Csernobil egy 6 éves kisfiú szemszögéből

A nevem Misa Gregorinko. 1980-ban születtem Március 23-án a Csernobil mellett lévő Pripjat városkában. Édesanyám, Elena Sztyepanova 35 évesen tanárnőként dolgozott a közeli óvodában ahova én is jártam de nekem mégis mindig bajom volt a tanulással. Édesapám, Jurij Gregorinko 39 évesen az atomerőműben dolgozott, mint Turbinafelelős. Ő ellenőrizte a turbinák sebességét esetleges ingadozását. Szóval Ő felelt azért, hogy a turbinák mindig gondtalanul működjenek. Elkezdtem ovis éveimet szám szerint az első évet, amikor megismerkedtem Julia Olegovna nevű osztálytársnőmmel és Viktor Reznajk-al. Szinte már akkor éreztem, hogy mi hárman többek vagyunk, mint osztálytársak. Mi hárman JÓBARÁTOK lettünk. Eleinte furcsa érzés kerített, hatalmába. Minden nap úgy ébredtem reggelente, mikor anyukám keltett, hogy Julia járt a fejemben. Nem tudtam mért. Később rájöttem: szerelmes lettem belé.

Egy esős szerdai napon ugyanúgy vitt be anyukám az óvodába, ahogy eddig. Ám ekkor valami furcsa dolog történt. Megláttam Julia-t a szívem egyre hevesebben vert, és azt hittem, elájulok, olyan szép volt. Úgy dél körül megebédeltettek minket, majd jött az ebéd utáni szundikálás, de én ahelyett, hogy aludtam volna, csak a mellettem lévő Julia-t bámultam, kiért a szívem dobogott. Egy nap odaálltam hozzá és bevallottam neki, hogy mit érzek iránta. Sajnos elutasító volt. Elmondta, hogy nem vagyok neki több, mint barát. Valamint azt, hogy mást szeret. Ez a valaki nem más volt, mint pont legjobb barátom, Viktor. Nagyon szomorú voltam aznap, hogy talán elveszítem barátomat és mérges voltam, hogy mért pont belé kellett szeretnie annak a lánynak, akiért a szívem repesett. Úgy éreztem, hogy Viktor ellopta azt a lányt, kit szeretek. Pedig Viktor nem is tudott erről az egészről.

Nagyon nehéz volt az a nap számomra. Délután 5 óra felé jött értem édesanyám, majd hazavitt, megmosdatott, enni adott és ágyba bujtatott. Este alig tudtam aludni. Ma is emlékszem arra a baljós napra. 1986 április 25-dike volt. Sose fogom elfelejteni. Este szinte nem is aludtam. Kinéztem panellakásunk hatodik emeletéről az erőműre, ugyanis pont ráláttam, ahol édesapám dolgozik nap, mint nap. Csodaszép volt. Fölötte a sötét csillagos ég látszott, felhő csak néhol volt. Ezek után átmentem megnéztem édesanyámat. Mélyen aludt szegény biztos nehéz napja volt. Gondoltam megpróbálok aludni, mert reggel nagyon álmos leszek az oviban. Olyan, hajnali 1:24 körül valami gyenge rezgést éreztem, eleinte megijedtem azt hittem földrengés. Kikászálódtam az ágyból és az ablakhoz mentem. Lenéztem az utcára. Furcsa mód kihalt volt. A közvilágítás fényeinél csak a szokásos molylepkék és szúnyogok repdestek össze-vissza, valamint az utcán is csak egy pár autó állt. Emlékszem, egy piros 1500-as Lada is volt köztük pont olyan, mint nekünk. Nagyon imádtam. Úgy terveztem, ha már elég idős leszek, ilyen autót veszek.

Megpillantottam egy embert az utcán ide-oda dülöngélt. Gondoltam biztos nehezen tud menni. Később rájöttem, hogy apumat is láttam egyszer így, amikor valami Vodkát vagy mit ivott. Később tekintetem az erőműre szegeződött és nem tudtam tisztán kivenni de, mint, ha füstölt volna a teteje. Gyorsan átrohantam a másik szobába édesanyámhoz és próbáltam felkelteni.
- Anyu ébredj, ébredj, valami történt.
De nem sikerült felkeltenem. Nagyon mélyen aludt. Visszarohantam az ablakhoz. Több gondolat is átfutott a fejemben. Vajon apu jól van? Mért pont esti műszakos ma? Mi történhetett? Utána megint visszarohantam Anyuhoz és most sikerült felvernem.
- Anyu, anyu valami van az erőművel.
- Micsoda? - kérdezte.
- Nézd anyu! – és odavezettem az ablakhoz. Még sose láttam ilyen arckifejezést anyun, talán akkor, mikor egyszer belekukkantottam valami véres felnőtteknek szóló erőszakos filmbe és megöltek valakit és utána az arcára pillantottam. Ezek után gyorsan felkapta kis rózsaszín köntösét, amit még Aputól kapott, mikor 1982-ben Moszkvába mentek ketten vendégeskedni a rokonokhoz. Apu akkor vett neki egyet afféle szerelmük jeléül.

Miután köntösét felvette, gyorsan kinyitotta a két kulcsra zárt ajtónkat és kopogtatott a szomszéd Polaznij nénihez. Ugyanis az Ő férje is az erőműben dolgozott mérnökként. Míg ők beszélgettek, én újra az ablakhoz rohantam, és aggodva már-már könnyes szemekkel, de nagyon akartam Apuról hallani valamit. Később leültem a telefonhoz és vártam, vártam hátha hív, hogy jól van, de semmi. Miután anyám visszajött Polaznij nénitől levetette köntösét és leült mellém. Vártuk a telefont háta apu hív, hogy jól van és, hogy semmi baja. Vagy 20 percig ültünk és vártunk így, míg egyszer csak kulcs hangját, hallottam a zárba hatolni. Kinyílt az ajtó és apu volt az. Mind a ketten odarohantunk, megpuszilgattuk, átöleltük és örültünk, hogy jól van, és újra velünk lehet. De az öröm nem tartott sokáig. Figyelmeztette édesanyámat, hogy az erőműben felrobbant a reaktor, és hogy csukjon be minden ablakot, valamint pakoljon össze minden szükséges holmit. Édesanyám rettenetes tekintettel, de mégis higgadtan kérdezte meg tőle:
- De ha az erőmű felrobbant, akkor te, hogy élted túl?
- Tudod szívem, nem nagyon éreztem jól magam és műszakot cseréltem a fiatal Grizsnyij kollégával. Így én átkerültem az 1-es blokkba. Mikor megláttam mi történt, hogy az erőmű teteje egyszerűen eltűnt és füst száll az ég felé, tudtam mi lesz. Azonnal eljöttem minden engedély nélkül hozzátok, hogy tudassam, jól vagyok és, hogy el kell mennünk innen.
- Elmenni? Mégis hova?
- Elmegyünk Kijevbe a testvéredékhez, Annaékhoz. Ott elleszünk egy darabig. Pakolj össze, amit kell, de csak a legfontosabbakat.

Én a kis 6 éves gyermek, teljesen meg voltam rettenve. Elmenni? Itt, hagyni az iskolát, barátokat, a szerelmemet, a tanárokat, a szomszéd nénit, a lakást, a játékaimat, mindent? De menni kellett. Édesanyám gyorsan bepakolt a kék bőröndjébe egy kevés élelmet, fontos papírokat, pár fényképalbumot. A másik bőröndbe ruhákat, pénzt rakott. Édesapám a gyógyszereket rakta kis táskájába. Nekem is volt egy kis bőröndöm, de nem tudtam mit rakjak bele. Beleraktam kedvenc autóimat valamint a kiskutyámról a képet, aki még Gabriela nagymama kertes házánál volt házőrző. Szegényt elütötte egy traktor mikor kb. 5 éves lehettem. Nagyon imádtam őt. Miután nagyjából minden fontosat összepakoltunk, beszálltunk a zsiguliba és elindultunk.

Az utca teljesen nyugodt volt, sehol egy lélek a házakban is csak egy-egy lámpa égett. Bár még fiatal voltam, de már azon gondolkoztam, hogy Istenem ezek az emberek még nem is tudják mi történt. Apu bekanyarodott az óvodánál, a Kuraznyij utcánál, majd elhaladtunk a buszpályaudvar előtt. Bár gyorsan mentünk, de láttam amint az egyik buszban a sofőr éppen tölti ki a papírokat. Eszembe jutott, hogy szerencsétlen még ő se tudja mi történt. És talán a családja se. Már ha van neki. Később elhaladtunk a cirkusz előtt, ahova apuval annyiszor elmentünk. Itt voltak a híres Urali légtornász fiúk, valamint az oroszlánember, a pingvinek, és az ágyúból kilőtt ember. Mai napig emlékszem rájuk. Hátra néztem és láttam, ahogy lassan-lassan távolodunk az otthonunktól, a várostól, ahol lakunk, Pripjat-tól.

Miközben néztem az egyre távolodó fényeket, házakat, anyu megkérdezte, hogy mikor jöhetünk majd vissza. Apu azt felelte, hogy soha. Anyu teljesen kiakadt. Megálltunk a kocsival és pont ráláttunk még a városra, valamint az erőműre.
- Hogy érted azt, hogy soha? Az ott az otthonunk! - mutatott anyu a város felé. Apu pedig így felelt az erőműre mutatva:
- Az pedig a mi életünk vége, és ha ott maradunk (hirtelen a város felé mutatott) akkor az már nem az otthonunk lesz, hanem a koporsónk!
Anyu leszegett fejjel és könnyes szemekkel nézett lefelé, majd pedig végre megértette.
SOHA NEM TÉRHETÜNK VISSZA.
Én talán még fel se fogtam annyira 6 éves fejjel, de tudtam, hogy mostantól más lesz az életem. Visszaszálltak a kocsiba és elindultunk. Útközben katonai járművek jöttek velünk szembe. Kamazok, Uralok, Zilek, Lada Niva-k, és még pár számomra ismeretlen. Onnan tudom a márkájukat ilyen jól, mert nagyon autós vagyok. Talán apumtól örököltem.

Még mindig rá lehetett látni az erőműre. Már hajnalodott. Egy helikopter körvonalait véltem felfedezni az erőmű környékén. Kis okos fejemmel fel is ismertem. Egy dupla púpos kabinos MIL 24-es volt. Később az járt a fejemben, hogy most mi lesz. Se otthonunk, anyunak és apunak sincs munkahelye többé. Nem volt mit tenni bele kellett törődnöm. És nekik is.
Úgy kb. egy-másfél órás út után beérkeztünk a nagy Kijevbe. Elnézvén a szép és csodálatos házakat belegondoltam, hogy ezek az emberek mit tennének, ha csak pár órájuk lenne összepakolni ingóságaikat. Vajon mit vinnének magukkal? Valaki biztos a fontos papírokat és az emlékeket a fotóalbumban. Mások biztos a tv-t vagy egyéb elektronikai dolgaikat vinnék, míg mások lehet, hogy el se mennének, mert az az otthonuk. Megérkeztünk édesanyám testvéréhez Anna-hoz. Zömök kis alacsony 50 év körüli néni volt. Tekintete szúrós, ölni lehetne vele. De e mögött a szúrós, gyilkos tekintet mögött érző, kedves szív lapult. Apu elmesélte neki mi történt és, hogy mért jöttünk. Elmondta, hogy az erőmű felrobbant és valószínűleg mindenkit evakuálni fognak Pripjat-ból.

