Történetem idén nyáron esett meg velem. 16 éves lány vagyok. A barátommal a Balatonhoz mentünk nyaralni.
Bár már sokat beszéltünk a szexről, még nem feküdtünk le egymással. Amikor ez történt, 3 hónapja voltunk együtt. Szóval a barátom nagyon szerette volna, ha lefekszek vele, de mivel én nemet mondtam, ezért belenyugodott. Viszont ha a szexet nem is, de a testi kontaktust mindenképpen kívántam, és akárhányszor megcsókolt vagy megsimogatott ,mindig felizgultam. Egyszer észrevette ezt, és elkezdett simogatni...
Aztán egyre lejjebb tévedt a keze, a szeméremdombom tájékára, majd hirtelen kigombolta a nadrágomat.
Ekkor nagyon megijedtem, mert még senki nem csinált velem ilyet, és nem engedtem meg neki, hogy bármit is csináljon. Ő ezt tudomásul vette, hogy én nem akarom a dolgot, de azt mondta, hogy azért még próbálkozni fog. Mikor elmentünk nyaralni, már rögtön első este bepróbálkozott...
Mivel akkorra már nagyon kívántam, nem álltam neki ellen, és hagytam, hogy hadd pásztázza a keze a testemet. Először levette a pólómat, ami alatt nem volt melltartó, és el kezdte simogatni, meg csókolgatni a melleimet. Aztán ismét elkalandozott a keze, és elindult lefelé, miközben a nyakamat csókolgatta. Benyúlt a szoknyám alá, ami alatt csak egy bikinialsó volt.
A bugyin keresztül simogatott, majd mikor érezte, hogy már teljesen nedves vagyok, lehúzta a bugyimat, és elkezdett finoman dörzsölni. Nagyon jó érzés volt, és én piciket sóhajtottam. Aztán mikor kemény csiklómra tévedt a keze, felsikoltottam. Annyira jó érzés volt, hogy már attól majdnem elmentem. Majd egy hirtelen mozdulattal tövig nyomta belém a középső ujját. Ismét felsikítottam, rettenetesen élveztem, és kértem, hogy még egy ujját tegye be. Ezt meg is tette nekem, és finom mozdulatokkal ujjazott...
Vadul csókoltam, miközben az ujjai ki-be jártak. Másik kezével közben a melleimet simogatta. Egyre hevesebben vettem a levegőt, és halkan sikongattam. Teljesen nedves voltam, csak úgy tocsogott minden a nedveimtől. Ujjait könnyedén jártak ki-be, néha játékosan a csiklómmal bíbelődtek, majd mikor egyszer tövig benyomta ujjait, és a hüvelyemben mozgatta azokat, egy hatalmas sóhaj mellet elélveztem.
Azután ezt még háromszor megismételtük, majd mikor már mindketten totálisan kifáradtunk, akkor a mellkasára dőltem és úgy aludtunk el...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-31

Sci-fi
A bázison a szolgálat nem jelentett jelentős kihívást , és egy űrhajósnak a magányt is el...
2026-05-27

Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.

1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25

Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?

– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22

Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07

Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23

Egyéb
Barbara, Kedves!

A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hozzászólások
Azt hogy kell?
Az ujjazásba? Mondjuk megértem szegény fáradt ujjait.
Nem tudom milyen hosszúak a barátod ujjai,de ha tövig belédnyomta akkor nem vesztetted el a szüzességed?
:yum: