A tűzhányó kitör

Verejtékben úszva ébredt. Azt álmodta, hogy zuhan. Csak zuhan, és zuhan bele a nagy büdös semmibe. Szerette az ilyen álmokat. Kanos lett tőlük. A megkövesedett brizna érzésétől viszont elfogta az okádhatnék. Érezte, hogy fanszőrzete tökéletesen összecsimbókosodott a rászáradt anyagtól.
„- Böe! - Az ősök nincsenek itthon! Micsoda megkönnyebbülés! Legalább nem látják, hogy legyűrt a macskajaj. Való igaz, hogy az az uccsó staub már nem kellett volna." - gondolta.

Visszahanyatlott az ágyba. Újra megkeményedett.
"- Nem, most nem!"
Már jó ideje nem volt nővel. Újabban szexuális vágyait kizárólag önkezűleg elégítette ki. Ami azt illeti kezdett elege lenni belőle. Mégis csinálta. Annak idején suhanc korában még elment. Most viszont huszonhárom éves, potenciális férfiként, betegesnek tetszett a folytonos maszturbáció. Talán a drog miatt volt, talán csak szimplán a nőhiány miatt. Ki tudja?
"- Egy szivar segít majd. Meg egy kis whisky. Az ám! Leszarom, ha a fater megöl. Nekem már úgy is mindegy."

Fogta magát, és előszedte apja szivaros dobozkáját (amiből mellesleg még egyetlen szál sem hiányzott). Kivett egyet és rágyújtott. Nem segített. Csak mégjobban felállt neki. Szinte égett az öle, mintha egy vulkán lakozna a belsejében, ami épp kitörni készül. Szívott. Valami természetfölötti érzés fogta el. Nem tudta mi ez. Egyet tudott csak: Ez nem egyszerű kangörcs. Testének minden sejtje, az ágyékára összpontosított.
"- Nem! Most nem!"
A földre feküdt. Tagjait szétdobta, mint megannyi rongycsomót; voltaképpen nem is voltak többek annál. Próbált nem gondolni semmire.
"- A semmi jó. Nagyon jó. Nagyon jóóóóó.... NEM! Túlságosan is jó!" - Megrázta a fejét, mint egy dacos kissrác, így próbálván elhessegetni a merevedést.

Taktikát váltott. Ezúttal nem hunyta le a szemét. A mennyezetre meredt. Nézete a kis repedéseket, ahogy ide-oda cikáznak odafönt.
"- Csodaszép!"
Nem ez sem jó! Szívott még egy slukkot. Fantasztikusan esett. Elnézte, ahogy a bűzös szürke füst gomolyog a szobában. Kőkeménység. Akár a beton. Minden idegszála erre a keménységre összpontosult.
- "NEM! MOST NEM! Válium! Igen, az jó lesz!"
Bevett két pirulát. Várta, hogy lenyugodjon tőlük. Visszafeküdt a földre, és várta, hogy a nyugalom békés hullámokként öntse el, és vigye magával, akár a halálba is.

Rövid idő múlva már lágyságot érzett.
"- Végre!"
Elszunyókált.
"- Az alvás jó. Jóóó. Nagyon jóóóó....”
Arra ébred, hogy újra kemény. Megérintette. Szinte fájt, ahogy a gyönyör felcsapott, és egyenest a torkába hatolt, ahonnan artikulálatlan, vadállatias üvöltésként szakadt ki.
"- Nem! – lihegte. - Most nem."
Ilyet még életében nem érzett. Ennyire nem lehet kiéhezve, hogy már önnön keze egyetlen érintésétől elélvezzen. Nem, még nem ment el. Anyag nem jött. Csak az a kevéske volt még ott, ami már kezdett málladozni az izzadtságtól.
"- Akkor mégis mi volt ez?"
Nem tudta. Azt sem tudta, akarja- e egyáltalán mégegyszer ugyanezt érezni. Szörnyű volt és egyszerre brutálisan jó is. Ez nem volt orgazmus. Ezerszer több volt annál.
"- Végig kell csinálni!"
Megfogta újból, ezúttal marokra. Tűzforró volt. Valahol a torkában érzett egy kis nyomást. Éppen ott, ahonnan az előbb feltört az a hang. Tett egy határozott, erős mozdulatot. Most csak egy sóhaj hagyta el a száját.
Mosolygott. Olyan ördögien, és egyszerre olyan boldogan, hogy ha valaki látta volna abban a pillanatban, bizonyára élete végéig ez a kép kísértette volna rémálmaiban.

Szörnyű! Édes! Undorító! Ezek az érzések kavarogtak benne, már amennyire érzésekről beszélhetünk egy önkívületben lévő személy esetében. Kemény rántásokat tett. Mintha az örökkévalóságig tartana, pedig csak néhány másodperc volt az egész.
Sóhajok, lüktetés, minden szétfolyik. Az volt az érzése, hogy ő maga is mindjárt cseppfolyóssá válik, és iszamos leve gusztustalan pocsolyaként terül el a földön.

Ahogy érezte, hogy közeleg a vége, még durvább lökéseket tett. Sóhajai zihálássá folytak össze. A nyomás a torkában egyre erősödött. Nem akarta késleltetni, csak azt akarta, hogy végre beteljesüljön... Még egyszer... Robbanás. A lövedék izzó lávaként tolult a felszínre, és elöntötte mind a két karját. Újabb sátáni üvöltést hallatott. Talán még az előzőnél is szörnyűségesebbet. Aztán ledöntötte az extázis. Úgy rogyott össze, mintha valamiféle rongybaba volna. Szívverése, szinte teljesen leállt. Légzése lelassult. Még érzett valamit, valami megfoghatatlant, majd elégedett, és édes mély álomba zuhant.

Vége.