Csak egy érzés, semmi több

Mi a szerelem? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent várni azt, ki nem jön el soha? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent hallani a szót, mi sosem hangzott el? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent érezni, ujjai lágy érintését? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent magamat látni, az Ő szemében? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent riadva kelni és puszta létezésed tudatával megnyugvást találni? Csak érzés, semmi több.
Mit jelent küzdeni érted és feladni végül? Csak egy érzés, semmi több.
Mit jelent sóvárogni minden rezdülésért? Csak egy érzés, semmi több.

Hosszú idő telt és Te végig velem voltál. Megértettél és mindent megadtál, mire nekem szükségem volt. Hangod megnyugvás, pillantásod csitítás volt számomra. Akkor is ott álltam, mint minden nap, az alkonyi fényben. Néztem az utat és vártam az árnyak, mikor veszik fel a te alakodat. Ha mozdult a fény és új utat talált magának, azt hittem Te jössz felém. Minden készem állt a fogadásodra. Lelkemben mindig ott vagy, olyan helyre vezettelek, ahonnan nem mozdít el senki már. Minden nap szertartás szerűen játszom a gondolattal, mi volt velünk és mi lesz.

Sorra veszem mindazt, mit Neked köszönhetek. Soha nem érek a végére, mert bármily korán kezdem, már ott vagy mellettem, mire végére érnék. Fogtad a kezem, mikor elbotlottam. Szorítottad, mikor zuhantam. Mikor hátranéztem, visszafordítottál. Mikor remegtem, megnyugtattál. Mikor féltem erőt adtál. Már szólnom, vagy kérnem se kellett, hisz tudtam. Idővel jobban, mint én. Nem volt olyan vész, mire ne tudtál volna megoldást találni. Általad beteljesült minden álmom, minden mire ember vágyhat, óhajthat, vagy csak kérhet. Akkor is ott álltam. Vártam jöveteled. Új árnyékot vetett az alkonyi fény. Egy túlontúl ismerős árnyékot.

Lassan emeltem tekintem, mert akkor már éreztem a baj. Barátom jött oda hozzám, szeme könnytől volt nedves. Egy tárcát adott a kezembe, melyben tiedre ismertem. Vöröslött! Rohanni akartam, de visszatartott. Nem tudtam szabadulni a szorításból, de a kezei miatt. Némán ingatta fejét és erővel a másik irányba vezetett. Végül lett időm arra, hogy végig gondoljam mit köszönhetek neked. Magamat okoltam, mert a lista végére érhettem és nem veled töltöttem azt az időt. Most is ott állok, mint minden nap és várlak, hátha késve is, de megérkezel. Kik lehaladnak mellettem, tudják miért vagyok ott, és némán tisztelettel hajtanak fejet előttem.

Egy tárcát tartok az egyik kezemben, a másikban a fényképet. A képet lassan szemem elé veszem. Nem sietek, hisz meg kell várjalak. Téged látlak. Ajkad szóra nyílik, szemedben magamat látom, ujjaid elindulnak felém és nyugtatják üres lelkem háborgó foszlányait. Hogy mi a szerelem? Csak egy érzés, semmi több.