A meccs 4. rész - Az eredmény: majdnem döntetlen

A lépcsőházban –mivel a villany természetesen rossz volt- orra buktam egy kint felejtett újsággyűjtő dobozban, hatalmas ricsajt csapva. Elröhögtük magunkat, mire egy fölsőbb emeleten kinyílt egy ajtó, és egy rikácsoló női hang kiszólt:
- Nem tudnak halkabban bejönni, részeg disznók!
- Teca néni, törődjön a maga dolgával és menjen vissza aludni! – kiabált vissza, majd halkan még hozzátette: -Megőrjítenek ezek a szomszédok!
A lakásba jutva főzött nekem egy teát, közben arról beszélgettünk, hogy mi történt velem az elmúlt hónapokban, amíg nem kommunikáltunk. Választottam teafüvet, és kevergetni kezdtem a gőzölgő italt, ő pedig a szobába ment zenét feltenni. A mobilját az asztalon hagyta. Felvettem, nézegettem a logót, majd beléptem a telefonkönyvbe. Soha nem szoktam más telefonjába turkálni, most is csak magamat akartam megkeresni, de a Z-betűnél Zora név nem szerepelt a listán, így végiggörgettem az összes nevet: túljutva az Anitákon, Annákon, Beákon és Ciliken egy Csajom-bejegyzést találtam. Na, ez érdekes, megnyitottam, és legnagyobb megdöbbenésemre az én számomat rejtette a „név”. Pipa lettem, át akartam írni, vagy rákérdezni, hogy ezt hogy gondolta, de jobb ötletem támadt: kitöröltem a bejegyzést, és beírtam helyette a következő számot: 06-1-391-53-00, aztán megkerestem a „saját számok” menüpontot, és elloptam az elérhetőségét.

- Jó lesz ez a zene? – kérdezte, amikor visszajött, majd észrevette a telefonját az asztalon, elvette, kikapcsolta és eltette.
- Aha! - vetettem oda, csak hangosítsd fel, hogy halljam, amíg tusolok. – mondtam, és már be is vonultam a fürdőbe. Halkan bezártam magam mögött az ajtót, hogy ha még akarna se tudjon utánam jönni, majd megváltoztatva eredeti elképzelésemet, inkább teleengedtem a kádat forró vízzel, és óvatosan beleültem. Szeretem, amikor olyan meleg a víz, hogy az első érintkezésnél nem lehet eldönteni, hogy éget, vagy inkább hideg, úgyhogy most is ilyenre csináltam. Körülnéztem: persze se habfürdő, se fürdősó, csak arcszeszek meg ilyesmik, csupa férfiholmi. „Nincs Neked egy exed, vagy egy mostanid, aki itt felejtette a cuccait?” – bosszankodtam, de persze hasztalanul. Szerencsére legalább a tusfürdő nem „for men” volt, hanem valami semleges, szóval nem fordultak volna meg utánam a lányok…

Nyakig belemerültem a vízbe, behunytam a szemem, és élveztem, ahogy a gőz megizzasztja az arcomat. Hallgattam a zenét, ami beszűrődött, és csak most tudatosodott bennem, hogy mennyire elfáradtam. Őszintén szólva kicsit figyelnem is kellett magamra, nehogy elaludjak itt a fürdőkádban, ezért inkább beszappanoztam magam, és a tus alatt lemostam a habot, amikor megmozdult a kilincs. Odakaptam a fejem, és elmosolyodtam, aztán kopogott.
- Zora! Engedj be! – kiabált kintről. – Én is akarok fürödni!
- Kicsi kettőnknek ez a kád! Várd ki a sorodat! – replikáztam. A kilincs keményen rázkódni kezdett.
- Zora! Ez az én fürdőszobám!!! Engedj be azonnal!
Nagyot sóhajtva kiszálltam a kádból, ráérősen megtörölköztem, miközben ő egyfolytában kopogott. Meglehetősen kezdett idegesíteni, ezért magam köré csavartam az anyagot, és diadalittasan kinyitottam az ajtót. Végigmértem: meztelen volt. Elnevettem magam.
-Végeztem, jöhetsz! – mondtam, és mint egy királynő, elvonultam a háló irányába.

