bogu mesék: Hamupipőke.

Ott tartottunk a mesélésben, hogy a Beverneki Farkas úgy meghirigelte a Jancsit és Juliskát megsütni akaró Vasorrú Bábát, hogy az, teherbe esett tőle. Kilenc hónapra rá, megszült egy gyönyörűséges kisleányt. A favágó természetesen a magáénak ismerte el, mert a vérfarkas után ő is szeretkezett asszonyával. Igenám, de a farkas spermiumai már ő előtte bejutottak a banya méhébe és egyikük, a leggyorsabb hamar megtermékenyítette a rémségesen csúf perszónát.

A két idősebb lány, Máli és Sári, csúfságban, rútságban anyjukra hajaztak. Irigykedve nézték a lassan hajadonná serdülő aranyhajú, tejfehér bőrű, szív alakú arcú, vérpiros ajkú, tengerkék szemű leánykát. Hiába kenték-fenték magukat mindenféle kence-fencével, rútságukat nem tudták elkendőzni semmivel sem. A banya szerette volna az eladósorba kerülő lányait mielőbb férjhez adni. A kérők azonban nem tolongtak értük. Annál jobban kacérkodtak Hamupipőkével. Viszont a banya kijelentette, hogy amíg az idősebb lányok nem kelnek el, addig Hamupipőke pártában maradva, otthon cselédkedik.

Történt egyszer, hogy ország-világra szóló farsangi bált hirdettek a királyi palotában. A két leánynak mindenféle szebbnél-szebb ruhákat vásároltak. A helyi borbéllyal kiondoláltatták a hajukat és pirosítóval kikenték rücskös, ripacsos arcaikat. Természetesen a banya gondoskodott róla, hogy Hamupipőke kimaradjon a buliból, mert elhalványítaná lányai esélyeit. Azt agyalta ki, hogy összekevert egy ampa búzát egy ampa ocsúval és kiadta neki, hogy mire hazaérnek válogassa szét a terményeket! Amint elmentek Hamupipőke nekiállt a válogatásnak, de nagyon lassan haladt. Így sóhajtozott.

— Ó, édes istenem, segíts nekem, hogy mihamarabb készen legyek és én is elmehessek a bálba! — a Jóisten meghallgatta kívánságát és leküldött két kerubot galamb képében a házba. A galambok nekiálltak és sec-perc széjjelválogatták a gabonaszemeket. A leány megköszönte a mennyei Atyának a hozzá való jóságát, és így sóhajtozott.
— Jaj, drága jó istenkém, hiába lettem készen a munkával, ha nincsen szép ruhám, ebben a rongyos hacukában, nem állíthatok be a bálba!— a Jóisten pikk-pakk gyönyörűséges selyembrokát estélyi ruhát varázsolt a leánynak. Hamupipőke gyorsan felöltözködött, de a bánata egyre nőt, mikor a lábain lévő koszlott, rongyosra taposott papucsaira tévedt tekintete. Így fohászkodott.

— Édes istenem, ha még egy pár cipellővel is megajándékoznál…! — A Jóisten egy pár aranycipelőt varázsolt a lábaira. Amikor Hamupipőke beletekintett a tükörbe, egy szépséges királylány tekintett vissza rá. Ekkor keseredett csak el igazán. Így szólt a Jóistenhez.
— Édes istenem, se kocsim se lovam, hogy jutok én most el a bálba? — erre a Jóisten, merthogy ő a világon a legnagyobb varázsló egy aranyozott kerekű hintót varázsolt oda a ház elé. Hófehérke így sopánkodott.
—Köszönöm neked uram a hozzám való jóságodat, de nincsen aki a bakon ülve hajtsa a lovakat. Erre a Jóisten a két galambot visszaváltoztatta aranyhajú, illatos bőrű kerubokká. Felpattantak a bakra és a lovak közé csaptak. Ajkaikról vígan szállt a nóta: — „Szénát hordanak a szekerek, szekerek / Én a bakon ülök teveled, teveled!”

Javában tartott már a bál, amikor beléptek a királyi bálterembe. Mindenkiben megállt az ütő, és még a hold is elsápadt ekkora szépség láttán. A királyfi kibontakozott az őt körülvevő eladósorban lévő lánykoszorúból és felkérte Hamupipőkét táncolni. Csak ropták és egyre csak ropták. Szemeiket egymás tekintetébe függesztve, szinte felfalták a másikat. Éjfél körül járhatott már, amikor a banya és az ura, a favágó előkerült a büféből, hogy megnézze, miként kelendőek a lányaik. Bizony a lányai ott ücsörögtek a fal mellett álló szégyenpadon. Ide csak a gardedámok és azok a lányok ülhettek, akiket nem vittek táncba, és petrezselymet árultak Tehát kosarat kaptak. A banya elkerekedett szemekkel nézte amint a Hamupipőkéjük, gyönyörűen kiglancolva a királyfival ropja a táncot. Éktelen haragra gerjedve rájuk rontott. Természetesen hamupipőke menekülőre fogta a dolgot és kirohanva a bálteremből, bepattant a hintóba és elhajtott a kerubokkal. Viszont az egyik arany cipellője leesett a lábáról. A királyfi felkapta és a zsebébe rejtette.

Amint a kerek erdőn robogtak át, kiesett a kocsi egyik kereke. Hamupipőkének mohaágyat készítettek és, hogy ne piszkolódjék össze a csodaszép báli ruhája, bíztatták, hogy vetkőzzék, le nyugodtan nem néznek oda! Így is tett. Meztelenre vetkőzve heverészett a mohaágyon, a fiúk pedig nekikezdtek a kerékcserének. Munka közben egyre csak tekintgettek a szépséges leányzó felé. Végülis Cecil így szólt Metilhez— tesókám, most már egyedül is végzel, én megyek, megkérdem a hamupipőkét, nem kér-e vizet, hátha megszomjazék’!

