Asszony és lánya a tanyán IV.

The woman and his daughter on the farm

V.

Ebéd után bezárkózott a szobájába, levelet írt az apjának. Nem hosszút, háromsornyit mindössze, de közben egy-két könnycseppet elmorzsolt a szeme sarkában.
A borítékot melltartópántjával a testére lapítva, közömbös arckifejezést felvéve indult el otthonról. Nem a postaládához ment – amely talán 150 méternyire zöldell az út mellett – hanem a leselkedős szomszéd tanyája felé sétált céltalanul. A levél elrejtése szokás szerint felesleges óvatosságnak bizonyult, mint eddig minden egyes alkalommal, hiszen sem az anyját, sem annak még újnak számító élettársát nem érdekelte, hová indult el Emese.
A szomszéd tanya mellett a boglyas kutya kicsit behúzta a nyakát, jelezve, hogy most nem kívánja az oldalba rúgást, ami olyankor szokta meglepetésként érni, amikor elkíséri a gazdáját egy kis leskelődésre, és Emese rendre elbotlik a jószágban.
– Nini! – mosolygott a lány.

Éppen a ház melletti pincéből lépett ki a tanyaszomszéd, szemmel láthatóan nagy izgalommal markolt egy borral töltött kancsót. Se látott, se hallott, az épület elülső frontját elfoglaló gang felé igyekezett, miközben szabad kezével bú nadrágjában matatva, félreérthetetlen húzogatós mozdulatokkal kísérte saját lépteit. Éppen úgy, mint amikor rendszeresen átballag Emese anyját kukkolni.
– Ki lehet nála? – tűnődött Emese, és elfelejtve a levelet, eldöntötte, hogy ő ezt megnézi. – Fordult a kocka, bácsi, most én leslek meg téged!
A négy vastag oszlop által határolt, fedett teraszon talán még sosem volt ekkora élet. Egy női és egy férfias nevetés hangzott fel a párás boroskancsó megjelenésekor.
– Ez kell ilyen kánikulában! – bíztatta a házigazda a vendégeit. – Adnék én a kutyának is, de nem szereti.
– Mi? Te olyan bort akarsz ránk tukmálni, ami a kutyának sem kell? – hahotázott az idegen férfihang.
Női kuncogás követte a tréfát, s ezt a jellegzetes hangot mintha a fülét hegyező lány már korábban is hallotta volna. Közelebb lépkedett, hiszen ha észreveszik, sem történik semmi szokatlan: máskor is el szokott haladni a tanya mellett. Kibukkanva az épület sarkánál, egyből meglátta a lárma gazdáit, egy valahonnan ismerősnek tetsző, erősen napbarnított komát, és egy nagyon is ismerős leányzót.

– Ugyan már, ülj az ölembe, hadd ülhessen le a bácsi is! – nógatta a férfi a rövidruhás, karcsú, szőke lányt.
– Bácsi az öregapád! – tiltakozott a házigazda. – Fickósabb vagyok én sok mai sutyeráknál!... Hozok mindjárt még egy széket… – A mondat vége a levegőben maradt, mert hirtelen ő is felismerte a három főre jutó két ülőhely előnyét, s a megtöltött poharat a lánynak kínálta: – Ülj inkább az én ölembe!
– Kicsit ide, kicsit oda – kacagott a lány. – Majd eldöntöm én, ki a fickósabb!
– A mocskos! – sziszegte Emese, ahogy délelőtt a parton is. Nem mintha irigykedett volna a két öreg miatt, de Ditke akkor, a folyónál a srácokat nyúlta le előle, most meg képes itt szórakozni…
Ditke nem sokat kérette magát, beletelepedett a barnaképű ölébe, és vígan fészkelődve melengette markában a párás poharat. A komának fülig ért a szája, és boldogan fogta a lány derekát.
– Elég lesz már a jóból, most én következek! – helyezkedett a házigazda, és a szófogadó lányt sokkal bátrabban ragadta meg: mielőtt lehuppant volna az ölébe, a fenekére csapott, s amikor már ott viháncolt rajta, akkor közvetlenül a mellei alatt markolta meg.
– Gyere vissza! – kérte a barnaképű, és Ditke máris nála landolva fogadta a mohó szorongatást. – Nincs is rajtad bugyi?
– Hess! – nevetett teliszájjal a lány, de a tolakodó kezeket nem vette le a cicijeiről, sőt ingerlő riszálással fészkelődött. – Te meg ki vagy? – rikkantott oda a szájáttátó Emesének, aki teljesen elfeledkezett rejtőzködő pozíciójáról, és leplezetlen érdeklődéssel szemlélte eddig az eseményeket.
– Gyere ide bátran, neked is jut egy kis hűsítő, pincehideg borocska! – csapkodta térdeit a házigazda hunyorogva, mintha nem ismerné fel a szomszédlányt.
– Persze, mert nem engem szokott kukkolni – mosolygott magában Emese –, lehetséges, hogy anyát sem tudná beazonosítani másként, csakis meztelenül. – Közben tett néhány bizonytalan lépést a víg társaság irányába.

Ditke beszaladt a gang végében nyíló ajtón, lebbenő ruhája bepillantást engedett hihetetlenül fehér és valószínűtlenül formás fenekére, s otthonosan mozogva egy harmadik pohárral tért vissza, majd szemérmetlen, lovagló pózban – hosszú, fehér combjait szinte tövükig megmutatva – visszahelyezkedett a barnaképű ölébe, aki lelkesen folytatta a szottyongatást.
– Köszönöm… – Emese úgy folytatta volna, hogy „nem kérek”, ám ahogy keze hozzáért a feléje nyújtott hűs pohárhoz, nem volt képes nemet mondani.
Hamar belekortyolt a savanykás, de fénylőn sárgálló borba. Ital ilyen jól még nem esett neki! Kényeztette a testét, mint árnyékos oázis az elsivatagosodó tájon, és amerre folydogált, a kellemes érzést mindenütt kevésbé helyénvaló izgalom váltotta fel. Főleg a ruha szabásával jól kiemelt cicijei táján, amelyekre két követelőző szempár tapadt. Kétlépésnyire a Ditkét szorongató barnaképűtől és háromlépésnyire a szomszédtól, csak állt zavarodottan, ám ezt a kényelmetlen érzést gyorsuló tempóban feloldani látszott az egyetlen pohárnyi, gyorsan lehajtott bor. Ismét tele lettek a poharak, és anélkül, hogy megkérdezték volna, valaki a kezébe nyomta. Jólesett a pincehideg ital, amikor annyira forrónak érzett mindent.

Feltűnés nélkül nekitámaszkodott az egyik oszlopnak, majd igyekezett megérteni, miről beszélnek, és főleg mit nevetnek egyfolytában a többiek. Mintha valahonnan messziről hallatszana a hangjuk. Ditke hirtelen a barnaképű öléből áttáncolt a szomszédéba, így Emese magától értetődő természetességgel elfogadta az invitálást, és ő is helyet foglalt. Egy villanásnyira kitisztult az agya, amikor a férfi durván megmarkolta a cicijeit és nyomorgatni kezdte, de a pillanat elszállt, és hátradőlve élvezte, mennyire kívánják a testét.
– Papírból van a cicitartód? – kérdezte a kellemesen sanyargató kezek gazdája, és válaszra sem várva, hátul kikapcsolta Emese ruháját és derékig leeresztette. Láthatóvá vált a melltartó pántja alá rejtett boríték, amely a lány apjának írt, rövidke levelet tartalmazta. – Kinek írtad? Vagy te kaptad? – kíváncsiskodott a barnaképű.
– Add ide! – kapta ki a kezéből Emese, és szeretettel nézegette az élettelen papírt. Az sem érdekelte, hogy a háta mögött szorgos kezek a melltartót is kikapcsolták, majd a kopott asztalra dobták.
– Gyere, mert elkésünk, nem érünk oda időben! – pattant fel Ditke az ugyancsak vetkőztető kezek közül, és kapkodva öltözött, mintha hirtelen tényleg sietős dolga támadt volna.
Emese nem értette, de gépiesen engedelmeskedett. Csodálkozva tapasztalta magán, hogy most talán bármiféle határozott kérésnek gondolkodás nélkül alávetné magát. Sóvár tekintetek kisérték a két lány öltözködését.
– Még haza kell szaladnom pénzért – jelentette ki Ditke.
A férfiak összenéztek.
– Vagy tudnátok adni? – fordult hozzájuk ártatlan tekintettel.
Amazok mindketten a zsebükbe nyúltak, és néhány összehajtott bankjegyet csúsztattak a lány markába.
– Köszike! Akkor megyünk is, legyetek jók! – Megfogta a bizonytalan léptű Emese karját, és eltávoztak.

