Történetek
a a
2007.07.02 | Raven37 | Novella | Megtekintések száma: 528
Az eltitkolt gyermek
A hűvös, őszi estén úgy imbolyogtak az Azúr folyó vizében tükröződő parti fények, mint holmi gonosz szellemek mélyből felparázsló tekintetei. A part menti öreg házak mélykék árnyékot vetettek a folyóra, melynek tövében kikötött séta-, és teherhajók imbolyogtak méltóságteljesen.
Könnyű szél lebegett a folyó felett, sárga levelek sokaságát ejtve a hullámokra. Már jócskán elmúlt éjfél, s a csendes városra ráborult a búsító őszi éjszaka.

A Hollóvár sötét épülettömbje, mesebeli várkastélyokat idézve rajzolódott ki az éjszakai égbolt alatt. A vár kapujában egy szürke köpenyes alak állt tétován, sóhajtva összehúzta magán köpenyét, majd lassan elindult. A tengerparti város macskaköves, szűk utcái ilyenkor már néptelenek voltak, bár még itt-ott feltűnt két-három részeg, tivornyázó matróz. A köpenyes alak befordult az egyik közeli sötét utcába, megvárta míg a részeg matrózok továbbhaladnak, óvatosan körülkémlelt, majd sietve bekanyarodott a következő utcába. Szemlátomást pontosan tudta, hogy merre kell mennie. A gyéren megvilágított utca sarkába húzódott, mert a túlsó gyalogjárón észrevett egy férfit, aki most fordult be az egyik házba. Még egy pár másodpercig meresztette a szemét, hátha mégis észrevesz valakit, de miután megbizonyosodott a környék néptelenségéről, erőt vett magán és bekopogott a tizenhármas számú ház ajtaján. A sötétbe burkolódzott ház ajtaja szinte azon nyomban kinyílt. A köpenyes alak becsusszant az előtte kitárult ajtónyíláson.
- Hamar ! Csukd be az ajtót, hamar ! – suttogta elfúló hangon a félhomályos előszobában egy nála jóval terebélyesebb, barna hajú, idősebb asszony.

- Jó estét Mary, megérkezett már? - kérdezte egy izgatott női hang a csuklya alól.
- Még nem, de már lassan itt az ideje. Tegnap is nehéz éjszakája volt. – suttogta a Marynak szólított idősebb asszony, majd sötétbarna szemével a még mindig csuklyája mögé bújt, törékeny alakra nézett és szótlanul bevezette őt az ajtóval szemközt lévő szobába.
- Köszönöm Mary, hogy vigyázott rá ! Nyugodtan elmehet, ma már nem lesz szükségem magára. Még egyszer köszönöm. – mondta a csuklyás alak és csendesen benyitott a fáklyákkal megvilágított szobába.
Az árnyékos kis szobában, a sarokban lévő makulátlan, fehérhuzatú ágyon, egy meggyötört arcú fiatal nő feküdt. Ahogy a hosszú vörösesbarna haja leomlott a vállára, úgy nézett ki, mint egy vízbefúlt ember. Nem aludt, egyszerűen nem bírta lehunyni a szemét. Fájdalmai egyre erősödtek. Úgy érezte nem bírja tovább. „Nicsak, hiszen a sarokban ül valaki! Olyan ismerős “ – eszmélt fel hirtelen a szőke hajú fiatal nő.
- Sybill, drága barátnőm! - suttogta kimerülten – Régóta itt vagy már?
- Csak pár perccel ezelőtt érkeztem. Hogy érzed magad? - kérdezte Sybill.
- Azt hiszem... Ma megszületik... - mondta az ágyon fekvő nő.
- Jó... Itt maradok veled! Siettem, ahogy csak tudtam. Marytól hallottam, hogy tegnap nem aludtál valami jól.Ugye megint látomásod volt ?

- Köszönöm Sybill, te olyan jó vagy hozzám... Annyira örülök, hogy Mary elküldetett érted, és rendbe jönnek a dolgok....Tegnap...tegnap álmomban megjelent ....Merill, és figyelmeztetett.......az Árnyék....hamarosan visszatér ..........és elviszi magával a gyermekemet......meg kell akadályoznod! Jessica hisztérikusan felkacagott, majd kék szemében félelem csillant. Könnyei nem hagyták nyugodni.....
- Ne sírj! – vigasztalta őt Sybill, majd megfogta Jessica remegő kezét - Nem lesz semmi baj...Majd kitalálok valamit....


Odakint a toronyóra elütötte az egyet. A szobában lévő fáklyák fénye hirtelen megrezzent, és lágy szellő libegett be a résnyire nyitott ablakon. Hirtelen felerősödött a szél, vakító éles fény villant, kísérteties fény vonta be a szobát. Jessica behunyta a szemét....dobok szóltak, vad, lüktető ütemet diktálva ...majd hangok ....Én vagyok a világ ... én vagyok a Hatalom...Visszatérek és magammal viszem azt, ami az enyém...Itt vagyok ...
- Mennydörgés ...-ismerte fel a távoli hangokat Jessica – csak mennydörgés. – Sybill, mondd milyen nap van ma ? – kérdezte rémülten Jessica.
- Szeptember tizedike.... - suttogta Sybill. – Idd meg ezt az erőt adó, meleg fekete sárkánygyökér teát, mindjárt jobb lesz, meglátod! - és barátnője felé nyújtotta a pohárban lévő különös színű folyadékot.
- Ugye, jobban érzed magad? – kérdezte Sybill, amint Jessica felhajtotta a teát.
Jessica hirtelen felszisszent a következő fájás erejétől. A görcsök elkezdődtek....és végre...megszületett....

Jessica fáradtan hanyatlott vissza a párnájára, s lehunyta a szemét. Gyenge volt még. Hirtelen úrrá lettek rajta a lidérces álmok....gyötörte a félelem...lassan, nagyon lassan kinyitotta a szemét. Körülnézett. Sápadt arcát a mellette ülő Sybillre emelte. Sybill kezében egy apró gyermek aludt csendesen. Jessica felült, és ránézett barátnőjére. Karjaiban a gyermek gyönyörű volt, legalábbis ő így gondolta.

- Fiú, vagy lány? Egészséges? - kérdezte egészen halkan, és ahogy nézte a gyermeket egészen meghatódott.
- Lányod született, egy édes kislány. Mi lesz a neve? - kérdezte Sybill. Az újdonsült édesanya gondolkodni kezdett, majd kis idő múlva így szólt:- Stella......
- Hart! - fejezte be Sybill, és elmosolyodott. Jessica egy pillanatig nézte barátnőjét és a csöpp lánykát, majd hirtelen megszólalt. Hangjában vidámság, és öröm hangzott, de nem mondta komolyan:- Neveld fel a lányomat!
- Jaj Jessica! - Sybill még kedvesebben mosolygott - Szívesen megtenném, de az olyan, mintha te nevelnéd. De szívesen leszek a keresztanyja. Tudod, hogy Árnyék engem is üldöz! – Már biztosan figyeltet, tudja, hogy életben maradtam....
- Igazad van. De mindenképpen biztonságba kell helyeznünk a lányomat, legalább addig amíg elmúlik a veszély! Hamarosan Alex is kiszabadul Morgana fogságából, legalábbis remélem, s akkor letelepedünk valahol és magunkhoz vesszük.
- Biztonságban lesz. Megígérem! S mivel a legjobb barátnőm vagy, elfogadom a keresztanyaságot ! Szeretnéd a kezedbe venni a lányodat? – kérdezte, és Jessica felé nyújtotta lányát, mire az gyengéden vette karjaiba. Abban a percben úgy érezte, soha többé nem tudja elengedni. Szíve erősebb volt agyánál, de bele kellett törődnie, hogy ez a lány nem lesz vele soha többé. Nézte a gyermeket, és különös dolgok jutottak eszébe. Stellának búzavirágkék szeme volt, mint Jessicának, ám sötét pihék csillogtak apró fején, ugyanúgy, mint az apjának....

- Már hajnalodik, készülődhetnénk... – jegyezte meg halkan Sybill és egy táska után nyúlt – Összepakolok néhány dolgot, amire szükségünk lehet még. Hamarosan indulnunk kell !
- Elkísérhetem a lányomat? Mi lesz ha rossz helyre keveredik? Ha nem kap elég szeretetet? Ha nem fogják úgy szeretni mint én szerettem volna? - gondolkodott, és a könnyek elborították Jessica arcát.
- Nem tartom jó ötletnek, hogy velem gyere. Veszélyben vagyunk már így is, nem szeretném, ha Stellának valami baja történne az úton. Legjobb lesz, ha te most eltűnsz egy kis időre. Majd jelentkezem és megígérem, ha elmúlik a veszély, a közelében lehetsz ....de most nem kockáztathatunk!
- Félek, furcsa érzésem van..... Tudom, hogy hamarosan jelentkezni fog .... - Jessica szemét újabb könnyözön borította el. Minden erejét összeszedve igyekezett visszafolytani a magából feltörő félelmet és a magatehetetlenséget, ami most hatalmába kerítette. Elviszik tőle a gyermekét ... pedig neki kellenne vigyázni rá, neki kellene nevelnie....

Sybill próbálta megvigasztalni barátnőjét, bár tudta a jelen pillanatban nem sokat tehet az érdekében. Eljött hát a búcsúzás ideje... Mindketten érezték, hogy nagyon nehéz lesz az elvállás. Sybill még egy utolsó varázslatot készült végrehajtani. Köpenye rejtett zsebéből egy erszényt vett elő, melyből ezüstös színű port szórt Jessicára. Jessica tüsszentett, ahogy a por rátelepedett az orrára. Sybill az ég felé tárta mindkét tenyerét és Jessica felé fordulva a varázslók ősi nyelvén ezt mormolta: „ Itasd át szent poromat a fénnyel, hogy erősítsd barátnőm akaratát nappal és éjjel ! „ – Ez a varázslat erősíti az elmédet, így a gonosz nem tud beférkőzni a gondolataid közé ! – Most már sietnünk kell, nehogy véletlenül még itt találjon bennünket! Viszlát, drága barátnőm! Hamarosan találkozunk! Merill legyen veled, és ne tétovázz, igyekezz, minél messzebbre ebből az országból !- ezzel gyorsan fejére húzta csuklyáját és a köpenyébe rejtett csomaggal együtt az ajtó felé vette az irányt.
- Várj! – kiáltott a távolodó Sybill után még Jessica – Sybill, fogd ezt a medált - és egy szív alakú aranymedált ejtett az ajtóból még visszaforduló Sybill tenyerébe.
- Ha valami történne velem,…szólt elcsuklott hangon …. gondoskodj róla, hogy eljusson a lányomhoz. Ez a medál még a nagyanyámé volt ….- aztán hirtelen, csendesen zokogva, inkább az ablak felé fordult.

Könnyein keresztül nézte az imént rákezdett eső súlyos cseppjeinek karmolását az ablakpárkányon. Olyan volt, mintha sok-sok parányi lény fel-alá futkosna az üvegen. Amikor kinézett, mintha fekete bársonyfüggönybe nézett volna. Csak egy –egy villám fénye tette a sötétséget valamennyire átláthatóvá. Semmi sem tűnt szilárd halmazállapotúnak, a körülötte lévő tárgyak beolvadtak a könnyfátyolba, változott a formájuk, megnyúltak, emelkedtek. Leült a közelben lévő karosszékbe, révülőn bámulta a falra vetülő magas fák eltorzított kísértetárnyait. Ahogy ott ült, s elárasztotta a keserédes emlékezés, nem is vette észre, ahogy egy sötét jelenés szivárgott a kísérteties szobába. Néhány pillanatig a sötétségbe bámult, mintha egy alak bontakozott volna ki előtte.

- Ki van ott? – kérdezte, kissé rekedten suttogva. A szíve kalapálni kezdett. Érezte, hogy jeges borzongás kúszik felfelé a testén. – Van itt valaki?
Hallotta a feléje közeledő lépések hangját, de a rejtéjes alak túlságosan is a sötétben volt, hogysem bármi módon azonosítani tudta volna.
- Jó estét, Jessica Hart – mormolta mély, kísértetiesen hideg hangon az idegen. Én is láttam a jeleket. Gyermeked született, aki egykor majd hatalmas mágus lesz, talán a kor legnagyobbja. Az enyém lesz! Hol a gyerek?
- Miféle gyerek? – kérdezett vissza kissé bátortalanul Jessica.- Három hónappal ezelőtt beteg lettem és akkor vesztettem el a gyermekünket. – hazudta Jessica, mert eszébe jutott az akaratmegerősítő varázslat, amelyet Sybill nemrég végzett el rajta.
- Vagyis, azt akarod nekem mondani, hogy a gyermek meg sem született! - Olvasok a gondolataidban, ha becsaptál, halál fia vagy!

Jessica érezte, ahogy a fején áthatol egy bizsergetően furcsa érzés, de nem ijedt meg! Tudta, hogy a gonosz most próbál bekúszni a gondolatai közé. Igaza volt Sybillnek! Rossz belegondolni még abba is, mi lett volna, ha nem védi e hatalmas varázslat az elméjét ?!.
- Most igazat szóltál…. DE.... FIGYELNI FOGOK ! ….- mondta gúnyosan a sötét jelenés és hirtelen elpárolgott a szobából.
Jessica megkönnyebbülten elmosolyodott és összeráncolta szemöldökét – Tudom és érzem, hogy még nagyon sokáig a sötét árnyak fogják kísérni utamat ...
Hasonló írások
Hozzászólások
(2) Arisha
2007-07-02 08:14:49
A fogalmazáson van mit javítani, de a sztorija jó!
Várom a folytatást!
(1) Mellesleg
2007-07-02 00:00:00
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak