. Ti sem értitek az egészet. De az a nyár, az a tábor mindkettőtök számára ugyanazt jelenti. A szerelmet. Csak az a bibi, hogy szerelmetek tárgya egy és ugyanaz. Hogy is kezdődött az egész? Neked tetszett egy srác, jó fej volt, ennyi. Kitaláltátok, hogy a srác barátját összehozzátok a barátnőddel. A művelet sikeres volt. A barátnőd boldog volt, a srác maga volt a főnyeremény. Te persze hoppon maradtál. És beléd bújt a kisördög. Mindig az kell neked, ami a másé. A barátnőd mindig jobban érvényesült nálad, ő volt a társaság középpontja. Most is. Te soha. Ha rajtad múlt volna, elszedted volna a barátnőd pasiját. De nem rajtad múlt. A srác nagyon szerette a barátnőd. Te, pedig beletörődtél. Később, mikor már szakítottak, bevallottad a barátnődnek, hogy el akartad csapni a kezéről a srácot. És a barátnőd azt mondta: „ha boldog lettél volna vele, akkor ő nem haragudott volna meg”. Hát igen. Pár évvel később összetalálkoztok a sráccal. És ő még mindig ugyanolyan csodálattal néz a barátnődre, mint rád soha senki. A srác már a múlt. A barátnőd? Ő hiányzik.


Bizsergés a gyomrodban. Heves szívdobogás. Szerelem. Vagy valami hasonló. Tabu. Tiltott gyümölcs. Magabiztos srác, talán túlzottan is az. De neked ez imponál. De egy határt sosem léptek át. Mert van köztetek egy lány. Egy lány, akit mindketten nagyon szerettek. A lány mindkettőtök lelkiismerete. Legalábbis a tiéd biztosan. Sosem tudhattad, hogy a srác is ugyanazt érezte-e, amit te. De remélted, hogy igen, és nem csak Te akartad többnek láttatni ezt a furcsa háromszöget. Varázslatos volt. Bűnnel teli, de varázslatos. Élvezted, hogy olyat érzel, amit nem szabadna. És Te talán még azt a határt is átlépted volna. De nem tetted. De nem a lelkiismereted miatt. Hanem azért, mert benne volt a pakliban, hogy a srác sosem lépi át. És ezt Te nem vállalhattad be. Kiszámíthatatlan volt az egész. Huzavona. Veszekedések. Kiborulások. Aztán lassan minden a helyére került. Egy rövid időre. Mára a háromszögből semmi sem maradt. Valahogy kikerültél az életükből. És az ő közös útjuk is véget ért. De ehhez legalább már nincs közöd. Erről Te nem tehetsz. Legalábbis, ezt próbálod meg elhitetni magaddal.