Hangokat hallott.
Igyekezett vissza a part rejtekébe, s onnan a titkos leshelyre, hiszen tervei szerint meg kell várni, míg a fiúk levetkőznek és végigfekszenek a homokon.
Megtorpant. A hangok a fa tövében hagyott ruhái felől hallatszottak.
Első gondolata a lebukás volt: a srácok letérhettek az ösvényről, s észrevették az összehajtogatott ruhadarabokat. Azt, amiben érkezett, s a másikat, amit jelmeznek szánt szükség esetére, ha mégsem lenne elég bátorsága meztelenül odasétálni hozzájuk… Második gondolata is a lebukást diagnosztizálta, de már a remélt fiúk nélkül: Legalább négyféle hangot különböztetett meg, és már érteni is lehetett őket.
– Anya, itt ruhák vannak!
– Bugyi is…
– Mindjárt megnézem, ne nyúljatok hozzá!
– Ha bugyi is, akkor apátokat érdekli…
– Két csajszi ruhája.
– De csak egy bugyi!
– Hagyjátok már más ruháit, majd visszajön értük a gazdájuk!
– De anya! Hol van a két csajszi? A bugyis és a bugyitlan?
– Melyiket választod?
– Belefulladtak?
– Mentsük ki!
– Apáé a bugyi nélküli…
– Hagyjátok már! Menjünk arra föntebb!
– Arrafelé napoznak?
– Vagy ott fulladtak bele.
– Anya, megkeressük őket?
– Nem vagy normális, miért keresnénk…?
– Apa, megkeressük őket?
– Milyen pici ez a bugyi!
– Hozzá ne merj nyúlni!
– Béci megszagolta…
– Azonnal idejöttök mindannyian!
– Inkább amarra menjünk! Anya, arra homokosabb a part!
Lassan távolodtak. A halkuló hangzavarból még néhányszor fel lehetett ismerni: „bugyi”.
Emese megkönnyebbülten állt a partfal takarásában, mégsem lett volna jó, ha egy komplett család – anya, apa és három gyerek – előtt debütál régóta megmutatni vágyott pucérságával. Ráadásként motorcsónak hangja erősödött, talán a korábbi mozizó tér vissza egy ismétlésre…
Nagyokat szökellve tért vissza a kiindulóponthoz, oly sok leskelődése tanújához, az árnyas fához. Nagyot sóhajtott, és ahogy volt, pőrén ráült a ruháira.
Nem kellett sokat várakozni, megjelent egy lány.
– Tűnés innen! – súgta Emese. A lány könnyed léptekkel elhaladt Emese lábai előtt, ellenkező irányba, mint a népes család. Őt egy pár követte – Emese eredményesen fohászkodott –, s ugyanarra távoztak.
– Mi van itt ma? – Most döbbent csak rá, hogy hiába igyekezett mindent figyelembe venni, s feleslegesnek bizonyul a szerep gondos elpróbálása is, ha közben elfeledkezett a naptárról: – Szombat van! – ismerte fel. Remélte azonban, hogy ez nem jelent majd hatalmas népvándorlást a folyóparton.
Végre megérkeztek a fiúk.
A szokásosnál kevesebbet rugdosták a homokot, kicsit lógatták az orrukat – Emese arra tippelt, hogy nem sikerült még nőt szerezniük.
– Hát fiúk, itt vagyok én nektek! – mosolygott.
A fiúk azonban erről nem tudtak, irtózatos csapkodással rohantak a víznek. Viszonylag sokáig hűtötték magukat, két-háromszor a fejüket is bemerítették, aztán himbálózva gázoltak kifelé. Egyikük a szokásos módon, kismérete ellenére előremutatva, míg a haverja vidáman lóbálta a sajátját, mint elefánt az ormányát.
– Még két perc – suttogta izgatottan Emese, elégedetten tapasztalva, hogy lábai között megindult a nedvesedés.
A srácok végigheveredtek, fejük az árnyékban, kezeikkel a fütykös igazgatva.
– Bazzeg, a Ditke se jött ki!
– Mondtam én, hogy nem jön, csak ígérgette, bammeg.
– Még egy perc… – fújta ki lassan, mélyről a levegőt Emese. Búvóhelyéről, két lépéssel egyenesen közéjük tudna huppanni. – Még fél perc és indulok!
A Sorsnak azonban ezen a napon vicces kedve támadt, ráadásul nagyobb rendezőnek bizonyult. Megmutatta, hogy ki az úr a folyóparton…
Emese felemelkedett, egyetlen másodperc alatt eldöntötte, hogy a bevonulása meztelenül fog történni…
Ugyanebben a pillanatban jobbról belibegett a képbe egy lány. Ugyanaz, aki korábban abba az irányba távozott. S ha ez még nem lett volna elég az útrakész Emese ellenszenvének kivívásához, nemcsak könnyedén odalépett a fiúkhoz, de lazán megszólalt:
– Hali!
– A mocskos! – sziszegte Emese az árnyékból.
Az egyik fiú zavartan elengedte a fütykösét és felnézett a karcsún föléje hajló lányra:
– Szia, Ditke!
Másikuk szemmel láthatólag tétovázott, befejezze-e a megkezdett tevékenységet, vagy tegyen úgy, mintha nem történt volna semmi, már amennyiben álló farokkal lehet közömbösnek maradni.
– Kerestelek benneteket, jó hosszan felmentem a parton… Ideülhetek?... Nem láttam senkit, csak egy pecást meg itt nem messze ketten dugnak… – hadarta Ditke, a srácokat szóhoz sem hagyta jutni.
Éppen, ahogy egy másik forgatókönyvben, az Emese által megálmodottban szerepel, toporgott egy kicsit, mintha nem lenne elég hely, majd egyiküket átlépve, leült a két fiú közötti részre.
– Milyen szép színetek van! – csicsergett tovább, leplezetlen kíváncsisággal vizsgálva a két testet. – Nekem még nem volt alkalmam barnulni, pedig a nyár fele már eltelt.
Felállt, ezúttal a másik fekvőt lépve át, nyújtózott a tűző napon, megrázta aranysárga haját, kioldott két masnit és mosolyogva leeresztette a ruháját. El kellett ismerni még a leshelyről nézve is, hogy fehér bőrével, annál is fehérebb melltartóban és bugyiban úgy nézett ki – „a mocskos!” –, mint egy istennő. Már amennyi istennő a parton szokott délelőttönként szaladozni és megzavarni a fiúk békés masztizását, mindenesetre ők már nem bánták, hogy félbe kellett szakítaniuk. Meresztgették a szemeiket, ahogy Ditke szégyenlősen elfordult és kikapcsolta a melltartót, majd vidáman visszapördülve megsimogatta hegyesen kúpos cicijeit.
– Nem zavar, ha levetkőzöm? – kérdezte kissé elkésve, két ujját a tanga pántjába akasztva.
A hangokat, amik mintha homokkel telt vödör mélyéről érkeznének, beleegyezésnek értelmezte, egyetlen mozdulattal bokáig tolta a bugyiját, majd a következő kettő eredményeként kilépett belőle.
Emese felháborodva kereste a szavakat, „a mocskos” már túlságosan lágynak és kedveskedőnek tűnt.
Az egyik srácnak megjött a hangja:
– Bammeg!
Ditke ismét középre helyezkedett, két karja szorosan törékeny teste mellett. „Mint akit féreg rág” – jellemezte Emese néhány lépéssel távolabbról – nem sokáig maradt vigyázz-fekvésben, két kezét a feje alá tette. Aztán vissza, majd az ég felé nyújtotta. Mintha fekve tornázna. Emese ezt a tétova kapálózást meg tudta érteni, ő sem igen tervezte meg azt a spontán mozdulatot, ahogy megfogta volna a fütykösöket.
– Szoktatok masztizni? – érdeklődött ártatlan hangsúllyal Ditke.
Válaszra ezúttal sem várakozva előterjesztette javaslatát:
– Lessük meg, hogy dugnak itt nem messze! – Felszökkent és nevetve nyújtotta kezeit a srácoknak. Azok, megörülve, hogy kievickélhetnek az egyszerre kínos és izgalmas szituációból, felugráltak, s Ditkét közrekapva mindhárman elindultak leskelődésre.
Emese magára maradt. Fel tudott volna robbanni a méregtől! Nem elég, hogy ez a Ditke lecsapott a fiúkra, még el is távolította őket a kényelmesen szemlélhető perspektívából.
Lekullogott a homokos részre, megtaposta azt a helyet, ahol az előbb még hárman terültek el, integetett, majd nyelvét nyújtotta a motorcsónakosnak…
IV.
Talán tíz perc sem telt el, amikor hangos jókedv, közelgő kacaj-röhej visszahozta a kukkolókat. Emese durcásan ücsörgött a fa tövében.
Egymást átkarolva – középütt Ditkével –, egyszerre lépkedve, a ritmust mégis gyakran eltévesztve érkeztek meg, és szűnni nem akaró hahotával elfoglalták az előbbi helyüket.
– Csináljátok nyugodtan, én is szoktam masztizni! – biztatta a többieket a lány, és mindkét oldalra sandítva várta, mi történik.
A fiúk már megint zavarban voltak, nem tudták, hogyan fogjanak hozzá.
– Jaj, valami mászik rajtam! – Egy pillanatra még Emese is elhitte, hogy komolyan kell venni Ditke felkiáltását.
– Hol? Mutasd! – ültek fel a fiúk.
– Itt, a seggemen! – Megfordult, mindkét oldalra megmutogat gömbölyű fenekét, széttette e lábait. – Lehet, hogy bebújt? Nem látod? – Hátára pördülve, nyakig húzott lábbal megmutogatta, merre érezte a láthatatlan valami mászását.
A fiúk feje egymáshoz koppant, ahogy készségesen vizsgálgatták a félgömbök közötti mélyedést és a Ditke által kissé széthúzott puncit.
– Ott lehet… kicsit lejjebb – vezényelt a lány – ja, az az ujjad? Ne nyúlj be, csak itt, ezen a részen… keresd! Te meg itt nézd…! Te sem látod?
Biztosan láttak mindent a rejtélyes csúszómászón kívül, mert mindkét térdelő srác farka úgy meredt előre, mintha csődörök készülnének meghágni a kancát.
Eközben Emese a leshelyén, felhúzott combjai közé csúsztatta a tenyerét.
Ditke egyre hangosabban élvezte a keresgélést:
– Erre sincs? Ja, az is az ujjad!... Ott jó… körbe-körbe… ez az! – Hirtelen megfogta a kutakodó kezeket, határozott mozdulattal mindet áthelyezte a megfelelő fütykösre, s ugyanabban a nyakig emelt testhelyzetben, szaporán kényeztette punciját saját ujjaival.
A fiúk, mint két robot, gyorsuló tempóban csattogtatták a bőrt, miközben tekintetükkel a nyögdécselő, lihegő lány puncijára tapadtak.
Legelőször a kisebbik farok sült el, elképesztő mennyiségű folyadékot köpködve a homokba. Emese lett a második, aki elégedetten állapította meg, hogy egyre magasabb csúcsokat hódít meg: mindig azt hiszi, hogy ez már a legjobb, s a következő mégis túlszárnyalja… Egész kézfeje úszott a saját nedvességében.
Ditke sikoltozni kezdett, dobálta a popsiját, ujjai csámcsogó-cuppogó hangokat csaltak elő puncijából, ahogy az igekötők következnek, be-ki-le-fel mozgatta, kicsit felemelte a fejét, majd megfeszült… és dallamos sóhajjal jelezte, hogy elélvezett. Felnyitotta a szemét, körbenézett, majd zacskójánál fogva közelebb húzta magához a másik fiút, aki ebben a pillanatban minden eddig tartogatott, és gondos kézimunkával előkészített folyadékát a lány hasára eresztette.
Emese mindig tudta, hogy a legizgalmasabb látványok közé tartozik, amikor a megdolgozott fütykösből előtör a kéjnedv – most is lélegzetvisszafojtva figyelte –, ám ilyen tisztán eddig még sosem sikerült erről benyomást szereznie. Ilyet egészen biztosan meg fog nézni egészen közelről is, sokszor. Már nem is sajnálta annyira, hogy így alakult a folyóparti kaland, Ditkére sem irigykedett, hiszen a betolakodó lány meg sem fogta a fütykösöket, pedig az lett volna csak az élmény!… ez a feladatot mégis érintetlenül meghagyta neki. Ráadásul Ditke csak az egyik farkat látta elsülni, továbbá… – Emese majdnem hangosan felkacagott – a csajszika hiába kereste mindenfelé a bugyiját, pedig még a vízben is megnézte.
– Ott taposol rajta, csak egy vékony homokréteget szórtam rá… – biztatta némán.
– Hol kódorogtál? – fogadta otthon a költői kérdés.
Ebédközben azon gondolkodott, hogy mit láthattak azok hárman, amikor felmentek a parton megnézni a dugást, s hogy érdemes lenne-e keresni másik leskelődős helyet is… és az is megfordult a fejében, hogy szombat lévén, meg kellene látogatni délután is a partszakaszt, hátha történik valami izgalmas.