*

– Azt hitték a barmok, hogy két pohár borért megdughatnak! – dohogott Ditke, amikor már hallótávolságon kívül kerültek. – Nem engem, te ártatlan! Téged dugtak volna meg, mert nekem több eszem van. No, nézzük…! – Előhúzta a pénzt, villámgyorsan elosztotta, s mire Emese kezdte felfogni, miről is van szó, a saját részét máris visszacsúsztatta a zsebébe. Ezzel a cinkos mozdulattal barátnők lettek, mintha régóta ismernék egymást.
– Hová megyünk? – kérdezte Emese.
– Tudod, sürgős dolgunk van – kacagott Ditke – ezt a szöveget mindig beveszik, és tejelnek is. Lejössz a partra?
Súlyos forróság ült a vállukon, sehol egy árnyék. Emese erőtlenül bólintott.

VI.

A part fái rezzenéstelenül tűrték a nyár tombolását. A lányok kifújták magukat az árnyékban, nem messze attól a helytől, ahonnan Emese a fiúkat szokta lesni.
– Honnan ismered azt a két idiótát? – kérdezte Ditke.
– Az egyik a szomszédunk, ott lakunk a legközelebbi tanyán. A másikat nem tudom… És te?
– Na, én meg amazt ismerem, itt szokott száguldozni a motorcsónakjával, és elviszi a csajokat egy körre. Gondolhatod, hogy nem mennek messzire, a kanyaron túl leállítja a motort és megkérdezi a csajt, hogy szeret-e szopni.
– Te is voltál?
– Edit vagyok, nem hülye!
– Akkor honnan ismered? Úgy fogdosott, mintha lenne köztetek valami.
– Csak szeretné! Ma azzal próbálkozott, hogy látott a parton srácokkal, és ezt nem akarja senkinek sem elmesélni, azt mondta, menjünk be az öreghez és igyunk egy üdítőt, aztán elfelejtjük, mit látott. Kicsit engedtem, hadd markolásszon, ha jólesik neki.
– Mi az, amit láthatott? – csodálkozott Emese, hiszen délelőtt, amikor ő a hármast kukkolta rejtekhelyéről, azaz amikor egyáltalán lett volna mit látni, akkor a motorcsónak a közelben sem járt.
Meglepődött saját óvatlan kérdésétől, mert úgy hangzott, mintha mindenről tudna, ám Ditkének nem tűnt fel ez a tájékozottság:
– Itt hülyültünk két sráccal, aztán elmentünk feljebb, megnézni egy párt, hogyan dugnak.
– Meztelenül? – Emese már megint elszólta magát.
– Mert? Felöltözve is lehet dugni?... Vagy azt kérdezed, hogy mi meztelenek voltunk-e? Hát persze! Akkor látott meg a barom! – Most is kibújt a ruhájából és egy szál melltartóban, amit menetközben igyekezett kikapcsolni, elindult a partra. Sugárzóan karcsú alakja még női szemmel is tökéletes. – Na, gyere! Imádok meztelenkedni!
„Nincs rajta bugyi!” – Emesének bevillant az a kép, amikor délelőtt bosszúból ő takarta be homokkal a parton hagyott bugyit, amikor azok hárman elindultak vidáman, meztelenül, dugást nézni.
Az árnyék annyira kúszott be a partszakaszra, hogy a fiúk törzshelyét éppen betakarta. Ezért a két srác ezúttal a vízhez közelebb volt kiterülve, s a lábukat térdtől lefelé égette a nap.
Emese megtorpant, erre nem számított, de a pucér Ditke vígan lépett a szótlanul heverészőkhöz:
– Hali! Jöhetünk mi is?
A fiúk pislogtak egy kicsit, idétlenül vigyorogtak. Egyikük elővette a feje alól Ditke megkerült bugyiját, és meglobogtatta:
– Nem hiányzott? Vagy ezért jöttél… jöttetek vissza, bammeg?

Emese ilyen közelről nem látta még őket, csak toporgott zavarában. A hitelesség kedvéért: ennyire közelről egyáltalán nem látott még meztelen srácot, egyetlen egyet sem, nemhogy párosával, mint amennyire ezek feküdtek előtte, ráadásul mindketten élénk érdeklődéssel vizsgálgatták őt. Ha kellemetlen érzés meztelenül állni több felöltözött ember között, akkor – ő most megtapasztalhatta – legalább ugyanannyira kínos csupaszok között ruhában vesztegelni, fülig vörösen, egyik lábról a másikra nehezedve.
– Megvagyok anélkül is – válaszolt hosszúnak tűnő csend után Ditke, de azért a bugyija után nyúlt.
– Kiválthatod, bammeg, ára van ám egy ilyen finom kis bugyinak!
– Rendben! – vágta rá Ditke. – Mondd, mi legyen az ára!
Megfordult, s mint egy tehetetlen csecsemőt, Emesét kezdte vetkőztetni, aki érezte, hogy ez így helyes, mert fokozatosan csökkent kezdeti zavara, s helyére a már ismert finom izgalom lépett. Kiesett az elküldésre váró levél, Ditke rádobta a melltartót, majd a bugyit húzta le a másik lányról, és azt a fiúk közé ejtette:
– Tessék, egy másik bugyi is! Hogy tudjuk kiváltani őket?
A srácok összevigyorogtak, majd magukhoz húzták a többi ruhadarabot is, és a sajátjaikra mutattak:
– Ti meg, bammeg, ezekért kérhettek valami árat!
Leereszkedtek a homokra a lányok is.  Emese illedelmesen összezárt lábai között érezte a végzetes nedvesedést, Ditke törökülése láttatni engedte – karcsú alakjához képest meglepően húsos – punciját, szeme nevetett:
– Én kezdem! Mondjuk, legyen ez a póló… ajaj, ez sokat ér, mert van benne márkajelzés. Ezt a pólót visszakaphatja a tulajdonosa, ha… ha előbb ad minden cicire egy-egy puszit, majd betemetjük őt homokkal, csak a feje lehet ki és a farka. No, kié?
– Enyém! – jelentkezett a kisebb, ám felfelé mutató fütykösű. Felkászálódott, majd a két lányhoz mászva egyenként megnyálazta meredező bimbóikat.
– Most segíts megásni a saját gödrödet! – vezényelt a karcsú lány. Négyen pillanatok alatt fürdőkádszerű mélyedést kapartak a homokba, szállt a milliónyi apró szemcse, porzott a környék, ahogy négykézláb nekifeszültek. Emese hol erre, hol arra sandított, közelről részesült a félkemény és a mindig előremutató, himbálózó fütykösök látványában. – Feküdj bele, a fejed tedd ide a szélére! – Olyan szakavatottan irányította a munkát, mintha nem először játszana ilyet.
Mind a négyen nevetgéltek, önfeledten túrták a homokot a testre, még az áldozat is besegített egy kicsit.
– Fogd fel a farkad, hogy az kimaradjon! – rendelkezett Ditke. – Vagy fogd meg neki te… Mi is a neved?... Emese, Mese, Mesi, markold meg és húzd felfelé, hogy el ne temessük!
– Fogom! – válaszolt Emese kiszáradt szájjal. – Megtörtént! Végre megtörtént! – gondolta örömmel, amint életében először nemcsak egészen közelről nézhetett, hanem még meg is ragadhatott egy igazi, élő, hús-vér fütyköst, ami a kezében mintha megduzzadt volna. Igen, határozottan egyre keményebb és nagyobb lett. Kukkolásai során mindeddig úgy tűnt, mintha csak a másik fiúé tudná ezt a növekedési trükköt, emez, amit most a markában tartott, szinte mindig ugyanolyan méretben és helyzetben volt látható. Most azonban nemcsak megnőtt, de Emese megelégedésére már két kézzel kellett fogni és óvni, így is annyi homok takarta a betemetett játékost, hogy farka, mint a frissen ültetett facsemete, kis mélyedésből meredt elő.
Elégedetten guggolták körbe a beborítottat, elkészült a nagy mű. Emese ujjai lassan, vonakodva leváltak a forrónak érzett fütykösről.
– Lehetsz te a következő – mutatott a homokkupacra Ditke.
– Oké. Akié ez a cicitartó itt a fejem mellett, az… – Látszott az arcán, hogy kitalálta már, mit szeretne, csak nem biztos benne, hogy éppen azt kérheti-e.
– Az enyém… – jelentette ki Emese, és kipirulva várta, mi következik.
– Hasznos időtöltést, fiatalok! – szólalt meg egy csúfondáros hang a fejük felett. A barnaképű motorcsónakos állt ott csípőre tett kézzel.