A szobában egy nagy franciaágy volt épp középen úgy, hogy onnan a TV-re jó rálátás essen, de én nem terveztem bekapcsolni, mert olyan késő volt, hogy maximum az animációs filmeket nézhettem volna, ahhoz meg azért nem voltam eléggé elvont hangulatban. Kicsit lehalkítottam a zenét, aztán meggondoltam magam, és kikapcsoltam, mire Ő kikiabált a fürdőből, hogy tegyem vissza, mert hallgatni akarja. Én persze azért sem, de elnevettem magam: kezdtünk olyanok lenni, mint a tízéves házasok. Ledobtam a törülközőt a szoba közepére (tudtam, hogy zavarja) a ruháimat meg szanaszét, és bebújtam az Ő térfelére. Az oldalamra fordultam, kicsit még próbáltam nyitva tartani a szemem, de őszintén szólva nem erőltettem meg magam, úgyhogy rövid idő múlva elaludtam.

Álmomban abban a rövid nevű faluban voltam, amit még a vonatból láttam délután, és a sínek mellett futottam, amikor megállt egy szerelvény. Körülnéztem, és az egyik ablakban megláttam Őt is, amint kihajol, kiáltottam neki, de nem (akart) észrevenni. Amikor aztán elindult a vonat, én rohantam volna utána, de nem értem el. Rossz volt, lihegve álltam meg, amikor valaki hátulról valaki átölelt (olyan furcsa volt, mert egy pillanat alatt eltűnt rólam az összes ruha). Megfordultam és Ő volt az. A nevemet ismételgette, egyre hangosabban, én meg hiába mondtam neki, hogy „hallak, hallak!” olyan volt, mintha nem értette volna.
- Zora! Zooooraaaa! – hallottam az egyre hangosabb szólongatást, és ahogy csak bírtam, teljes tüdőből elordítottam magam:
- Hallak! – kiáltottam, és ez annyira valóságosnak hatott, hogy felébredtem. Körülnéztem, hogy hol vagyok, amikor megéreztem, hogy hátulról egy kéz ölel át. Megfordultam, ő volt az, és nagyon furcsán nézett rám.
- Mi van? – kérdeztem kókadtan.
- Álmodban beszéltél. – mondta. – Én meg hiába próbáltalak felkelteni, nem reagáltál.
- Bocs, nagyon elfáradtam.
- Akkor tedd le a fejed és aludj! – puszilta meg az arcomat, és én „engedelmeskedtem” az utasításnak. Közelebb bújtam hozzá, jól kidugva a fenekemet, megfogtam a kezét, és áthúztam a mellkasom előtt az arcomhoz. Így kénytelen volt szorosan hozzám simulni, ami két dolog miatt is jó volt: egyrészt imádom ezt a pózt (azt olvastam, hogy azért szeretnek az emberek így aludni, mert az anyaméh biztonságát juttatja eszükbe), másrészt a hasa épp a derekamat melegítette, ami amúgy is eléggé fázós.

Éreztem, ahogy a fáradság ólomsúlyként nyomja le a szememet, de közben éreztem a testének a tüzét is, ahogy egyre jobban hozzám dörzsöli az ágyékát, ahogy a vér a péniszébe áramlik. Tudtam, hogy kíván, azt is, hogy nagyon szeretne szeretkezni végre, de azt is tudtam, hogy nem fog megkérni. Nem tudom, miért lágyult meg a szívem, talán csak még egyszer érezni akartam magamban, ezért kidüllesztettem a fenekemet, jelezve, hogy próbálkozásai tárt „kapukra” találnak. Ő is felém nyomta az altestét, így én is megbizonyosodhattam a vágy komolyságáról. Addig ügyeskedett a csípőjével, míg a pénisze el nem „akadt” a hüvelyemnél, de persze nem csúsztatta belém, hanem a bejáratnál megállva figyelte az én reakcióimat. Én megfogtam a kezét, és a mellemre tettem, amit ő azonnal meg is szorított. Én ekkor egy kicsit közelebb toltam hozzá magam, ami egyben azt is jelentette, hogy „elnyeltem” a makkját, de ezt még mindig mozdulatlanul tűrte. Nagyon lassan kezdtem körözni a csípőmmel, így mindig egy-egy milliméterrel mélyebbre tuszkoltam magamba, ő pedig némán tűrte mindezt, csak a keze remegése jelezte, hogy tetszik, amit csinálok.

Amikor a lehetőségekhez képest teljesen magamba engedtem, megálltam, és mozdulatlanul vártam, hogy mit akar tenni. Rászorítottam a péniszére, majd elengedtem, és újra rászorítottam, de ő nem kezdte el a táncot, csak a mellbimbómat csipkedte, a nyakamat csókolta. Már épp arra gondoltam, hogy én leszek az irányító, amikor szorosan átölelte a hasam, és a fülembe suttogott:
- Felkészültél?
Épp megkérdeztem volna, hogy mire, amikor hihetetlen erővel, és sebességgel kezdett dugni, szorította a derekamat, így rángatott magára, és mozgott ő is. Először kicsit megrémültem, de aztán átadtam magam a fájdalomtól sem mentes élvezetnek, becsuktam a szemem, és kiengedtem a hangomat, ahogy ő is. Szeretem a vad szexet, szeretem, ha egy fiú irányít, és ő nagyon jó tudott „bánni” velem, így nem csoda, hogy nagyon hamar elélveztem. Nem is akartam, de nem is tudtam volna visszatartani, viszont már megint gyorsabb voltam nála. Amikor látta (és hallotta), hogy a csúcsra értem, még jobban fokozta a tempót, így –ha lehet- még magasabbra repített.

Azért szeretek hamarabb elmenni, mint a partnerem, mert akkor egészen az utolsó másodpercig, vagy még tovább kiélvezhetem a gyönyör minden pillanatát, hiszen még akkor is izgatnak, amikor már elvileg nem kéne, ezért elő szokott fordulni, hogy még egy félszer, vagy egy egészszer el tudok élvezni. Most is így volt: ugyan nem hagyott nyugodtan kitikkadni, hanem tovább dugott, és így mielőtt a mélybe zuhantam volna, újra átéltem egy „fél” orgazmust, miközben ő pár óriási lökéssel belém engedte a kéjnedveit. Ahogy az utolsó löket is betalált, a testünk elernyedt, már mindegy volt, hogy közel van-e tőlem, vagy távol, hogy hozzámér-e vagy nem, mert teljesen kielégültnek éreztem magam. Ez az az állapot, amikor úgy érzem, hogy elég volt, nem kell több szex; amikor az alhasamban dobog a szívem, valahol a szeméremdombom és a méhem között; és amikor olyan fáradt vagyok, hogy a karomat sincs kedvem megemelni.

Ő is így érezhetett, mert mint egy vasszobor, olyan nehézkesen mozdult meg, hogy kihúzza magát belőlem. Ugyanakkor hanyatt fordult, de a kezét a derekamon hagyta, és próbált megfordítani. Leküzdöttem a rám tört tunyaságot, és ráfeküdtem a vállára, a szívére tettem a kezem, és rögtön elaludtam.

Arra ébredtem, hogy elhúzza a függönyt, és a szemembe süt a nap. Morogtam valamit nem túl nőieset és átfordultam a másik oldalra, de ekkor mellém ült, megsimogatta a hátamat, majd amikor erre sem reagáltam, csipkedni kezdett.
- Hagyjál mááááár! – nyafogtam és rácsaptam a kezére. – Hány óra van? – kérdeztem hunyorogva és ásítozva.
- Fél 8. – válaszolta halkan, és egy puszit nyomott az arcomra.
-Meeeennnnyiii? – hisztiztem tovább. – Én ilyenkor még a legszebbet álmodom. Minek keltettél fel?
- Csináltam Neked reggelit. – mondta kicsit sértődötten, és elém rakta a gazdagon megpakolt tálcát. Volt valami kedves ebben a zsörtölődésben, de nem álltam meg, hogy tovább szurkálódjak.
- Kedves vagy, de tudod, én nem szoktam reggelizni.
- Tudom, mondtad, de mivel ma itt vagy, ezért kötelezően érvényesek Rád is a ház szabályai. Az első az, hogy reggelizni muszáj. Főztem Neked kávét is.
- Köszi, de a kávé mellé cigi is dukál nálam.
- Második szabály…
- Tudom, tudom. – vágtam a szavába. – Nincs cigi.
- Nincs cigi.
- Ok. Akkor kénytelen leszek enni. – mondtam, és már kezdtem is magamba tömni a vajas kiflit. Az első falat még nehezen csúszott, de utána már könnyen engedelmeskedett a gyomrom, sőt, egyre követelőzőbb lett, úgyhogy végül is mindent elpusztítottam, ami a tálcán volt.

A kiadós reggeli után elmentünk közösen tusolni, de talán a kimerítő éjszaka miatt nem került szóba a szex, úgyhogy egy laza pettingen kívül semmi nem történt. A szobában a ruháimat keresve megállt az ajtóba, és engem nézett, ahogy öltözöm.
- Most el akarsz menni? – kérdezte nagy sokára.
- Hát, nem meztelenül, úgyhogy keresd már meg a jobb zoknimat, légy szíves!
- Ott van a fotel mellett! Dolgod van ma?
- Haza kell mennem, tudod. De, szerintem Te sem akarod, hogy maradjak. – mondtam, hogy nehogy ő mondhassa, mivel eddig minden találkozásunkkor ő volt az, aki -ha finoman is, de- hazaküldött.
- Jó, persze, bocs. – mondta lehajtott fejjel, és a kezembe adta a kardigánomat.

Amikor elkészültem, megkérdeztem, hogy kikísér-e a vonathoz, és miután bólintott, elindultunk az állomásra. Az úton nem nagyon beszéltünk, csak semmiségekről, nem is értünk egymáshoz. Talán csak a fáradság miatt, nem tudom, pedig tudtuk, hogy azt kéne mondani, hogy akkor holnap/holnapután/egy hét múlva látjuk egymást, vagy azt, hogy akkor szia, isten Veled, legyen szép életed, emlékezz rám, de ez így nem mehet tovább. Túl bonyolult, túl nehéz érzéketlennek maradni, túlságosan sok a „túl”…

Az állomáson vettem egy újságot és egy üdítőt, ő addig kint várt. Amint kiléptem a boltból, nekem szaladt egy kissrác, aki persze ugyanaz a fiú volt, aki tegnap lelejmolt kicsit több mint 200 Ft-tal. A kölyök megállt, rám nevetett, egy csókolomot kiabált, és már szaladt is tovább. Elmosolyodtam, visszamentem Hozzá és megpusziltam.
- Mehetünk, kislány? – kérdezte kacsintva.
- Van nekem is nevem…
- Tudom, Zora! – hajolt a fülemhez, és egy akkora cuppanós puszit nyomott bele, hogy esküszöm, csillagokat láttam. Tudta, hogy ezért kapni fog, ezért elkezdett gyorsítani, én pedig próbáltam az újsággal rácsapni a fejére, de már rohannom kellett utána. Így utólag visszagondolva nem nézhettek az emberek tök hülyének minket: egy fiút nagy piros táskával a hátán kerget egy lány újsággal a kezében, mindenfélét kiabálva rá…

Hirtelen megállt, én pedig majd orra buktam benne. Elnevette magát, megcsókolta a kipirult arcomat, majd elkomorodott, és lihegve megszólalt:
- Azt hiszem, ez a Te vonatod. – mutatott rá a szerelvényre. – Már csak egy percünk van.
- Akkor felszállok. – közöltem, és elvettem tőle a táskámat. Ahogy felléptem a peronon, még visszafordultam: - Különben is, miért volt a táskám Nálad? Sose engedem, hogy más vigye!
- Ó, Te agyon-emancipált liba! – rántott vissza nevetve, és szájon csókolt. Nem olyan csók volt, mint a többi, nem játékos-szexelős-vágyakozós csók, hanem akkor-majd-látjuk-egymást búcsúcsók.
- Felhívhatlak mondjuk … ma délután? – kérdezte akadozva, én pedig majdnem leestem a lassan induló járműről.
- Fel akarsz? Eddig nem kérdezted soha… - mondtam, de a vonat már valóban gördült, neki pedig már kocognia kellett, hogy tudjunk beszélni.
- Most kérdezem! Igen, vagy nem? – kiabálta, és megállt, én pedig ’igen’-t bólintottam a fejemmel, és csak reménykedni tudtam benne, hogy meglátta. Aztán eszembe jutott az éjjeli „csínyem”, úgyhogy újra kihajoltam az ablakon, és elordítottam magam:
- Kitörölteeeeem a száááámom a telefonodbóóóól! – de ezt már nem hallhatta, mert csak intett valamit a kezével (amit meg én nem láttam).

Elkeseredve rogytam le az első ülésre, ami az utamba akadt. „Na, tessék, kell Neked hülyéskedni!” - szidtam magamat, amikor eszembe jutott, hogy azért nem vagyok teljesen idióta, mert elloptam az ő übertitkos számát! Ezek szerint rajtam múlik a következő randi! Már vettem is elő a telefonomat, legördítettem a menüt, és valóban, benne volt az elérhetőség. Épp okéztam volna a hívást, amikor meggondoltam magam. Hadd törje magát egy kicsit. Ezt a csatát megnyertem, de a háború még nem dőlt el! Kis büszkeséggel a szívemben belenyúltam a táskámba, előkerestem a cigimet, az ablakhoz mentem, meggyújtottam, és nagyot szívtam belőle. Csak egy dohányos értheti meg, milyen finom az első slukk, amitől kicsit megszédülsz. Aztán arra gondoltam, hogy most biztos leordítaná a fejemet, ha látna, ezért fogtam a cigit, elnyomtam és a kukába dobtam. Visszaindultam a kabin felé, de megfordultam, és kidobtam az egész dobozt.

Hazaérve, és túljutva a családi öleléseken, csókokon és a ’hol voltál tegnap’ kérdéseken (meg persze a ’jajj, te lány, nem tanulsz’ – szidásokon) bekapcsolta a gépem és beléptem az emailembe. 2 új levél. Elmosolyodtam. Kinyitottam, egyet ő írt, egyet a barátnőm. Nem tettem meg neki azt a szívességet, hogy az övét olvassam el először, hanem a barátnőmével kezdtem. Miután kb. annyit írt, hogy milyen volt a hétvégéje, ezért én is hasonlókat válaszoltam. Hosszú levél lett, és mire a végére értem, el is felejtettem az ő levelét, ráadásnak azóta még egyet írt. Megnyitottam az elsőt:
„Szia Csajom! Csak azért írok, mert azt akartam, hogy tudd, hogy nagyon jó volt Veled a tegnapi nap! Remélem, örülsz neki, hogy felhívlak ma. Na, majd mindjárt kiderül, ugyanis egy fél órán belül hívlak! Csók!”
Ráklikkeltem a másodikra, és kitört belőlem a nevetés:
„Zoraaaaaaa!!!! Grrrrrrr!!!!! Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet? Grrrrrr!!!”

Elmosolyodtam, elővettem a mobilom, és feltárcsáztam a számát.
- Halló! – szólt bele mérgesen.
- 4:3 ide! - mondtam, és kiengedtem magamból egy diadalittas kacajt.