Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A nők bosszúja, 1. felvonás. történetnek a folytatása.
(Fantázia történet)
A történet a fantázia szüleménye, BDSM és Horror keveréke, de alapvetően a horrorba tartozik....
Lecsúsztam a fal mentén, és széttárt lábakkal csupasz fenekemmel a padlóra ültem. A fejem...
Sziasztok! Ez egy skicc, az első írásom. Szeretnék rá őszinte kritikát kapni! A történetet...
Friss hozzászólások
Dr. Stephen P. St.John: Sok gondolatom volt, de végül...
2024-03-28 20:01
Marthy: Mmm! Lányként os imádós történ...
2024-03-28 16:03
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:47
Marthy: Tökéletes ritmusú, nagyon jól...
2024-03-28 15:46
Materdoloroza: Pedig én is vártam a folytatás...
2024-03-27 22:41
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Elsőzés 1/2

Elsőzés / 1.
- Igazából nem tudom. Olyasmit jelenthet, hogy „ha nem tudod magad túltenni a kudarcokon, akkor tanulj belőlük”. De elég bonyolultan van megfogalmazva – álltam elő egy használhatónak tűnő értelmezéssel.
- Neked legalább van ötleted. Érdekes lesz átmenni ebből a tárgyból is...
- Ha pont ez lesz a kérdés, akkor át fogsz menni. Van még olyan, amit nem értesz?
- Igen. Azt mondja, hogy... Na... Hol van? – Eszter lapozgatni kezdett, láthatóan ötlettelenül.
- Volt egy olyan, hogy „Midőn elmerengett a szépségében, átérezte...” nem jut eszembe.
- Érdekes idézet, főleg a vége.
- Kicsit modernizáltam... – vettem a lapot.
- Igen... Szóval azt írja, „...saját nyomorúságát”. Ez azért elég egyértelmű.
- Biztos? Miért érezte a nyomorúságát? Mert ronda volt? Vagy nem volt az, de tudta, hogy sosem kaphatja meg álmai nőjét? – hódoltam kedvelt szokásomnak, a filozofálásnak.
- Óóó, te...! Milyen romantikus...
- Ne ironizálj.
- Dehogyis! Komolyan gondoltam. Na tegyük ezt félre, még este átnézem. Ráérsz még?
- Igen, ma már nincs órám. Majd este még beugrok a könyvtárba egy jegyzetért.
- Zavar, ha itt maradok veled?
- Nem, legalább lesz társaságom. A legjobb.
- Megint udvarolsz...
- Én aztán nem... Csak egy ténymegállapítást tettem.
Eszter fehér blúzt és fekete szoknyát viselt – ez illett legjobban félhosszú hajához és szemüvegéhez. Kihangsúlyozta azt a benne rejlő intelligenciát, amely egyébként is sugárzott belőle. Élt bennem az érdeklődés iránta – szerettem volna megismerni, tudni akartam, milyen az élete, mit szeret, mit utál, mi a véleménye a világról, az emberekről. Talán rólam. Itt meg is álltam. Hiszem, nem a kapcsolat típusa, hanem minősége a lényeg: ezért kicsit sem bántam volna, ha „csak” barátok maradunk. Persze, álszenteskedésektől mentes férfi lévén „felmértem” Eszter külső ismérveit is, ennek alapján pedig nyilván nem zárkóztam volna el a „járástól” sem – mindazonáltal veszélyesnek tartom a rövid távú kapcsolatokat, mert nagyon sokszor csalódás a végük. Az emberek azonban csak rövid időszakra terveznek, ilyen környezetben pedig nagyon nehézkes hosszú távban gondolkodni. Azért az egyéjszakás kalandoktól mindenképpen elzárkózom, senkivel nem mennék el addig, amit aztán mint a kettőnk megbánna.
- Krisz, nem először teszel ilyen megállapítást. Tetszem neked?
Váratlanul ért a kérdés, ezért először próbáltam terelni:
- Mit értünk az alatt, hogy „tetszel”?
- Legyél egyenes! Igen, vagy nem?
- Igen – ugyanakkor kerülöm a konfliktusokat. Élénken figyeltem a válaszra, vagy valami kétségbeesett reagálásra, de az nem érkezett.
- Eszter...
- Egy pillanat – mondta, majd elment.

Az elhangott néhány szó fél órán keresztül visszhangzott a fejemben. „Tetszem neked?” „Igen.” „Egy pillanat...” Tudtam, hogy a szebbik nem tagjai kissé sajátosan értelmezik a „pillanat” fogalmát, de most különösképpen kezdett zavarni, amikor lassan a 40. percbe érkeztünk. „Tetszem neked?” „Tetszem ne...” „Igen...” „...neked?” „Egy pillanat...” „...Igen...”

Felriadtam. Bágyadtan néztem ki a fejemből, szemben már ott ült velem Eszter. Ijedten néztem az órámra: egy óra telt el.
- Bocsánat, elaludtam.
- Semmi baj. Sajnálom, hogy elment az idő. Nem kell menned a könyvtárba?
- Egy óra múlva zár. Addig megbeszélhetjük, amit abbahagytunk.
- Igen – értett velem együtt.
- Igen? – próbáltam szóra bírni, de nem igazán sikerült.
- Igen.
- Ezzel nem tudok sok mindent kezdeni. Mit jelent ez?
- Azt, hogy igen.
Aztán nyomatékot adott kijelentésének. Lehajtotta fejét, és kigombolta blúzán a legfelső gombot.
- Tudom, hogy régóta vársz erre – talán sosem vallottam be magamnak, de végtére is hozzátartozott az igazsághoz.
- Váratlanul ért. Nem tudom, mire számítsak és mi lesz ennek a következménye. Aggodalmas típus vagyok – ugyanakkor próbáltam óvatosan fogalmazni, hogy ne rontsak a kialakult helyzeten.
- Nem kell izgulnod – mondta, és még egy gombbal lejjebb haladt. Előbb, és most sem szegeztem oda a tekintetemet. Egy mai férfi azt mondaná, ugyan már, szinte meztelenül járnak a csajok az utcán, ez a csaj pedig semmit sem mutatott... A tudat, az, ami számomra fontos. A várakozás, a tartás, a sejtetés... Mint a régi időkben. Akkoriban ha egy nő megvillantotta a bokáját, az egyrészt azzal járt, hogy finoman szólva is rossz szemmel tekintettek rá, másrészt a körülötte lévő férfiak lényegében megőrültek. Akkor mit szóljak én?
Mélyen Eszter szemébe néztem. Érdekesebb volt, mint ami odalent történik? Igen. Abból a szempárból sokkal többet megtudtam róla. Például azt, hogy valóban komolyan gondolja.
- Miért nem nézed, mit csinálok? Nem tetszik?
- Állom a tekinteted. Biztosan akarod?
- Ha nem akarnám, nem csinálnám. Te vagy az első.
- Ahogy te is nekem. Tudod miért nézek a szemedbe? Mert többre tartom a nők személyiségét, mint a testüket. Nem akarlak kihasználni. De a tudat, hogy mit csinálsz, felébreszti bennem a vágyat.
- Érdekes fazon vagy te, de ez tetszik. Most megkérlek valamire. Lejjebb megyek egy gombbal, de most figyelj ide.
Közben elgondolkodtam, nem lépünk-e át egy határt, mivel nem voltunk egyedül, egy aulában voltunk. Aggodalmasan körülnéztem, ezt Eszter is észrevette.
- Nyugi, nincs itt senki, csak te és én.
- De hát...
- Nincs itt senki. Nézz rám, de ne a szemembe.
Ezúttal engedelmeskedtem. Lehajtotta fejét, haja a szemébe lógott, elsöpörte onnan. Két ujját a harmadik gombra tette, és lassan kigombolta. Blúzát kissé széthajtotta, így láthatóvá vált vörös melltartójának pántja is. Rámnézett. Szemében valami különös, igéző, izgató tekintetet véltem felfedezni. Én, bár éreztem, hogy túlzok, úgy éreztem, ez már tényleg a vég. Pedig a történet még csak most kezdődött el...

- Szeretnéd, ha folytatnánk?
- Itt?! – rémültem meg.
- Dehogyis, Krisz! Az albérletben ma nem lesz senki.
- Eszt...
- Várj! – folytotta belém a szót. Tudom, hogy bizonytalan vagy. Nem akarok semmit rád erőltetni. Ha nem akarod, nem kell. De azt mondom, hogy ha feljössz, életed legszebb éjszakája vár rád.
Gondolkoztam, de nem bizonyult túlzottan hatékonynak. Végülis kimondtam egy szót, ami úgy tetszett, mintha valaki más mondta volna. Pedig egyértelműen én voltam.
- Rendben.
- Este hét óra, a körtéren. Várlak. Szia!
Nem puszilt meg, nem ölelt meg, nem fogta meg a kezem. Egyszerűen csak elment. Nem néztem utána, pedig ha egy szoknyás leányzó elmegy mellettem, nehezen bírom ki, hogy ne nézzek utána. Ez most azonban más volt. Néztem az aula fehér kövezetét és próbáltam feldolgozni a történteket. Bármi is történik ma este, egy biztos: megváltozik tőle az életem. És, őszintén szólva, tartottam ettől. Mi több. Féltem tőle.

Félelem ide vagy oda, fél hétkor már a körtéri villamosmegállóban toporogtam. Nem vettem rózsát. Hiba volt? Talán. Úgy voltam vele, hogy a szerelem és a „tetszik nekem Eszter és ő ezt viszonozza” még két különböző dolog. Zenét hallgattam, jó pörgőset, még véletlenül sem szerelmes dalokat – azokba túlságosan beleéltem volna magam. Elvontam a figyelmemet a ma estéről, próbáltam semmire sem gondolni – persze nem sikerült. Mindazonálal viszonylag nyugodt állapotomban ért a hét óra, majd a fél nyolc és a háromnegyed nyolc is. Készültem erre, nem bántam.
Nyolc előtt nem sokkal az utcai lámpák fényénél egy félhosszú hajú, szemüveges lányt pillantottam meg, szoknyában. Eszter. Nem volt magassarkú rajta, ugyanaz volt rajta, mint délután. Nem játszotta meg magát. Nem is ugrott a nyakamba.
- Szia, Krisz! Készen állsz?
- Igen...
- Nyugi, nem eszlek meg. Gyere, jön is egy villamos.
Útközben megvitattuk, jártam-e a könyvtárban (tudtam, hogy elfelejtettem valamit!), és azt, mit csinált azután, hogy elköszöntünk az aulában. Ebből azt szűrtem le, hogy nem sokat készült az estére. Talán nem is akkora nagy baj. A mai társadalmi berendezkedés szerint egyébként is abszurd, hogy ő hív fel a lakására, és nem én. Mi ebben is mások voltunk. És szerettünk azok lenni.
Leszállva a villamosról egy négyemeletes panelház felé vettük az irányt. Nem kézen fogva. Beszélgettünk, nevettünk, jól éreztük magunkat. Felérve a lakásba vettem tudomásul, hogy tévedtem. Nem igaz, hogy nem készült az estére.
- Eszter...
- Gyere.
Nem kapcsolta fel a villanyt, hanem elkezdte meggyújtani a felállított gyertyákat. Óvatosan, akkurátusan, odafigyelve. Én meg csak álltam és néztem, mint borjú az új kapura.
- Vélemény?
- Csodálatos.
- Gondoltad volna?
- Nem próbáltam magamban előrejelezni, mi lesz ma este. Nem is vártam semmi különöset. Így nem érhet csalódás.
- Jó taktika. Örülök, hogy tetszik. Egy pillanat és jövök.
Kisvártatva visszatért.
- Az a gondom, hogy nincsen vacsora. Mostanában eléggé el voltam foglalva, és nem volt időm. Éhes vagy?
- Nem gond, nem vagyok éhes.
- Akkor csapjunk a közepébe?
- Mire gondolsz?
- Tudod te azt...
Előző részek
Hozzászólások
interpolacio ·
Véletlenül kétszer küldtem el, azonos az "Elsőzés" c. történettel. A második rész elbírálás alatt van, Elsőzés 2/2. címmel.

szerenella ·
Majdnem nekifutottam újra.

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A Tortenetek csapata új oldalt nyitott a lányokkal való szex randevúzáshoz: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: