bogu mesék: Jancsi és Juliska

Jancsi és Juliska.

Ott tartottunk a mesélésben, amikor a vérfarkas, a Piroska szülését levezető bába nyaki ütőeréből kiszívva egy ampa vért, a Bábát is magáévá tette. Ennek két következménye lett: a Bába természetesen teherbe esett a farkastól, és kilenc hónap múlva megszülte Hamu Pipőkét. A másik következménye képpen a farkas rajtahagyván jelét, hatalmas, bibircsókos vasorrot varázsolt a Bába orra helyére. Így lett a bábaasszonyból Vasorrú Bába.

Piroska a két kis ikret: Jancsit és Juliskát, szépen nevelte, gondozta. Jancsi és Juliska után újabb kis tesókkal örvendeztette meg vérfarkas uracskáját. A kicsik szépen cseperedtek. Szidomír a hét, hat napján a vidéket járta vándorköszörűsnek álcázva, és éhének enyhítésére némelyik gazdasszonynak, miután kiköszörülte a késeit, kiszívta a vérét, nyaki ütőereiket megcsapolva. Hétvégére hazatért és gyönyörködött, az időközben egyre növekvő létszámú, aranyos kis vérfarkas gyermekeiben, valamint szépséges feleségében: Piroskában.

Piroska sorra szülte neki a kicsiket. Szidomír, mindig hozott a picinyeknek vásárfiát, cukorkát, mikor hazalátogatott. Az újabb kisded születését, természetesen az erdőben magányosan favágó urával lakó Vasorrú Bába vezette le. Minden szülés levezetése után a farkas átharapva nyaki ütőerét, magáévá tette a banyát is. Így született meg a banya kettő, a favágóval való házasságából született lányán kívül, Hamupipőke, akit, pedig a vérfarkas nemzett neki. Hamupipőke mellé még három rosszcsont, kis vérfarkas fiúcskát is csinált a későbbiekben neki, amiket a bugyuta, böszme favágó, mit sem sejtve fogantatásukról, saját magáiéként nevelgetett.

Na, de térjünk vissza Jancsihoz és Juliskához. Egyik nap így szól a két életvidám, gyönyörű tinédzser édesanyjukhoz.
—Ides’, elmennénk szamócát szedni a kicsinyeknek.
—Jól van, menjetek, de messzire ne kóboroljatok el, nehogy bajotok essék! — óvta őket szavaival. A kicsik pedig mentek, mendegéltek, egyre beljebb az erdőbe. Már teleszedték kosárkáikat és indultak volna vissza, amikor belebotlottak a Vasorrú Bába mézeskalács kerítéssel körülvett házikójába. Mi sem kellett több nekik, elkezdték a mézeskalács kerítést tördelni és a mézeskalácsot rágicsálni.

Egyszer csak megjelenik a Banya, és begörbített, horgas ujjaival, hívogatóan integet feléjük.
— Gyertek csak gyerekeim, jöszte’ hamar! Van itt benn nálam minden féle finomság. süvegcukor, rágógumi, finom, tejes kakaó. Gyertek, gyertek!— biztatta őket. A gyerkőcöknek sem kellett több, hallgattak rá, és besétáltak a kelepcébe. Amint bévül’ voltak, a Banya hirtelen rájuk zárta a kaput és se ki, se be! Csapdába estek. A gyerekek, mit sem sejtve nekiestek a finomságoknak, amivel a Banya traktálta őket, majd játszadozni kezdtek a Banya gyerekeivel: Hamupipőkével és Három fiúcskával. A két idősebb lány, akit nem a vérfarkas nemzett, gőgösen figyelte őket és nem vett részt a játékban, hiszen ők már tinédzser korba érve, lassan eladósorba kerülve, nagylányoknak számítottak.

Kezdett már sötétedni, amikor a két kicsi kérlelte a Banyát, hogy szeretnének hazatérni, és engedje ki őket a kapun! A Banya, azaz, merthogy ő volt az: a Vasorrú Bába, bezárta őket a ketrecbe. Hiába sírtak ríttak, nem engedte ki, hanem finom húsokkal, tésztákkal, gyümölcsökkel kezdte Jancsikát és Juliskát hizlalni. Gondolta, hogy , majd a hétvégén, ha hazajön az ura a favágásból, megsüti őket a kemencében és az egész család jót lakmározik belőlük. Azonban számításába egy kis hiba csúszott.

Farkas Szidomírnak rossz érzései támadtak és már csütörtökön hazatért a vándorköszörülésből. Kis feleségét nagy sírás-rívásban találta. Kérdi tőle — mi a baj asszonykám?
—Jaj, édes uracskám, nagy a baj!
—Nosza, rajta mondjad, hamar!— biztatta. Piroska azonmód elsírta neki a bánatát, hogy eltűnt a két gyermek.
—Mindenütt kerestétek őket?
— Fordult a három fiúcska felé, akik belékapaszkodva’, szepegve válaszolták neki.
— Kerestük ídesapám’, tűvé tettük értük a világot, de nem leltünk rájuk, sehol.

— Biztos, hogy mindenütt kerestétek őket? — kérdezte tőlük újfent, gyanakvón. A fiúcskák megszeppenve vallották be, hogy egy helyen nem keresték a gyermekeket, a Banyánál.
— A Vasorrú Bábánál nem mertük keresni őket, mert tőle félünk. Azt beszélik a faluban, hogy ketrecbe zárja a kisgyerekeket, aztán ropogósra süti őket, mint a kismalacot és felfalják a családjával mindegyikőjüket. — Több sem kellett Szidomírnak, rögtön a levegőbe szimatolt és árkon-bokron át, rohant a Banyához, hogy még időben meg tudja menteni a gyerekecskéit!

A mézeskalács házikóhoz érve orrát megcsapta a kemencéből kiáramló, kesernyés füst. Az utolsó pillanatban ugrotta át a mézeskalács kerítést, hogy kiragadja a sütőlapátot a banya kezéből. Éppen a kis Jancsikát akarta az izzó kemencébe hajítani. Ezután gyorsan kinyitotta Juliska ketrecajtaját is. A kiszabadult gyerekecskék belécsimpaszkodtak’ és csókjaikkal árasztották el megmentőjüket, vérfarkas apácskájukat. Farkas Szidomír, miután kibontakozott hálálkodó gyermekei öleléséből, így szólott a köré sereglett banya gyermekeihez és az ő két kisgyermekéhez.

— Gyerekek, kapjatok karjaitokra egy-egy kosárkát és szedjetek nekem gombát az erdőben! Majd csinálunk finom rántott gombát ebédre! Huss, szedjétek a lábatokat— bocsájtotta útba a gyerekeket. Miután a gyerekeket eltávolította, a banyát a sütőlapátra ültette és egy kicsit megpirította az izzó, vérvörösre tátott kemence pofájában. Amint kellőképpen felhevült a Banya, kivette, és hanyatt lökve a gyepen, azon melegiben’ nekiállt meghirigelni. Recés, szőrös nyelvével kitakarította nedves, cuppogós nőkelyhét, aztán tépőfogaival finoman megharapdálta csiklóját. Éppen csak annyira, hogy kellőképpen felizguljék Mikor már lábaival az eget fenyegetve, a kéjtől felajzva vinnyogott a Banya, akkor hatalmas vérfarkát a szájába nyomva, hajába markolva megdolgoztatta őkelmét.

Az, pedig kidülledt szemeket meresztve, úgy szopott, mint a pandamaci. Amint kőkeményre merevedett a farkas dárdája egyszerűen, mintegy karóba húzva ráültette a Banyát. Az pedig elkezdett le- s fel, mozogni, hüvelyével sikálva, szorítva, a hatalmasra duzzadt bíborlándzsát. Mindketten kéjeseket nyögtek élvezés közben. Éppen amikor egyszerre mentek el, és Szidomír hatalmas ejakulátum bombát robbantott a Bába hüvelyében, megérkezett Böszme Bálint, a Banya hites ura. Lábaival a földbe gyökerezve csak állt és nem akart hinni a szemeinek. Ökleivel megdörgölte őket, hogy jól látnak-e, aztán hirtelen gerjedelmében vasvillát ragadva támadott a szeretkezőkre.

—Ó, hogy ezt kellett megélnem szégyen-szemre: a vándorköszörűssel kefél hű felségem! De, most aztán megkapjátok a magatokét, beste lelkek!— hörögte és elindult, hogy vasvellára’ hányja a házasságtörőket. A vérfarkas ösztöne és reflexei gyorsak voltak. Kibújt a banya tűzkatlanjából és felegyenesedve ennyit szólott.
—Ne bomolj Böszme testvér, mit háborogsz egy kis etye-petyén? — mondta és kiragadta a másik kezéből a vellanyelet’. Böszme Bálint csak mondta volna a magáét, mikor a grabancár megragadva ennyit szólott neki Szidomír: — csillapodjál testvérem!— de a másik csak verte a nyálát. Erre Szidomír elkapta, lerántotta a gatyáját, ráültette a sütőlapátra és kissé megperkelte a seggepartján a szőrt, a még meleg kemencében. Bálint nyüszített, mint a fába szorult féreg. A Vérfarkas, merthogy mi más lakozhatott a vándorköszörűs lelke mélyén, ösztönösen kiharapta nyaki ütőerét a tiltakozónak, majd miután teleszívta magát az éltető vérrel, hatalmasra duzzadó durungjával ánusán keresztül felnyársalta a favágót.

Tisztességesen megfarkalta, úgy, ahogy kell! Aztán kihúzva belőle bélsárral beszennyezett palavesszejét, majd annak a szájába adta, hogy ugyan szívná már ki belőle az életnedvét, hagy pótlódjék a vérvesztesége! A böszme favágó kidülledt szemeket meresztve szívta farkas szaros makkját. Miután jóllakott az éltető ejakulátummal, a farkas kijött belőle, felrántotta vándorköszörűs nadrágját és bevágva a roggyant kerítéskaput elsietett a gyerekek után. Mondanom sem kell, hogy a favágó nyüszítve húzta a szétrepedt seggelyukát a porban, mint a kutyák is párzás után. Ezzel még nem ért véget a történet. Természetesen, amint a vérfarkas kiszívta a nyakából a vért, ő is vérfarkassá változott. Miközben seggét húzta a földön, farkasüvöltéssel vinnyogott a világba.

Az asszony gyorsan elszaladt a kútra és egy vödör hidegvizet zúdított hites urára.— csillapodjék mán, kend, nem olyan nagydolog ez! Megkapta, ami járt magának! Hogy merészelte az én szeretőmet vasvellával’ fenyegeti?
— Na, béküljünk, mondta megenyhülve a Banya és hatalmas burzsinttal’ benőtt női szervének mohos száját kitárva így szólt a még mindig vonyító hitveséhez.
—Gyüjjék’ kend, tegyük egymást magunkévá! — Mondta és hagyta, hogy a böszme favágó nyársra húzza, mint vadász a felpucolt fogolymadarat.
Itt a vége fuss el véle!