Történetek
a a
2012.12.02 | Sinara | Regény | Megtekintések száma: 1885
Az új lány 5. fejezet - Stressz-redukció

FIGYELEM! Ez egy leszbikus történet. A karakterek igen nagy része vagy leszbikus, vagy legalábbis nem tartózkodik a más lányokkal való szeretkezéstől. Aki ezt nem tolerálja, az kérem, itt hagyja abba az olvasást. Köszönöm.


Írta: YKN4949
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. július 21.


********************************************************************


 


A következő hetek nagyon jól alakultak. Minden nap a barátaimmal ebédeltem, és suli után együtt lógtunk. Lassan már Misty-vel is egyre jobban kijöttünk, és nagyon jól éreztük magunkat így négyesben. November elején már úgy éreztem, tényleg része vagyok a csapatnak és nem csak próbatag. Többet már nem is gondoltam erre. Az egész olyan természetes lett.
Eddigre már a többiek az iskolában is leálltak a szívatásommal. Rá kellett jönnöm, hogy Julie igencsak népszerű és befolyásos lány a suliban. Nem lógott másokkal rajtunk kívül, vagy ilyesmi, de Crystal tökéletes ellentéte volt, ami ahhoz vezetett, hogy azok számára, akiknek valami baja volt Crystallal, Julie természetes szövetségesként adódott. Ezen felül pedig Julie folyamatosan azon volt, hogy ott tegyen Crystal alá, ahol csak tud.
– Ja – kezdte pörgetni Misty a kocsikulcsait. – Azt hiszem, jó lenne délben lelépni.
– Hová mentek? – kérdeztem. Nem volt hétköznapi dolog, hogy lelépjünk a nap közepén, és még ritkábban fordult elő, hogy Misty apja rá bízta volna a kocsit.
– Ó, elmegyünk meglátogatni State-et[1] ma délután. Misty nővérénél alszunk, aztán holnap délután jövünk vissza – pakolta össze Julie a könyveit.
– Jól hangzik – válaszoltam leverten. A péntek estéink többsége azzal telt, hogy Julie vagy Misty házában lógtunk, és csalódott voltam, hogy ez most elmarad. Szerettem volna velük menni.
– Ja. Meghiszem azt – mondta Misty. – Én nem igazán akarok oda menni, de apa szeretné, ha legalább megnézném.
– Ez az egyetlen hely, amit a családom megengedhet magának – mondta Julie szárazon. Megszólalt a csengő, mi pedig Tarával biztonságos utat kívántunk a barátnőinknek. Tara figyelmeztette őket, hogy vigyázzanak a „bratyókkal”,[2] mire én úgy elröhögtem magam, hogy alig bírtam odafigyelni a többiekre.
Szóval tanítás után Tarával kettesben sétáltunk a parkoló felé. Igazából nem is volt ötletünk, mit csinálhatnánk a többiek nélkül. Csak céltalanul ücsörögtünk az autómban és beszélgettünk. Fura volt látni, milyen fontos összetartó eleme Julie a mi kis csoportunknak. Nem is igazán örültem ennek a felismerésnek. Nem mintha nem kedvelném Julie-t, de szerettem volna mindegyikükkel külön-külön is jóban lenni. Örültem is neki, hogy most Tarával van lehetőségünk rá, hogy egy kicsit csak kettesben legyünk a többiek nélkül.
– Szóval, mit akarsz csinálni? – kapcsoltam be a biztonsági övemet.
– Mit szólnál, ha elmennénk a plázába?
– Én tele vagyok. Úgy értem, ha te akarsz, mehetünk, de én most nem tudnék enni semmit.
– Dettó – bólintott. – Mi lenne, ha hozzád mennénk?
– Á! Anya tuti otthon lesz, és ő nem bírja, hogy áthozok valakit.
Az igazat megvallva, nem volt ilyen vészes a helyzet, de anya nem kedvelte az új barátaimat. Egyszer már jártak nálunk úgy egy hónapja, utána pedig alaposan leteremtett, amiért hangosak és tiszteletlenek voltak vele. Én észre se vettem, de ő hajthatatlan volt. Úgyhogy inkább nem kockáztatnám meg még egyszer a dolgot.
– Nos, mehetünk a lakókocsiba is – utalt a „lakásukra”. – Apa egész éjszaka dolgozik. Persze csak ha nem bánod, hogy egy lakókocsiban kell dekkolnod.
Feltűnt már, néha mennyire zavarba jön, ha az anyagi helyzete kerül szóba.
– Jól hangzik. Talán tévézhetnénk, vagy ilyesmi – mondtam, miközben elindultunk.
Taráék lakókocsija igazán kellemes hely volt. Kétszer akkora volt, mint egy átlagos darab, így a szobája alig volt kisebb, mint az enyém, és mivel csak ketten osztoztak az apjával az egész „lakáson”, bőven volt helyük. Leparkoltam mellettük, és beléptünk az ajtón. Rögtön a nappaliba érkeztünk, amiből jobbra nyílt a konyha. Átmentünk a nappalin, be a szűk folyosóra. Először Tara apjának hálószobája jött, majd a fürdő, végül az ő szobája. Ez utóbbi volt a legnagyobb az egész lakókocsiban franciaággyal, egy kis asztallal és székkel és egy ruhásszekrénnyel meg tévével és DVD-lejátszóval. Lehuppant az ágyra és bekapcsolta a tévét.