VII.

Kopott inge és térdnadrágja csupa homok… Itt állhatott mögöttük már egy ideje!
– Vegyetek be engem is a buliba! – vigyorogta cserepes szájával és sárgából barnába hajló fogaival. – Ki következik? – Talpát a homokkupacra, s az alátemetett srácra helyezte: – Mondj valami érdekeset!
A fiú kicsit mocorogni próbált, majd kelletlenül befejezte az előbb elkezdett mondatot:
– …az rejszoljon nekem…
– Ez az! – rikkantott a barnaképű. – Gyere kislány, huzigáld meg a répát, az előbb már nagyon belejöttél!
Emese újra fülig vörös lett. Fogta volna ő szívesen a homokból kikandikáló farkat, és tette volna vele mindazt, ami csak jólesik a fiúnak, de nem parancsszóra. Leblokkolt, meg sem bírt mozdulni, pedig 2 perce még arról ábrándozott magában, hogy kihasználja a lehetőséget és ujjait megint ráfonja… hiszen annyira izgató volt…
A motorcsónakos szelíden, de határozottan megfogta a karját, és a földön fekvő felé irányította:
– Rajta, haladjunk!
Emese alvajáróként mozdult, gépesen engedelmeskedett. Mintha kívülről látta volna önmagát egy lassított filmen, közelebb hajolt és az egyik kezét, majd a másikat is visszahelyezte ugyanoda, ahol azok röviddel ezelőtt olyan jól érezték magukat. Elképedve tapasztalta, hogy szinte semmit nem érez, akár egy söprűnyél is lehetne…
– Mutasd meg neki, hogy kell csinálni! – parancsolt a barnaképű Ditkére, és saját nadrágja derekát térdig letolva, fejmagasságban, vékony, barna farkát kínálta a térdelő lánynak.
– Menj te a picsába! – jött meg hirtelen Ditke hangja, felállt a férfi előtt, s mire az kapcsolt volna, hogy mégsem ő a főnök, egy formás térd határozottan tökön rúgta. A következő pillanatban a magzati pózban lehuppanó barnaképűt ugyanazon karcsú láb részéről újabb, világosan értelmezhető üzenet érte, sziszegő fenyegetéssel kisérve: – Tűnés innen! 
A barnaképű bamba arckifejezése jelezte, hogy nincs ilyen fogadtatáshoz szoktatva, és értetlenül fogadta Ditke további vezényszavait:
– Felállni! Nyomás, tűnj innen, de azonnal!... Kezdjek el neked számolni? Háromig biztos ismered a számokat. Háromra megrugdosunk egy kicsit, ha nem haragszol meg érte. Egy…
Ilyen gyorsan és ennyire kínlódva futni embert még nem látott a part, ahogy a menetközben nadrágját rángató barnaképű elhagyta a terepet.
– Hol is tartottunk? – kérdezte Ditke, egy utolsó gyilkos pillantást lövellve a fák között eltűnő irányába. Letérdelt Emese mellé. – Most megmutatom, hogyan csináld. Jó? De engedd el egy kicsit, mindjárt visszakapod!
– Köszi – rebegte Emese, és barátnője bemutatójából megértette, hogy ugyanazokat a mozdulatokat kell végezni, amit számtalanszor látott már, amikor a fiúk maguknak csinálták. – Jó, most már csinálom én…
– Gyere te is egy kicsit a nagy ijedtségre! – nyúlt át Ditke a nekigörbülő Emese felett, és elkapta a másik, a hosszabb farkat. – De nehogy azt gondoljátok ám, hogy kiverjük nektek, ez csak játék!
Szótlanul csattogtatták a bőrt, közben mindannyian az előbbi látogató okozta galibán tűnődtek. Ditke tette túl magát leghamarabb, ismét változtatást hirdetett:
– Mesi, te következel!
– Csinálnám még egy kicsit, ha nem baj… – válaszolta tétován.
– Odaragadt a kezed? Van még sok jó játék, ne izgulj!... Akkor most te következz, amíg Mesi gondolkodik!
– Akié emez a melltartó, az szopjon engem!… – Majdnem dadogósra sikerült a mondat, és elfelejtette hozzátenni: „bammeg” vagy „bazzeg”.
– Feküdj le vagy állj fel!

A fiú az utóbbit választotta.  Ditke elé állt, aki nyelvével végigfutott a teljes hosszon, megigazgatta a bőrt, körbekerülgette a végét, majd határozottan bekapta az izgatott zavarban álló farkát. Majdnem teljesen kieresztette, de máris újra lágyan beszippantotta…
Emese, aki még a másik srác fütykösét markolta, elfelejtette mozgatni a kezét. A száját is eltátotta, úgy figyelte, ahogy barátnője piros ajkai nagyokat cuppannak. A srác gyakori lökésekkel beljebb nyomakodott volna, de Ditke egy ponton túl tovább sosem engedte, gyorsítani is akart, de a lány kiengedte a szájából és Emesére mosolygott:
– Megpróbálod?
Emese térden átkúszott barátnője helyére, és örömmel tapasztalta, hogy a fiú megfogja a fejét és irányítja. – Így nem fogok ügyetlenkedni – gondolta.
– Te meg nehogy kimaradj! – hallotta a háta mögül, és biztos volt benne, hogy a még mindig félig betemetve heverő srác fütykösére az ő tenyere után egy piros száj simul.

Savanykás ízt érzett, egyáltalán nem bizonyult kellemetlennek, hogy egy idegen test járt be-ki a szájában. Ahogy az előbb megfigyelte, ő is mindkét kezét ráhelyezte a fiú testére, egyiket a fenekére, másikkal a zacskóját morzsolgatta óvatosan. Ujjaival kitapogatta, amit már régóta gyanított, hogy a férfifarok a test elején található, nem a lábak között, mint a punci, s azon a tájon, ahol ő a punciját hordja, ott a srácnak nincs semmi. Érezte közben, hogy ő pont olyan nedves, mint lenni szokott, holott most nem is simogatta magát… Csodálkozott, hogy annyi mindenre tud gondolni szopás közben, nem köti le teljes mértékben. Éppen ennek okát akarta magában kideríteni, amikor Ditke megzavarta:
– Ennyi, kész a feladat! Jöhet a következő! Csak azt ne mondd, hogy csinálnád még egy kicsit – nevetett cinkosan Emesére –, inkább találj ki valami jót, mert te következel!
– Nem is tudom…
– Rendben! – szakította félbe Ditke. – Mesi azt kéri ennek a gatyának a tulajdonosától… Te vagy az? Maradhatsz is úgy, fekve a játékhoz! Mesi azt kéri, hogy nyalogasd a puniját!
Emese ösztönösen odakapott az említett testrészéhez. Úszott a nedvességben!
– Gyere, ülj föléje… fordítva inkább… – navigált Ditke – ez lesz az, ereszkedj le egészen addig, míg meg nem érzed a nyelvét! Így jó? Ne mozogj, csak tartsd oda neki! – Elégedetten szemlélte az eseményeket. – Húzd szét a punid egyik kezeddel, másikkal támaszkodhatsz… Na milyen?

Emese már nem csodálkozott, hogy egyfolytában ég az arca, mozdulatlanul térdelt a fiú feje felett. Az izgalom piramist épített; az elmúlt néhány percben csupa első élmény történt vele. Úgy gondolta, hogy ennél élvezetesebb dolog nincs is már, amikor elhomályosult szemmel észrevette, hogy amazok ketten odahajolnak, és közelről figyelik, ahogy egy virgonc nyelv az ő punciját kerülgeti körbe-körbe, végigcsúszik a résben fel-le, lefetyel a csiklónál, bekandikál a bejáraton… A két fürkész szempár csillogása  csak tovább fokozta a túlcsorduló gyönyört.
– Csere! – adta ki a parancsot Ditke!
– Én ezt nem akarom abbahagyni! – lázadozott magában Emese, de a másik kettő segített neki felállni, és barátnője már kuporodott is a helyére, a homokkal félig betemetett srác szája fölé.
Bátorságot merítve az előbbi jelenetből, amikor az ő élvezkedését bámulták közelről, ugyanúgy odadugta a fejét, s nézte a másik lány széthúzott, húsos punciját. Hátulról egy kellemes érintésre figyelt fel popsija völgyében, és egy ujj egy pillanatra beszaladt az ő nyílásán. Megfordult, és szembetalálta magát a hosszabbfarkú sráccal, aki hol Ditke nyáltól és nedvességtől csillogó punciját mustrálta áhítattal, hol pedig az ő cicijeit.
– Megmutatod? – kérdezte bizonytalan, rekedtes hangon, miközben szorgosan masztizott.
Emese inkább nem szólalt meg, mert zavarodottságát ugyanúgy elárulná a hangja, csak szótlanul bólintott. Négykézlábra ereszkedve biztosított vizuális segítséget a fiúnak. Közvetlenül a válla előtt, a homokból meredezett elő a barátnőjét nyalakodó srác farka, azt újra megfogta – valami szeretetfélét érzett iránta, hiszen ez volt az első ilyen élmény életében –, és kedvére nézegette, tapogatta, simogatta, kóstolgatta…

Ditke azonban úgy látszott, semmit nem enged végigvinni! Kipirult arccal, saját cicijeit és szeméremdombját egyszerre simogatva felemelkedett:
– Gyere ki már a gödörből! Mi legyen a következő? – Fehér popsiját mutatva lehajolt a ruhadarabokhoz, mintha akármelyiknek is lett volna bármi jelentősége is, hiszen hiába nyerték vissza a gazdáik egyiket-másikat, mégsem vették el a kupacból. – Tudjátok mit? Mindenki egyszerre kívánjon valamit! Mesitől kettőt is lehet kérni, mert neki több a cókmókja, van itt egy levele is.

VIII.

Úgy helyezkedtek tanácskozáshoz, hogy mindenki láthasson mindenkit; Emese a Ditkétől ellesett törökülésben, a fiúk pedig széttett lábakkal, hátul támaszkodva.
– Milyen jót tudnánk így dobálózni! Nincs egy labdája valakinek?
– Nekem van… – markolta meg saját cicijeit Emese.
Alig ismert magára, micsoda változáson esett át ezen a délutánon: a leskelődős, pirulós kislányból meztelenkedős, mutogatós, saját és mások testét élvező nagylánnyá változott. Aki leplezetlen érdeklődéssel nézegeti a fiúk fütykösét, s aki mindkettőhöz átnyúlt, megsimogatta őket:
– Nem lett homokos? Mutasd! A zacskód sem?
– Nem vagyok homokos, bazzeg… a zacskóm sem.
– Azt tudom, de nem szeretném, ha homok kerülne a számba…
– Mesi, akkor úgy értsem, hogy te szopi-nyali partit szeretnél? – folyt bele Ditke is a társalgásba. – Más ötlet?
– Dugjunk, bammeg!
– Van gumid? Hoztál gumit? – Két tagadó fejrázás. – Nem ide készültél?
– Holnap hozok…
– Holnapi gumival ma nem dugunk.
– Elszaladok venni… bazzeg, húsz perc alatt megjárom.
– Álló fasszal? – nevetett Ditke. Mindkét srác olyan állapotban ült a parton, mintha facsemetét szorongatna a lába között. – Nekem annál sürgősebb, ha nem is látszik. – Ujjaival birizgálta a punciját.
– Annál vagy anál?
– Popóba nem dughatsz holnap sem! – Álláig felhúzta mindkét térdét és hosszú ujjai mind hevesebben mozogtak. – Én most, azonnal akarok élvezni, aki nem akarja látni, ne nézze, akinek kedve van, megnézheti, aki akar, csatlakozhat… Ennyi a variációs lehetőség.
– Én nézem! – Bazzeg, akár egy lándzsával rohamozni készülő harcos, közelebb húzódott.
– Téged is lehet? – kérdezte Bammeg Emesét.
– Nézni? Persze… Ha idejössz fölém, én is látlak.

Ezzel összeállt az erotikus, szürrealista életkép. Ditke háton, nyakig húzott lábakkal, lehunyt szemmel, már csak magával volt elfoglalva, sebesen ujjazta és dörzsölésre hasonlító simogatással kényeztette húsos punciját. Közvetlen mellette – ahonnan a másik lányra is pisloghatott – Bazzeg, farka az erős húzogatás közben hozzá-hozzáért az apró halmokat formázó cicik egyikéhez. Emese kevésbé húzta fel a lábait, s ahogy szokta, apró érintésekkel izgatta magát. Másik kezét a lábai között térdelő Bammeg felé nyújtotta, aki szótlanul belehelyezte a farkát, és lökő mozdulatokat végzett, majd ráhasalt a lányra, és élvezte, ahogy az egyszerre gondoskodott mindkettőjükről.

Az egész közös maszti nem tartott sokáig, utána a lányok sietve leöblítették hasukról a partnerek nedveit, majd amikor a fiúk is beszaladtak a vízbe, segítették lemosni a lassacskán megnyugvó fütykösöket. Emese, élvezve a hirtelen rászakadt élményt, lehajolva gyorsan megkóstolta még mindkét vizes farkat, és az egyiket maga mellett vezetve, egy pillanatra sem engedve, visszatértek a homokba.

Ekkor érkezett meg az Emese által már délelőtt megismert, öttagú család, akik meresztgették a szemüket a négy hasonfekvő, meztelen test láttán. A szülők zavartan terelgették a gyerekeket látókörön kívülre.
Ezután az a pár tért vissza, akik zártkörűnek tervezett akcióját hárman közelről tanulmányozták, szintén még délelőtt.
– Jól bírták, bammeg! – jegyezte meg félhangosan az egyik srác.
– Gondolod, hogy azóta egyfolytában dugtak, bazzeg?
– Mit kell ezen csodálkozni? Ti kidőlnétek? – cukkolta őket Ditke. – Még jó, hogy szóltatok időben, nem is érdemes holnap jönnöm!
– Mennyi gumit hozzak?
– Azt nektek kell tudni! Nagyon keveset ne, mert mit csinálunk, ha elfogy…
Öltözködés közben Emese mégegyszer lesétált a partra, s amikor a többiek nem figyeltek rá – éppen Ditke előadásán csüngtek – az apjának írt levelet a folyóba dobta. Nagyjából azon a részen sodorta el a folyó, ahol több mint 2 évvel ezelőtt Emese apját is, miután hirtelen megállt a szíve.
– Hozzájárulok a költségekhez – mondta éppen Ditke nevetve, és az általa korábban barmoknak nevezett férfiaktól kapott pénz ráeső részét átnyújtotta a két fiúnak.
– Bammeg, ezért valami ízesítettet is kapunk!
– Ha hülyülsz, én tényleg nem jövök holnap! Csak nem gumit akarsz velem kóstoltatni?... Mesi, te hány menetet vállalsz fel? Vagy bízzuk rájuk, mennyit hoznak össze?
Emese lassan visszatért a jelenbe, csak még egy pillantást vetett a folyóra, aztán fülig pirulva válaszolt:
– Nem tudom még.
Jóleső érzés töltötte el, mert véget érnek az izgalmas, de mégis magányos ücsörgései a fatörzsnek támaszkodva, van már társasága, akikkel jól érzi magát. Könnyed léptekkel haladt Ditke mellett, és büszkén sejtette, hogy mögöttük a két srác figyelme és vágya megoszlik a két ringatózó lányfenék között.

*

Epilógus

A novella főszereplőjével néhány hónappal később teljesen véletlenül ismerkedtem meg. Ettől a helyszíntől távol, a kétmilliós fővárosban találkoztunk. Alkalmunk nyílt hosszan beszélgetni, ekkor beavatott a titkaiban, elmondta az élményeit. Mesélt arról, mi játszódott le a parton ezekben a napokban, amikről a novella szól, s mi történt a következőkben, amelyekről később még szó lesz.
Ha ezentúl valaki azt mondja nekem: „kicsi a világ!”, élénken fogok bólogatni. Ugyanis miután Emese bizalmasan beavatott nyári élményeibe, kiderült, hogy Ditkét is ismerem… de ez már egy következő novella.

Tartozom még a levél tartalmával:

„Kedves Apu!

Gyorsan telik a nyár. Jól vagyok, jól érzem magam, sokat járok le a partra. Nagyon hiányzol!

Emese”