Történetek
a a
2002.08.03 | dom | Történetek | Megtekintések száma: 6614
Balatoni út
Egy történet, két nézőpont. Egymástól függetlenül írtuk egymásnak az érzéseinket. A második jobb (legalábbis nekem). Bocs, ha nektek nem elég szórakoztató, de azt garantálom, hogy megtörtént.

1.
Eszembe jutott egy balatoni utazásom, amikor egy gyönyörű kislány kísért el az úton. Vitorlázni hívtam el, bár nem is ismertem, hiszen életünkben az volt a második találkozásunk. Nagyon kedves és aranyos volt egész úton és talán emiatt egyre jobban vonzódtam hozzá. De annyira tiszta és ártatlan tekintete volt, hogy eszembe sem jutott semmi rossz egész idő alatt. Pedig a benzinkútnál tőlem kérdezte meg, hogy melyik ruháját vegye föl. Az első pillanat amire emlékszem, hogy közeledni akartam hozzá az ebéd alatt jött el. Ahogy szemben ült velem és kedvesen, pajkosan mosolygott vonzott a gondolat, hogy az asztal alatt hozzáérjek a lábához, de féltem, hogy megsértem. Aztán a hajón csak csodáltam amint kedvesen mosolyog, a szél borzolja a haját... alig volt rajta ruha és nagyon kívánatos volt.

Lent voltam a kajütben, amikor telefonon keresték, lejött ő is és én csak néztem és néztem: a lábait, a fenekét, a melleit és azon gondolkodtam, vajon eléggé takarna-e a kajüt a többiektől, ha magamhoz húznám. Aztán egyszer csak, amikor kint ült a fedélzeten rám nézett, összeakadt a tekintetünk és valami olyat láttam a szemében, ami azt mondta, hogy az az este nem múlhat el anélkül, hogy meg ne csókoljam. Véget ért a hajókázás, magunkra maradtunk és nem éreztem mást, csak hogy halogatnom kell a visszaindulást, mert ezek a boldog pillanatok nem érhetnek véget ilyen gyorsan. A strandot ajánlottam és örültem, mert azonnal elfogadta. Fürdőruha volt rajta, jól kiemelte sportos alakját. Mindig azt hittem, hogy a nagy mellek a legizgatóbbak és most megdöbbenve vettem észre, hogy nem tudom levenni a szemem a pici, formás melleiről. Sokáig bent voltunk a vízben. Vagánykodtam, eljátszottam a hímek hódító játékait, és mégis, ártatlansága távol tartott még attól is, hogy átöleljem. Meghívtam vacsizni, egy tányérból ettünk és rengeteget nevettünk.
- Hűvös van, indulni kellene - mondta és a szívem összeszorult, de ahogy előttem lépkedett már nem érdekelt, hogy mi lesz a következménye és megöleltem hátulról (mondván nehogy megfázzon).

Az úton hazafelé nem tudtam türtőztetni magam és kerestem a pillanatokat, amikor úgy szólhatok hozzá, hogy közben hozzáérek, megsimogatom az arcát, és ő mindezt engedte. Lehunyta a szemét, oldalra fordította a fejét. Ott felejtettem a kezem az arcánál és simogattam, beletúrtam a hajába, masszíroztam a vállát, legszívesebben hozzábújtam volna. Férfiasságom egyre több helyet követelt magának, szinte már fájt, semmi más nem járt az eszembe csak megölelni, csókolni a lányt. Nem győztem elég lassan menni, hogy minél tovább tartson az út, majd ráfogva a viharra, lehúzódtam egy bekötőútra. Nem tiltakozott. Eléhajoltam, végigsimítottam a szemét, az arcát, az orrát. Majd óvatosan az ajkaihoz értem. Nem húzódott el. Kéjesen lecsukta a szemét. Odahajoltam, megpusziltam az ajkait, ő visszapuszilt és egy forró végeláthatatlan csókban egyesült ajkunk. Nyelvét a számba dugta, ölelt, kéjesen nyögdécselt. Nem volt már bennünk semmi távolságtartás, élveztük egymás ízét, illatát. A kezem lecsúszott a combjára, a fenekére, simogattam, markolásztam, és nem éreztem az idő múlását. Kicsit megpihentünk, majd becsúsztattam a kezem a pólója alá, megfogtam a mellét.

Belesimult a tenyerembe. Először gyengéden tiltakozott, majd nyomta magát közelebb, mintegy jelezve, hogy markoljam keményebben. A bimbója megduzzadt. Megpróbáltam felhúzni a pólóját, hogy megcsókoljam a melleit. Nem akarta (az eszével), de a szíve, a vágya segített meggyőzni. Levettem róla a pólót és magamról is, meztelen felsőtesttel ölelkeztünk és élveztem finom bőrének tapintását. Az ölembe fektettem, ujjammal gyengéden masszíroztam a melleit. Lehajoltam, végignyaltam a bimbóját. Halkan nyögdécselt, testét kidomborítva nyomta magát közelebb. Beszívtam a mellét, szopogattam és a nyelvemmel izgattam a bimbóját. A kezem lejjebb csúszott a combjára, be a combjai közé. Forró volt. Még a ruhája is izzott, és mindenen keresztül átérzett puncijának nedvessége. Megmarkoltam először finomam majd keményebben és éreztem amint végigjárja a kéj. Elkezdtem kigombolni a nadrágját. Ismét tiltakozott, de tudtam, hogy ő is nagyon vágyik rá és nem kértem tőle semmit, csak azt, hogy adhassak. Engedte. A bugyija át volt ázva, a puncija forró volt és kitárulkozó. Vonzó volt, kívánatos és ellenállhatatlan. Benyúltam a bugyija alá, hozzáértem a puncijához.

Megremegett és széttárta a combjait, húzta magába a kezem. Bedugtam egy ujjam a puncijába, egyre mélyebben, majd a másik ujjam is, remegett, nyögdécselt, mozgatta a csípőjét. Éreztem, el akar élvezni. Majd elengedte magát, felsikoltott, megrándult és elélvezett. Csukott szemmel remegett a karomban. Hagytam pihenni, csókolgattam a száját, a melleit simogattam. Majd szétfeszített a vágy, de a látvány, ahogy a gyönyört átélte, az érzés, hogy a gyönyört adhatom neki, nem hagyott nyugodni. A simogatásom átment izgatásba, kezem megint tapizta a melleit, kereste a combját, és ő egyből széttárta őket. Megint ott volt előttem a finom, nedves punci. Éreztem illatát, csodáltam nedvességét. Széthúztam szeméremajkait, mintegy kitárva a kaput és élveztem, ahogy legféltettebb rejtekeit feltárja előttem. Benyomtam az ujjaimat, ő már nem is tiltakozott, sőt inkább ő nyomta magát az ujjaimra. Előre nyomultam, vissza, előre, vissza... s közben izgattam a csiklóját. Egyre nehezebben lélegzett, majd egy újabb sikítás közepette elélvezett.

Most már tényleg ráfért volna egy kis pihenés, de bennem már nagyon feszült a vágy, hogy magamévá tegyem, és ő is érezte a feje alatt duzzadó farkamat. Odanyúlt, megsimogatta a combomat és elkezdte lehúzni a nadrágomat. A kezébe fogta a farkam. Simogatta, húzogatta. Nem bírtam tovább, átcsúsztam az ő ülésére, szétterpesztett lábbal várt és finoman beleült a farkamba. Csodás volt a puncijának az ölelése és az arca, ahogy kiült rá az élvezet. Mozogtunk, összesimultunk, mélyen belényomultam, ő pedig egyre lejjebb és lejjebb nyomta magát. Egy ütemre mozogtunk, mélyen átjártam kéjbarlangját. Gyorsult a mozgása, hátravetette a fejét...és megszűnt a kép. Nem tudom, mi volt előbb. A mámoros sikolya vagy a belőlem feltörő gejzír. Kihúztam a farkam és az összes spermát a hasára, a puncijára élveztem.

Rám borult, pihegett. Talán aludtunk is. Az eső még mindig esett. Sokáig ültünk még összebújva és ez az emlék örökre kitörölhetetlen maradt.

2.
Délután felhívott egy srác, munkáról beszélgettünk aztán hirtelen megkérdezte:
- Van kedved eljönni vitorlázni? - Nagyon váratlanul ért majdnem felsikítottam:
- Vitorlázniiii? - de halkan ismételtem meg a szót nehogy a többiek az irodában meghallják.
- Nem tudom, meg kell beszélnem otthon s nem biztos, hogy eljöhetek a munkahelyről stb, stb... válaszoltam. Akkor még nem tudtam, hogy pár hét múlva repesve fogom várni a hívásait, s teljesen hatalmába kerít egy csodálatos érzés: a szerelem sőt valami hatalmasabb a szerelemtől, olyan amire nincs szó s talán az ember életében egyszer van lehetősége, hogy ilyet érezzen egy másik ember iránt.

Három nap múlva reggel 7-kor álltam az állomáson és vártam rá türelmesen. Késett, kicsit morcos, vagy álmos volt. Nem tudtam eldönteni, mivel még egyáltalán nem ismertem hiszen akkor találkoztunk másodszor. Éppen ezért kicsit tartottam is ettől a kirándulástól. Ennek ellenére kellemes beszélgetésbe kezdtünk. Úgy éreztem, régóta ismerem Őt, felszabadultan társalogtunk egész úton és rengeteget nevettünk ami még inkább vonzóvá tette számomra. De nem szabad gondoltam magamban, hiszen családja van. -jutott újra és újra az eszembe. S visszatérített a csupasz valósághoz.

Ebéd előtt, míg a többiekre vártunk sétáltunk a parton. Úgy éreztem mintha megszűnt volna körülöttem a világ. Mintha az egész bolygó egy nagy Balaton és balatoni part lett volna. Az ebéd alatt sokat csipkelődtünk egymással, de te mindig mosolyogva, kedvesen tetted. Rettenetesen jól éreztem magam. Majd úton a hajó felé valaki megkérdezte:
- Ti férj és feleség vagytok? S miután közöltük, hogy szó sincs róla, most látjuk egymást másodszor, elcsodálkozott s azt mondta.
- Csak azért gondolta, mert mindkettőnknek csillog a szeme a boldogságtól. - Egyikünk sem hitte volna akkor, hogy mennyire boldoggá tudja tenni egymást két ember. Vagyis én téged és Te engem.

A hajó csodálatos volt, csakúgy, mint a rajta eltöltött idő. Ő úszni indult s leöltözött. Alaposan megcsodáltam izmos testét és néztem, ahogy úszik, s ahogy visszajön a fedélzetre, s barna testén végiggördülnek a vízcseppecskék. A hajó túlsó végében állt s telefonált, míg én beszélgettem egy lánnyal s akkor egyszer csak egymásra néztünk. Megkérdeztem tőle ugye nincs semmi baj? S akkor azt gondoltam, ez a férfi itt áll előttem kedves tekintettel, olyan mosollyal, amiket úgy éreztem egyedül csak nekem küld, s annyit kaphatok csupán tőle, hogy egy üvegből ihatok vele. S ne is gondolj másra - mondogattam magamnak. Viszont amikor megkérdezte van e kedvem lemenni az egyik strandra, nem tudtam nemet mondani.
- Igen, igen, igen. - Kedves volt, intelligens s nagyon szórakoztató. Este egy tányérból ettünk és a saját villájáról nyújtott felém palacsintát. S mielőtt az autóhoz értünk volna átölelt, hátulról s én nem tiltakoztam. Magam sem tudtam mi ez. Az eszem azt mondta: ne tedd, a szívem pedig azt súgta igen, oh bárcsak ne múlna el ez a nap soha és ne kellene visszaindulnunk.

Az autóban váratlanul a hajamba túrta ujjait finoman szinte észre sem vettem először. Majd amint csavargatta fürtjeimet, egyre lentebb csúsztatta kezét, és érzékien lassan simogatta végig az arcomat, később ajkaimat. Nem tiltakoztam. Elbódított a vágy s hagytam, hogy kényeztessen. A vihar miatt egy bekötőútnál álltunk meg, amikor felém fordult arcomat lassan végigsimította, az ujjait az ajkaimhoz érintette. Lecsuktam a szemem, Ő finoman közelített arcával felém. Éreztem a bőre illatát, a meleg ajkait, ahogy megérinti a szám. Felforrósodott a testem a csókjától, úgy éreztem, elzsibbad az egész testem, s hagytam, hogy magával sodorjon a vágy. Érezni akartam az ölelését. Aztán a keze a pulcsim alá csúszott. Nem akartam, hogy levegye sem azt, hogy a nadrágom lekerüljön. Most már tudom csak az eszem mondta ezt, a szívem teljesen mást diktált. Az órák csak úgy peregtek s mi egyre inkább egymásba feledkeztünk. Simogatta a melleimet a combomat s elcsodálkozott mennyire nedves és meleg a puncim. Hiszen égtem a vágytól. Kétszer élveztem el a karjaiban. Tudta mire vágyik a testem.

Gyengéden csókolt, érzékien suttogott a fülembe s finoman érintették ujjai a testemet, mely minden érintésére beleremegett. Éreztem férfiasságát, s hogy a teste vágyik az enyémre. Átült az én ülésemre s én az ölébe ültem. Nedves puncimhoz ért ágaskodó farka. A kéjtől alig kaptam levegőt. Szerettem volna, hogy ugyanazt élje át, mint amit én átéltem az Ő karjaiban. Az igazi gyönyört. A farka lassan a puncimba csusszan s testünk egyszerre kezdett mozgásba. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Felsikítottam s éreztem amint a meleg spermáit a hasamra spriccelje. Majd hosszú perceken át némán ültünk egymást átölelve miközben az arcomat simogatta. Én így éreztem, amikor először szeretkeztem Veled.
Hasonló írások
Hozzászólások
(8) slender
2002-08-05 18:07:36
Most megsértödjünk? Vagy nem nekünk kéne?
(7) Rambo
2002-08-05 14:24:48
Komolyan mondom, én a történetet sokszor csakis az azt követö hozzászólások miatt olvasom el... :-)))) És ez nem vicc, a 15-ik sablontörténet után (pl. rég nem látott unokatestvér, aki "meglepö módon" egy szöszi bombázóvá nött és "pont" csak a tört. írójára bukik stb.) már asítozom, de a hozzászólásokon néha fetrengek a röhögéstöl! :-) Arról nem is beszélve, hogy számtalanszor százszor színvonalasabbak mint maga az írás..
(6) Öcsi5
2002-08-05 08:22:07
Lehet, hogy hibás a fantáziám, de a két történet KÉT KÜLÖNBÖZŐ ESET leírása. Remek írói ujgyakorlat, de a fantázia történetnek is bizonyos logikát - helyszín és eseménysorozat - kell követnie. Fantáziád szegényessé válik, ha a NŐ gondolatvilágát akarod ábrázolni, pedig a nöi lélek izgalmasabb-, söt érdekesebb, mint a férfi erösen egyirányú, fajfenntartó ösztöne!



Írásodnak ez a legföbb hibája, de ez gyakorlattal, a nök véleményének kikérésével, tanulással pótolható!



<b>Ezekben a kettös sztorikban az az élvezetes, ha a két szereplö magatartása, gondolkozása- és a végeredményhez történö hozzáállása eltérö, söt humoros, ezért javasolom tanulmányozd Cini</b> (Karinthy Ferenc) <b>hasonló jellegú írásait.</b>



Jó tanulást kívánok, néhány év múlva már remélem sokkal jobb írással jelentkezel. Megvárunk!
(5) slender
2002-08-04 00:12:30
Csatlakozom, de szerintem 1 jól megírt történet egyben hihetö is...
(4) Darwick
2002-08-03 17:12:17
Jarma: Egyet kell ertsek. tovabba ez a garantalt hihetoseg szamomra nemtunik annyira garantaltnak, ami vegulis mindegy is. Nem a hihetosegen van a hangsuly, hanem a jol megirt torteneten.

Sziasztok!
(3) Jarma
2002-08-03 09:11:04
Érdekes elöadása egy történetnek csak egy kicsit a második rész unalmassá vált és nem csak az olvasónak hanem az írónak is, hisz azt már nem részletezte annyira, mint az elsö részt.

Folytasd az írást, de maradj meg az egyszer meséleknél több sikered lesz.
(1) Mellesleg
2002-08-03 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erröl a történeröl?
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
2005.12.09
2004.01.28
2002.08.23
2002.07.22
2002.07.03
2002.03.22
Ajánlott oldalak