Leheveredtem mellé, és végigsimítottam a bőrömön. Egy ideig csak csendben ültünk egymás mellett és néztük a tévét. Kissé fura volt csak így kettesben. Mintha valami fontos hiányzott volna. Elhatároztam, hogy ha más nincs, legalább szóval tartom Tarát. Rájöttem, hogy őt kedvelem a legjobban a barátaim közül, és szeretnék olyan közel kerülni hozzá, amennyire csak lehet. Amennyire a régi, westdale-i barátaimhoz közel álltam.
– Szóval, mit csinálsz a hétvégén? – kérdeztem.
– Még nem tudom – válaszolta kifejezéstelen hangon a tévét bámulva. Máig nem értem, hogy tud valaki egy 22 éves srácot, aki azt magyarázza Maury-nak, hogy 150%-ig biztos benne, hogy nem az övé az a gyerek, aki az ő kiköpött mása. De, elvégre, Tarának ez a kedvenc műsora.
– Én borzalmas hétvége elé nézek – sóhajtottam fel, ezzel magamra vonva Tara figyelmét.
– Igen? Hogyhogy?
– Vagy három dogám lesz jövő hétfőn, amikre még csak el sem kezdtem tanulni. Plusz be kell fejeznem egy házidolgozatot angolra keddre. Ennek tetejében pedig a nénikém beígérkezett vasárnapra, úgyhogy a családom azt akarja, hogy vele menjek templomba. Ami pedig a legrosszabb, holnap még három órára a könyvtárba is be kell ülnöm, statisztikai adatokat gyűjteni – soroltam, miközben éreztem, hogy egyre csak nő bennem a nyomás.
– Ez szopás – fintorgott Tara. – Azért lazíthatnál is egy kicsit. Nem lehet annyira rossz ez az egész.
– Tudom. Csak… olyan, mintha sose lenne vége, érted? Ha ennek a végére érek, jövő héten lesz vagy harminc újabb dolog, amit meg kell csinálnom.
– Nem bánod, ha mondok erre valamit? – nézett mélyen a szemembe Tara miközben lenémította a tévét.
– Mit?
– Túlliheged ezt az egészet. Ne érts félre! Szeretlek, és szerintem te vagy az egyik legklasszabb lány az egész suliban, de néha egyszerűen túlhajtod magad. Meg kéne tanulnod végre lazítani.
Igaza volt. Úgy értem, mióta ebbe a suliba kerültem, az egész életem csak csupa stressz volt, és csak most döbbentem rá, mennyire túlidegeskedtem mindent, néha már annyira, hogy bele is fájdult a fejem. Jól esett, hogy törődik velem annyira, hogy észrevegye.
– Tudom. Igazad van – sóhajtottam. – De nem tudom, hogy csináljam.
– Csak találnod kell valamit, amit csinálhatsz, ha túlterheltnek érzed magad. Mint például, tudom is én, Julie folyton videojátékozik, ha bántja valami. Rá van cuppanva arra a hülye boksz-játékra.
Bólintottam, viszont rögtön tudtam, hogy ez nem igazán az én világom.
– És te mit csinálsz? – kérdeztem rá, jobb példára várva.
– Én maszturbálok – mondta ki, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Ledöbbentem. Homályosan rémlett az információ, hogy Tara szeret maszturbálni, az első estéről, amikor együtt ittunk, de nem emlékeztem tisztán. Ezért furán érintett, hogy csak így kimondja. Sosem csináltam ilyet, de ha mégis tenném, nem tárnám ilyen szimplán a világ elé.
– Tényleg? – Képtelen voltam elhinni, hogy ez neki ilyen könnyen megy.
– Naná! – kászálódott fel. Letérdelt a földre, és benyúlt az ágy alá. Egy ideig csak tapogatózott, majd kitett egy szerszámos ládát az ágyra, hogy aztán visszamásszon mellém. Kinyitotta, és elénk tárult a benne lapuló hat-hét különböző színű pénisz-formájú alkalmatosság.
– Mik ezek? – vontam össze a szemöldökömet.
– Ezek az én dildóim[3] – mondta ki nyíltan. Keresgélt egy kicsit, majd kiemelt egy kisebb rózsaszín darabot, ami úgy két centi vastag és 10-12 centi hosszú lehetett. Letette az ágyra, majd elővett egy nagyobb lilát. Ez már úgy 3 centi vastag és 18-20 centi hosszú volt. Ezt is letette az ágyra, majd becsukta a ládát, és visszatette a padlóra.
– Mit csinálsz? – kérdeztem félénken.
– Megtanítalak, hogy csináld – mondta, olyan hangon, mintha csak egy matekpéldáról lenne szó.
– Ó, én nem hiszem, hogy… – kászálódtam fel az ágyról.
– Ne legyél már ekkora fasz, Shae! – kuncogott. – Valahogy csak ki kell elégítened az igényedet. Jelenleg nincs pasid, szóval kénytelen leszel magad csinálni. Ettől még nem kell rosszul érezned magad. Mindenki maszturbál néha. Én például szinte mindig, és baromi jól csinálom. Ha megtanítalak, hogy csináld, nagyon fogod szeretni.
Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Csak néztem a műpéniszeket, és, be kell vallanom, kíváncsi lettem. A szex olyasvalami volt, ami mindig is érdekelt, de mindig is féltem beszélni róla.
– Használhatnám a kisebbet? – szólaltam meg végül, mire ő felnevetett.
– Én is így gondoltam – emelte fel a kis rózsaszín szerszámot, és a kezembe adta. Nehezebb volt, mint számítottam rá, és nagyon kemény. Műanyagból volt, ugyanakkor viszont igencsak selymes volt a tapintása. Tara közben a kezébe vette a nagyobb eszközt is.


