Erotikus szakmák 2. A vadász

Leginkább Bénihez hasonlított, de a rajzfilmfigurával szemben ő három dimenzióval büszkélkedhetett. Nemcsak abban tért el a lapos rajztól, hogy pocakja terebélyessé dagadt az idők során, hanem – ezt büszkén hangoztatta – ötven éven túl is ugyanolyan pikk-pakkra ugrott elő a fegyvere, mint kamasz korában.
Vadászat közben nemigen nyílt alkalma alsó fegyverét használni, de muris látvány lett volna, ha mindkét lőszerszámát egyszerre szegezné a vadra. Az őzek és nyulak persze nem értékelték volna a látványt, de amikor egy rutinszerű sétája alkalmával egy gombát szedegető lányra lelt… Hosszú percekig nézegette, ahogy hajladozik, és minden mozdulatnál kiszélesedik a derék alatti rész, s minden felemelkedéskor kitüremkednek a mellek. Mire a lány észrevette, hogy figyeli a vadász, egyik fegyvere a vállán, a másik ki akarja szúrni a zöldes nadrágját, ő már el is felejtette az őzeket és a nyulakat, a fácánokról nem is beszélve.

- Mi járatban errefelé, széplány?
- Szedtem egy pár gombát! Baj?
- De baj ám! Mert… tegyük fel… megtámadják a széplányt a vadak, akkor mihez kezd?
- A fácánok? – kacagott szemtelenül a fruska.
- A vaddisznók! Mert azok megérzik az ember szagát, különösen az ilyen vadító női illatokat, azt’ beindulnak a hormonok!
- Csak nem? – hangzott a gyöngyöző nevetés?
- Orrával és agyarával letépi a ruházatot, és mellső lábait ráhelyezi a széplány hátára, és már mozgatja is fürgén a hátsóját…
- Tényleg? – A lány nem tudta eldönteni, mennyi az igazság, s mennyi a vadász szemmel is látható, meredező fantáziája.
- Így ni – lépett közelebb és még közelebb a zöldnadrágos, és agyar híján kérges kezeivel támadt a színes póló takarásában ficánkoló cickókra, ki is bontotta pillanatok alatt.
- Nono! – mondta a lány, miközben nem tolta el a tolakodó kezeket, és nem is hátrált egy lépést sem.
A tejfehér, omlós melleken rózsaszín bimbók virítottak hegyesen. A vadász száját csücsörítve közelített, és már-már egész testétben szétáradt a virágzó női test mindjárt megkóstolásra kerülő íze… amikor a lány hirtelen mégis eltávolodott.
- Pedig nem is vagyok tolakodó – értetlenkedett magában a vadász.
- El kell mennem, mert keresnek már! – mondta a lány kissé elpirulva.
- Vissza tudsz jönni? – reménykedett a zöldnadrágos férfi, egyik markával az ágaskodóbb fegyvert igyekezett kordában tartani.
- Estefelé, biciklivel… - válaszolt a sárgapólós lány, és máris elillant a zavara.
A vadász szabad kezét a bajszához emelte és elégedetten megsimította. Csak nem ez lehet az a lány, akiről mesélik a faluban, hogy éjszaka meztelenül szokott biciklizni? – töprengett magában.
- Itt, ezen a részen megvárlak! – mondta hangosan.
Már jó előre úszott a boldogságban, legalábbis több élénk csepp kitolult a rendületlenül markolászott farka hegyére, amíg hosszan a lány után nézett, ahogy az karján hintáztatva apró kosarát, beleveszett a ritkuló erdőszélbe.
Nem ez volt az első kalandja a vadásznak, szégyen is lenne, ha több mint negyven év erdőjárás során nem akadt volna puskavégre ez-az.

Legutóbb duplázásra adódott alkalma, amikor két falubéli nő - akik mindennap a városba járnak dolgozni -, a buszról leszállva útba ejtették az erdőt. Hogy mit akartak csinálni, az nem derült ki, de azért egy sokat látott erdész el tudja képzelni! Csak azt látta, hogy az egyik nő a vastag fatörzshöz nyomja a másikat, és – ahogy egy férfi tenné – benyúl a lábai közé. Ekkor még nem vették észre, hogy nincsenek egyedül, zavartalanul csókolóztak. Két nő, micsoda világ! – mondta ő magában, s amikor közelebb húzódott, hogy jobban kiélvezze a látványt, amit a fokozatosan ruhátlanodó testek ígértek, megreccsent egy gally…
A nők olyan zavarban voltak, hogy bódultan guggoltak le, és engedelmesen váltogatták egymást a vadász középső végén, miután az, látva az ijedtséget és érezve a feszítő szándékot, egyetlen szó nélkül combközépig eresztette zöld nadrágját és mintás gatyáját, és csípőjét előretolva kínálta a kóstolót. Egyiküknek nagyon kicsi szája volt és bőséges nyálat termelt, a másik duzzadt ajkaival úgy körbefogta a makkot, mintha napi nyolc órában ezt művelné. Nézték egymást, ki hogyan csinálja, a vadász meg mindkettőjüket. Ha az egyik fej el akart távolodni, szelíden visszairányította, és mutatta a zacsit, hogy az hozzáférhető. Amikor már a combján folyt végig a sok nyál, a vadász felnyögött, és a két nő között a földre csöpögtette a folyékony töltetet.
- Jó sok! – Most először szólalt meg egyikük.
Maradtak guggoló helyzetben, mintha számítottak volna rá, hogy a vadász még szeretné a módfelett érzékennyé vált fegyverét lankadásig mártogatni hol egyikük, hol másikuk ajkai közé.
Ezeket a nőket nem látta többet az erdőben.
- Biztos elintézik napközben a városban! – szokta morogni bosszúsan, amikor eszébe jutnak.

A több mint negyven év alatt kudarc is érte, amire nem szeretett emlékezni. Már messziről hallotta, nem lehetett nem észrevenni, hogy hangoskodók csapata lepi el az erdőt. Közelebb érve látta, hogy négy legény a faluból kikísérte a nagyszüleit néhány napra meglátogató lányt, aki pontosan tudhatta, mi vár rá, mert egyszerre kettejükbe kapaszkodott, és folyamatosan nevetgélt.
Szétrugdosták a barnás leveleket, és az így elsimított avarra leterítették a magukkal hozott plédet. A lány közben kibújt a felsőjéből, és kilépett a nadrágjából.
- Bugyit nem hord? – ámuldozott a vadász.
Az egyik srác betérdelt a leheveredő lány lábai közé, és kapásból belökte a farkát, egy másikuk a feje mellé ereszkedett, és a száját tömködte. Ketten pedig oldalról nézték az eseményeket, és lelkesen gyurmáztak maguknak, várva valamelyik nyílás felszabadulását. Helycsere után a már lefutottak kezdtek bámészkodni, és egyikük egy percen belül ismét karómerev farkával várta, hogy ismét sorra kerüljön.
– Fiatalság bolondság! – morgott a vadász, és ő is nyomorgatta fegyverét.
Amikor újra az első páros következett, a harcra-késszé edzett, vaskos, férfias hímtag hátulról merült a lányba, míg a kisebb és félig-kész másik szerszám a piros nyelv kényeztetését élvezte.
- Mi lesz? Sikerül? – türelmetlenkedett a lány, és megnézte a várakozók pillanatnyi állapotát, hátha valamelyikük közben alkalmassá vált a behatolásra.
Ekkor vette észre a vadászt!
- Jössz, papa? – rikkantott oda vidáman.
Az erdész eddig egyfolytában ágaskodó fegyvere menekülőre fogta – tán el is szaladna, ha nem lenne odanőve? – hirtelen értéktelen miniatűrré húzódott vissza. A fiúk felnevettek, a lány kacagott.
- Nem száll be? – kérdezte az egyik srác is.
A vadász valamit motyogott, a karjával intett, ami akár legyintésnek is értelmezhető lehetett, és elhagyta a helyszínt. Biztos volt benne, hogy a „papa” megnevezés tett rá ilyen gyalázatos hatást, és arról is meg volt győződve, hogy soha nem felejti el ezt az élményt.
Most, amikor várta, hogy visszatér biciklivel a hamvasbőrű, bízott benne, hogy ilyen távlatból megszűnt annak a régi kudarcnak a hatása, és – bár mégis eszébe jut néha – már nem is olyan kínos, csak nevet saját magán. Ezt a csajt pedig, akár biciklivel jön, akár gyalog, úgyis meghágja röptében, itt a fának támasztva.
Kufircolt ő már az erdő túlsó részén, a magaslesen is. Alig bírta rádumálni a csajt, hogy felmásszon vele, még tolni is kellett miniszoknyából kimosolygó hátsóját, ahogy araszoltak felfelé egymás nyomában. Mire felértek – a lány két kézzel görcsösen a kilátó peremébe kapaszkodva -, ő pedig lihegve de álló fegyverrel, már nem is kellett magyarázni, hogy mégsem a kilátást szeretné megmutatni.
A lány látta, amit kellett, s csodálkozásra nyílt a szája, amikor lekerült a zöld nadrág, hogy egyértelmű legyen a helyzet. Nem eresztette el vetkőztetés közben sem a magasles legömbölyített peremét, a vadász már úgy gondolta, hogy így, ebben a helyzetben fogja hátulról megbütykölni. Szerencsétlen lány még tériszonytól is szenvedett, ezért hagyta magát rábeszélni, hogy a szűkös padozaton feküdjön a hátára, s jó magasra húzza fel a térdeit. Kicsit nyöszörgött a kemény deszkán – a vadász arra gondolt, hogy így szokott élvezni -, és egy másfél centis szálkát kellett később két részletben kivarázsolni a pirossá dörzsölt popsiból…
- De hol ez a biciklis?
Elképzelte, hogy az ülés éppen a puncit izgatja útközben, talán már nedvesen száll le a nyeregből. Mindenesetre ő gyorsan megvizsgálja, első dolga lesz. Miért is hagyta elmenni? Csak úgy, üresen! Miből tartott volna megtölteni a kis puncikát a fának döntve? Aztán már vihette volna a gombáit!
Lehet, hogy ráfekteti a biciklire, és ahogy ahhoz támaszkodik a lány, ő hátulról megbütyköli. Milyen bugyija lehet egy ilyen fiatalkának? És milyen a puncija? Jó szoros, biztosan.
Reménykedve, kéjesen markolászta ismét a fegyvert, ki is tette a levegőre, és úgy gondolta: nem is érdemes eltenni erre a kis időre…
Leszállt az este, és előjöttek az erdő szokásos, sejtelmes hangjai. Ilyenkor különösen könnyű lehúzni a bugyikat, amikor a nők – tényleg, vagy csak megjátszva? – megijednek a titokzatos zajoktól, és boldogan kapaszkodnak inkább a jólismert férfitestbe, már amit a kezükbe adnak…
Ha mégsem meztelenül biciklizik ide a kislány – a vadász nem hitt a csupaszon bicikliző fiatal nőről szóló legendákban, éhes vaddisznó makkjának gondolta -, akkor először a bugyit húzza majd le róla, és amikor benyomta a farkát, és fürdeti a lucsokban, közben fogja levetkőztetni. Rántott egyet-kettőt a rendíthetetlen fegyveren, és azon töprengett, mi lenne, ha gyorsan a lány piros szájába lőne… amikor a lőszer, mint erőtlen vaktöltény, négy nagy cseppet formázva a barnás-sárga avarra hullott.

Következik:

Erotikus szakmák 3. Az ezermester