Reggel a tv-t néztük mindannyian, és akkor mondták be a Híradóban, hogy a Csernobil mellett lévő várost Pripjat-ot kiürítik. Minden lakos pakolja össze ingóságait, és hagyják el otthonaikat. Voltak persze, akik nem akartak elmenni, azokat a katonák erőszakkal vitték el. Apu délután találkozott egy riporter barátjával Ivan Polanszkij-al. Az újságíró elmondta neki, hogy mindenkit kiköltöztetnek. Azt is elmondta, hogy akik nem akarnak menni hátra, hagyva otthonaikat, azokat erőszakkal viszik el. Elmesélte, hogy éppen tanúja volt egy ilyen esetnek. Volt egy idős házaspár, akik nem akartak elmenni. A katonák kirángatták a hölgyet, mire a férje nekik esett, majd leteperték, és főbe lőtték mondván, ellenszegült a parancsnak és pánikhangulatot kelt. Az idős hölgyet elvitték. Apu nem akarta elhinni. Gondolta, hogy nagyon nagy a baj, hiszen az erőmű felrobbant és a sugárzás értéke egyre nő. De megölni valakit, mert nem akar elmenni? Ezt ő se akarta elhinni. Rögtön eszébe jutott, hogy mi lett volna, hogy, ha ott maradnak? Lehet, hogy ugyanígy jártak volna. Kirángatták volna őket mire, Apu nekik esik és lelövik és lehet, hogy az egy szem fia egyedül állami gondozásban nő majd fel. Ugyanis Apu tudta, hogy Anyu sose menne el otthonról. Csak azért jött el, mert akkor még fel se fogta és nem tudta, hogy sose térhetnek majd vissza. A Híradóban még bemondták, hogy valaki azért, halt meg, mert ráesett valami. Később tudtuk meg, hogy az a valami nem egy tárgy volt, hanem Polaznij néni a szomszéd lakásból. Miután értesült férje, haláláról az erőműben, majd pedig arról, hogy el kell hagynia otthonát, szépen kivetette magát a hatodik emeletről. Tanuk elmondása szerint eleinte csak ott állt az ablakpárkányon, szépen nyugodtan nézett előre, valószínűleg lepergett előtte az élete, amit férjével boldog házasságban eltöltött. És utána a filmkocka lepergése a jelenhez ért. Nincs már férje. Nincs már kiért élnie. És már otthona se lesz. Egyszerűen csak simán előre lendült és zuhant lefelé. Talán a sors fintora, hogy egy ideges emberre zuhant. Biztos ő se így akarta.

A TV szinte egész nap azt mutatta, ahogy a hősies Vörös hadsereg katonái helikopterekkel odarepülnek az erőmű fölé és szórják a bórt és a homokzsákokat. Még sokszor mutatták az erőmű tetején dolgozó ólomruhába bújt katonákat is. Látva ezt tudtuk, hogy nekik és a helikopterben ülőknek egy életre befellegzett. A sugárzás színtelen, szagtalan és fájdalommentes. Csak évekkel később jönnek elő a tünetek, majdpedig a kialakult rák. Igen, de ezek az emberek ott voltak a sugárzás középpontjában. 2-3 percet dolgozhattak a 60 kilós ólomruhákban. Utána mások jöttek azok is 2-3 percet dolgoztak és jött a következő csoport. Egy csoportot, ami kb. 4-5 emberből állt 4-5-ször vetettek be. Ez már, halálos dózis számukra. Később, hallottam, amint apu beszél a riporter barátjával, az pedig meséli neki miket látott még. Azt mondta, volt egy katona, aki idegösszeomlást kapott, sírt és nem tudta mi lesz. Jött két katona és elvitték. Sose, hallott róla többet. Az áldozatok száma egyre csak nőtt. Kiderült, hogy az információk szerint a reaktornál dolgozók haltak meg elsőként. Ők mondhatni, hogy szerencsések voltak. A robbanás ölte meg őket. A következő áldozatok a tűzoltók voltak akik (mivel nem kaptak megfelelő kiképzést) vízzel "oltották" a még égő grafitot. Csak, hogy ezzel tovább szították a tüzet, így a sugárzás még nagyobb lett. Ők pár óra multán már mind a kórházakban voltak, és jött elő rajtuk a sugárzás jele. Bőrük elszíneződött, remegtek, szemük csukva volt és remegtek, mint, ha fáztak volna, holott a halálos radioaktív sugárzás kezdte marcangolni őket szét.
Miután Anna-ékhoz értünk Kijevbe azon gondolkoztam, hogy már sose lesz minden olyan, mint régen. Sose láthatom Viktort a barátomat, Julia-t a szerelmemet, Polaznij nénit ugyanis ő már meghalt. Nagyon fájt a szívem, hogy el kellett, hagynom azt a helyet, ahol nagyon jó volt élni. Az édesapám mindennap pár kilométerre dolgozott tőlünk, én meg oda jártam óvodába, ahol édesanyám dolgozott. Szóval nagyon jó volt közel voltak a szüleim hozzám. Az iskolából kilépve szép füves park és a gyerekeknek felállított játszótér fogadta az épületből kilépő embert. Csodaszép látvány volt.


Mára már 27 éves fiatalember lett belőlem. Édesapám bár megmenekült a robbanáskor rákban meg, halt. Édesanyám nyugdíjba vonult, mert nem tudott azzal a tudattal élni, hogy ott ahol tanított nap, mint nap gyerekeket soha többé nem tanít, hat és, hogy gyerekek is, haltak meg és jöttek világra elváltozásokkal a sugárzás végett. Elhatároztam, hogy visszatérek a Zónába és megnézem mi lett ma a mi csodaszép otthonunkból, anyu munkahelyéből és amennyire tudok, elmegyek a reaktorhoz is, hogy kiderítsem milyen ma apu volt munkahelye. Számítottam rá, hogy nem lesz könnyű. Sokat sportoltam az Ukranszkaja Kijev kosárcsapatban és jó sok mérkőzést is nyertünk. Volt, hogy egy meccsen akár 30 kosárra dobást is én csináltam. Ezek után felnéztek rám az NBA-ban és beválogattak. 18 évesen már a nagyok között játszottam és jó sok pénzt bekasziroztam. Elhatároztam hát, hogy visszatérek a Zónába bármi áron. Tudtam, hogy nem fog könnyen menni. Az ukrán állam nem akart hivatalos engedélyt adni a villámlátogatásra. Elhatároztam, ha törik, ha szakad, visszamegyek. Úgy éreztem, látnom kell mi lett ma az akkori otthonunkból, az iskolából, munkahelyekből.

Fogtam magam és egy szép májusi napon stoppal eljutottam a Zóna határáig. Előtte úgy 2 km-rel kirakattam magam mondván az autós megfordult én meg mondtam neki, hogy rakjon ki sétálok egy kicsit. Miután kitett elértem a Zóna, határához. Két őr volt. Az egyikhez odasettenkedtem hátulról és leütöttem. Majd pedig elvettem AK 47-esét és a másik őr fejéhez tartottam. Kényszeritettem, hogy a Pripjatnál felállított kordonnál lévő őröket értesítse, hogy van engedélyem és, hogy beléphetek. Miután ezt megtette az Ak47-es tusával fejbe vágtam. Most mind a kettő ki volt terülve. Gondolkoztam, hogy elvágjam e a torkukat még mielőtt leütöttem volna az elsőt, de nem. Nem vagyok gyilkos. Most legalább, ha fejfájással is de pár óra múlva magukhoz térnek. Behuztam mind a kettőt, majd jól megkötöztem őket. Még átkutattam a táskájukat elvettem 8 tárat az AK-hoz, valamint 3 gránátot és 2 elsősegélycsomagot. A másik őr Ak 47-eséből is kivettem a tárat így 9 táram lett + 1 ami nálam volt a fegyverben. Állt még egy Lada Niva az őrbódé mellett. Szerencsére tele tankkal. Elvettem az őrtől a Niva kulcsait. Miután "kifosztottam" őket továbbálltam. Gondoltam, hogy majd keresni fognak így az egyikük rádióját is elvettem. Ugyanazon a frekvencián voltam, mint ők így mindent, hallottam. Elkezdtem hát utamat. Már vagy 30 perce mentem a Niva-val a 2-es úton, amikor egy katonába botlottam. Megkérdezte, mit keresek errefelé. Mondtam neki, hogy csak járőrözök. Ellenőrzöm az utakat és az út mentén lévő házakat (már ami maradt némelyikből), hogy az esetleges tolvajokat elfogjam. Nagyon aggódtam beveszi-e a mesémet de, bevette. Ugyanis katonai ruhában voltam én is és a Zónát felügyelő katonák Niva-ja volt alattam. Kell ennél több? Azt hitte én, vagyok az egyik az ellenőrzőponttól. Miután továbbállt én is elindultam újra. Elértem Pripjathoz. Már messziről láttam az őrbódé körvonalait. Nagyon aggódtam, hogy vajon most mi lesz. Még átérek szerencsésen vagy már magukhoz tértek az őrők és leadták a drótot?Mondjuk, hallottam volna, de nem becsülöm le őket. Ők se hülyék. Mi van, ha frekvenciát váltottak és másik adón közölték a Pripjati őrökkel, hogy valaki leütötte őket, elvette a fegyverüket, és autójukat elvitte? Felkészültem egy esetleges tűzpárbajra. Itt csak egy őr volt. Szépen odagurultam a bódéhoz és letekertem az ablakot. Az őr odajött. Jobb kezem a kormányon volt, míg bal kezem az ajtó oldalában arra az esetre, ha már rájött volna az igazságra. Az ajtóban ugyanis egy Walter PPK pisztoly volt. Az őr elkérte a személyimet. Odaadtam neki és megerősítette, hogy bemehetek. Miután felnyitotta a rozoga rozsdás sorompót egyesbe váltottam és be, hajtottam. Meglepetésemre nem sokat változott a város. Legalábbis azt hittem, amíg messze voltam és a körvonalait véltem kiolvasni. Tévedtem. A házak ugyanúgy álltak de az ablakok kitörve, a fák megnőttek és el, hanyagoltak, minden lelakott, hiszen már vagy 20 éve nem él itt senki. 20 éve nem taposta egyetlen egy ember cipője se eme betonlapokat. Nagynehezen felismertem régi iskolámat. A Niva-val megálltam és leállítottam a motort. Kiszálltam. Beléptem az épületbe. Amint beléptem doh szaga ütötte meg orromat. Valószínűleg az évek során beesett esővíz, ami eláztatta a padokat. Bementem régi termembe. Egyiken egy füzet még nyitva egy valaha lévő kislány rajzával. Egy kis rózsaszín pónit ábrázolt. Már amennyire ki tudtam venni körvonalait az elázott füzetben. Megtaláltam még régi kedvenc játékomat is. Egy piros kis hintó volt lovakkal. Csak a hintót találtam meg a lovak már nem voltak előtte befogva. Néztem kis kerekeit és a tengelynél már ette a rozsda. Ugyanis a tengelye alumínium volt és már 20 éve ki tudja hányszor érte víz. Úgy döntöttem eleget láttam. Újra beszálltam Niva-mba és tovább, hajtottam. Elértem lakásunkig. Nagy nehezen felküzdöttem magam a 6odik emeletre. Az ajtó nyitva pedig emlékszem, hogy anyuék bezárták. Biztos a fosztogatok voltak, akik feltörtek minden lakást. Nem sok mindent, hagytak. Belépvén a lakásba még ott volt a telefon (furcsa mód még ott volt nem vitték el) még csodálkoztam is, hogy a telefont, hogy, hogy nem vitték el?A lényeg, hogy ott volt. Ugyanúgy a, hogy ott, hagytuk mikor vártuk aputól a hívást. Beléptem a szobámba. Takarom elrohadva, de ugyanúgy félrehajtva, ahogy akkor hagytam, mikor felkeltem megnézni a reaktort, mikor megéreztem a robbanást. Rámtört az érzelem. Elkezdtem sírni. A szüleim jutottak persze eszembe, hogy ez volt az otthonuk a gyerekük otthona. Ezért dolgoztak mindig, hogy nekem mindenem meglegyen és kényelmes életük legyen és mindennek vége. Anyu rózsaszín köntöse még ugyanúgy felakasztva volt a, hogy akkor, hagyta mikor visszajött Polaznij nénitől. Apropo, ha már Polaznij néninél tartunk. Átmentem az ő lakásába is. Nem tudtam tőle mit vittek el vagy, hogy mi hiányzik ugyanis sose voltam nála. Odamentem az ablakhoz és lenéztem. Belegondoltam, hogy innen vetette le magát szerencsétlen akarva akaratlanul megölve egy másik embert. Kitekintve az ablakon előttem is lepergett az életem, a szüleim, és az, ahogy akkor menni kellett. Abban a pár percben én is gondoltam arra, hogy kiugrok. De nem tettem meg. Valamiért úgy éreztem, élni kell tovább. És apu is mit szólna, ha most is élne, hogy a fia egy sikeres kosaras mára jó életkörülményeket teremtett magának és most egy apró emlék miatt kiugrana? Nem. Azt már nem. Bár édesanyám próbált lebeszélni a visszatérésről a Zónába, de én hajthatatlan voltam. Szépen lassan már nem sírva, de még könnyes szemekkel lesétáltam a lépcsőkön és a kocsihoz mentem.Ekkor hirtelen mögöttem termett egy kutya.Lassan megfordultam.Elgondolkoztam most vajon mit csináljak?Az AK-m a kocsiban volt csak a Walter PPK pisztoly volt nálam de egyetlen lövés(ha el nem vétem)még nem biztos hogy végezne a kutyával.Nemtudtam mit csináljak.Azt se tudtam milyen kutya ez.Gondoltam hogy nem játszani akar.A Zónában az állatok nagyon nehezen találnak élelmet.Most én ennek a kutyának itt élelem lehetek.Kb 5 percig néztünk egymással farkasszemet.Nem történt semmi.Még.A kutya egy lépést tett felém én gyorsan előhuztam pisztolyomat és kettőt belelőttem.Nem szivesen tettem mivel csak egy táram volt már valamint szeretem a kutyákat és most le kellett lőnöm egyet.De vagy ő vagy én.Döntenem kellett.És ez volt a helyes döntés.Miután lelőttem szegényt még nem halt meg.Oldalán fekve rám nézett szomoru szemekkel mintha azt kérdezné:mért tetted ezt?Legszivesebben leguggoltam volna mellé és megsimogattam volna de nem tettem mert még igyis veszélyes lehet árgús szomoru szemekkel.Arra gondoltam elmegyek és itt hagyom de akkor szenvedne.Viszont még egyet belelőni az már embertelenség lenne.Legalábbis akkor igy gondoltam.Becsuktam a szemem és belelőttem még egyet hogy ne szenvedjen.Később beláttam hogy igy volt helyes.Ha én is sulyos lőtt sebet kapnék én se akarnék ottmaradni még élve gondolván ki tudja mikor jön arra valami aminek a szemében élelem vagyok.Akkor inkább meghalok utána már megehet.De ugy ottmaradni hogy bár nem tudsz mozogni és fáj de még élsz és érzed ahogy tépi a husodat ahogy szakadnak az izmok.Akkor inkább lőjenek le.Utána már lakmározhat.Akkor már nem érzek semmit.Akkor már nem fáj.Miután megtettem eme számomra embertelen de helyes döntést beszálltam a Niva-ba és elhajtottam.Távolodva a tükörbe még belenéztem és láttam amint máris ott termett valami és elkezdte lakmározni.Akkor már beláttam és a lelkiismeretem is megnyugodott hogy jo hogy nem hagytam szenvedni.
Miután befordultam az egyik 10 emeletes panelház sarkánál megláttam valamit a messzeségben.Pont a szemembe fénylett igy Nivammal félreálltam és megnéztem jobban a dolgot.Kiderült miután belenéztem távcsöves Dragunov mesterlövész puskámba hogy ami a szemembe fénylett az egy őrbódénál lévő felakasztott tükör.Nem tudtam pontosan hány őr lehet általában egy szokott lenni de van mikor ketten vannak és igy nagyobb területet tudnak bejárni.Gondoltam leszedem az egyiket de nem láttam a másikat,és lehet hogy épp valahol a hátam mögött somfordál.Amugy ezt az ötletet elvetettem hisz akkor hallotta volna az autot ahogy idegurultam de sose lehet tudni nem szabad lebecsülni az ellenfelet.Végül is döntöttem.Amelyikre ráláttam az őrbódénál egy határozott lövéssel leszedtem majd pedig gyorsan elraktam a puskámat és a késemet vettem elő.Odaálltam a ház sarkához és hallottam amint jött a másik őr.Lehetett hallani a lépteit.Ovatos volt és félt mert nem tudta mire számíthat.Miután megláttam gyorsan belé döftem késemet.Valoszinüleg pont sziven szurtam mert egy pillanat alatt összeesett.Sajnáltam azért őket de vagy Ők vagy Én.A szememben nem ők a rosszak de aki egyszer öl az már sose lesz jobb és utána könnyebb lesz a gyilkolás ha egyszer már megtette.Igy vagyok vele én is.Egyszer öltem,sajnálom most ezeket de nem haboztam megtenni.Viszont nem élvezem.Igen gondoltam már rá hogy abba kéne hagynom,hogy minek is jöttem ide?Jo azért hogy megnézzem mi lett mára a volt otthonunkbol de mivel az állam nem engedett be kénytelen vagyok belopakodni.Ezek a katonák meg előbb lőnek s csak azután kérdeznek.Miután végeztem mindkét őrrel odamentem a bódéhoz.A bódén belül volt még egy ajto kiváncsi voltam vajon hova vezet.Benyitottam.Valami gépház féleségbe jutottam.Biztos ezek termelik az áramot és továbbitják a magasfeszültségű drótokon.De hova?A közelben amik voltak falvak azok nem igényelnek ekkora áram kapacitást.Főleg ma mivel már senki se lakik a falvakban.Igy hát kiváncsi lettem.Visszamentem a kocsimhoz persze ovatosan nehogy azota mig bementem itt legyen pár katona vagy STALKER.Beszálltam a kocsiba.Sajnos most jött el az idő hogy megadja magát.Rohadt szemét-gondoltam magamban.Üzemanyagom még volt viszont nem állhatok neki szöszmötölni a kocsival.Igy hát kivettem a maradék cuccomat és gyalog mentem tovább.Úgy 3 kilométert mehettem mikor is tűzpárbaj hangjára figyeltem fel.Egy kis domb mögül érkeztem és simán látni lehetett a napot amint megy le egy MIL 24-es helikopter roncsát és 2 STALKER-t akik tűzpárbajt vívnak 3 katonával akiket a STALKER-ek likvidálásával bíztak meg.Gondoltam én is besegítek.Mivel engem nem vettek észre(el voltak foglalva egymással)elővettem szeretett Dragunov-omat becéloztam az egyik katonát és páff.Lett még egy szem a fején.A másik kettő észrevette hogy társuk elesett de nem tudták hogy én voltam.Becéloztam egy másikat azt előbb vállon találtam majd később egyenesen a szívébe hatolt a lövedék.Már csak egy katona maradt.Fedezékbe bújt egy nagy szikla mögött.Nem lőtt többet vagy kifogyott a munícióból vagy csak arra vár hogy a 2 STALKER odasomfordáljon és majd akkor ugrik elő és lövi őket le.Az első gondolat volt a helyes ugyanis kifogyot a szerencsétlen.Elkezdett futni a 2 STALKER pedig nem lőtt rá ekkor én lelőttem a Dragunov-val.Miután meglátták hogy egyikük se lőtt és a menekülő katona mégis holtan rogyott össze megfordultak rám szegezték a fegyvereiket mire én felálltam és széttett karokkal megadást kiabáltam.Közelebb mentem hozzájuk persze szép ovatosan nehogy azt higgyék át akarom őket verni.Bemutatkoztam.-Sziasztok.Misa Gregorinko vagyok STALKER.Ők is bemutatkoztak még fegyvereiket rám szegezve.Én Borisz.Szólt az egyik.Mire a másik:én meg Jurij.Ekkora leengedték fegyvereiket.Borisz megkérdezte:Te segitettél nekünk?Én-válaszoltam.Borisz felnevetett mire én megkérdeztem.-Min nevetsz ennyire?Mire Ő:hát csak azon hogy azt hittem én célzok olyan mesterien:):).Jurij megkérdezte hogy az utolso menekülő katonát mért lőttem le foglyul is ejthettük volna.Én pedig elmondtam:-figyelj Jurij.Ha most ő menekül előbb utobb belebotlik egy őrhelységbe és riadoztat,személyleirást is tud adni rolunk.Vagy...Egy falka vak kutyába ütközik és azok megzabálják vagy más STALKER-ekbe akiknél ugyanez a sors várt volna rá.Szoval ugy láttam helyesnek hogy lelövöm mivel ha foglyul ejtjük akkor valakinek mindig figyelni kell rá adni kell az ételünkből és esetleg az elsősegélycsomagunkbol.Szoval szegény előbb utobb biztos meghalt volna.Gondolj csak bele.Munició nélkül sérülten tulélni a Zónában?Reménytelen.Hisz valamelyikőtök eltalálta a lábán ezért futott ide oda dőlingélve.Később Jurij és Borisz is belátták hogy jol tettem.Megkérdeztem tőlük:-merre felé mentek van valami célotok vagy csak probáltok valamiből megélni?Azt mondták probálnak bemenni Pripjat-ba valami relikvia után kutatni.Mondtam nekik hogy két őrrel már kevesebb van de azért vigyázzanak ha arra mennek.Utána ők kérdezték én hova tartok.Mondtam nekik hogy Pripjatban az őrbodénál volt még egy ajto beléptem és valami generátor féléket láttam és megyek kideritem hova vezet és hogy minek vagy kinek kellhet annyi áram.Azt mondták ezen már ők is gondolkoztak de nem mentek el kideriteni.Igy viszont most meggondolták magukat és velem tartottak.Elindultunk hát immár 3an követve a magasfeszültségű kábeleket.A messzeségben megláttunk egy őrtornyot.Elővettem távcsövemet és belenéztem.Az őrtorony üres volt(vagy csak épp takarásban van az őr az egyik oszlop miatt)gondoltam magamban.Az őrtorony egy vasuti hidnál volt.A vonat valoszinüleg kisiklott mivel a mozdony és kb 3 vagon még a sineken volt de az utolso kettő átlogott a mellette lévő vágányra.Szerencsére nem voltak Őrők biztos feleslegesnek látták hisz semmi se volt már a vonat vagonjaiban és a mozdony se működött és ha működött is volna mihez kezdenek vele?Lekapcsolni még le tudták volna viszont ha ellenséges erőkbe ütköznek akkor nyilt célpontok.Miután felmentünk a töltésre végre megláttuk hova mennek a magasfeszültségű kábelek.Egy régi gyárféleségbe voltak irányítva.Az valaha munkásgyár volt hogy mit gyártottak benne nem tudom.De mára a katonaság fészkelte be magát oda.Lementünk a töltésről és gondoltuk közelebb megyünk hogy kideritsünk valamit a gyárrol és a benne folyó munkálatokról.Borisz és Jurij bal oldalon mentek hasalva a kábelek mentén.Én kicsit lejjebb maradtam mivel a töltésről figyeltem Dragunovommal hogy nincs e a gyár közelében őrtorony vagy járkáló őrszem.Miután láttam hogy nincs utánuk mentem.Én a jobb oldalon lopakodtam de egyszercsak egy faág reccsenésére lettem figyelmes.Rögtön megmerevedtem ugy ahogy voltam.Átnézve Boriszra és Jurij-ra láttam amint egy katona ott gyujt rá egy cigire előttük.Igaz háttal volt nekik de igyis éppenhogy nem vette őket észre.Jurij szépen lassan felállt,elővette beretve éles kését,odalopakodott majd elvágta a szerencsétlen torkát.Jurij visszahasalt a földre.Átkutatta a katonát és elvette elsősegélycsomagját valamint 3 tárját.Tovább lopakodtunk.Már közeledtünk a gyárhoz.Olyan 200 méterre lehetett tőlünk.Ismét belenéztem Dragunovomba hátha most már meglátok valamit amit fent a töltésről nem láttam mert mondjuk onnan takarásban volt.Két őrt láttam egy bezárt kapunál a gyár másik végénél.Bementünk a gyárba.Furcsa mód nem voltak katonák.Még furcsálltuk is.Borisz csapdát sejtett.Mi van ha már tudnak a 3 halott katonárol?-kérdezte.Jurij probálta megnyugtatni:-figyelj.Mi jobbak vagyunk nem lesz itt semmilyen csapda.Ekkor vagy 15 katona jött elő meg mögöttünk is voltak 5-en.Borisz megszolalt:-nem lesz itt semmilyen csapda mi?Heh.Aztán egyik katona szólt hozzánk valoszinüleg az egyik fejes.-Hé Ti.Esélyetek sincs.Dobjátok el a fegyvereiteket és adjátok meg magatokat.Borisz felkiáltott:Én ugyan nem adom meg magam.Ekkor a fejes ujra megszolalt:-Ismétlem dobjátok el vagy tüzet nyitunk.Probáltam megnyugtatni Boriszt és rávenni arra hogy dobja el a fegyverét.Sikerült.Mindhárman megadtuk magunkat.Felvettük volna velük a harcot hisz 15en voltak csak az az 5 katona ne lett volna mögöttünk.Igy ugyanis esélyünk se volt.A fejes mint megtudtuk Garozsnyij ezredes volt.Miután elvették fegyvereinket odajött hozzánk és kérdezősködött.Először Jurij-hoz lépett oda.-Mit kerestek ti itt?Jurij nem felelt csak nézett az ezredes szemébe.Ekkor kapott egy maflást az ezredestől.A bal szemére rögtön hunyoritott valoszinüleg megsérült a látóidege.Miután láttam hogy Jurij nem felel odalépett Boriszhoz..Megkérdem mégegyszer:-mit kerestek ti itt?Borisz azt mondta:az anyád telefonszámát ugyanis este mikor megdugtam elhagytam.Ez hiba volt-gondoltam magamban.Ekkor az ezredes elkérte egy katonája AK 47-esét és a tussal fejbevágta Boriszt aki rögtön a földre került.Nem hajolhattam le megnézni hogy van de még láttam hogy élt.Ekkor az ezredes a fejéhez tartotta pisztolyát és rámnézve megkérdezte:-utoljára kérdezem mit kerestek ti itt?Én megszolaltam mivel nem akartam hogy társam meghalljon.-Pripjatnál egy őrbódéban volt még egy helység amibe belépve láttam hogy generátorok vannak gondoltam megnézzük kinek s minek kellhet annyi áram.Igy hát követtük a vezetékeket és ide cikáztak a vezetékek.Igy hát ide kerültünk.Az ezredes érzelmektől mentes szemeibe nézve láttam hogy megnyugodott kicsit.De még mindig mérges volt Boriszra az anyját sértegető vicc miatt.Láttam hogy simán lelőhette volna teli volt gyűlölettel a tekintete de mégse tette meg.Majd pedig a katonáihoz szólt:-vigyétek el ezeket a fogdába.Engem megbilincseltek Jurij-t is de segitettek neki ketten mivel egyik szemére már nem látott Boriszt pedig húzták a földön mint valami döglött kutyát.Miközben vittek minket láttuk hogy vannak még.....nem is tudom hogy irjam le.....olyanok voltak mint az emberek de mégse.Mintha valami mutánsfélék lettek volna.-Úristen-nyilalt belém a tudat.-Itt emberkísérletek folynak.-Hát ezért kell ide az a sok áram hogy sokkolják és a rengeteg műszernek.Miközben még haladtunk láttunk mutáns állatokat is akik vagy a sugárzás miatt lettek mutánsok vagy már a katonák tették őket azzá.Volt egy malacféleség.A feje és az arca tisztára mint egy sertés de mégse lehetett az(vagy mégis?nemtudom)de a lábai olyanok voltak mint a kacsáknak.Az ujjak között hártyák voltak.Ilyen kombinációt még nem láttam-gondoltam magamban de máris meglökött az egyik katona hogy menjek tovább.Miután elindultam egy másik helységben láttam egy kutyát melynek nem voltak szemei mégis tudta hogy hol a fal és megállt.Gondoltam hogy elfogtak egy vak kutyát és most majd kisérletezni fognak rajta.Ugyanakkor az is eszembe jutott hogy nem lehetett könnyű elcsípni hisz a vak kutyák falkában mozognak és nem nagyon félnek még ha 10-15 katona is van.Ugyhogy biztos otthagyta az ezredesnek pár embere a fogát.Eme elképzelés után egy kis kaján mosoly bujt meg arcomon.Az egyik katona benyitott egy helységbe és belökött engem és Jurij-t de Boriszt csak ugy ledobták oda az ajtohoz.Aztán bezárták és elmentek.-Istenem...-gondoltam magamban.Aztán hangosan gondolkodtam:-látjátok minden miattam van milyen helyre hoztalak Titeket.Jurij vérző szemmel rám nézett:-figyelj cimbora.Te megkérdezted veled megyünk e?Senki se kényszeritett minket.Mi magunk választottuk hogy veled tartunk ám most beszoptuk.Az már más hogy Borisz a hülyesége miatt kapott egy kurva nagyot a tussal de hát......Ő ilyen.Amennyire tudtam elláttam Jurij szemét bár sokat segiteni nem tudtam.Aztán megnéztük Boriszt is hogy hogy van.Csunya sebe volt szerencsére az elsősegély csomagot nem vették el....már amit nem találtak meg.Tulajdonképpen át se motoztak csak ledobtuk a fegyvert és már hoztak is ide minket.Az elsősegély csomagbol kivettem egy pólyatekercset és áttekertem többször is Borisz fején hogy elállítsam a vérzését.Sikerült.Szegényt a hasán kellett hogy hadjuk mivel az ütés a feje hátsó részét érte igy nem fordithattuk hátra.Közben lassan lassan magához tért.Borisz-szoltam hozzá.Nem felelt.Jurij is mondogatta:Borisz.Én vagyok az Jurij.Jobban vagy?Gyengéden felnyitotta szemeit és hallottam hogy felel.-Hol vagyok és mért fáj a fejem ilyen kibaszottul?Jurij elmondta neki:-besétálva a gyárba csapdába kerültünk és te meg viccelődtél az ezredes édesanyjáról ezért kaptál egy kurva nagyot a tussal a fejedbe.Csoda hogy élsz.-És te veled drága Jurij barátom mi a helyzet?-kérdezte gyengén.Én megvagyok én a szemembe kaptam egyet igaz ököllel de túlélem.Ekkor lassan felém fordult Borisz még a hasán fekve,rám nézett és azt mondta:-megöllek te rohadék csak legyek egy kicsit jobban.Te csaltál be ide minket és most miattad itt fogunk megdögleni.Épp próbáltam magam védeni de Jurij megelőzött:-figyelj Borisz.Mi választottuk ezt az utat Ő nem kényszerített hogy vele menjünk.Borisz belátta hogy Jurijnak igaza van de azért én féltem elaludni mert tartottam Borisztól.Jurij megint megszolalt.-Borisz inkább szedd össze minden erődet mert ha ki akarunk innen törni ketten kevesek leszünk hozzá főleg igy mivel te kaptál egy nagyot a fejedre én meg fél szememre alig látok.Ekkor belémhasított a tudat hogy gyorsan ki kell jutnunk innen vagy hamarosan már mi is lehet hogy mutánsok leszünk.Hisz ha meg akartak volna ölni akkor megtették volna.Mondtam Jurijnak hogy most két dolog miatt hagyhattak minket élve.1:azért hogy kiderítsék hogy mennyi információ van a birtokunkban más STALKER-ekről és kedvenc valamint tábori helyeikről vagy 2:mi belőlünk is mutáns torzszülöttet akarnak csinálni.Szörnyű volt már a gondolat is hogy talán még némi csekély emlékképekkel való zombi lennék akit csak az éhség hajt a még élő emberért mint friss hús mint élelem gyanánt.Jurij és Borisz is belátták hogy valóban össze kell szednünk minden erejünket a kitöréshez ha életben akarunk maradni és nem akarjuk mutánsként végezni.Kicsivel később az egyik őr Vologya hozott nekünk ételt és egy kevés vizet valamint bedobott még egy kis morfiumot Borisznak hogy enyhüljön a fájdalma.Ugy vettük észre ez a Vologya gyerek egész jo fej pedig azt hittük mindenki köcsög ezek között.De tévedtünk.Még aznap este Borisz,Jurij és Én kidolgoztunk egy szökési tervet.Azt találtuk ki hogy reggel behivjuk Vologyát az Őrt a helységbe ahol tartottak minket és megöljük.De én még idő előtt mondtam Borisznak hogy szerintem csak üssük le elvégre is rendes volt velünk.Melyik őr hozott volna ételt vizet és titokban egy kis morfiumot a foglyoknak?Egyik se.De Ő rendes volt.Igy hát megállapodtunk abban hogy csak leütjük.Reggel Jurij szólitotta az őrt Vologyát hogy Borisz állapota rosszabb lett és jöjjön be nézze meg különben lehet hogy meghal.Bár az őröknek szigorúan megtiltották hogy bemenjenek a foglyokhoz még akkor is ha haldoklik de Vologya joszívű volt.Mi pont ezt használtuk ki.Mikor benyitott én álltam az ajtó mögött és ugy döntöttem egy pillanat alatt hogy mégse ütöm le hanem befogtam a száját és azt mondtam neki:-figyelj Vologya.Mi azt terveztük hogy leütünk és megszökünk de mivel ha téged itt találnak és látják hogy nem haltál meg akkor utána biztos hogy ők megölnek mert mégis benyitottál a foglyokhoz és ezért tuti kivégeznének.Van kedved velünk tartani?-kérdeztem.Jurij kicsit felemelt hangon kérdezte:-Misa meg vagy őrülve?Magunkkal vinni?Mire én:-figyelj Jurij ha itt találják és látják hogy nem halt meg tuti hogy ők végzik ki én pedig nem szivesen hagynám itt a srácot mivel jo volt hozzánk igy felajánlom hogy velünk jöjjön ha ő is akarja és talán uj életet kezdhetne.Vologya elvégre is belement.Már ugyis unta hogy tulajdonképpen mindenkinek csak a csicskása.Az ezredes mindig vele hozatott kávét a többiek pedig elvárták hogy szórakoztassa őket.Barátságot nem tudott kötni senkivel.Ezek között ez szinte lehetetlen.Ugyhogy ugy döntött velünk jön.Elkisért minket a raktárig ahol a fegyvereink voltak.Én ujra markomban tarthattam szeretett AK 47esemet és puszilgattam viszont látott Dragunov puskámat:):)Borisz bár még gyenge volt de már járni volt ereje.Odaadtuk neki is az AK 47-est.Alig tudta tartani de nem ejtette el.A túlélni akarás erőt adott neki.Ugy beszéltük meg Vologyával hogy majd mi elintézzük a többieket szép sorjában ő pedig segitsen Borisznak menni és fedezzen minket amennyire tud.Elindultunk hát és láttuk hogy két őr kártyázik.Ekkor Jurij Borisz és Vologya lejjebb maradtak egy kicsit én pedig odasettenkedtem a falhoz.Nem vettek észre szerencsére.Az egyikhez odalopakodtam hátulrol éppen háttal volt nekem a másik meg takarásban volt.Igy amelyik háttal volt nekem annak villámgyorsan elvágtam a torkát a másik meg még fel sem ocsúdott hogy mi történt és máris egy kést kapott a szívébe.A hullákat bevonszoltam egy takaritoszerek tárolására használt helységbe.Miután elrejtettem őket továbbhaladtunk.Elmentünk minden helység előtt amelyikben mutánsok voltak.Egy pillanatra ledöbbentünk a mutáns embernél mert a szemei olyanok voltak mintha még életet sugározna mármint olyanok voltak mintha még mindig ember lenne nem mutáns.De csalókák ám azok a szemek.Éppenhogy ez a gondolat lefutott az agyamban máris egy nagyot hörgött és odaugrott a 30cm vastag törésálló üveghez.Mi persze normális emberi reakció szerint megijedtünk de örültünk hogy mégse tudott kijönni pedig szerintem mindegyikőnkre ráfért volna egy tiszta alsó:)Mikor az utolsó helység előtt mentünk el Vologyának kitűnő ötlete támadt hogy hogyan tereljük el az ellenség figyelmét a szökésünkről.Vologya mint mindegyik katona ismerte a cellahelységek nyitó és zárókódját és egyben az összes nyitás/zárás kódot.Beirta az ZN-3250K kódot és ekkor minden cellaüvegajtó kinyilt.Mi pedig becsukván magunk mögött egy nagy csapóajtót mentünk lefelé valami régi csatorna féle helységbe.Mikor leértünk fel lehetett látni a fejünk fölött lévő vasrácsokon a felsőbb szintre ahol még az előbb voltunk.Hallottuk amint az őrők heves tűzpárbajjal probálják menteni életüket.Hallani lehetett amint lőttek,tárat cseréltek,némelyik káromkodott és aztán egy teli torokkal lévő ordítást amint valamelyiket épp széttépi egy "olyan" majdpedig vad csámcsogást amint szakadnak az izmok és a hús közben pedig lövések.Mi csak mentünk továbbra is előre probáltunk nem gondolni ezekre a hangokra de nagyon nehéz volt nem odafigyelni.Vologya ment elöl mivel ő ismeri a járást.Azt mondta sokszor járt kelt már ezen a csatornarészlegen.Mindig itt lopakodott ki ha valamit be akart szerezni feketén,mert persze ha rögtön megtudta az egyik társa akkor ő is akart belőle ha pedig nem kap szól az ezredesnek és az nem lett volna piskóta.Már majdnem a folyosó végén voltunk mikor is meghallottuk hogy a csapóajtó aminél átjöttünk erősen ütögeti valaki vagy valami.Jurij meg is kérdezte:-te Vologya birja szerinted az a csapóajtó?-Nem tudom-felelte Ő.Ugyhogy igyekeznünk kellett mert az ütésekből gondolván nem katona akart ott bejönni hanem valami sokkal szörnyűbb "dolog".Kiértünk a folyosóról és megláttunk a távolban egy Ural teherautót.Volt Niva is meg Uaz de mivel volt egy sérült Borisz inkább fekve kell szállítani.Ovatosan előbujtunk és mentünk az Ural felé amikor is megláttunk egy csapat katonát.Ugy 20-30 főből álhatott az egység.Szerencsére most épp nem értek rá ugyanis gondolom ők voltak az erősités és mentek befelé az épületbe.Odaértünk hát végre valahára az Uralhoz.Szinte egy örökkévaloságnak tűnt.De sikerült ez a lényeg.Ám még nem örülhettünk hisz még nem jutottunk ki.Felraktuk Boriszt a raktérbe ott maradt vele Jurij és készenlétben volt hogy fedezzen minket.Én és Vologya beültünk és inditottunk.3adjára sikerült bepöccinteni az Uralt és elindultunk.Őrők nem voltak mert mindenki ment segiteni a mutánsokkal teli börtönrészlegbe.A kapunál volt még egy őr ő semmiképpen se hagyhatta el a helyét hisz tudta hogy azért van az egység ha baj van majd azok mennek.Mentünk a kapu felé az őr feltartotta egyik kezét és STOP-ot kiáltott kétszer majd mégegyszer.Miután látta hogy egyáltalán nem lassitunk ránk szegezte AK 47-esét és lőtt.Hallottuk ahogy pattogzik le néhol a lövedék viszont betalált az ablakon én köztem és Vologya közt ugyhogy egy hajszálon mult.Az utolso pillanatban félreugrott és mi áttörtük a bezárt kaput.Jurij hátul látta az őrt és rálőtt.Nem tudjuk eltalálta e de nem is érdekelt a lényeg hogy minél előbb minél messzebb eltűnjünk onnan.Ugy kb 12km-t tudtunk haladni ugyanis a kapunál az őr eltalálta a hűtőrendszert igy az Ural megadta magát.Összeültünk mi legyen ugyanis innen gyalogolni kell és Borisz megsérült valakinek vinni kell ahhoz hogy egyedül jöjjön gyenge.Megállapodtunk hogy én viszem először ennyivel tartozom neki ha már miattam ide került és ilyen helyzetbe.Jurij és Vologya segitettek levenni Boriszt a platóról.Jurijnak adtam a fegyverem mivel igy az csak plusz teher lett volna.Elindultunk hát a messzeségbe.Azt se tudtuk merre megyünk de nem is érdekelt.Tudtuk hogy menni kell mert ha mégse tudtak elbánni a mutánsokkal akkor azok előbb utobb utolérnek vagy pedig ha sikerült akkor a katonák fognak beérni és keresni minket.A távolban megláttuk Pripjat panelházait.Kicsit örültem mert akkor már nem kell sokáig Boriszt cipelnem és végre pihenhetünk,uj erőre kaphatunk.Beértünk a romos panelházak közé.-Egykori városom,egykori otthonom-gondoltam magamban az egyikre felnézve.Bementünk az egyik tízemeletes panelházba és lementünk a pincébe.Vologya ment előre Jurij pedig mögöttem volt és jobbra balra nézett nincs e valami furcsaság katonák,vagy mutánsok.Lementünk a pincébe.Vologya óvatosan nyomult előre mert nem tudta mire számithat.Benyitottunk az egyik ajton ami elég "jo"állapotban volt az ugymond 20évhez képest.Még a kulcs is benne volt belülről.Belépvén Vologya lerakta fegyverét majd segitett nekem levenni Boriszt a hátamrol.Közben Jurij becsukta és bezárta az ajtot valamint,miután Boriszt levette Vologya a hátamrol segitettünk neki még el is torlaszolni az ajtot mert tudtuk hogy a kulcsos zár nem lesz elég.Volt a pincében egy nagy szekrény azt toltuk oda.Volt még egy régi kis bicikli is talán valamelyik szinten lakott családbol származó kislányé lehetett.Rozsaszinű lehetett a 20 év alatt eléggé lekopott,rozsdállott a matrica is már majdnem lejött rola.Gondoltuk meghuzzuk itt egy darabig magunkat.Közben az jutott eszembe ujra és ujra hogy most vajon majd mi lesz.Az élelmünk fogytán,és a dolgunkat is hogy végezzük majd el?Nem tologathatjuk mindig a butort ide oda.És ha este alszunk nem kérhetjük meg mindig a másikat álmából felverve hogy segitsen már.Ugy beszéltük meg hogy tüzet ne rakjunk mert bár a kisablakon kimehetne a füst viszont jel lenne az ellenségnek hogy:helló itt vagyunk.Szoval abban állapodtunk meg hogy se tüzet se semmilyen más fényforrást ne használjunk.Ugyanis Vologyánál volt egy kis elemlámpa de nem használhatjuk.Jo lesz az majd még.Egy embernek mindig őrködnie kell-mondtam.Volt nálam egy doboz gyufa.Kivettem 3 szálat belőle különböző méretűekre eltördeltem és megkavartam a kezemben.Azt mondtam:-na fiuk aki a rövidebbet húzza az őrködik elsőnek.Vologya húzott először majd én és Jurij.-Te őrködsz először Vologya-mondtam.Még megnéztük Boriszt hogy van majd pedig nyugovóra tértünk.Én egy kevés régi ujságpapirt raktam fejem alá és egy régi függönnyel takaroztam be.Jurij és Borisz egy nagy ponyvát találtak gondolom valamelyik lakonak volt egy utánfutója vagy ilyesmi és itt tárolta a ponyvát mikor nem volt rá szüksége.Igy Borisz és Jurij azzal takaroztak.Már ugy csináltam mintha aludnék de ekkor még ránéztem Vologyára ahogy néz ki a kisablakon hátha lát valamit.Szemeit elnézve az jutott eszembe hogy most talán ugy érzi hogy minket az ellenséget segitett,elárulta a hazáját,megölte a bajtársait,és kiengedte a "szörnyeket" akik ki tudja lehet hogy még majd velünk is végeznek.De aztán elhesegette a gondolatot és figyelte tovább a tájat.A messzi-messzi,kopár,kihalt tájat ahol annakidején pezsgett az élet de mára nyoma sem maradt....vagy nagyon aprónyi.Az éjszaka közepén Vologya valami kaparászás félére kapta fel a fejét.Én és Jurij is felébredtünk erre a hangra.Valamilyen mutáns állat lehetett az ajtonál valoszinüleg Vak Kutya.Furcsa volt nem ugatott egyáltalán csak kaparta az ajtót.Biztos érezte hogy itt bent van valami.Valami ami neki élelem lehet.Ekkor ránéztem Jurijra és mintha az ő szemei is ugyanazt mondták volna:-látod milyen jo hogy odatoltuk azt a szekrényt?!Pár perccel később abbamaradt a kaparászás.Nem mentünk ki megnézni mi volt az mert azok az állatok se hülyék.Probáltunk aludni tovább és biztunk a szekrényben hogy jol kitart.Olyan hajnali 2 felé Vologya helyet cserélt velem mert most én voltam a soros az őrségben.Vologya lefeküdt aludni én pedig figyeltem tovább.Olyan napfelkelte tájban katonákat láttam kinézve a kis ablakon.Gyorsan odaraktam egy deszkaféleséget az ablakhoz hogy ne lássanak be.Én egy kis résen pont rájuk láttam.Láttam hogy kb 6-7en vannak.Tekintetemmel furcsa mód a köcsög ezredest nem találtam.Lehet hogy meghalt-jutott eszembe.Felkeltettem Vologyát,Jurijt és Boriszt hogy most maradjanak nagyon csöndben.Jurij is odajött hozzám és kinézett a kis résen.A következő percben már azt lehetett hallani amint a katonák közül ketten-hárman belépnek az épületbe és trappolnak felfele az emeleteken.Hallottuk amint az egyik ajtot berugták.Ugy 2-3 perc mulva hallottuk amint jönnek le,gondolom végignéztek minden emeletet.Jöttek lefelé és már kezdtünk örülni hogy elmennek de ekkor az egyik őr megszolalt:-Gregorij a pincét is néztétek?Jurij én és Vologya egymásra néztünk és fegyvereinket kézbe vettük.Felkészültünk egy esetleges tűzpárbajra holott nem sok esélyünk volt hogy győzhetünk mert ha egy gránátot bedobnak ide egy kis zárt helységbe akkor nekünk annyi.És csak egyfelé menekülhetünk ki.Az ajtonál az őrökön át akik esetleg szétlőnek.Hirtelen kilincs csikorgás ütötte meg fülünket.Az egyik őr probált benyitni.Rugdosta is az atjto hátha kinyilik de nem nyilt.Hál istennek ugyanis be volt zárva plusz még a bútor is oda volt torlaszolva.Igy a katona felment azon a két három kis lépcsőn és mondta a társának hogy be van rohadva,nem tudott benyitni.Utána hallottuk amint még mond egy viccet a társának,jót nevetnek rajta majd megkinálta cigivel.Rágyujtottak és mondta a társa hogy:-hát ez nagyon jo vicc volt.Azután hallottuk amint továbbmentek.Ekkora megnyugodtunk hogy megusztuk de legközelebb már lehet hogy nem leszünk ilyen szerencsések.-Amint enyhül a veszély tovább kell állnunk-mondtam.Vologya megszolalt:-minek tovább menni?Itt már kerestek minket és nem találtak.A legjobb hely hogy itt maradjunk mert itt már kerestek.-Igen de alig van élelmünk és a lőszer is fogytán tovább kell állnunk és keresnünk valami raktárféleséget.Jurij csak nézte ahogy én és Vologya probálunk közös nevezőre jutni.Jurij volt az aki elrendezte a vitát.-Figyeljetek!-Vologya én megértem hogy itt maradnál én is ezt tenném.-Misa neked is igazad van mert hamarosan kifogyunk és élelem kell valamint Borisz sebét is el kell látnunk.-Ugyhogy tovább kell mennünk.-Sajnálom Vologya.Szemébe nézve láttam amint megfordul a fejében a gondolat hogy talán még se volt olyan jo ötlet hogy velünk jött.Eltoltuk a bútort az ajtó elől és kinyitottuk.Lassan ovatosan Jurij előrement és körülnézett.-Gyertek tiszta a levegő-mondta.Felkaptam Boriszt a hátamra és kimentünk.Hirtelen egy lövést hallottunk.Körbe néztünk de sehol senki.Ekkor vettem észre hogy Jurij-t eltalálták.Méghozzá sziven.Ránézett a sebére kezével odanyult majd rámnézett szomoru szemekkel amik azt sugták:-ennyi volt nekem most végem.És összerogyott.Boriszt sajnos hirtelen le kellett dobnom magamrol és fedezékbe bujtunk.Elővettem Dragunov puskámat és kémleltem abba az irányba ahonnan a lövés jöhetett.Az egyik ház tetején megláttam a mesterlövészt aki lelőtte bajtársamat.Éppen ujratöltött majd belenézett a távcsövébe.Arcán tisztán kivehető volt hogy ma borotválkozott és nyakában kislánya képével valo medál lógott.Ekkor meghuztam a ravaszt.Pont a távcsövén lőttem át egyenesen a szemébe.Éppen most öltem meg egy családos embert,egy Apát-gondoltam magamban.De muszáj volt.Ő lelőtte egy bajtársam és minket is megölt volna.Borisz odahivott magához.-Misa szépen leszedted.-Ne haragudj rosszul itéltelek meg.-Te végig segitettél nekünk lehet hogy már rég nem élnénk ha te nem vagy velünk.-Ugyan Borisz-szoltam közbe-remekül kivágtátok magatokat akkor is mikor megismerkedtünk:)-Misa lenne egy kérésem.-Mondjad barátom-szoltam hozzá.Mire ő:-Misa kérlek hadj itt nekem egy pisztolyt.Nem kérdeztem semmit.Odaadtam neki egy berettát egy tárral plusz egy tárat.Azt mondta:-ez a plusz tár nem fog kelleni.Tudtam hogy itt akar maradni barátjával,bajtársával.Vele akar meghalni.-Ugyis csak teher lennék nektek-mondta.Igy erősen megszoritottam kezét és örültem hogyha nem is hosszutávon de velük tarthattam.Ugyanakkor könnyek szökkentek szemeimbe hisz eme pár nap alatt barátok lettünk és most már két barátom fekszik a földön.Az egyik már halott a másik pedig most készül rá.Lassan felálltam.Mondtam Vologyának:-menjünk cimbora.-Szia Borisz.Remélem a mennybe kerültök Jurij barátoddal.Megfordultunk és elindultunk.Jurij tárjait elraktuk igy most szomoruan de már nem szenvedtünk lőszerhiányban.Ugy kb 50métert mentünk és akkor meghallottuk amint Borisz meghuzta a ravaszt.Vologya még visszanézett volna de közbe szoltam:-Ne Vologya.Ne.Ugy emlékezz rájuk ahogy voltak.-Ne ugy ahogy most vannak.Nem néztünk vissza de hallottuk amint a vak kutyák közül már ott van az egyik és felnyüszit hogy hivja társait hogy lakoma van.Továbbmentünk Vologyával.Nem volt mit tenni.Borisz választotta ezt a lehetőséget.Kiértünk Pripjatból és a távolban megláttuk az erőművet.Ugy döntöttünk oda megyünk.Elvégre is ez még a terveim között szerepelt.Ugyanis a várost ahol laktunk már láttam,az ovodát ahova jártam ami egyben anyám munkahelye volt azt is láttam igy végül apum volt munkahelye maradt hátra.Mondtam is Vologyának hogy köszönöm hogy eddig is segitett de nem muszáj velem jönnie tovább de nekem mindenképpen látnom kell.Vologya gondolkodott egy kicsit majd megszolalt:-Veled tartok továbbra is.Társam vagy a bajban igy én is segitek neked.-És különben is mihez kezdenék egyedül a Zónában?-kérdezte.Elindultunk az erőmű irányába.A távolban láttuk amint egy MIL-24es helikopter köröz.-Valoszinüleg számitanak ránk-mondtam Vologyának.Lassan és ovatosan elindultunk hát de ekkor kénytelenek voltunk gyorsra venni az iramot ugyanis a Pripjatban lévő vak kutyák amelyek valoszinüleg már végleg eltüntették Jurij és Borisz holttestét most utánunk iramodtak.Futottunk ahogy csak tudtunk de mégis a vak kutyák egyre közelebb és közelebb kerültek hozzánk.Éppenhogy elértük az erőmű külső keritését igy gyorsan felugrottunk rá és átmásztunk.Az egyik kutya éppen Vologya után ugrott volna de csak a feje csattant a keritésnek.Továbbhaladtunk de láttunk egy őrtornyot.Azt hittük észrevett minket az őr mert felénk fordult de szerencsére a vak kutyák ugatására figyelt abba az irányban igy azt hitte hogy megint csak a kutyák probálkoznak a bejutással.Amugy szivesen lettem volna az őr helyében.Fent a toronyban amennyi lőszer csak van és a mutáns dögök nem tudnak feljönni.Ezért már jo volt fent lenni.Csak akkor volt szar a helyzet ha valaki katona vagy STALKER jön mint ezesetben mi és egy határozott jol célzott lövéssel le akar szedni.Mondtam Vologyának hogy lapuljon mig én leszedem az őrt.Fogtam a Dragunovot becéloztam és lőttem.Összeesett.Ovatosan közelebb mentünk mert bár hallottuk a MIL24-est de nem tudtuk hol van.Ovatosan felmentünk az őrtoronyba.Vologya lehasalt addig én fent a Dragunovval feltérképeztem a terepet.Láttam amint egy ZIL teherauto halad el az erőműnél és befordul.Platós volt tehát biztos szálitott valamit a platón.Már csak az a kérdés maradt hogy mit vihet?kinek?és miért?Lementünk az őrtoronyból és elértünk az erőmű belső keritéséig.Átdobtuk fegyvereinket majd ezen is átmásztunk.Sietnünk kellet ugyanis feltűnt a helikopter.Amint leugrottunk a kerítésről máris felénk fordult de szerencsére nem vett észre.Bejjebb mentünk és ahhoz a kapuhoz rohantunk ahol a ZIL behajtott.A kapunál megálltunk és bekukkantottam.Láttam a ZIL-t valamint két katonát amint egy kis helységben nézik a tv-t.Megbeszéltem Vologyával hogy berontunk és végzünk velük.Éppen egy filmet néztek benyitottunk és az egyiknek kitörtem a nyakát a másik éppen rámlőtt volna mikor Vologya kést dobott a testébe.Megmentette az életem.Miután végeztünk velük megnéztük mi lehet a ZIL platóján.Kissé meglepődtünk mikor láttuk hogy egy emberféle mutáns van fekete zsákban valamint egy nukleráis rakétafej.-Úristen-döbbentem le.-Ezek egy ujabb csernobilt akarnak csinálni mint 86-ban-közöltem Vologyával.Vologya ekkor ébredt rá igazán mit is tesz tulajdonképpen a hazánk akit szolgáltunk.Elpusztitaná saját földjét,népét csak mert valakinek egy nagy fejesnek háboruzni van kedve.Nem tudtuk hogy az emberszerű mutáns mi célra kell de nem is érdekelt igazán jobban lefoglalt a nukleáris rakétafej.A lényt biztos boncolásra,elemzésre hozták hogy megvizsgálják.Bejjebb nem mentünk mert ugy döntöttünk hogy ezt a rakétafejet azonnal el kell szállitanunk innen.El kell tűntetni hogy az ellenség ne találja meg és ne tudja felhasználni.Éppen szálltunk be a ZIL-be amikor a kapunál megjelent 3 katona és ránk szegezték fegyvereiket.Felszolitottak hogy szálljunk ki és adjuk meg magunkat.Nem tettük.Járó motorral vártuk hogyan s miként tovább.Elindultunk közben Vologya kihajolva az ablakon lőtte a katonákat.Ez hiba volt ugyanis ha nem hajol ki akkor kevesebb felületet érne a golyó.Eltalálták méghozzá két helyen is.Egyik lövedék a vállába másik a nyakánál ment el éppenhogy.Az ütőeret nem érintette.Áttörtük a belső és a külső kaput majd pedig átgázoltunk a még ott maradt pár vak kutyán.Kicsit megdobódott a ZIL hátulja és a mutáns leesett a platórol.A még életben maradt kutyák melyek nem voltak a ZIL utjában odamentek és elkezdték marcangolni.Ugy kb 30km-t haladtunk mikor Vologya ugy döntött itt a vég.Bár nekem nem szolt rola.Előttünk terült el a pripjat folyó.Nem akartam belemenni hogy Vologyával cseréljünk hogy ő vezessen de ő nagyon makacs volt és vezetni akart.Amint kiszálltam a helyemre ült és gázt adott.Abban a pillanatban az jutott eszembe hogy most itthagyott és átvert.De nem igy volt.Mivel sulyos volt a sebe tudta hogy meg fog halni mert erősen vérzett és nem tudta elállitani mig meg nem álltunk cserélni.Felment egy töltés szerű helyre és még az ablakon visszaszolt:-Viszlát barátom.-Köszönöm hogy felnyitottad a szemem és ne agodj nem fogom hagyni hogy ez a rakétafej elpusztitsa otthonunkat és hogy egy ujabb Csernobilt csináljanak.Azzal intett egyet és belehajtott a töltésről a Pripjat folyóba.Valoszinüleg meghalt mert azután hogy a ZIL a folyóba csapódott nem láttam sehol se felbukkanni Vologyát.Ekkor belém hasitott a tudat hogy talán el kéne innen tűnnöm.Mindenkivel akivel csak találkozok,ahol csak megfordulok halált viszek.Elkezdtem hát indulni az úton közben zokogtam mint egy kisfiú.Nem ismertem magamra.Meghalt mindegyik barátom akit csak ismertem.Bár nem voltak hosszu barátságok de legalább barátok voltak.Éreztem hogy fáj valami.Valoszinüleg én is találatot kaptam csak valahogy nem éreztem meg.A szomoruság és a lelki fájdalom elnyomta a fizikai fájdalom érzetét.Ugy éreztem szédülök és elhomályosodott a kép majd pedig bedőltem egy árokba.Egy pillanatra magamhoz tértem és annyi erőm még maradt hogy az ut alatt áthaladó csatornagyűrűbe mentem ott huztam meg magam.Miután oda behuzodtam ismét elveszitettem az eszméletemet.Olyan estefelé megint magamhoz tértem és hallottam amint valaki közeledik.Elővettem késemet arra az esetre ha ide jönne be meghuzni magát.Hallottam amint a léptei megváltoznak és már nem betonon koppanos léptek voltak hanem a füvek közt sistergő lépések.Ekkor leguggolt és rámszegezve fegyverét megkérdezte:-te ki vagy?Válaszoltam:Misa Gregorinko vagyok STALKER.-Misa?-kérdezte.-Misa Gregorinko?-Igen-válaszoltam.-És te?-Viktor.-Viktor Reznajk.Azt hittem csak hallucinálok.Régi ovodás barátom volt az.Ő is STALKER lett.Azt mondta őt a szegényes anyagi helyzete sodorta eme "szakmába".És mi a helyzet veled?-kérdeztem.-Mi van Juliával?-Együtt vagytok?-Dehogyis-válaszolta.Az még gyerekkori hirtelen szerelem volt.Tudtad hogy téged szeretett?-kérdezte.-Nem-válaszoltam meglepődötten.-Én mikor megmondtam neki mit érzek iránta azt válaszolt csak barátként tekint rám és hogy téged szeret.-Neeeem barátom-mondta nevetve.-Te beléd volt szerelmes csak nem tudta bevallani és mikor te elmondtad neki mit érzel iránta megijedt.-Tudod hogy van ez.-Él még?-kérdeztem.-Igen de súlyos beteg.-Mi baja?-kérdeztem.-Rákos-jött a válasz.RÁK.Folyton az a rohadt RÁK.Nem igaz.Mindenkit az öl meg?-gondolta magamban.-Apámat is az vitte el.-Ugy örülök neked Viktor.Akkor 86ban egy pillanat alatt elmentünk innen nem is tudtam senkitől elbucsuzni.Még tőled és Juliától sem.Olyan szörnyű volt hogy egy csapásra itt kellett hagynom mindent és mindenkit.-Tudom barátom-mondta szomoruan lenézve a földre.Ekkor hirtelen ugy döntöttem megkérdezem mért is lett Stalker a szegényes anyagi helyzetén kivül.-Azért barátom mert én tönkrementem lelkileg.-Nem tudtam elfogadni hogy a szüleim nincsenek többé valamint azt sem hogy az otthonomnak vége és barátaim sincsenek már.-Én fel tudtam dolgozni-válaszoltam.-Igen látom.-Nem is értem hogy tudtad tultenni magad ezen Misa-felelte.-Őszintén becsülöm a kitartásod.Már készültünk egy keveset hunyni ugyanis pár orán belül megvirrad.Ekkor hallottunk egy reccsenést valoszinüleg valaki vagy valami rálépett egy ágra és azt hallottuk meg.Megfogtam AK 47esemet és elindultam az egyik irányba.Viktor a másik irányba indult meg.Ekkor hirtelen lövéseket hallottam.Először azt hittem rám lőnek de hirtelen eszméltem fel hogy a vizvezető másik oldalárol jönnek a hangok.Hallottam amint valaki azt kiabálta:eltalált,eltalált.A nagy ijedtségben és váratlanul ért támadásban nem ismertem fel barátom Viktor hangját.Azt hittem egy Stalker vagy katona kiáltotta hogy:eltalálták.Gyorsan odarohantam és láttam amint egy katona fekszik a földön.Viktor megölte.Hál istennek-gondoltam magamban hogy szerencsétlen katona halt meg és nem a barátom.De az örömöm nem tartott sokáig ugyanis a katona is eltalálta Viktort.Tüdő lövést kapott.Tudtam hogy már nem sokáig lesz velem.Elkezdtem sirni miközben fogtam a kezét.-Talán vonzom a halált?De ha igen mért nem én halok meg?-futott át az agyamon eme gondolat.-Mért mindig azok halnak meg akik körülöttem vannak?Borisz és Jurij sincs már Vologyárol nem is beszélve.És most még Viktor is itthagy.Nem igaz.Geci a sors-gondoltam magamban.Mindenkit elragad csak engem hagy életben.-Vigyázz magadra Cimbora-mormogta Viktor még kevés életerejével.-Vigyázni fogok.Örökké a barátod maradok-mondtam neki.Ekkor hirtelen kicsit elmosolyodott majd örökre lehunyta szemeit.-Egy ujabb ember akiből az ÉLET távozott.-gondoltam.Kivettem Viktor fegyveréből a tárat és a többit ami a táskájában volt és elraktam.Nagy nehezen feltápászkodtam halott gyerekkori barátom mellől,és azon gondolkoztam el kéne temetnem.De mégsem tehetem.Szorit az idő.Bármelyik pillanatban jöhet egy katonai egység vagy mutáns falka.Fájo szivvel de itt kell hogy hagyjam.Ujra az a szitu volt mint még Pripjatban a kutyánál.Neki már nem fáj.Itthagyhatom.Elindultam hát az erőmű felé.Utközben végig azon agyaltam hogy mégis el kellett volna temetnem hisz ő mégis csak egy ember volt egy barát,nem egy állat mint az a kutya.-De mostmár mindegy-mormogtam magamban.Kiértem a főutra.Szaggatott vonalak voltak felfestve de ez olyan főut volt mint általában a legtöbb.Jo ha 3-4 oránként erre jön 2-3 autó.Már nem érdekelt hogy elkapnak vagy megölnek-e a katonák igy hát az uton maradtam.Az út egy kis emelkedőn ment fel majd egy kis kacskaringós völgybe ment le.Felérve az emelkedő tetejére megláttam az erőművet.Csodálatos volt.Bár kicsit máshogy emlékeztem rá.Igaz persze hogy máshogy nézett ki 20éve.Akkor még nem volt szarkofágja.Belegondoltam hogy ujra itt Apum volt munkahelyénél.Vajon most mit szolna ha látná hogy igenis eljutottam ide."Ujra itthon vagyok"-gondoltam magamban.Elkezdtem legyalogolni a völgybe és közben közeledtem az erőmű irányába.Ekkor olyasmi jött elő amire nem számitottam.Hátra néztem és láttam amint az egyik nyárfa lombkoronája mögül hirtelen előtűnt a helikopter.Mutánsokra,katonákra számitottam de arra hogy pont most pont itt ujra feltűnik a MIL24-es arra nem.Elkezdett lőni,de szerencsére nem talált el.Egy nagy fa törzse mögött bujtam meg.Közben felém közeledett és kilőtt két rakétát.A szomszédos fákat találta el a rakéta amelyek közül az egyik ki is dőlt.Elővettem a Dragunovomat.Tudtam hogy még egyszer rám fog repülni a MIL24es.Igazam lett.Tett még egy kört és ujra farkasszemet néztem vele a fa törzse mögül kikukucskálva.Belenéztem hát a mesterlövész puska távcsövébe,becéloztam a pilótát és meghuztam a ravaszt.Az első lövésem célt tévesztett ugyanis pont középen találtam el a helikopter fülke ablakát.Ekkor ujra céloztam és lőttem.A második lövésem lazán átvitte a helikopter ablakát,átment a pilóta koponyáján és a feje mögötti kapcsoló táblába fúródott.Láttam amint a pilóta feje lecsuklik és szikrák csapdosnak ki a feje mögül.Valoszinüleg létfontosságú elektromos berendezést találtam el mert a helikopter máris ereszkedni kezdett,közben jobbra köröket irt le majd végül egy sűrű nyárfás részre zuhant.Amint földet ért nagy robbanás hallatszott és felemelkedett a fák lombkoronái mögül a fekete gomolygó füst.Folytattam hát utamat az erőmű irányába mintha mise történt volna.Tudtam hogy sietnem kell mert ha a robbanás hangjára nem is a füstre biztos felfigyel valaki vagy valami.Már közel voltam az erőműhöz szinte már csak pár lépés hiányzott.Ekkor hirtelen egy lövést hallottam és egy pillanatra lenéztem.A kezemmel odanyultam a hasamhoz és véres volt.Gyomorlövést kaptam-gondoltam.Valahol biztos megbujt egy mesterlövész és csak arra várt hogy egy mutáns állatot vagy betolakodot leszedjen.Ekkor hirtelen elsötétült minden és valoszinüleg összeestem.Egy korházban tértem magamhoz.Mint kiderült a Kiev-i Intenziv Osztályon fekszem.Nem akartam elhinni.Hogy kerültem ide?Hogyhogy nem haltam meg?Ki hozott ide?-merültek fel bennem eme kérdések.És egyáltalán hogyhogy itt vagyok Kievben és nem valami fejes cellájában fájdalmaktol sujtva hogy kideritsék mit akartam Csernobilban?-Mindegy-gondoltam.A lényeg hogy mostmár jobban vagyok kicsit de ugyanakkor szomoru voltam hogy olyan közel a célhoz egy lövés leteritett és megakadályozott abban hogy lássam mégegyszer az Erőművet.Az Erőművet amely miatt elkezdtem utamat.És mostmár sose tudom meg mi történt azota és hogy milyen lett.Viszont örültem hogy élek mert ha mégegyszer visszamegyek tuti hogy nem uszom meg ennyivel hanem megölnek.Igy hát elhatároztam hogy még egyszer nem megyek vissza hacsak majd be nem fuccsol a karrierem és annyira padlon leszek hogy öngyilkos hajlami szinten legyek.A korházban beteg édesanyám jött be hozzám.Nagyon megörültem neki hogy ujra láthattam és nem beszéltem neki az utamrol és kalandjaimrol.Gondoltam jobb nem felzaklatni.Inkább annak örültem hogy életben vagyok és annak hogy nem egy füstszagú dohos fejes irodájában ébredtem.Azt hiszem uj életet kezdek és megprobálok mindent elfelejteni.De a barátaimra Boriszra,Jurijra,Vologyára és Viktorra örökre emlékezni fogok.Őket nem tudom elfelejteni.És nem is akarom.Később bejött az ápolónő.Kedves 20-30 év közötti vöröses haju baba arcú hölgy volt.Igy elnézve egy csapásra már nem is bántam hogy itt vagyok Kievben:):)Megakartam tőle kérdezni hogy kerültem ide de előtte megkértem édesanyámat hogy fáradjon ki egy kicsit beszélni szeretnék az ápolónővel.Édesanyám kiment az intenziv osztályrol.-Nővérke-szolitottam meg a csinos áplonőt.-Hogy kerültem ide?-Egy ut mentén találtak magára lőtt sebbel.-Egy gazda vette észre amint maga ott fekszik.-Egy gazda?-kérdeztem.-Dehát Csernobilnál nincsenek gazdák,ott már nem élnek emberek.-Csernobilban?-kérdezett vissza a nővér.-Ne vicceljen ott már senki sem él.-Magát nem Csernobilnál találták meg hanem L’vov-nál.Rögtön elkezdtem agyalni vajon hogy kerültem Csernobilbol L’vov-ba?Na mindegy-gondoltam.Nem is akarom tudni.Ugy 2-3 honappal később már kiengedtek a korházból.Egész jol éreztem magam.Ugy éreztem kicsattanok az egészségtől.Viszont felmerült bennem ujra a vágy.Csernobilba menni.Édesanyám ott volt mikor kiengedtek és látta a szemeimen hogy ezen a gondolaton agyalok.Még mielőtt letagadhattam volna megszolalt:-kisfiam.-Többé ne menj oda.-Igérd meg kérlek.-Anyu-vágtam félbe.Mire ő megelőzött a mondandomban:-Igérd meg kérlek.-Megigérem-feleltem.Miután kijöttem a korházbol néha-néha még benéztem ahhoz a kedves ápolónőhöz aki olyan kedves és megértő velem.Mindennap bejött hozzám,érdeklődött az állapotom iránt,és egyszer hozott nekem egy isteni almás pitét amit Ő maga sütött.Igy hát bementem és megkerestem.A nevére nem nagyon emlékeztem de a portás hölgynek leirtam hogy néz ki:-kb 168 cm magas,vöröses haju,csodálatos barna szemű.-Á akkor maga Elena nővért keresi.-Mondja kérem hol,merre találom?-Második emelet.-Köszönöm-feleltem hirtelen.Odamentem a lifthez és hivtam de nem jött.Gondoltam jol jön egy kis mozgás igy hát inkább lépcsőztem.Ahogy felértem a másodikra éppen kilépett az egyik korteremből.-Elena-kiáltottam nevét.Rögtön felkapta fejét és rámnézett.-Igen,Elena vagyok.-Segithetek?-Én vagyok az Misa.-Misa Gregorinko.-Emlékszik rám?-Én voltam itt kb 2-3 honapja lőtt sebbel.Engem találtak Csernobilnál.-Áhh igen emlékszem önre.-Bár amint látom a memoriája még mindig nem egészen 100%os.Mondtam már hogy L’vov-nál találtak magára.-Jo tudom elnézést csak most hirtelen nem tudtam hogy mondjam hogy beugorjak Önnek:)-Elena.-Lenne kedve eljönni velem ma este vacsorázni?Hirtelen meglepődött erre biztos nem számitott.-Hát nem is tudom-felelte.-Kéérem jöjjön el.-Nekem nagyon sokat jelentene.-Na jo-felelte.-Olyan 9 ora felé végzek.-Várjon rám a személyzeti bejáratnál.-Rendben ott leszek-válaszoltam.Nagyon boldog voltam.Örömömben megöleltem egy idős hölgyet aki épp a WC-re indult és makacsul azt mondta:-haggyon má fiatalember.-Bocsánat-mondtam.-Csak tudja most hivtam vacsorázni Elena nővért és igent mondott.-Gratulálok-felelte.-És most haggyon wc-re menni.Aztán egy határozott mozdulattal kilöktem a két üvegajtot de persze nem nagyon erősen és felnéztem az égre.Mosolyogtam.Ugy este fél 9 felé visszamentem a korházhoz és a személyzeti bejárathoz mentem.Elena olyan 9ora előtt pár perccel kijött a személyzeti bejáratnál.Csodálatos volt.-Üdvözlöm-köszöntöttem udvariasan.-Mehetünk?-Igen.Egy kedves elegáns udvarias mozdulattal lesegitettem a kabátját és az automba tessékeltem.A piros lada 1500ösöm(mint amilyen gyerekkoromban is volt apuméknak)ott állt pár méterre tőlünk.Kinyitottam neki udvariasan az ajtot majd beszállt és becsuktam.Gyorsan átrohantam az én oldalamra beszálltam és inditottam.Egy elegán étteremhez értünk a Sztyoperaznaja étterembe mentünk.Kiszálltam az autobol és átmentem a másik oldalra.Kinyitottam az ajtot neki és kisegitettem.A kifuto fiu elvette a kulcsot adott egy számot és leparkolt a Ladával.Előrementem és kinyitottam Elena előtt az étterem ajtaját.Elegánsan megvacsoráztunk.Utána az étterem előtt letérdeltem hozzá és megkértem a kezét.Erre ő nem számitott de azért örült neki.-Kérlek Elena légy a feleségem.-Hát nem is tudom mit mondjak-felelte.-Kérlek mondj IGEN-t-kérleltem.Elvégre is IGEN-t mondott.Sose volt tartos kapcsolata egyszer volt csak házas akkor is csak 3 honapig birta ugyanis a férje verte.Amikor a korházba beszálitottak nagyon szimpatikusnak talált és kezdett valamit érezni irántam.Ezt nem sokkal a feleségül kérés után mondta el.Én nagyon örültem hogy már akkor szimpatikusnak talált és hogy egymásra találtunk:)Igy alakult hát hogy mára már két gyönyörű gyermekünk van Elena és Gregorij.Mára boldog családapa vagyok és már csak néha néha emlékszek a Csernobili utamra és szegény barátaimra.Boldogan élek Elena feleségemmel és két gyönyörű kisgyermekünkkel.Ennél több már nem is kell.Boldog Vagyok:)



VÉGE

ЯЦЅЅІΑИВОЧ

(Amennyiben tetszett az irásom várom a pozitiv és negativ véleményeket a feco85@freemail.hu e-mail cimre.Ha pozitiv a hozzászolásod örülök hogy tetszett ha pedig valamiért negativ kritikát irsz az se baj legalább legközelebb ha irok ilyesmi vagy más történetet akkor már tudom milyen hibákra figyeljek oda.Mégegyszer köszönöm hogy elolvastad a történetem és remélem hogy tetszett neked:):))