– Hogy kezdjük? – néztem rá.
– Nos, én általában meztelenül szoktam – harapta be az ajkát. – Szeretnél levetkőzni?
Ez most kicsit soknak tűnt. Kezdtem ideges lenni, még ha igazából ezt is akartam csinálni. Talán ez volt az, ami leginkább összekötött Tarával. Furán hangzik, de volt köztünk valami kötelék. Vettem egy mély levegőt.
– Oké – mondtam ki végül. – Ha előbb te is levetkőzöl.
Nem akartam azon kapni magam, hogy teljesen meztelenre vetkőzöm, mire kiderül, hogy az egész csak egy gonosz tréfa.
Tara elmosolyodott.
– Oké. – Felállt, és az ágy mellé lépett. Megfogta a trikója alját, és áthúzta azt a fején. Piros melltartót viselt, amik ráfeszültek formás domborulataira. Kizipzárazta a szoknyáját, és hagyta, hogy lehulljon a padlóra. Félrerúgta a ruhát, majd hátranyúlt, hogy kikapcsolja a melltartóját, és hagyta lecsúszni a karjain. Majdnem felnyögtem. A mellei egyszerűen gyönyörűek voltak. Olyan hatalmasnak tűntek a karcsú testén. Fura bizsergés futott végig a testemen. Most beledugta az ujjait fekete tangájába, és lassan letolta azt. Rózsaszín puncija teljesen meztelen volt, leszámítva azt a kis szőrpamacsot a nyílása felett. Visszaült az ágyra, majd rám nézett. Most én következtem. Olyan hihetetlenül vadító volt így, teljesen meztelenül, egyedül a katonai bakancsában.
– Oké – kászálódtam fel. – Azonban, meg kell jegyeznem… gyönyörű vagy.
– Köszi – pirult el. Csak álltam ott, és óvatosan kioldottam a nyakkendőmet, hogy aztán folytassam a felsőmmel, és engedjem azt a földre hullni. Kizipzáraztam a szoknyámat, és azt is levettem. Vettem egy mély levegőt, és megszabadultam a melltartómtól is. Meghallottam, ahogy Tara halkan felnyög, de úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Kicsit zavarban voltam, amiért a mellbimbóim máris keményen meredeztek. Aztán letoltam a bugyimat is, hogy arrébb rúgjam, majd lenézzek barlangom bejáratára. Rózsaszín szeméremajkaim szétnyíltak, és a csiklóm kíváncsian kukucskált kifelé meztelenre borotvált nyílásomból.
– Nagyon vadító vagy – mondta Tara, és most rajtam volt a sor, hogy elpiruljak. Visszamásztam az ágyra. Egy ideig csak néztünk egymásra, és idegesen kuncogtunk.
– Nos, most mi jön? – kérdeztem.
– Oké! Tegyük szét a lábunkat, és forduljunk egymás felé… Valahogy így… és támaszd a lábad az enyémnek!
Láttam, ahogy szeméremajkai szétnyílnak, és a csiklója keményen mered előre. Hihetetlenül szép volt, és azon kaptam magam, hogy le sem tudom venni a szemem róla. Egész karcsú teste hihetetlenül szép volt, és most már az ő mellbimbói is keményen meredeztek. Még soha senkit nem láttam annyira kívánatosnak, mint őt most.
– És most? Hogyan tovább? – kérdeztem fojtott hangon.
– Csak csináld azt, amit én – mondta kedvesen. Megnyalta az ujjai hegyét, és lassan köröket kezdett rajzolni velük a csiklója körül. Én is ugyanezt tettem. Csodálatos volt. Éreztem, hogy az egész testem borzong. Hangosan felnyögtem.
– Ó, istenem! Ez csodálatos.
– Ez még csak a kezdet – mondta Tara ördögi mosoly kíséretében. Még egy ideig izgattuk magunkat, és éreztem, hogy a testem szinte önálló életre kel. Keményen Tara lábainak feszítettem az enyémeket, anélkül, hogy gondolkodtam volna, és az egyik kezemmel megmarkoltam a mellemet. Tarára néztem, és láttam, hogy ő is élvezi a pillanatot. Beharapta az alsó ajkát, és lenézett a puncimra, miközben mindketten a sajátunkkal játszottunk.
– Hogy te milyen nedves vagy – szólalt meg pár pillanat múlva. Ujjaimat kemény csiklóm alá igazítottam, és éreztem, ahogy lüktetve tör elő a nedv a bensőmből.
– Nagyon – vigyorogtam.
– Nyald meg az ujjaidat! – mondta, miközben belemártotta saját ujjait a kelyhébe, hogy aztán a szájába tolja. Nem kellett kétszer mondani. Csak a számba vettem az ujjaimat, és lenyaltam róluk az édeskés, ugyanakkor mégis sós nedvet. Imádtam. Csodás íze volt.
Tara felkapta a dildóját, és óvatosan a szeméremajkai közé illesztette, hogy aztán rám nézzen. Én megfogtam a másik alkalmatosságot, és ugyanígy tettem vele. Lassan elkezdte dörzsölni barlangja bejáratát a műanyag makkal. Ahogy utánoztam őt, összezárult járatom lassan felengedett, és a vékony rúd becsusszanhatott. Mintha az egész testemet kitöltötte volna, kitöltve az eddig furán üresnek ható űrt!
– Te jó szagú… – nyögtem, ahogy az ujjaim megérintették szeméremajkaimat, és az egész rúd belém csusszant.
– Szép munka – nyögött fel Tara is. Eddigre már ő is magába tolta a nagyobb szerszámot. – Most pedig csak mozgasd magadban körbe-körbe, vagy csak ki-be, de közben a csiklódat is kényeztesd!
Ebben a pillanatban mozgatni kezdte a csípőjét a műpéniszen. Csodálatos melleit markolászta, én pedig csak bámultam őt, amitől még jobban felizgultam. Nem tudtam, mi történik velem, de a testem mozogni kezdett a dildón, miközben a szememet egy pillanatra sem vettem le Taráról. Ezzel egy időben a csiklómat is izgattam a hüvelykujjammal, a másik kezemmel pedig a mellbimbómat kényeztettem. Hangosan nyögdécseltem, és az egész testem megfeszült. A szemeim lecsukódtak, és hirtelen éreztem, hogy mindenemet eltölti a remegés. Egyre hevesebben mozgattam magamban a szerszámot és hangosan nyögtem, sikoltozva, ahogy elélveztem. Bárcsak el tudnám mondani, milyen érzés volt, de egyeszerűen lehetetlen szavakba önteni. Maga volt a mennyország.
Miközben zihálva élveztem, egy nagy adag forró folyadék tört elő belőlem. Eddig fogalmam sem volt róla, hogy egy nő is képes így kilövellni magából a nedveit. Hihetetlen érzés volt. Felnyögtem, ahogy spriccelt ki belőlem, beterítve Tara melleit.
– Istenem! Imádom! – nyögte Tara, mielőtt ő is elélvezett volna. Olyan hihetetlenül izgató volt nézni, ahogy az egész teste remeg, és hangosan sikoltozik a melleit izgatva. Csak hagytam, hogy elterüljön, és egy kicsit ziháljon, mielőtt megszólaltam volna.


– Sajnálom. – Magam is megdöbbentem a szavaktól, amik elhagyták a számat.
– Ne, Shae! Ne tedd! Én nagyon örülök neki – mosolyodott el.
– Csodálatos volt. Köszönöm.
Teljesen ösztönösen mozdultam előre. A térdeimre emelkedtem, fölé hajoltam, és gyengéden szájon csókoltam. Az arcára tettem a kezem, és magamhoz voltam őt. Éreztem, hogy a nyelve az ajkaim közé furakodik, és szétnyitja a számat. Nyelveink táncot jártak egymással. Pár pillanat múlva azonban a csók megszakadt.
– Le kell zuhanyoznom – mondta. – Szeretnél segíteni?
Némán bólintottam. Felálltunk, és kézen fogva sétáltunk ki a fürdőszobába. Igazából csak egy zuhanytálca volt az egész, amibe csak szűkösen fértünk be ketten. Mögötte álltam, és melleim a hátának préselődtek, ágyékom pedig a fenekének. Megnyitotta a vizet, ami először hideg volt, de aztán gyorsan felmelegedett. Az egész zuhanyfülke párával telt meg.
– Add ide a szappant! – kértem. Átvettem tőle, és óvatosan bedörzsöltem vele a hátát. Előre hajolt, és engedte, hogy masszírozzam a hátát. Végighaladtam a hátán, majd a karjain. Halkan felnevetett, ahogy csiklandoztam a bőrét. Aztán letértem a fenekére is, majd vissza a hátára. Éreztem az izmait a kezem alatt. Aztán átöleltem, és rátértem a hasára, felfelé haladva a mellei irányába. Vettem egy mély levegőt, és szappanos kezemmel megmarkoltam a domborulatait is. Hallottam mélyről jövő zihálását. Aztán lejjebb nyúltam, és megmostam az ágyékát is. Szétnyitotta a lábait, és engedte, hogy a szappanos víz lefolyjon szeméremajkai mentén. Ahogy megsimogattam a kézhátammal, hangosan felnyögött.
– Tara! Itthon vagy, kicsim? – szakított félbe minket egy hang. Tara megfordult, és a melleink egymásnak préselődtek. Szemei kitágultak.
– Igen, apa! – kiabálta. – Shae-vel kicsit eláztunk, úgyhogy le kellett zuhanyoznunk. Egy pillanat és megyünk.
Ledöbbentem, milyen egyszerűen beismerte, hogy egy lánnyal áll a zuhany alatt.
– Oké! Szeretnél elmenni valahova enni ma este?
– Persze – válaszolta Tara, majd lehalkítva a hangját, a fülemhez hajolt. – Nem tud semmit a lányokról. Valószínűleg azt hiszi, normális, hogy a lányok a barátaikkal zuhanyoznak.
Kissé jobban éreztem magam. Gyorsan végeztünk. Tara lemosta magáról a szappant, és kimászott a zuhanyfülkéből, hogy megszárítkozzon. Törülközőbe csavartuk magukat, és visszamentünk a szobába, hogy felöltözzünk. Figyeltem, miközben öltözködik, kihasználva az utolsó pillanatokat is, hogy lássam meztelen testét. Megleptek a rám törő érzések.
– Most már jobban érzed magad? – mosolygott rám. Odaléptem hozzá, átöleltem, és megcsókoltam.
– Sokkal.
Azzal felkaptam a cuccomat, és kiszaladtam a kocsimhoz.


Folytatása következik!


________________________________________
[1] A State University-ről van szó, ami szó szerint Állami Egyetemet jelent. Ez egy hálózat Amerikában, ami az egyes tagállamok elsőszámú egyetemeit tömöríti.
[2] Az eredeti „frat boys”-t mond, ami a „fraternity boys” egyfajta „rövidítése”. Ebből a „fraternity” a latin „testvériség” szóból származik a „boys” pedig azt jelenti „fiúk”. Fordíthatnánk egyszerűen „testvériség”-nek, vagy „fiú testvériség”-nek is, de ez itt nem adná vissza a lényeget. Itt ugyanis az a sztereotip formája jelenik meg, amivel az iszákos, folyton részeg orgiákba torkolló partikat rendező egyetemista fiúbandákat jelölik Amerikában.
[3] Dildo: Na ez azon szavak egyike, amiket fogalmam sincs, hogy lehetne frappánsan lefordítani. A fordító programok mind „mesterséges hímvessző” és hasonló kacifántos formulák segítségével határozzák meg, amit viszont ilyen formában senki nem mond ki. Viszont mégiscsak kellene valami professzionálisabb meghatározás, mint a „műfasz” meg hasonlók.

Folytatni szeretném a történetet
Folytatások
Ez a történet egy 11 fejezetes kisregény. Igazából kerülhetett volna az erotikus kategóriába is, de mivel nem minden fejezetében található szexjelenet, és elég erőteljesen épülnek ...
Előző részek
Ez a történet egy 11 fejezetes kisregény. Igazából kerülhetett volna az erotikus kategóriába is, de mivel nem minden fejezetében található szexjelenet, és elég erőteljesen épülnek ...
Ez a történet egy 11 fejezetes kisregény. Igazából kerülhetett volna az erotikus kategóriába is, de mivel nem minden fejezetében található szexjelenet, és elég erőteljesen épülnek ...
Ez a történet egy 11 fejezetes kisregény. Igazából kerülhetett volna az erotikus kategóriába is, de mivel nem minden fejezetében található szexjelenet, és elég erőteljesen épülnek ...
Ez a történet egy 11 fejezetes kisregény. Igazából kerülhetett volna az erotikus kategóriába is, de mivel nem minden fejezetében található szexjelenet, és elég erőteljesen épülnek ...
Hasonló írások
Hozzászólások
(4) Sinara
2012-12-06 14:25:56
Köszönöm. Igyekszem. ^^
[hivatkozás: (3) jumbojet 2012-12-02 12:36:51 ]
(3) jumbojet
2012-12-02 12:36:51
Idáig mind az öt rész megfogott!
Csak ígytovább!

Jumbojet!
[válasz erre: 4 ]
(2) Marokfegyver
2012-12-02 11:32:00
Még mindig "ártatlan", kamaszos kaland, jó olvasni.
(1) bakos1022
2012-12-02 07:08:45
Ez volt eddig a legjobb rész, kár, hogy nem lehet duplán tetsziket nyomni
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak