Életem legnagyobb szerelme

Emlékszem szép tavaszi idő volt, közeledett már a nyár, meleg is volt és a szél lágyan fújdogált! Május 26.-a volt vasárnap .... ez volt az a nap, amikor először pillantottam meg őt! Rövid barna hajú, barna szemű, 192 cm magas helyes fiú volt, illetve férfi, de arcvonásain még látszódtak a gyermeteg kisfiú jelei! Megállt a házunk előtt motorral. Először kicsit talán megijedtem, hiszen sosem csináltam még ilyet (chaten megismerni valakit) Szóval ott állt a kapuban, és pedig a bejárati ajtónál. Kimentem a kapuhoz, és amíg le nem vette a bukósisakját kissé rémült arcot vághattam... miután már megszabadult tőle csak bámultuk egymást. Eleinte nem is szóltunk, csak néztem őt, ő pedig engem... közelebb lépett és adott két puszit, majd kedvesen megjegyezte, pont ilyennek képzeltelek....

Beszélgettünk teljesen közömbös dolgokról, mint például a motor, amihez én nem nagyon tudtam hozzászólni, csak éppen annyit, hogy szép és biztos gyors lehet... megkérdezte, szeretnék e menni egy kört?! Én udvariasan elutasítottam, közben ő néha lesütötte gyönyörű szemeit, néha pedig rámmosolygott! Jó pár perc telt el, és kicsit fázni kezdtem, ahogy feltámadt a szél... elköszöntünk ugyancsak két puszival, én bementem a házba ő pedig elhajtott! Egy óra múlva már chaten beszélgettünk, és kölcsönösen bevallottuk, hogy nagyon szimpatikusak vagyunk egymásnak. Másnapra megbeszéltük, hogy tanítás után eljön értem kocsival. Elsőre kicsit furcsálltam, mert azt hittem, ő is az a tipikus 20 éves végzős srác, aki a szülei kocsijával akarja levenni a csajokat a lábáról. Mégis izgatottam vártam a holnap délutánt, hétfőn egész nap ezen járt az agyam.

Borzasztó lassan telt az idő, de végül mégiscsak eljött! Ott ált egy nagy fekete autóval. Kicsit megszeppenve közeledtem a kocsi felé, és beszálltam. Nagyon édesen mosolygott, és látszott rajta, hogy ő is izgul. Hazafelé egyfolytában nevettünk valamin, sokszor nem tudtuk micsodán, de mosolyogtunk egymásra, és én éreztem, nála őszintébb fiúval még sosem találkoztam. Jó pár napon keresztül eljött értem, és egyik este chaten megkérdezte, hogy holnap mikor hazahoz, kérhet-e tőlem valamit. Olyan cuki volt, egy édes kisfiú, akit mindenki imád....

Másnap az a dolog a csók volt... Ültünk a kocsiban, és néztük egymást. Emlékszem fehér felsőben volt és fekete nadrágban, én pedig rózsaszín felsőben és miniben. Hosszan nézte a lábamat és végül közel hajolt hozzám, és megcsókolt. Borzalmas jól esett! A csók után kedvesen mosolygott rám, én pedig elköszöntem, és kiszálltam a kocsiból. Egész éjjel nem tudtam aludni, de utólag kiderült, ő sem! Ezek után nemsokára kitört a nyári szünet, és mi mindennap együtt voltunk. Sétáltunk, strandoltunk, vásároltunk... szinte mindent együtt csináltunk, csak azért, hogy minél többet lehessünk együtt! Életem legboldogabb percei voltak.

Június közepén egyik délelőtt náluk voltuk és feküdtünk az ágyon. Fölém hajolt és megcsókolt. A csókjából éreztem, hogy szeretne tovább lépni, és őszintén megvallva én is nagyon kívántam őt... (szűz voltam még), így érthető nagyon izgultam. Lágyan átkarolt és a fülembe súgta :" – Szeretlek!" Abban a percben nem volt nálam boldogabb lány a földön! Csodálatos percek következtek. A melleimet és a pocimat nyalogatta, rendkívül felizgatott és még a szeretkezésünk előtt elsőként élveztem el. Pihegve feküdtünk egymás mellett, és ő ismét a fülembe súgott valamit: " - Nem bántad meg?" Ekkor én lassan áthajoltam a mellkasa felett és lágyan megcsókoltam. Ebből érezte, hogy a válaszom természetesen nem...

Nagyon elhaladt az idő, és mennünk kellett ! Hazafelé mindketten csendben voltunk. Mikor hazaértünk, ő bejött hozzánk. Anyukám nagyon szereti őt, ezért beszélgetni kezdett vele. Én pedig tudtam, azért mosolyog mindenen, mert ugyanazt érzi, amit én. Végtelenül boldog..
Azóta majdnem egy év telt el, és mi ugyanolyan boldogok vagyunk. Nála tökéletesebb embert nem tudok elképzelni. Feltétel nélkül bízunk egymásban, és bár néha előfordulnak viták, mindketten tudjuk, nem tudunk élni egymás nélkül... Büszke vagyok a kapcsolatunkra, mert vannak dolgok, amiben nem értünk egyet, mégis elfogadjuk egymás véleményét...
Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet. Kívánok mindenkinek hasonló perceket, mint amilyeneket én átéltem a kedvesemmel...