A lovag és a sárkány

Még három megálló. Alig kések, nem lehet panasz. A női arcok körülöttem hirtelen megolvadnak, vagy csecsemő, vagy kiskutya közelségét jelezve. Igen már látom is a tettes bababakocsit. A kikandikáló kék szem körbegrimaszol, aztán megállapodik rajtam. Érzem, hogy nem tisztel. Utánozom a fintorgását, mire kacarászni kezd. Ezt a mellettem ülő néni kezdi el utánozni, majd megdicsér, hogy milyen jó érzékem van a gyerekekhez. Hja. Rokonlelkek vagyunk, csak én már színesben látok. A zsebemben bizegni kezd a párom. Kötelességből felveszem, hogy hallja a metrómat. Türelmetlen. Szeretem, hogy az. Ha odaérek, megfogom a fenekét. Ez már biztos. Szép formás és utálja, ha az utcán ilyet teszek, én meg imádom, ha puffog.
Leszállás.
„..ne-hem széhgyelli..” tör át rajtam fejjel egy anyóka hátulról. Értetlenkedve meredek a támadóra, az már további három embert elgázolt. Niki az oszlopnak dőlve élvezi a helyzetet. Szájrapuszi, bók és mosoly csere, és már száguld is velem át az aluljárón.

A szórakozóhely nyitott, előtte hatalmas kopasz jóbarát. Így elsőre egy be nem tompított bengáli tigrisre hajaz a külseje, leszámítva persze a szemfogakat és a fülbevalót. Nikinek szabad az út, nem terrorista ez látszik a fenekén. A kopasz, miután erről megbizonyosodott, természetellenesen rámforgatja a szemeit. Lehet, hogy robot?
„Szúróvágófegyver van? – lihegi a sorkérdést, mélyeket harapva az alsóajkába. Először az jut az eszembe, hogy bevallok neki egy aknavetőt az alsőnadrágomban, de aztán csak megrázom a fejem. Hátha nem ugyanúgy nevetnénk. Biztos, ami biztos azért végigtaperol, különösen kíváncsi eunuk vagyok-e. Niki bent már a színpadot nézi, és viháncol a zenével. Meg fogom fogni a fenekét.
Végre bejutok.

Nincs ruhatár, nincs pacsi, meg szevasz, csak Niki van. Jelzésképpen beleharapok a tarkójába. Sejti, hogy barát az, hozzámdörgöli magát. Fú, de észbontóan kellesz, te. Nem is éreztem az illatod úgy rohantunk. Átölelem a derekát és eszembe jut milyen ideális lenne elélvezni egyszerre.
„Menjünk a dzsungelbe! – érti félre az óhajom. - Anita is ott lesz.
Eliramodik. Elvesztem a testet, de kapok egy kezet helyette. Meleg és menjünkhaza-puha. Inni is kéne, jut eszembe, mire odaérünk, ahol akar lenni. Közben a nővérembe is belefutunk, épp az Új nyakába kapaszkodik. Azt hiszem Balázs, vagy mi a túró.
Hamar rámragad a hülyeség, de mivel Niki inkább táncol, Balázs meg inkább sötét, a pultra kényszerülök.
A pultoscsávó barátságos, elmesélem hát neki a kidobóról alkotott darwini elméletemet. Sokban egyetért, azt mondja neki sem szimpatikus, de végülis, mivel a testvére elviseli. Ezen nagyot nevetek közösen, ő nem. A további, mélyebb barátkozástól Niki ment meg.
„Nézd, nézd!! Azt!” – vadul mutogat a szinpadon szirénázó kövér lány irányába.
„Moby Dick-et?”
„Nem te dilis, karaoké! – ráncigál. Az egész arca egy mosoly. (jajj…ne!)
Mindenféle kifogást mondok, szerintem egész jók is vannak köztük, de Niki hajthatatlan. Egyetlen egy Alice Cooper számot tudok csak normálisan, úgy döntök az lesz. Igen a Boci-boci, megosztaná a közönséget.

Éles fény a pofámba, szerencsére le alig látok. Háh. El is felejtettem, hogy gin-tonik akció van ma. Az érzett öröm kihozza a szenvedélyes hímet; „I can find your face…” recsegem a mikrofonba vicsorogva.
Hallani nem hallom, de nem lehet rosszabb, mint az előttem próbákozó, egy-két lány felnyihog. A refrénnél növelem a showelemek számát, villogtatom a szemem, mint Zorro, ha az arcába csúszik a kalap, a „..touch me, heaven to be like…” résznél végig simítok az oldalamon Mick Jagger után szabadon. Aztán mosolyokat dobok, ahol lány áll és nem röhögés jön.
Nolám, vége és még taps is van. Meg sokat mondó mélynézés egy-két helyről. Háh. Gin-tonic. Meg Niki.
?

Megsértődött. Azzal vádol, hogy flörtöltem mással a színpadról és ez bántja.
„Nem is láttam onnan föntről semmit csak körvoalakat!” – lódítok bűnbánóan.
„De amikor lejöttél, visszamosolyogtál annak a csajnak…”
„Kívánlak! Nagyon!” - közlöm száraz hangon, belefúrva a tekintetébe magamat. Most keménykedni kell, különben duzzog egész este. Szerencsém van. Elmosolyodik.
„Én is” – piszmogja vissza. – „Úgy is nálunk alszol…”
„Félreértettél!” – szól Mick Jagger, és a kezénél fogva a WC felé indul. Ellentmondás nincs. Egyrészt meg fogok őrülni hazáig, másrészt így féltékenyen sebezhetőbb a drága. Jön is velem, mint a kezesbárány, összemosolygunk, az arca kipirult, a kezével kapaszkodik.
A férfi WC ajtaja bevágódik, Tarzan ügyet sem vet a szemrehányó takarítósrácra és az irigységtől csésze mellé pisáló zselésre. Vécézár katt. Tarzan erős, kedvesét felemeli és a nyakán cuppog. Niki sodortatja magát az árral, el sem hiszi, hogy úrilány létére ilyet tesz, de aztán visszacsókol, kapkodva, szuszogva.

Végre belemarkolok a popsijába, szorítom, és magamhoz húzom, úgy ahogy azt a hülye metró megálmodta. Közben fülrágcsálást kapok, tarkómasszírozó, bizsergető kezet, ami a vékony topon a kemény halmocskákra irányít. Nagyon szeretem a melleit, pici udvaros és most ő is nagyon szereti. Farmergomb ki, enyhén megemelem, és a köldökét habzsolom. Nem jó, ha csak a nyelvemmel körözgetek, csikizi, figyelek erre is. Kék bugyi, szuszogás, ahogy megérintem. Becsúsztatom a kezemet a nadrágjába, enyhén megemelkedik és rámszorít a combjával. Ahogy a tenyerem mozogni kezd alatta, úgy vált türelmetlen ficánkolásba. Egyébként imádok előjátszadozni, feszíteni a húrokat, amíg lehet, de nem itt most.

Félrehúzom a selymes anyagot, és kicsit széthúzom neki. Az ajka rebeg valamit, a kezecskéi türelmetlenül kotornak délen. Ahogy kiszabadít, a csípőjét a hasamhoz szorítja és rámcsúszik.
Most nagyon forró a szája. Követelőzve keres, matat, le-lesiklik az ajkaimról. Megszorítom a csípőjét és gyorsítunk a csúszkáláson. Mennyire finom! Egyre jobban érzem a feszítést, egyre közelebb vagyok.
Aztán hirtelen dörrenés.
A vérem lehűl, a testem összefagy az ölemben ülő lányéval. Az adrenalin egy pillanat alatt észt présel a tudatomba.
Újabb reccs.
Már látom. Az ajtó dörömböl.
„Mi a kurva azonnal kurvára abbahagyni. Nyissad ki kurvára nyissad!!!” – bőg fel kintről valami pokolbéli rosszindulat, és püfölni kezdi a falapot. Niki lányból van, ösztönösen lehajtja a topját a nadrág újra rajta, sőt még engem is visszacsomagol. A sok vér ismét az agyamba tódul ezúttal düh formájában. Niki útban van, ezért nem rúgom csak ki az ajtót.

Az a félőrült kidobó az. Ostoba agya egy pillanatra elfelejti miért is van itt, ahogy a szeme megakad a fiatal lányon, én pedig méregetem vajon elérem-e a fejét. A takarítósrác is látómezőben van, mint egy torkot csavargatja a törlő nyelét maga előtt. Niki kicibál, állandóan elállva az utat, én a kopasszal szemezek. Tockost ad, illetve akar. Igen, ha nem éppen az ösztönből rángatnak vissza okosabban fogok hozzá az idomításához. Elkapom a fejem és vissza szólok valamit. Talán lendülök is. A jutalom egy elszaggatott póló és egy fölrepedt szemöldök. Hirtelen sokan lettek a WC-ben, egy nagyobb öreg kidobó kísér ki minket, az a belefáradtam az ölésbe de te még beleférsz típus. Viszont legalább nem reggelizik tesztoszteront. Visszagondolva inkább Nikim miatt ugorhatott közénk, nehogy a krokodilhoz szokott Tarzan széttépesse magát a tigrissel a barátnője előtt.
Kicsit a dühtől még kockázódik a kép, mindenre annyira koncentrálok, hogy a már eltelt pillanat rögtön kiesik. A buszmegállóban Niki egy zsepivel ápolgat, a nővérem sír, olyan hülye vagy-okat ismételgetve, Új pedig a mindenféle haverjait sorolja, akik jártasak az elintézésben, meghogy kár, hogy nem volt ott, meg hasonló utódumákat, amiket kihoz a falkaösztön.

Ilyenkor minden érzés megfordul. Visszamennék - csak mert hajt a felpiszkált egó - nyilván remek esélyekkel. Niki idegesít a zsepijével együtt, és mert ő védett meg, és nem én őt. És mert pátyolgat. A nővérem meg furcsa mód nem zavar. Valahogy illik most ide a szitkozódása.
Aztán jön a busz és megy velünk. Niki el sem engedi a kezem egy pillanatra sem, úgy szorítja mint egy kisgyerek. Lassan elpárolog belőlem az ölhetnék, lassan Új is befogja mögöttem. Szar dolog leégni a kis első szerelmünk előtt, akit megvédenénk egy hadsereg ellen is. Mindegy mostmár.
Ha hazaérünk hozzájuk, megfogom a fenekét.
Ez biztos.