Bájos Bajkeverő 8. hét

2014.01.20-26.

Ákos utolsó munkanapja volt a mai. Korán bement, és azt mondta, hogy estig ellesz, mert sokáig fog tartani, mire a helyére lépő kollégának elmagyaráz mindent.
Amint elment, én is kipattantam az ágyból, és készülődni kezdtem. Időben be akartam érni a bankba.
Felvettem a legjobb ruháim, hogy úgy tűnjön, van pénzem, ami igaz is, de nem akartam lebukni.
Remegve vettem ki a táskát, számoltam át ismét a pénzt, majd léptem ki az utcára.
Csípős hideg volt, a szél süvített, és a fejem felett hófelhők kavarogtak. Kicsit világvége érzésű volt az egész.
Átvágtam a tömegen, mely az utcán hömpölygött, majd megálltam a bank bejárata előtt.
Míg oda nem értem nem is izgultam. Lekötött az időjárás… ott viszont remegtem, és féltem. A szívem a torkomban zakatolt, és a dermesztő hideg ellenére izzadtam. Tudtam, hogy nem fordulhatok vissza, mert ha megteszem, elbukom a pénzt.
Odabent azt fogom mondani, hogy eladtam az örökségem, ami egy lakás volt, és a vevő készpénzben fizetett. Hitelesnek hangzott, és ha elég meggyőző leszek, akkor talán nem fognak gyanút fogni.
Mély levegőt vettem, és beléptem. Kellemes meleg volt, odabent egymás mellett sorakoztak a pultok, és minden ügyintéző rémisztően nézett ki. Rajtam kívül nem volt más, aki betévedt volna. Mind egyszerre kapták fel a fejüket, üres tekintettel bámultak meg, majd merültek el ismét a papírjaikban.
A középen elhelyezett székekhez léptem, és pont készültem leülni, mikor az egyik ügyintéző, egy fiatal srác odaszólt „Miben segíthetünk?”
Én megugrottam, úgy megijedtem. Riadt tekintettel bámultam rá, és egyszerűen leblokkoltam. Az addig fejben remekül működő tervem hirtelen röhejesnek tűnt, és nem tudtam mit mondhatnék.
-    Számlát szeretnék nyitni, és pénzt elhelyezni –nyögtem ki végül remegő, elcsukló hangon.
-    Kérem, üljön le –még harminc sem lehetett. A sötétkék öltöny remekül passzolt mélykék szemeihez. Rám mosolygott, én pedig kényszeredetten mosolyogtam vissza. Elkérte a papírjaim, próbált humoros lenni, amit nem bántam, mert oldotta a feszültséget. Percek alatt végzett a számlanyitással, és feltette a nagy kérdést, ami hallatán gombóc került a torkomba, és rá sem mertem nézni, mikor kimondtam –tizenhatmilliót.
-    Tizenhatmilliót? –éles hangon, meglepetten kérdezett vissza- Az nem fog menni.
-    Miért nem? –biztos levágta, hogy ideges vagyok. Zavartan forgattam a szemeim, és féltem. Nem értettem miért nem tehetem be a pénzt.
-    Mert az túl sok –ő is zavarban volt. Látszott, hogy kellemetlen neki ezt kimondani- ekkora összeg esetén két nappal korábban jelezni kell a szándékot.
-    Én jeleztem volna- vágtam rá-, de most nyitottam a számlát. Pénteken elutazom, nem tudok napokig várni.
-    Ezt én értem –a szemembe nézett-de nem tehetek semmit.
-    Biztos van valami megoldás –kérlelő, boci szemekkel néztem rá- kérlek, segíts! Nem leszek hálátlan.
-    Hát –felcsillantak a szemei- meg nézem, mit tehetek. –felállt, és kiment. Az a pár perc, míg távol volt örökkévalóságnak tűnt. A többi ügyintézőnél közben már voltak, és a várakozók száma is egyre több lett. A biztonsági őr halál nyugodtan állt a sarokban, érdektelen arccal bámulta az embereket, és gondolatai mélyére temetkezett. Én pedig tovább paráztam. Elképzeltem, hogy a srác felhívta a rendőrséget, nem sokára megérkeznek, és bevisznek. Kiderül, hogy loptam a pénzt, és még arra is rájönnek, hogy megöltem Misit.
Már készültem felállni, és otthagyni, mikor visszajött- Van megoldás –mosolygott –Kérem, jöjjön velem hátra.
-    Miért? –értetlenkedve kérdeztem. Nem akartam hátra menni, féltem, hogy a rendőrök már ott várnak, vagy esetleg bezár, amíg meg nem érkeznek.
-    Hogy nyugodtan tudjuk átszámolni a pénzt –nem tűnt idegesnek, ezért vele mentem. Egy hátsó szobába vitt, ahol csupán egy asztal, és két szék volt. Elvette tőlem a táskát, az asztalra tette, és széthúzta rajta a cipzárt.
-    Átszámolja? –nyugtalanul néztem rá.
-    Muszáj –mosolygott- ellenőriznem kell, mielőtt felviszem a rendszerbe az összeget.
-    Egyből elérhető lesz?
-    Igen, de mivel nem lesz hozzá bankkártya, csak személyesen fog tudni pénzt felvenni.
-    Az nem baj –vágtam rá. Nem érdekelt, csak az, hogy kiszabaduljak onnan.
-    Elég sok pénz ez egy ilyen fiatal lánynak –nézett rám.
-    Örököltem –azt hittem nem fog rákérdezni, de megtette.
-    Örökölte? –bizalmatlanul kérdezett vissza.
-    Igen –hangom elcsuklott.
-    Tud róla papírt adni? Bizonyítani?
-    Miért? –ismét ideges lettem. Elkezdett kukacoskodni, meg bizonyítékot kérni. Nem is gondoltam rá, hogy hozzak. Tudtam, hogy végem. Nála a pénz, én pedig nem rendelkezem semmilyen papírral. Miért nem gondoltam rá? Én hülye.
-    Mert el kell számolnom a főnökeim felé.
-    Nincs papírom –nem hazudhattam, hogy van- elvesztettem.
-    Elvesztette? –mosolygott. Nem tetszett a mosolya. Ijesztően mért végig, és lépett mellém- Akkor sajnos nem segíthetek.
-    Kérem –néztem a szemeibe- hajlandó vagyok bármire, csak segítsen.
-    Bármire –lépett még közelebb, a levegő vibrálni kezdett, és éreztem, hogy bajban vagyok. Ő végig simította a lábam, majd a seggembe markolt- hadd lássam.
-    Itt? –tudtam mit akar.
-    Igen itt –lépett az ajtóhoz, és fordította el a zárat. Néztem még pár másodpercig, aztán elkezdtem vetkőzni. Ledobtam a ruháim, és ott álltam előtte meztelenül. Oda lépett, kezével végig simított, seggembe markolt, ciciim fogdosta, majd a puncimhoz nyúlt, és gondolkodás nélkül dugta fel két ujját. Másik kezével megfogta a kezem, és a farkához vezette. Kigomboltam a nadrágját, az a bokájához csúszott, majd kockás bokszerébe nyúltam, és elővettem a farkát. Nem volt valami méretes, de már gyöngyözött. Húztam rajta párat, aztán elé térdeltem, és bekaptam. Tövig eresztettem, bólogattam rajta. Megszívtam, körbe nyaltam, és egyre gyorsabban dolgoztam, mikor leállított. Az asztalra tett, és kis kukacával a puncimba hatolt. Fölém hajolt, és dugni kezdett. Nem vesztegette az idejét, olyan gyorsan kefélt, amilyen gyorsan csak tudott. A puncim hangosan csattogott. Kezdtem totál nedves lenni, mikor ő hirtelen megfeszült, lökött még kettőt, és elélvezett. Kis fegyveréből hatalmas adagot ürített belém, majd megcsókolt. –Isten hozta a bankunknál –súgta a fülembe.
-    Köszönöm –nyögtem fel. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék. Felöltöztünk, és ő eltette a pénzt.
-    Majd elfelejtettem –nézett rám csillogó szemekkel- a jutalékom egymillió lesz, ha önnek is megfelel.
-    Meg –sóhajtottam dühösen. Nem tetszett, hogy miután megdugott, még a pénzemből is elvett, de nem tehettem semmit.
Levitte a pénzt a széfbe, utána még pár papírt aláíratott velem, és mire az utcára léptem csippant is a telefonom. Tizenötmillió, állt az sms-ben. A pénz végre biztonságban van, sóhajtottam fel. Nagy árat fizettem érte, de megérte. Hazaérve lefürödtem, eltüntettem minden nyomát a délelőtti kalandomnak, és sütöttem egy halom palacsintát, aminek Ákos nagyon örült, mert az egyik kedvence…
Kedden délelőtt haza mentem. Kellett még otthonról pár holmi. Azt hittem nem lesz otthon senki, de tévedtem. A nagybátyám fogadott.
Még mielőtt bármit is mondhattam volna, leültetett… és hozzálátott a mondandójához.
Kirázott tőle a hideg, és idegesen pislogtam, miközben ő lassan, komótosan tért a lényegre.
És, hogy mi volt a lényeg? Amikor megtudtam, szó szerint leesett az állam, és lefordultam a székről… mert olyat mondott, amit sosem tudtam volna elképzelni róla.
Mióta összeköltöztünk vele, ő minden hónapban rakott félre pénzt nekem, és az öcsémnek, és amit korábban elvett, azt is odatette. Azt mondta azért csinálta, hogy mikor végre megjön az eszem, akkor visszaadhassa, és olyanra költhessem, ami valóban fontos. Teljesen megilletődtem, és még a könnyeim is előjöttek. Több mint kétmillió forintot gyűjtött nekem össze, amit most odaadott, és jó utat kívánt.
Azóta is ezen töprengem, és azon, hogy hogyan tudtam ennyire félreismerni? A reakciói, az állandó támadásai, mind azért voltak, mert jobb útra akart terelni… most már tudom, és ez mindent megváltoztat. Azt hittem utál, és én is utáltam, de most megint szeretem, és marha jó érzés, hogy ennyire szívén viseli a sorsomat.
Már épp indultam volna haza, Ákoshoz, mikor megcsörrent a mobilom. Zsófi hívott. Zaklatott volt a hangja, és azt mondta, hogy azonnal találkozni akar velem.
Semmi kedvem nem volt hozzá, de miután megemlítette Misit, és azt, hogy tudja mi történt vele… nem volt más választásom, mint találkozni vele, mert tudnom kellett mire céloz, mit tud.
A város főterén találkoztunk. Nagyon hideg volt, vacogva vártam rá, aztán sétálni kezdtünk, miközben belőle csak úgy dőltek a szavak.
Izgatottan, félve hallgattam, és rettegtem attól, hogy tudja az igazat… de nem tudta. Azt mondta, furcsállta azt, hogy nem jelentkezett Misi, ezért felhívta, de nem ő vette fel. Kérdezte mi van vele… de nem kapott választ, csak azt, hogy többet ne hívja. Ő később mégis hívta, és akkor már meg is fenyegették, amitől ő nagyon megijedt. Szerinte baja esett, és az lehet az elkövető, aki felvette a telefont. Nagyon fél, hogy esetleg baja fog esni. Próbáltam megnyugtatni, de nem sikerült, és mondott még valamit, amitől görcsbe szorult a gyomrom. Elmondta, hogy tudja, hogy volt egy magánmunkám Misinél, mert felhívta, és beszélt vele róla. Azt is tudja, hogy én láttam utoljára élve… a képet szerencsére nem rakta össze, de ha nem áll le, tovább kutakodik, és az, aki felvette a telefont rátalál, akkor engem is gyanúba fog keverni, és akkor végem.
Megeskettem, hogy soha többet nem hívja fel azt a számot, és elfelejti Misit, mert különben bajunk eshet. Ígéretet tett, majd elköszöntünk. Nem mertem elmondani neki, hogy Londonba költözöm, mert ha mégis megtalálják, akkor ne tudjanak utánam eredni.
Teljesen felzaklatott a vele való találkozás, és mire hazaértem elég rosszul lettem. Szédültem, hányingerem lett… majd összeestem.
Amikor magamhoz tértem már a kórházban feküdtem… a doki azt mondta nincs nagy baj, csak kimerülhettem, ám talált valamit, ami komolyan ki fog hatni az életemre.
Szerencsére Ákos nem volt ott, a doki kiküldte… így csak én hallottam, csak nekem mondta el, hogy terhes vagyok.
Teljesen ledöbbentem, és még sápadtabb lettem, mint korábban… terhes vagyok, hasított belém a tudat… nem akartam teherbe esni, még nem. A gondolataim ezerrel cikáztak, és a doki látta rajtam, hogy nem örülök a hírnek. Zavartan kért elnézést, és kiment, de még megjegyezte, hogy ha bármiben tud segíteni, akkor csak szóljak. Éjszakára bent fognak, de reggel már kimehetek.
Amint kiment, Ákos bejött… szerencsére nem vette észre, hogy mennyire kiakadtam… ő csak azt látta, hogy sápadt vagyok, és nyugtalan, kimerült. Mondtam neki, hogy nem muszáj velem maradnia, menjen haza, ő is pihenjen, és másnap jöjjön vissza értem… szerencsére elment, én pedig magamra maradtam.
A legtöbb lány örül, ha megtudja terhes… és én is szeretnék örülni neki, de nem tudok. Nem tudok, mert túl zűrős az életem. Korai még a gyerek… és ott van még a nagy kérdés is: Ki az apa? Szeretném, ha Ákos lenne, neki van a legnagyobb esélye rá, de amennyi pasival volt dolgom az elmúlt időszakban, gyakorlatilag bárki szóba jöhet.
Nem akarok olyan gyereket felnevelni, akinek nem tudom ki az apja… azt szeretném, hogy minden gyermekemnek Ákos legyen az apja… csak ő, senki más. Szeretem őt, szükségem van, ő életem értelme, neki köszönhetem, hogy jó útra tértem, hogy van életképem, tudom, mit akarok… és tudom. El kell vetetnem a gyereket. Nem fogom megszülni, nem tehetem. Most még nem.
Szerdán reggel elég megviselten ébredtem, és nem sok mindenhez volt kedvem. Ákos amint felébredt jött is, és nagyon jó érzés volt, hogy végig velem volt. Majdnem dél lett mire kiengedtek. Haza vitt, aztán rendelt ebédre gyrost, az a kedvencem, befaltam mind, bár étvágyam nem volt. A sok szarság után azt hittem végre minden rendben lesz, erre most jön ez. Odabent egy új élet indult virágzásnak, és én arra készülök, hogy még mielőtt kivirágozna, végzek vele. Egy újabb gyilkosság, ám ezúttal a saját véremmel kell végeznem. Nem könnyű, sőt lehetetlen megbirkózni ezzel a tudattal, de nem tehetek mást. Nem tehetem meg Ákossal, és nem tehetem meg a picivel sem… azt akarom, hogy boldog családi életem legyen, amiben nem kell a titkaim miatt aggónom.
Egész nap nyomott volt a hangulatom, Ákos pedig tök aranyos volt, mert egész nap sürgött, forgott körülöttem, és igyekezett a kedvemben járni, mosolyt csalni az arcomra… de csak a látszatát sikerült összehoznia. Nem akartam neki csalódást, újabb gondot okozni, ezért úgy tettem mintha minden rendben lenne. Egymást ölelve aludtunk el, és még soha nem esett olyan jól az ölelése, mint aznap este.
Másnap korán keltünk. Be kellett mindent pakolnunk. Szerencsére egyikünk sem akart túl sok mindent vinni, így fejenként két bőrönddel, meg egy kisebb utazótáskával beértük.
Ő délben elment a szüleihez elköszönni, és én is haza ugrottam, hogy elköszönjek anyuéktól. Sírtunk mind a ketten, de nevettünk is, mert tudtuk így lesz a legjobb. Hiányozni fog nagyon, de olyan sokszor meg fogom látogatni, amilyen gyakran csak lehet.
Előbb értem haza, mint Ákos, ami hatalmas mázli, mert a lakás bejáratánál egy férfi várt, aki azt mondta, hogy nyomozó, és fel szeretne tenni pár kérdést.
Ideges lettem, és a zárba is alig találtam bele a kulccsal.
Nem tehettem mást, mint, hogy beengedtem… elmondta, hogy Misi eltűnésével kapcsolatban nyomoz. Mint kiderült van egy ötéves lánya, és egy felesége, akik nagyon aggódnak miatta. A noteszában megtalálta a nevem, és a számom. Lekérdezte a hívásait, és kiderült, hogy sokszor beszéltünk. Kíváncsi volt a kapcsolatunkra… én pedig nem tehettem mást, mint, hogy elmondtam nagyon jó barátok voltunk. Sokszor felhívott, találkoztunk, megbeszéltük a gondjainkat, de ezen kívül semmi nem volt.
Úgy tűnt elhitte a mesémet, megkért, ha bármi eszembe jut, akkor hívjam, majd távozott. Pont időben, mert Ákos utána ért haza pár perccel. Elég feldúltnak tűnt. Először nem akart semmit sem mondani, de aztán kinyögte. Mondta, hogy hívta Angliából a haverja, hogy még sincs meló, mert a gyárban létszámstop van… nem tud mit tenni.
Aztán végül nemrég megint hívta, és azt mondta lesz másik meló, nem kell aggódni, mehetünk… szerencsére.
Nekem mennem kell. A nyomózó megkeresett, keresik Misit, és előbb utóbb rájönnek mi történt. Nem maradhatok, minél távolabb kell kerülnöm.
A gép délben szállt fel. Életemben először ültem repülőn. Féltem tőle, de Ákos megnyugtatott, h nem lesz semmi baj, max előbb érünk földet a tervezettnél… a pasik már csak ilyenek, de jólesett, mert elterelte a figyelmem a komolyabb gondokról.
Gyorsan megérkeztünk, és Zoli a haverja már ott várt minket a reptéren. Nagyon jól nézett ki. Kidolgozott, izmos test, kopaszra borotvált fej, körszakáll, nem nagy, csak pici, és gyönyörű kék szemek. Álom pasi –futott át az agyamon- aztán gyors Ákosra koncentráltam, ám Zoli észrevette, ahogy végig mérem, és mikor a többiek nem figyeltek egy kacsintással nyugtázta a dolgot. Nem tehettem mást, mint rámosolyogtam, és zavartan fordítottam el a fejem.
A hétvégét azzal töltöttük, hogy kicsomagoltunk. Zoli talált nekünk egy olcsó, kétszobás lakást, ami az övével szemben volt egy négyemeletes bérházban, így bármikor átléphetünk hozzá, ha valamire szükségünk van.
Kicsomagolás után elmentünk a városba. Sétáltunk, teáztunk… jól elvoltunk, gyorsan elröppent a hétvége, és a társaságnak köszönhetően felszabadultabb lettem. A gondjaim távolinak tűntek, és én egyszerűen élvezhettem a társaságot…