Azok a régi szép idők 1. rész - Lotti és én a Balaton parton

Szombat este, nyolc óra. A haverokkal ismét összegyűltünk, a már több éve törzshelyünkként szolgáló Aranyborjú vendéglő iddogáló részében. Faresz, Veréb, Pityók, Husi, és én, Matyi. Így öten heti rendszerességgel találkozunk ezen a számunkra szent helyen, átbeszéltük a héten történt eseményeket, a családi dolgokat, egy- két hideg sör társaságában. Ezek az esték mindig jól teltek, rengeteget mulattunk, néha a túlzott alkoholnak, néha a vendégeknek köszönhetően. Érdekes és izgalmas sztorik történtek itt mindnyájunkkal, melyekre még most is derűsen emlékszem vissza. Ica, a pincérnő, már jól ismert minket. Legutóbb húsvétkor el is jöttünk hozzá, s igencsak nagyot nézett, mikor a fizetendő összeg helyett 5 szódás szifont húztunk elő az asztal alól. Soha nem volt még úgy megilletődve szegény kislány, de persze utána ő is igen jókat mosolygott az eseten.

- Ej, de rohadt meleg van itt! – szólt Faresz, s kigombolta ingének két felső gombját. Igen szép szál legény volt ő a maga 202 cm- ével, s az 55ös bicepszével. Sokat járt kondizni, hogy tartsa a formáját, s igaz, ami igaz, így a 30as éveinek elején is utána fordultak az utcán a lányok. A gimnáziumban találkoztunk, mi öten, s barátságunk azóta töretlen.
- Ne károgj, mindjárt itt a frissítő. – nyugtatta Pityók, a csapat mókamestere. Polgári nevén Pityka István köpcös fazon volt, s látszott rajta, hogy nem veti meg finom falatokat, legyen szó reggeliről, ebédről, vagy éppen vacsoráról. Ahogy nézte az ember, milyen beleéléssel fogyasztja a borjúpörköltet vagy éppen a házi gombóclevest, szinte kedvet kapott a csipegetésre. Volt egy furcsa képessége, mégpedig az, hogy valamilyen oknál fogva, bármilyen balsors is érte az embert, ő mosolyt tudott varázsolni az arcára. Törékeny lelkű, érzékeny srác volt már a gimnáziumban is, de egy kis mókára mindég kapható volt.
- Az italok uraim – szólt egy sokat megélt hang a hátam mögül. Icus lerakta mindegyikünk elé a maga korsóját, s mosolyogva kérdezte meg, hogy óhajtunk e még valamit. Mivel eléggé tömve volt a kis helyiség, s lévén, hogy az adott pillanatban semmi mást nem óhajtottunk, gyorsan a dolgára sietett.

- Hogy megy az úszás? – kérdezte Husi, majd szájához emelte a korsót, s jó nagyot kortyolt a jéghideg párlatból. – De jól, esik az istenit! – tette hozzá, mielőtt válaszolhattam volna.
- Hát… megyeget, megyeget, de nem 32 évesen kell ezt elkezdeni. Időtöltésnek jó, meg hát a lányok se csúnyák, de becsületesen elfáradok a végére. Nem tudom, meddig bírom még.
Husi egy igen vézna, alacsony termetű gyerek volt, akit ezért a gimiben sokat szívattak. Második közepén megelégeltük, hogy folyton ő a célpont, s a szárnyaink alá vettük az öcsköst. Azóta nagyon hálás nekünk ezért, bár a büszkesége nem engedi, hogy bevallja, de mindég úgy tekintett ránk, mint ahogy a kis testvér az idősebb bátyjára. Szerettük vigyázni rá, sohasem jelentett terhet számunkra, bár egy- két viccesebb megjegyzést tőlünk is kapott. Az a förtelmes szemüvege, melyet még édesanyja ajándékozott neki, s mellyel úgy nézett ki, mint valami háborodott tudós igen sokszor került a cikizés középpontjába. Sokszor csak bagolynak neveztük emiatt, de persze sohasem mentünk el túl sokáig. A gimis évei miatt nehezen viselte, ha bántják, s könnyen zavarba lehetett hozni.
- Lehet, hogy egyszer elkísérlek, kíváncsi vagyok mennyit bírok mellben egy huzamban. – s folytatta a sörözést.
- Te? Téged csak úszógumival engednének be oda. – viccelődött Pityók, s barátságosan megpaskolta Husi vállát.

