Áldozat

A következő történetem a római hadjárat idejére kalauzol vissza bennünket, ahol nem idegen a ritualitás, innen a kissé morbid a befejezés.

A férfi kábult volt a bortól és a megtiszteltetéstől. Homályos szemekkel látta csak a füstölgő fáklyákkal megvilágított hosszú folyosót, ahol végigvezették.
Hétéves kora óta élt a sziklakatlanba zárt kopár udvaron.
Kemény megpróbáltatásoknak vetették alá. Enni csak ritkán kapott, s a vizzel is takarékoskodtak a mogorva, szótlan férfiak, akik őt és társait őrizték.
Aki nem bírta, kihullott, mást hoztak helyette. Élve nem hagyhatta el senki az udvart, csak a keskeny, magas, dúsan vasalt ajtón keresztül, ahonnan időnként díszes ruhába öltözött férfiak érkeztek.

Kiválasztották és magukkal vitték, akit megfelelőnek találtak. Most őrá is sor került. Vadul dörömbölt a szíve, ujjongani szeretett volna, mialatt körbeforgatták, szakértő kézzel megtapogatták.
Tudta, hogy meg fog felelni, hogy értelmet nyert sanyarú várakozása, amellyel véget nem érő napjait töltötte. Először a keskeny ajtó mögötti szűk kis kamrába vezették, elszedték foszlott rongyait, s amikor teljesen csupaszon állt az egyetlen fáklya vibráló fényében, díszes ivótülköt nyújtottak feléje, amely tele volt nyolc éve érlelt fűszeres borral.
A férfi megitta, aztán elvezették egy hatalmas, pompás terembe. Ezernyi mécses fénylett, a falakon drága kelmék lógtak, bronzból és aranyból készült, furcsa formájú kegyeleti tárgyak villogtak. A terem közepén egy mindenkinél vénebb, nagy szakállú férfi és egy nő állt. Haja szőke volt, sárga, akár az érett gabona színe.

Bő palástba burkolódzott, amely élesen elütött az öregember fehér ruhájától.
A férfi furcsa fájdalmat érzet, ahogy a nőre nézett.
Kora gyermekkorától férfiak vették körül, az anyjára is csak homályosan emlékezett. S most egyszerre itt áll egy másik nemű lény, lassan megmozdult, feléje ringott. Nyugodt léptekkel közeledett, ahogyan a macska teszi, ha eléje kerül a préda.
Vigyázott, hogy meg ne riassza. A férfi nem akart elmenekülni. A nő közel ment hozzá, és megfogta hímvesszőjét. A férfi meglepetten nyögött fel. Ő csak akkor nyúlt magához, ha vizelnie kellett. Ez az érintés más volt. Gyors és ügyes ujjak birizgálták végig a laza vesszőt, s az feltámadt egyszerre.

Mereven és dacosan az ég felé szegezte vaskos fejét.
A nő térdre ereszkedett, tenyerébe fogta a duzzadó golyókat, másik kezével az ágaskodó péniszt simogatta. Szétnyitotta vöröslő ajkait, s lassan rácsúsztatta a feszülő makkra, meleg, nyálas szájába vezette a remegő testrészt. Nyelvével lassan masszírozni kezdte. A férfi megmarkolta a hosszú szőke hajat, testét hátrahajtotta, belefeszítette magát a nő szájába és vinnyogott nagy boldogságában.

A nő a fogaival tolta le a bőrt a lüktető makkról, végignyalta alulról is, aztán szívni kezdte, nyelve hegyével a pénisz hegyén szétnyíló apró kis rést ingerelve. Nyugodtan, szakértő módjára dolgozott, nem ragadt rá a férfi szenvedélye.
Hideg figyelemmel izgatta,s amikor megérezte a férfi teste mélyén készülő robbanást, felállt, a terem közepén domborodó sötét kőoltárhoz ringott és lecsúsztatta válláról a fekete palástot. A bőre fehér volt és hibátlan, akár a frissen hullott hó, a teste telt és érett. Tompora gömbölyűen feszült, a combján nagy síkú izmok mozdultak. Megfordult, s akkor a férfi elölről is szemügyre vehette. Súlyos melleit, a feszülő, hosszú bimbókkal, lágyan domborodó hasát, s az egymáshoz simuló combok takarásában, az érdes, sárga szőrzet alatt megbúvó ismeretlen nyílást. A nő végigmérte a férfit, s elégedett lehetett az eredménnyel, mert az oltárhoz lépett, és végigdőlt a köveken.

A karját szétvetette, combjait kitárta. A férfi eddig csak a felső permét láthatta a húsos combok között, de most teljes pompájában előtűnt.
Nedves volt, vöröses, kissé szét is nyílt, látszott nyálkás, piros belseje. A férfi felnyögött, a pénisze pattanásig feszült. A szívó rést leste a szétvetett combok tövében, a lélegzetvétel ritmusára emelkedő- süllyedő melleket és a mélységesen mély, sötét szemeket. A vállánál fogva előre taszították, hogy a térde az oltár hideg kövéhez ért, aztán egy száraz, öreg kéz megfogta a hímvesszőjét, s a nő várakozó combjai közé irányította.

A férfi nyálát nyeldekelve, fogvacogó izgalommal dőlt a nőre. Meleg, sima bőr ért szélcserzett, naptól szívott bőréhez, sovány, inas tagjai alatt húsos test mozdult, s dagadó, éhes pénisze egyszerre csak eltűnt a nő forró, síkos hüvelyében. Átsiklott a félig nyílt bejáraton, s mélyen befurakodott az izmos, szorító barlangba. Egy pillanatig mozdulatlanul hevertek. Az összetolt testrészek csupasz idegvégződésein át ismerkedtek egymással. Aztán a nő lágyan ringani kezdett, alig-alig mozgatva farát, hüvelyizmaival masszírozta a hímtagot. A férfi ösztönös igyekezettel emelte meg magát, péniszét félig kihúzta a nő ágyékából, majd visszatolta újból.
Hírtelen rádöbbent, mit kell tennie.

Lázas igyekezettel mozgatta a hímtagját, s a nő egy-egy céltudatos farmozdulattal fokozta izgalmát. Kezével a mellekbe markolt, vonagló ujjakkal gyúrta a tömör húshalmokat. A nő derekára kulcsolta izmos lábait. Hüvelyizmaival megszorította, majd újra elengedte a testében döfölő hímtagot. A szeme hideg volt és figyelő.
A férfi lábizmait megfeszítve, derekát homorítva furakodott a rugalmas, forró és síkos hüvely mélyére, és egyszerre elöntötte a megkönnyebbülés.
Rángó - remegő hímtagjából meleg ondó fröccsent a nő belsejébe. Ahogy az első löket hüvelyébe ért, a nő felemelte a kezét.
A férfi mögött álló öregember meglendítette a kovakőből készült áldozati bárdot és nagy erővel lesújtott vele.
A férfi feje szétnyílt, az agya kifröccsent, a teste a legnagyobb gyönyör határán hullott a semmibe.

- Az előjelek kedvezőek, Caradoc- mondta a főpap.- Az áldozatot elfogadták az istenek. Holnap győzni fogsz!
A tengerbe szorítod a rómaiakat, miként Conubelin tette.
A fővezér hitt a jóslatban. Vesztére. Másnap megütközött Claudius légióival. Csapatait szétverték, őt Rómába hurcolták, és vasketrecbe zárva, az ujjongó csőcseléknek cirkuszi állatként mutogatták.