Így is tett. Mikor a mohaágyon kiterülköző lánykához ért hatalmas vizek potyogtak róla. Gerjedelme egyre csak növekedett. A leányka melyecskéinek’ csecsebibajai’ úgy meredeztek az ég felé, hogy attól lehetett félni, kiszúrnak egy bárányfelhőt és elered a zápor. Mókusszőrü burzsintjából vérpiros szeméremajkai hívogatón tekintgettek a legényre. Mintha sugallták volna — jer, kóstold meg a szerelem harmatos gyümölcsét!— a legénynek sem kellett több úgy hányta le magáról a ruházatát mintha villám vágott volna belé’. Vérpiros nyelvével elkezdte a szűzpunciból csepegő kéjnedvet nyalogatni. A farka úgy állt, mint a palavessző. Mikor fogai közé vette a tűzkígyóként meredező csiklóját Hamupipőke a kéjtől elsikkantotta magát.

A kerékcserével végző másik kerub, a Metil erre felkapta a fejét és odapislantott. Nosza, hányta le magáról a ruházatát és ő is részt kért a szerelmi etye-petyéből. Hamupipőke, megriadva, gyorsan összezárta combocskáit és felkuporodott. Mit tehetett a két imposztor, Kerub? Jobbhíjján, egymás ekecseleséhez fogtak. Cecil elsőre, mivel ő már nagyon be volt tőtve a szerelmi lével és a heréi malomkerék nagyságúra dagadva majd szétdurrantak, vaskos micsudáját’ a Metil szájába nyomta. Metil úgy szopott, mint a pandamaci. De, szopás közben kéjsóvár tekintetét egyre csak Hamupipőkén legeltette. Csak úgy nyelte a mandulaízű kantejet, amit kiszopott Cecilből.

Hamupipőke, ilyen csudát még nem látott. Ezért szemeit tenyereivel eltakarva, az ujjai résein kukucskált ki, hogy mi is történik a két ifjúval. Miután Metil megszabadította kéjbombájától Cecilt, cseréltek és hatalmasra duzzadt makkjával megkereste a fenekét kipucsító’ Cecil seggelyukát és benyomult bíborlándzsájával. Valósággal a farkára tűzte kerubtársát. Úgy járt benne, mint a motolla’. Mondanom sem kell, hogy az ejakulátum bomba hatalmasat robbant Cecil tűzforró végbelében. Egyszerre sikkantották el magukat a kéjtől. Hamupipőke megdöbbent a látványtól. A kerubok begerjedve már- már a leányka ekecselesébe fogtak volna, amikor lódobogás hallatszott a dűlőútról. A királyfi vágtatott utánuk, zsebében az aranycipellővel. Éppen jókor érkezett.

Amint meglátta az egymással szeretkező kerubokat, ügyet sem vetve rájuk Hamupipőke elé térdelt, és felpróbálta lábára az aranycipellőt. Passzolt. Így szólt hozzá.
— Ó, drága, szépséges bülbülmadaracskám, hozzám jönnél-e feleségül? Hamupipőke teljesen begerjedve a szeretkező kerubok látványától így válaszolt neki.
— Ó, királyfiúcskám bizony, hozzád mennék, de előbb tegyünk egy próbát!
—Mi légyen az szentem?
— Tegyünk úgy, mint ez a két kerub tett!
— Azt mondod, hogy tegyük egymást magunkévá?
—Azt biza! —nógatta Hamupipőke a begerjedt királyfit. Erre a királyfi sem volt rest, lehányta magáról a ruházatát és anyaszült meztelenül a mohaágyon kiterülköző szépség lába közé nyomulva, százhúszas nyelvcsapásokkal kitakarította kéjkelyhét. Hamupipőke nagyokat élvezve nyögdécselt.

Mikor már úgy állt a királyfi hímvesszeje, mint a bikafasza, akkor ráborulva a szűz leányzóra hatalmas durungját óvatosan bevezetve a kéjbarlangba, deflorálta a szüzet. Míg hímtagjával bévül’ munkálkodott a leányzóban, addig ajkaival és nyelvével annak ajkaira tapadva, piócaként, úgy szítta a szerelem bódító nyálnedvét, hogy a szemei is kigúvadtak. Amikor aztán sikerült faltörő kosként a szűzhártyán áthatoló durungjából hatalmas ejakulátum bombát robbantva betöcskölnie, tekintetüket összeakasztva kielégültek egymásban. A kerubok ettől begerjedve odaléptek hozzájuk és Cecil dárdájával benyomult a királyfi seggébe, majd Metil pedig Cecil seggébe. Így szeretkeztek volna, amíg világ a világ, amikor kocsizörgés verte fel a szerelmi nyögésektől zsongó erdőt.

A Vasorrú Bába, és családja tartott szégyentől dulifulizva’ hazafelé. Amint a Vasorrú Bába meglátta a jelenetet, átkokat szórt a fejükre és megigézte őket. Így ordított magából kikelve.
— Abrakadabra, száz varangyos béka! Változzatok békává, te pedig Hamupipőke, légy rút kiskacsa! És csak akkor változzatok vissza, ha a két kerub feleségül veszi a lányaimat, a királyfi pedig elvehet feleségül, ha őket már férjhez adtam a kerubokhoz! Legyen úgy, amint mondtam, ha már így egymásba gabalyodtatok! Huss! — csettintett és abban a pillanatban a két kerub és a királyfi varangyos békává, míg Hamupipőke pedig egy rút kiskacsává változott. Itt a vége fuss el véle’!