A sötét lyuk 1

Junior imádott a mezőn játszani, kergetni a pillangókat, és szöcskékre vadászni. Az anyja nem akarta soha elengedni egyedül, de már elég nagy volt ahhoz, hogy ne kerüljön bajba, és ezt olyan meggyőzően tálalta az asszonynak, hogy az nem tehetett mást. Az apja sajnos nem tudta elkísérni őt ezen a szép reggelen, mert dolgoznia kellett, mint mindig, de hétvégén itthon lesz, és akkor elmennek horgászni. Már alig várta.

Senki sem volt rajta kívül itt ezen a helyen, és éppen ezért szeretett idejárni. Nyolc éves volt, de a koránál sokkal érettebb, ahogy az anyja szokta mondani, és sokat gondolkodott. Az apja mindig mondta, hogy ebből a gyerekből tudós lesz egyszer, de ő nem akart tudós lenni. Őszintén ő semmi sem akart lenni a többi ilyen korú gyerekkel ellentétben.

A nagy futkározásban elfáradt egy kicsit, ezért ledőlt a fűre, és mire észrevette volna, már el is aludt. Zavaros álmot látott, amiben a kutyáját kínozták a Wingston fivérek, levágták a farkát, tűzzel égették a bundáját, és a száját bekötötték, hogy ne tudjon védekezni. Őt pedig lefogta az egyik srác, hogy ne tudjon elszaladni, és végig kell néznie, ahogy szegény kutyája sír, vonít a fájdalomtól. Úgy ugrott fel ettől az álomtól, mintha egy méh csípte volna meg, és amint megnyugodott, észrevette, hogy már dél körül lehet. Nagyon zavarta az álom, és ezért futott, mintha az emlékétől akarna elszaladni, és nem vette észre az apró, korhadt deszkát, ami alig volt nagyobb, egy méternél. Ahogy rálépett, hangos reccsenéssel szakadt be alatta, és sikollyal a száján zuhant bele a mélységbe.

Mikor a sokktól magához tért, észrevette, hogy nem lát. Ettől pánikba esve próbált megmozdulni, de képtelen volt rá, éppen csak a kezeit tudta megmozdítani, de amint a lábait is próbálta megemelni, fejbevágta a fájdalom, ami belenyilallott. Föld szóródott a fejére, és ahogy a könnyekkel küszködve felnézett, halvány fényt látott a sírás függönyén keresztül. Ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy lássa, mibe esett bele, és hogy néz ki ez a lyuk. A pánik ismét megrohamozta, mint ahogy egy kitartó sereg rohamozza meg az ellenálló várat, és a láthatatlan félelem kezdte a hatalmába keríteni. Szipogott, és nyögdécselve próbált fentebb kapaszkodni, de a bokájába ismét beleállt a fájdalom, és ettől felsikoltott.

Nem tudta pontosan, hogy mennyi ideig tartott, amíg megnyugodott, de lassan kezdett magához térni. Az arca koszos volt a rászáradt földtől, és a könnyei barázdákat vágtak benne. Megpróbálta kitapasztalni, hogy mire képes ebben a szorult helyzetben. Sorban megmozgatta a jobb kezét, majd a balt. A keze legalább nem sérült. Most a lábait mozgatta meg, és a balba a fájdalom felerősödve vágta ismét fejbe, de a jobbnak nem volt semmi baja, eltekintve a horzsolásoktól. Vajon mennyi időt kell itt töltenie ebben a sötét, nyirkos lyukban? Egyáltalán megtalálják? Ezek a gondolatok újraindították a könnyeit, és a bezártság érzése újult erővel támadta meg.
- Nem, nem szabad ilyenekre gondolnom. Apa nemsokára megtalál, és kihúz innen, és hétvégén elmegyünk pecázni. - Ebbe a gondolatba kapaszkodva újból átgondolta a helyzetét. Szoros volt a lyuk, és érezte, hogy nem ért még véget a talpa alatt. Tehát akkor most fennakadt. Ez új veszélyes gondolatokat rejtett magában. Mi van ha a mozgástól mégjobban lecsúszik? Vagy mi van, ha ebben a veremben állatok laknak? Esetleg denevérek? Vagy borzok? Vagy FARKAS? Később eszébe jutott, hogy ide farkas nem jöhet le, mert a lyuk túl függőleges ahhoz, hogy fel tudjon mászni.

Ekkor valami ocsmány dolog mászott a kezére, és ettől akkorát üvöltött, hogy a fülei bedugultak, a szűk hely miatt. Vadul rázni kezdte a kezét, és a láthatatlan dolog hatalmasat csípett belé. Sokadszorra tört ki rajta a pánik, de most volt a legerősebb. Szinte elvette az eszét az új fájdalom, és az ismeretlen állattól való félelem. A csípő lecsúszott a kezéről, és ráesett a cipőjére. Érezte a koppanását, és reflexszerűen lerúgta, majd eltaposta a csúszómászót. Ahogy a teste szétroppant a talpa alatt, valahogy diadalt érzett, és viszonylag ismét megnyugodott.

Kezdett hideg lenni. Ahogy a hűvös föld hozzányomódott, és a nedvességét átvette a ruhája, fázni kezdett. A teste kezdett kihűlni, és a bokája egyre jobban lüktetett, a kezén pedig feldagadt az ismeretlen állattól származó csípés. Felnézett, de már nem látta a halvány fényt, amit még nem sokkal ezelőtt igen. Vajon mennyi ideje lehet már itt? Az izmai teljesen elgémberedtek. Talán azért nem látja már a világosságot, mert valaki rácsukta a tetőt a gödörre? Vagy már besötétedett? Lehetséges. A gyomra nagyot kordult, és egyre jobban kezdett éhes lenni.
- Meddig bírhatja étel nélkül ebben a hideg, nedves sötétben? - tűnődött rajta amíg álomba nem merült.

Azt álmodta, hogy kiszabadították, és otthon eszik a szüleivel, egy szép nagy csirkeszárnyat. Egy hang keltette fel a lázálomból, és kellett egy kis idő mire rájött, hogy még mindig itt van ebben a veremben, és a hang nem más volt, mint a hasa.

Vajon mikor jön apa?