Teltek a percek, ment a mókázás, beszélgettünk a héten lezajlott sporteseményekről, az új autókról, s minden egyébről, mely egy tipikus férfitársaság beszédtémáját képezheti. Szóba kerültek a csinos lányok, a legmodernebb hifi- berendezések, a grillsütők, s egy kis kitérő erejéig Husi szódás szemüvege is.

- Hallod e Matyi, tudod kit láttam a buszmegállóban? – kérdezte Veréb.
- Honnét tudnám?
- Jaj ugyan már, ennyire ne legyél lusta. Találgass!
- Ha megver az isten sem jut most senki az eszembe. Kicsit segíthetnél, nem gondolod? – néztem rá kérdőn. Fogalmam sem volt, kivel találkozhatott.
- Egy elragadóan csinos nőszemély az illető. – Vigyorgott veréb, s kivillant az arany foga, melyet harmadikban vertek ki neki egy barátságosnak induló, majd igen barátságtalanná fajuló foci meccsen.
- Ildi? – Hangzott az első tippem.
- Ildi?! Az a nő körülbelül annyira elragadó, mint egy másnapos szamár. – Hüledezett veréb.

- Hé, hátrább az agarakkal. – csitította Faresz, aki kedvelte Ildit. Két éven keresztül együtt jártak rajz szakkörre.
- Beus? – folytattam a tippelést.
- Nem nyert!
- Ugyan ne bolondozz, mondd már meg! Itt ülhetünk estig, akkor sem jövök rá, hogy kivel találkoztál.
- Hát a Fannival.
- Micsoda?! – a sör majdnem megakadt a torkomon, mikor meghallottam, hogy Veréb életem első, s ez idáig talán legkomolyabb szerelmével futott össze. Hirtelen, mint az özönvíz, minden kellemes emlék előjött emlékezetem porlepte részeiből.

- Úgy bizony, a te egyetlen Lottiddal futottam össze ma reggel. Beszélgettünk is egy darabot, de sietett a munkába. Nem is tudtam, hogy a városban lakik. Te tudtad? – nézett rám kérdőn.
- Vagy 5 éve nem beszéltem a lánnyal, fogalmam sem volt hol dolgozik, mit csinál… - megdöbbenésemben még azt is elfelejtettem, hogy csak Lottinak hívtuk a két rakoncátlan lófarka miatt.
- Szerintem felhívhatnád, elkértem a számát. Mondtam neki, hogy ma összejövünk itt, de kétlem, hogy ráérne, igen elfoglaltnak látszott.
- Te, ez az a csaj, akivel akkor nyáron… - tette volna fel a kérdést Pityók, de közbevágtam.
- Igen, ő az. Pityók nem nagyon ismerte Lottit, nem tartott olyan sokáig a kapcsolatunk, hogy a srácok megszokják a leányzót. Husi is csak azért ismerte ilyen jól, mert szomszédok voltak.
- Hogy is volt? Alig emlékszem már rá. – faggatott tovább Pityók. Elég kíváncsi természet volt.
- Nem tegnap történt, az biztos. Tudjátok, néha találkoztunk, de gimi második után, mikor a szüleit áthelyezték Bécsbe elég keveset beszéltünk, aztán egyszer csak teljesen megszakadt köztünk minden kapcsolat. Amint mondtam, legalább öt éve már hogy nem beszéltünk. Uram isten, hogy repül az idő… az a nyár. 16 éve…

- Gyerünk te Casa Nova, valamire csak emlékszel. A részleteket már úgy is elfelejtettük. – unszolt most már Faresz is. Persze tökéletesen emlékszem az első együtt létünkre, minden egyes perc élénken él emlékezetemben, de valahogy félve meséltem el a sztorit, még a bandának is. Ez az emlék csak az enyém, és az övé. Már ők is vagy tucatszor hallották a történetet, de a fontosabb részeknél mindég úgy tettem, mintha nem emlékeznék.
- Ha nagyon akarjátok… ti kis kéjencek. – mosolyogtam, s egyszerre húztunk bele a már félig üres korsókba. Ők izgalommal teljes tekintettel néztek rám, s én ismét belekezdtem a már elnyűtt, de mindég olyan kedves mesébe…

Első, és sajnos egyetlen közös nyarunkat töltöttük együtt Lottival, kapcsolatunk harmadik hónapjában. A szüleinek volt egy kis faháza a Balatontól nem messze, így kapva kaptunk az alkalmon, s leruccantunk egy hosszú hétvégére az nyári szünetben. 16 évesek voltunk, én 2 hónappal idősebb. Lévén, hogy egyikünknek sem volt még kocsija, vonattal érkeztünk a kis faluba. A megállóban csak mi ketten szálltunk le. Csendes, nyugodt környéknek bizonyult a hely, melynek a nevét már valami miatt teljesen elfelejtettem. Úgy éreztük, mienk a világ. Ez volt az első komolyabb, szülőktől mentes nyaralásom, még ha csak 3 napig tartott is. A kis házba, melyre inkább a viskó szót használtam volna, kellemesen hűvös volt a levegő. Egy lakó- pihenő övezet végében foglalt helyet, nagy fűzfák kellemes árnyéka alatt. Ledobtuk a csomagokat, előkotortuk a táskák mélyéről a létfontosságú útravalót, 3- 3 kiflit, valamint egy zacskó virslit, és nekiálltunk sütögetni. Világra szóló tervem néhány klasszikus amerikai hot- dog elkészítése volt, végül pedig mustáros virsli lett a vacsora, ugyanis a kifliket sikeresen eláztattam az ásványvízzel.

- Ilyen kétbalkezest! – Nevetett fel Faresz, s vele egy időben a társaság többi tagja is nagy hahotában tört ki. Ennél a résznél mindig jön egyfajta hatásszünet, hagyom, hogy a srácok jót derüljenek ügyetlenségemen, s a nevetgélésbe sokszor én is bekapcsolódom.
- Na elég lesz, vagy nem folytatom! – szóltam rájuk megjátszott szigorúsággal, s fenyegetőn feléjük lendítettem a tenyeremet.
- Bocsáss meg Matyi, folytasd! – mondták többen, de a nevetgélés még ezután is folytatódott, persze néhány percre rá abbamaradt, s tovább csüngtek ajkamon.

Sokat beszélgettünk az első nap, jóízűen falatoztuk közben a félig átsült virsliket – lévén, hogy egyikőnk sem volt valami konyhatündér – s iszogattuk az ásványvizet. A tatyómban persze lapult egy üveg pezsgő, de nem éreztem még eljöttnek az idejét. Az este füllesztő volt, a levegő nem hűlt le kellő képen, ezért továbbra is a szabadban töltöttük az időt, s mivel a Balaton gyalog csak 10 percre volt a viskótól úgy határoztunk, hogy lemegyünk a partra sétálni egyet. A kavicsos parton igen nehézkesen ment a járás, még mezítláb is, sőt, mezítláb még veszélyes is volt a dolog a kagylók miatt. Kézen fogva sétáltunk, másik kezünkben a cipőnk, s múlattuk az időt, ahogy a nyakukba szakadt szabadságtól megszeppent fiatal szerelmesek múlathatják. Néha csak hang nélkül mosolyogtunk egymásra, fürödtünk a holdfényben vagy hallgattuk, ahogy a lomha hullámok ráérősen mossák a partot.
- Elő a fürdőruhával! – adott utasítást Lotti, mint valami hadihajó kapitánya.
- Miféle fürdőruhával? – néztem rá kérdőn.
- Nem hoztad le őket? – kerekedtek el a szemei.
- Persze, hogy nem, szerinted a zsebemben vannak? – válaszoltam viccesen.
- Ó, ti férfiak. – jött a színpadias elégedetlenség.
- Na, helyben vagyunk, tisztelt minden apró részletre odafigyelő barátném. – mindketten jót nevettünk ostobaságunkon, vagyis azon, hogy egyikőnknek sem jutott eszébe lehozni a partra a fürdőruháját.

- Most mi legyen? – kérdezte Lotti.
- Hogy-hogy mi legyen? Gondolom, nem úszunk. – tártam szét a karomat egyértelműen.
- Olyan nincs, én ma este úszni fogok a Balatonban. – s keresztbe tette kezét.
- Parancsolj, de a ruhád jó ideig nem fog megszáradni.
- Fordulj el! – s ujjával köröket írt le a levegőben, nyomatékosítva mondandóját.
- Tessék?
- Mondom, fordulj el! Nem hallod?
- Kérlek alásan… - s hátat fordítottam neki. Fogalmam sem volt mire készül, de valami kellemetlen meglepetésre számítottam, ezért felkészülve vártam, hogy rám veti magát, homokot szór a pólómba vagy valami hasonló bolondságot művel.
- Tá dá! – kiáltotta.
- Azt hittem ez is a terv rész, úgyhogy nem fordultam meg, vártam a folytatást.
- Mondom Tá Dá, te Dinka. Megfordulhatsz.

Miután visszafordultam sehol sem találtam Lottit, így a hang irányába kezdtem el keresni, s akkor vettem észre, hogy már bent van a vízben. Azt hittem mégis csak rászánta magát, s ruhástól belevetette magát a hűsítő habokba, mikor lábamnál megpillantottam az összes ruháját. A piros sort nadrágját, a kék szabadidős pólóját, a fekete melltartóját, s a hozzá illő fekete bugyit. Mind ott hevert a parton, egy kupacban. Hirtelen megijedtem, a szívem hevesebben kezdett verni, és a hőség a kétszeresére növekedett. Lotti, életem első szerelme mezítelen lubickol a Balatonban. Borzasztóan megkívántam ezt a csodálatos teremtést. A holdfényben szőke haja ezüst fényben csillogott, nem sokkal volt alacsonyabb, mint én, de a suliban már az első héten sokat pusmogtak a srácok a háta mögött. Én is emiatt figyeltem fel rám. Hatalmas mázli, hogy azon az estén a suliban én kértem fel először táncolni és nem valamelyik bunkó focista évfolyamtársam.
- Na, mit állsz ott, mint egy darab fa. Nem jössz be? Isteni a víz. – csábítgatott.

- E..egy pillanat. – hebegtem. Testemen kezdtek megmutatkozni az izgalom első jelei, és kétségbe esetten kerestem a lehető legjobb megoldást. Ahogy elképzeltem, milyen lenne hozzásimulni, miközben a langyos hullámok nyaldossák testünket… teljesen beleborzongtam a gyönyörbe, s ez meg is mutatkozott szabadidő nadrágomon. Ez volt az első komolyabb dolog köztünk, hiszen a csókolózáson kívül nem sok minden történt ez idáig. Kellőképpen szégyenlős voltam még előtte ahhoz, hogy gondolkodás nélkül lekapkodjak magamról minden ruhát, de ha tovább időzök a parton, biztosan észreveszi a nadrágomon, hogy milyen hatást gyakoroltak rám, pusztán a földön heverő fehérneműi. Mintha csak kitalálta volna a gondolataimat, megfordult, s elkezdett befelé úszni. Kihasználva az alkalmat gyorsan lekaptam magamról minden ruhát, s belevetettem magam a vízbe. Kicsit hidegebb volt, mint gondoltam, de ez sem volt elég ahhoz, hogy lenyugtasson. Félve, megfontolt lassúsággal haladtam felé, nyújtva az időt, s ő mosolyogva, élvezve bizonytalanságomat, várt rám a vízben. Biztosan tetszett neki, hogy ilyen mimóza pasival úszkál a Balatonban, mert jókat derült rajtam, s azon, ahogy meg megállok a holdat csodálni, vagy úgy teszek, mintha egy sikló ért volna a lábamhoz, ezzel is húzva az időt. Aztán elérkezett az elkerülhetetlen. Ott lebegtünk egymástól egy méterre a Balatonban, fürkészve a másik tekintetét, várva az első lépésre. Hirtele lebukott, mire én teljesen kétségbe estem, de a következő pillanatban már fel is jött a víz fölé, s egy marék iszappal borította be a fejem búbját.

- Mitől félsz, itt nincsenek cápák! – s rám mosolygott, azzal a gyönyörű arcával, melyet tökéletesen bevilágított a halványkék holdfény. Olyan volt, mint egy angyal.
- Nem félek, csak fázok. Kicsit hideg ez a víz, nem? – tettem fel a költői kérdést, ugyanis a víz tökéletes hőmérsékletű volt.
- Hát bújj ide hozzám. – s lassan, nagyon lassan elkezdett közeledni felém.
Szidtam az eszemet, amiért ilyen hülye kifogást találtam, hát nem volt mit tenni, ez alól a kötelezettség alól már nem tudtam kibújni, s lassan elkezdtünk evezni egymás felé, tekintetünket folyamatosan a másikon tartva. Ahogy átölelt a vízben először mellbimbói értek mellkasomhoz, majd ahogy összeúsztunk az akkora már igen merev állapotban lévő férfiasságom simult hozzá hűvös combjához. Nagyokat nyelve próbáltam leplezni szeppentségemet, de ő mintha provokált volna, erősen magához ölelt, állát vállamra hajtotta, s kezeit teljesen átkulcsolta vállamon. Keblei erősen nyomódtak neki mellkasomhoz, a víztől kemény mellbimbói szinte belemélyedtek bőrömbe. Zavarodottságom lassacskán elmúlt, miután láttam, hogy lábai közt ágaskodó szervem egyáltalán nem feszéjezni, sőt, combjait kissé összeszorítva adta tudtomra, hogy igenis kedvére való az érzés, melyet okozok neki. Így álltunk szorosan, ismerkedve az új tapasztalatokkal, némán, élvezve egymásnak feszülő, meztelen testünket.

- Ugye most már jobb? – suttogta
- Igen, sokkal jobb. – inkább sóhajtottam, mintsem mondtam a választ.
Kezével lassan elkezdte simogatni a hátamat, s egy csókot nyomott vállamra. A dermedt csodálatból felébredve kezemmel én is elkezdtem körözni hátán, s alfelemet is óvatosan mozgásba hoztam, nem törődve szégyenlősségemmel. Csókjaival egyre közelebb ért számhoz, majd, mint két forró rózsaszirom olvadtak egymásba ajkaink. Kezem közben lejjebb merészkedett a víz alá, s derekánál jártam, mikor vállaimra nehézkedve kicsit feljebb húzta magát, hogy elérjem fenekét is. Félgömbjeit gondosan dédelgetve simítottam végig fenekének teljes terjedelmét, s az újszerű gyönyör teljesen magával ragadott, szinte megbolondított. Ölét ő is mozgásba hozta, így férfiasságommal bejáratának teljes terjedelmét végigtapogathattam, melyeket apró nyögések kísértek részéről. Szerencsére a víz még nem volt olyan mély, hogy bármiféle mozgást kelljen végeznünk ahhoz, hogy a felszínen tartsuk magunkat, így tökéletesen tudtunk a másikra koncentrálni. Amint alteste egyre hevesebb mozgásba kezdett falloszomon, s kezemmel már teljesen feltérképeztem feneke csodálatos ívét, felvetette, hogy mennyünk kintebb a partra. Egy röpke pillanatra ismét elfogott a gyermeteg szégyenlősség, de már nem törődtem vele. Kezemet óvatosan szorítva húzott a part felé. Egy pillanatra sem vettem le róla a tekintetemet. Ahogy közeledtünk a parthoz, előbb nyaka villant ki a hullámokból, majd vállai váltak láthatóvá, s a sort melleinek domborulata követte. Apró mellbimbói a hozzájuk tartozó piciny udvarkákkal dacosan meredtek az ég felé, jelezve izgalmi állapotát, de egyáltalán nem zavarta szemtelen bámészkodásom. Hasa, köldöke, csípője, s öle is előkerült a víz takarásából. Gusztusosan, fazonra borotvált szőrzete, a húsos ajkai, az őket összezáró combok olyannyira megbabonáztak, hogy egy nagyobb kőben majdnem elestem, ám ügyetlenségemen Lotti jót derült.

Ekkor már kellőképpen merev szerszámom is láthatóvá vált, s miközben vezetett a part felé, most rajta volt a sor, hogy bámészkodjon. Szemeit lesütötte, úgy csodálta szervemet, majd mutatóujját ajkamtól kezdve lassan húzta le egészen a péniszemig, ott marokra fogta azt, s úgy tett játékosan, mintha azzal vezetne a part felé. A gyönyörtől egy kósza sóhaj hagyta el a számat, ahogy forró férfiasságom hűsítő markában pihent, s óvatos mozdulatok kíséretében vezényelt a part felé. Szerencsére a víz és a kavicsok között volt egy körülbelül 1 méteres sáv, ahol csak homok volt, így amint kiértünk óvatosan lefeküdt a nedves talajra, s intett hogy takarjam be testemmel. Letérdeltem, s jobban szemügyre vettem lába közét, majd közelebb hajoltam hozzá, s csókot nyomtam a csiklójára.

Tudtam, hogy még szűz, ahogy én is az voltam. Csak reméltem, hogy jól csinálom, idősebb srácoktól hallottam ezt- azt az orálról, de ahogy nyelvem hegye megérintette ajkait, hajamba markolt, hogy halkan sóhajtozott, másik kezével melleit izgatva. Reakcióján felbátorodva nagyobb beleéléssel kóstolgattam tovább, óvatosan körözgetve nyelvem hegyével, majd hevesebben, nyelvemmel be- behatolva nyílásába, közben combját simogattam. Bármeddig tudtam volna kényeztetni, s ízétől megrészegülten éltem bele magam egyre jobban, forrtam vele még inkább össze, s ő egyre hangosabb nyögések által fejezte kis tetszését. Egy kis idő után, szólt, s én, ahogy kérte, fölé magasodtam. Egy percig csak egymás tekintetét fürkésztük, közben tekintetem letévedt csodás kebleire is majd vissza visszatért szemének útvesztőibe.
- Akarom – kérlelt alig hallhatón. Válaszom egy csók volt.
- Szeretlek – súgtam a fülébe, ahogy lehajoltam mellé, s ahogy óvatosan, kezemmel segítve próbáltam péniszemet a megfelelő helyre beilleszteni. Ügyetlenségemet nem figurázta ki, lenyúlt, s apró sóhajok kíséretében, magába helyezte falloszomat. Óvatosan, minden apró rezzenésére figyelve hatoltam egyre beljebb testébe. Nyaka megfeszült, állát az ég felé tűzte, szemeit lehunyta, s így adta át magát az érzésnek. Egy apró szisszenés, szemöldökeit kicsit összeráncolta, nyakamon pihenő ujjait összeszorította, ez volt az a pillanat, mikor elvesztette az ártatlanságát, s vele együtt én is.

- Lotti, valami baj van? – kérdeztem félve
- Ugyan te csacsi – sóhajtott, majd hozzátette – Szeretlek.
Óvatosan húztam ki hüvelyéből péniszemet, majd ismét be, ismét ki, a tempót fokozatosan, de óvatosan gyorsítva. Lekönyököltem, s szabaddá váló kezemmel mellét masszíroztam, s nyakát halmoztam el apró csókokkal, miközben ki- be jártam testében. A hullámok néha- néha elértek bennünket, s lemosták a ránk ragadt homokot, majd udvariasan visszahúzódtak, magunkra hagyva minket a teljes harmóniánkban. Idővel ő is felszabadultabban vándoroltatta kezét hátamon, mellkasomon, s én is egyre merészebben markoltam kebleit, elidőzve a bimbóknál, cirógattam a nyakát, s olykor óvatosan fülcimpájába haraptam. Ilyenkor mindig elmosolyodott. A ritmikus mozgásba idővel ő is bekapcsolódott, s csípőjével segített, hogy könnyebbem belé hatolhassak. Már- már szemtelenül hangosan nyögtünk, élveztük egymás testét, s ahogy minden szemérmes gátlás ledől előttünk. Ahogy a hold megvilágította amúgy sem barna bőrét olyan volt, mint egy látomás, mintha szellem lenne. Égszín szemei még ezüstösebben ragyogtak, nyakán minden egyes gödröcske sokkal érzékibbé vált, s az ütemes mozgástól hintázó mellei még selymesebben, még kecsesebben mozogtak.

Azt hittem sohasem veszítem el. Kezével óvatosan eltolt magától, majd megfordított, s a hátamra fektetett. Nem szólt egy szót sem, kezét a számra tapasztotta, s a másikkal végigsimította hasamat, köldökömet, s végül megpihent falloszomon. Tekintetét szemembe fúrta, miközben óvatosan átkulcsolt kezével s apró de annál határozottabb mozdulatokkal húzogatta a bőrt merev péniszemen. Lassan fel, finoman morzsolgatva, majd erőteljesen le, fokozva az izgalmat. Egy idő után, mikor már látta, hogy a gyönyörtől talán azt sem tudom, hol vagyok, átvetette egyik lábát csípőmön, s finoman rám ült, lassan vezette nyílásába dákómat. A szemem láttára csúszott rá törékeny testével, s fogadott teljesen magába, majd ismét felemelkedett, s ismét le. Alig hittem a szememnek, gyönyörű volt, ami előtte zajlott. Kezével hasamra támaszkodott, úgy tartotta magát, ahogy egyre inkább megbarátkozott a mozdulattal. Karjaival összenyomta kebleit, ezáltal még inkább teltnek hatottak. Én a csípőmet közrefogó combjain pihentettem kezemet. Szemét lesütötte, ahogy egyre inkább gyorsult a mozgás, körmeit óvatosan belém mélyesztette. Én csípőjét megmarkolva próbáltam átvenni a ritmust, s mikor ő lefelé, én erőteljesen fölfelé mozogtam.

Fejét picit elfordította, tekintetével a víz felé nézett, talán szégyellte, hogy ennyire élvezi élete első aktusát, de nem volt ezen mit szégyellni. Szavakba nem tudnám önteni mennyire fenséges érzés volt, ahogy barlangjába fogadott, ahogy puha, forró húsába hatolhattam, ahogy izmai megrándultak, ahogy óvatosan, majd egyre erőteljesebben nyögdécselt, ahogy harapdálta az ajkait, belém mélyesztette a körmeit, ahogy mellei ütemesen rengtek fel- alá, ahogy csattogott testünk minden találkozásnál, s ahogy eközben a víz lágyan simogatott bennünket.

Hirtelen valami furcsát éreztem, időm sem volt felfogni, mi történik körülöttem. Testem megfeszült, s szám kiáltásra nyílt, de figyelmeztetés helyett, csak egy erőteljes sóhaj hagyta el számat, s annyira elgyengültem, hogy teljesen elterültem a homokon. Elélveztem. Lotti abbahagyta a lovaglást, s szemembe nézett, én pedig félve valami megrovástól, bűnbánó tekintetet próbáltam vágni, mely nehezen ment a neurotikus rángásoktól, melyek a csúcspontot követték. Ő csak továbbra is nézett, haját füle mögé vezette, leszállt csípőmről, s mellém feküdt. Nyomott egy csókot arcomra, s átölelt.
- Semmi baj. – nyugtatott
- Szólni akartam, de…
- Nem, nem kellett szólnod. Van a hátizsákomban tabletta – folytatta.
Kicsit oldalra fordultam, próbáltam én is átölelni, s viszonoztam a csókját. Pilledten feküdtünk még egymás mellett néhány percen keresztül, hallgattuk, ahogy a szél a fák lombjain zongorázik, ahogy a hullámok versengnek, hogy melyikük ér előbb partot, majd lemostuk magunkról a homokot és a fáradtságot a vízben. A pólómat használtuk törölközőnek, hiszen az senkit nem botránkoztat meg ha egy férfit lát félmeztelen. Kevés szó esett köztünk azon az éjjelen. Csak ültünk, én az ágyon, háttal a falnak támaszkodva, s ő ölemben. Öleltük egymást, mint ha az életünk múlna rajta. Talán az volt életem eddigi legcsodálatosabb napja.

- Na? Örültök? – kérdeztem a történet végén. Persze, amit nekik meséltem sokkal visszafogottabb sztori volt, mint ahogy emlékezetemben felidéztem az egészet, de nem is kell nekik mindent ilyen részletesen tudniuk.
- Nem tudom miért, de olyan jó ezt újra és újra meghallgatni. – mondta Faresz és lehúzta az utolsó kortyot.
- Ez… annyira... megható… Brü hü hü! – szórakozott Pityók, mintha a könnyeit törölgetné.
- Ne légy tapló! – szóltam rá vigyorogva, s megböktem a vállát.
- Na kell a száma? – kérdezte Husi.
- Végül is… miért ne. Add meg a számát Husi! – bólintottam, s jókedvűen kortyoltam tovább az italomat.