Baby

Rohantam, ahogy csak bírtam szusszal. A városban járkáló emberek csak annyit láttak, hogy egy nő, jelen esetben én, kezében mappával szalad át az úttesten, mintha valaki üldözné. Erről szó sem volt, csak a munkahelyemen felhívtak, hogy Baby, a lányom eltűnt. Mikor meghallottam a hírt, a telefonon keresztül fel tudtam volna pofozni. "Ezt a felelőtlenséget!" - gondoltam magamban, de nem mondtam ki, mert fontosabb, hogy megtaláljuk Babyt. Útközben megpróbáltam az ő fejével gondolkodni, hogy hová mehetett, de sejtelmem sem volt, hol lehet. A férjem persze, most utazott el Debrecenbe, így nem tudott segíteni nekem.

- Jó napot! Mikor tűnt el? Egyáltalán hogy tűnt el? Mi ez a rossz tréfa? Miért nem figyeltek rá jobban? - képtelen voltam türtőztetni magamat, annyira féltem és aggódtam. Nem tudom, engem üldöz a balszerencse.
- Már kihívtuk a rendőrséget, hamarosan itt vannak. - mondta az egyik óvónő. "De jó! Ismerem már őket annyira, hogy rögtön engem fognak vádolni vagy a férjemet." Nem tudom, a filmekből azt a következtetést vontam le (szerencsére személyesen még nem volt dolgom velük), hogy élvezik azt, ha látják az aggódó szülőket, erre ők még rá tesznek egy lapáttal, az idióta kérdéseikkel.
- Elnézést! Van itt valahol telefon? Fel kell hívjam a férjemet. - remélem, hogy haza tud jönni. Bár remélem, mire ide ér, már rég a karjaimban tarthatom.

- Szia! Nem tudnál hazajönni? Fontos lenne, mert Baby eltűnt az oviból. Fogalmam sincs, hol lehet. Egyszerűen képtelen vagyok gondolkodni. Szóval? Ide tudnál jönni?
- Eltűnt?! Mi az, hogy eltűnt?! Mi a szarért vannak akkor az óvónők?...Rendben, "pár pillanat" és ott vagyok.

Nem tudom, hány órát vártam Rá, de az az idő végeláthatatlannak tűnt. Annyira féltem, hogy mi lehet Babyvel és még mindig nem került elő. Azt tudtam, hogy nagyon gyorsan képes elbújni akárhova, persze a legeldugottabb helyekre. A gyomrom fel és alá liftezett, remegett a kezem és majdnem szétrobbant a fejem. Nagyon rosszul éreztem magamat, főleg amiatt, hogy, az én hibám-e.

- Szia szívem! Megtalálták már Babyt? - csak egy nemet intettem a fejemmel és a nyakába borultam, már potyogtak a könnyeim, pedig próbáltam visszafojtani.
- Jajj! Annyira jó, hogy itt vagy. Meg kell találni, egyszerűen képtelenség, hogy három évesen eltűnjön valaki, ez lehetetlen.
- Mi van, ha...- sokáig haboztam, de az ember ilyenkor a legrosszabbra gondol - ...ha...?
- Ezt ne is ejtsd ki a szádon! Ilyesmire nem szabad gondolni, inkább menjünk és próbáljuk megkeresni. Lehetetlen, hogy messzire ment volna. Olyan helyre bújhatott, amit nagyon szeret. Hol van ilyen?
Gőzerővel próbáltam gondolkozni. Három játszótér is eszembe jutott, de azokat nem kedvelte annyira és ott már jártak is a rendőrök. Aztán eszembe jutott egy negyedik kisebb park, ami nem is volt messze az ovitól és ott azt hiszem, még nem nézték meg.

- Figyelj! Te maradj itt. - mondtam Zsoltnak. - Eszembe jutott valami, ahol esetleg megtalálhatjuk.
Nem is vártam egy percet sem tovább, kiviharzottam az épületből, az egyik zsaru azt hiszem a nyomomba eredt. Biztos azt gondolta, én tűntettem el. Hogy lehetnek ilyenek? Remélem, ez csak az én elképzelésem és egyáltalán nem áll közel az igazsághoz.

Az óvodától nem messze van egy kisebb park, ahova minden délután elsétálunk Babyvel. Reménykedtem, hogy ott lesz. Gyorsan átsprinteltem az úttesten, be a kis kapun és átfésültem az egész terepet. Már kigyúltak a fények, kezdett sötétedni. Sehol nem találtam. Kétségbeesésemben lerogytam a földre és felnéztem a holdra.
- Istenem! Könyörgök Neked, Baby kerüljön elő! Nem bírnék ki még egy személy elvesztését. Csak Őt ne vedd el tőlem. Kérlek! - sírva hanyatlottam le a homokba, amikor egy kis kezet éreztem a vállamon.

- Baby??? Istenem, Baby??? - megfordultam és egy kis szőke, fürtös hajú lányka állt előttem, Baby.
- Anyu! - nagy kék szemei megteltek könnyel és átkarolt puha kis karjaival. Ölembe kaptam és közben millió-millió puszival halmoztam el kipirosodott arcocskáját. Így indultunk vissza az óvodába, ahol már mindenki halálra aggódta magát. Útközben feltekintettem az égre és egy "köszönöm"-öt rebegtem.

- Baby!!! - Zsolt ahogy meglátott minket, mintha puskából lőtték volna ki, úgy rohant felénk. Szeme kicsit könnyes volt. Percekig ott álltunk hárman, átölelve az óvoda előterében, majd szép lassan hazaindultunk. Útközben próbáltuk faggatni Babyt, hogy hogy sikerült megszöknie és miért, de nem mondott semmit csak itatta az egereket, hüppögött és zsebkendőket kért egyfolytában.

Este, vacsora után megfürdettem, majd lefektettem Babyt.
- Anyu! Ne kapcsold le a holdacskát. Gyere, ülj ide és várd meg, hogy elaludjak. - olyan aranyos arcot vágott, hogy rögtön odarohantam és telecsókolgattam kis pofiját, ami megint jobban kipirosodott.
- Miért mentél el, kicsikém? Nem szabad elmenni az oviból. Annyira aggódtunk apuval, hogy mi lehet Veled.
Babyn látszott, hogy valami, számára nyomós oka van az eltűnésének.
Ölembe fészkelte magát, átölelt és elkezdett mesélni.
- A Marika néni kiment a kapun és én is vele mentem, de ő ezt nem látta. Aztán elsétáltam a parkba. Ott kerestem Aput, de nem találtam. - erre elmosolyodtam, aztán ez nevetésbe fulladt, eközben újra megpusziltam és ő is engem. Szeretlek! - mondta. - Mi is Baby. Nagyon szeretünk.
- Apu miért ment el tegnap? Azt mondta, hamarosan visszajön és, hogy vigyázzak Rád és magamra.
- Figyelj Baby, apu kapott egy új állást és itt kicsit sokat kell utaznia. De nem azért, mert nem szeret minket, csak ez a munkája. Azért csinálja, mert szeret minket és jót akar nekünk. Tudod? Apu egy ideig sokat fog utazni, de mindig csak rövid időre. Várjál, idehívom. Azt hiszem, ezt Nektek kell megbeszélnetek. - azzal egy utolsó jó éjt puszit leheltem édes kis pofijára, majd szóltam Zsoltnak, hogy valamit magyarázzon el Babynek.

Azt hiszem, ez volt az egyik legizgalmasabb napom az életemben. Rettenetes ilyen hírt hallani telefonon, aztán szembesülni a ténnyel, hogy tényleg eltűnt. Mikor az óvoda felé tartottam, azt hittem, ez csak egy rossz vicc, de sajnos nem volt az. Borzasztó érzés egy anyának, hogy megszökött a lánya. Végül is sikerült megértetni Vele, hogy apu néha el fog utazni egy-két napra, de mindig visszajön.