A Csoda 3. rész

Gréti

Nézem, ahogy a hálószobaajtóban leveti a pólóját, és hagyja, hogy a földre hulljon. Hihetetlen, hogy ez megtörtént. Nem tudom elhinni, hogy ez lehetséges. Pedig sokszor és sokféleképpen elképzeltem már, hogy anyám elfogadja Őt. Vajon miért pont most történt meg? Majd egyszer ezt is megkérdezem Tőle.
Ez a lista egyre hosszabb lesz. –gondolom és a dolgozószoba felé veszem az irányt. Útközben megállok a tükör előtt és leveszem a kendőt a nyakamból, amit még reggel tettem fel. Csak nézem nyakamon az anyajegyet és az azt körülölelő foltot. Milyen gyerekes dolog ez?   De persze az emlék mikor szívta nyakam erősebb. Ágyékom feléledt a gondolatra. 
Kinyitom a laptopot, és a megkezdett munkába próbálok belemélyedni. Rövid időre sikerül kizárnom ezt a sok mindent, ami ezen az egyetlen napon történt. Persze egy profinak biztos sikerül, hogy szerelme, aki három hétig távol volt, és aki csak négy napja ért haza, a szomszéd szobában alszik. Úgy tűnik, én nem vagyok profi. Eszembe jut a reggeli szerelmeskedésünk, és az, hogy a lányt csak egy fal választja el. Édes borzongás rohan keresztül testemen.
Na, jó akkor legyen úgy!
Laptopom a hónom alá csapom és átsétálok a hálóba. Ritkán aludt így, ahogy most: karjait szétvetve, ahogy a gyerekek. Elgyönyörködöm benne, minden kétség, kérdés gond kizárva, teljes biztonságban. Szája kissé nyitva. Karcsi takarója lecsúszott és kilátszott a jobb melle, ahogy bimbója fázósan megkeményedett. Elgyengülök, legszívesebben saját forró tenyeremmel melegíteném meg, de nem akarom őt felébreszteni. Finoman feljebb húzom testén a takarót. Leveszem magamról a farmert és mellé telepszek az ágyba. Kinyitom a gépet és ott folytatom a munkát, ahol az előbb abbahagytam. Így már egy kicsit jobban megy a dolog, mintha Saci békés hortyogása valami kezdő löketet adott volna kreatív énemnek.
Úgy háromnegyed órával később elégedetten csukom le a tetejét. Gondolatban visszatérek az elmúlt majdnem egy hónapra. Még sosem volt ilyen sokat távol. Igazából nem is nagyon akart elmenne erre az útra. Karcsival ketten győzködtük őt, hogy most hogy ilyen közel került a sikerhez muszáj megmutatnia magát. Mind a ketten tudtuk, hogy Saci félt. Mert ha tényleg reflektorfénybe kerül, akkor az élete és a kapcsolatai is oda kerülnek. Márpedig ezt nem akarta. Saci tehetséges festő és fotóművész. Különös hangulatú képei mindenkire hatást gyakorolnak
Az utazás előtti héten már ő mondta, hogy aztán használjuk ki Karcsival azt, hogy csak ketten vagyunk és játsszuk el a nászutunkat újra. Majd viccesen megjegyezte, hogy a lakás minden pontján szeretkezzünk ám, vagy kikapunk! Majd szomorúan hozzátette, hogy neki jobb híján maradnak a gondolatai. El sem tudta képzelni, hogy hogyan tud majd meglenni nélkülünk ilyen hosszú ideig. Sírva búcsúzkodtunk a reptéren, mivel az ország másik végébe utazott meg sem tudtuk látogatni. Maradt a net és a telefon.
Igazából az első néhány napon tényleg élveztük, hogy újra duó lettünk. Tényleg sokat szeretkeztünk, a lakás minden pontján, ahogy Saci kérte. Aztán talán egy hét múlva feltűnt, hogy Karcsi kicsit furán viselkedik. Sokszor kaptam rajta, ahogy a távolba réved a tekintete.  Odavitt vacsorázni, ahol első alkalommal randevúztunk hárman. Saci kedvenc ételét ette, pedig nem nagyon szereti a halat. Gyakran nézegette azt a képet, amin mind a hárman rajta vagyunk. Igyekezett titkolni, de hát ez teljesen felesleges volt. Hiszen ismerem őt. Aztán egy este megfogtam a kezét, mélyen a szemébe néztem, és azt mondtam:
- Karcsi. Nagyon szeretlek. A feleséged vagyok. Éppen ezért előttem nem kell titkolóznod. Nekem is nagyon hiányzik. Nagyon sokat gondolok rá, és csak egy vigasztal. Most biztosan tudom, hogy visszajön.
És akkor Karcsi úgy nézett rám, mintha egy nagyon súlyos terhet vettem volna le a válláról. Hihetetlenek ezek a pasik.
- Én… sajnálom. Szeretlek, nem akartalak bántani. Szeretek Veled lenni, és nagyon élvezem, hogy újra ketten vagyunk. Vagyis, nagyon élveztem… Nem tudom, mi van velem, csak folyton Rá gondolok. Annyira hiányzik!
- Tudom Drágám. Nekem is éppen ennyire hiányzik.
Most már megkönnyebbülve mosolygok, ahogy újra visszagondolok arra a beszélgetésre. Milyen szomorúak lettünk! Egymás után idéztük fel a velünk történteket. A mi hármunk történelmét. Összebújva aludtunk el, ahogy akkoriban mikor Saci úgy döntött nem tudja vállalni a kihívást, amit az együttélés kívánt.
Szerelmem kissé nyöszörög, majd felém fordul. Ébredezett. Figyelmesen nézem, ahogy szemei még mindig csukva, de jobb kezével engem keres. Mivel nem talál, résnyire mégis kinyitja majd azonnal vissza is zárja, mert bántja érzékeit a késő délutáni fény. Addig – addig fészkelődik, míg elég közel kerül hozzám, hogy derekamra tudja fűzni karját. Aztán olyan elégedetten mosolyodik el, mint egy jóllakott csecsemő.
- Dolgoztál? –kérdi.
- Igen, hoztam haza egy kis munkát. Itthon mindig jobban megy, ha elakadok.
- Na és befejezted?
- Igen. Az egyik részét.
Megsimogatom derekamon nyugvó kezét.
Nyújtózkodik egyet, majd visszatér az előző pózba. Nem engedi, hogy újra ölembe vegyem a gépet, még közelebb fekszik hozzám. Kissé lejjebb csúszok ültőmből. Fejét vállgödrömbe hajtja, jobb kezét ball mellemre teszi. Aztán érezem, hogy szimatolni kezdi bőrömet. Keze lustán simogat és látható nyomokat hagy rajtam. Mellbimbóim megduzzadnak, ahogy hozzáér. Aztán kissé lejjebb kalandozik és kezét megpróbálja a pólóm alá bújtatni. S mivel ez nem igazán akar sikerülni neki, megrángatja az alját.
- Vedd ezt le! Útban van!
Szóval mégiscsak teljesen felébredt. Tettetett bosszússággal nézek rá, de nem szólok egy szót sem, csak felülök és leveszem a pólómat. És várom a hatást.
Szemei kikerekednek, ahogy vadonatúj melltartómra szegezi pillantását. Még nem láthatta, hiszen csak néhány napja vettem, ezt a fekete csipke csodát, ami úgy takart, hogy inkább mindent megmutatott. Persze a hozzá illő bugyi is rajtam volt, és biztos voltam benne hogy nagy sikert fogok aratni benne Karcsinál és Sacinál is.
Bejött.
- Azt a mindenit! -csuklik el a hangja, és minden szégyen nélkül bámulja a melleimet.
Várom a folytatást, de ő nem azt teszi, amire számítok. Orrlyukai kitágulnak, ahogy hozzám hajol, és újra bőrömet szimatolja. Neki ez a volt a perverziója. Szokta mondogatni, hogy imádja az illatomat. És nem számít, hogy reggel fürdés után frissen illatosan, vagy egy egész napi rohanás után félig leizzadva. Már nem tiltakozok. Átölelem.
- Drága kiskutyám! Annyira hiányoztál!
Így maradtunk egy darabig, majd hirtelen pózt vált és teljesen rám fekszik. Összekapcsolódott pillantásunk. Pajkos fény gyullad szemében.
- Tudod, hogy egyszerre két testrészedbe szerettem bele?
Na ne. Tudom, hogy a férfiak mit néznek meg rajtam elsőször, és igaziból a nők nagy része is mire koncentrál. De hogy Ő is?! Minden átfut a fejemen, hogy most vajon mit válaszoljak, de vele kapcsolatba sokszor nem úgy működik. Határozottságom keresem agyamba, és egy frappáns választ, de persze nem találok. És ez már ismeretségünk elejétől így van. Megőrjít ez a nő.   
Felnevet, ahogy végignézi arcomon érzelmeim hullámzását. Aztán nagyon komolyan így fejezte be:
- Az egyik az eszed volt –mondja és telt ajkaival lágy csókot lehel halántékomra.
- A másik, pedig a szíved –és oda is kapok egy finom puszit.
A francba. Nem vagyok túl érzelgős, de ez a nő mindig tud olyat tenni, amivel megríkat. Kigördül két könnycsepp a szememből.
- Miért mit gondoltál, mit mondok? –na persze mintha nem tudná.
-A gyönyörű melleid csak a második két testrészed, amibe beleszerettem. Hiszen eleinte rá sem mertem nézni! Aztán meg hozzá sem mertem érni! -és csak nevetett.
De aztán ő volt az, aki fantasztikus gyönyöröket adott miközben ismerkedett vele.
- Mond csak, hozzá illő bugyi is tartozik ehhez a gyönyörű melltartóhoz?
- Igen, persze. Az is rajtam van.
Csak nem láthatja, mert én is a takaró alá bújtam.
- Hm! Ez azt jelenti, hogy…
- Igen azt.
- Nem is tudod mit akartam kérdezni!
- De igen, tudom. Hogy az is ilyen átlátszó e.
- Igen tényleg ezt akartam tudni. Konkrétan, hogy vajon átlátszik e a…
- Igen át. –válaszolom egyre elégedettebben.
- Kikészítesz.
- Aha, ez a tervem. –somolygok.
Persze erről ő is megbizonyosodhatott volna, csak egy kicsit kellett volna lejjebb tuszkolnia a takarót. De ő nem akarta elrontani kettőnk örömét. Ezt is úgy imádom benne.
Visszafekszik az eredeti pózba, és újra csend ereszkedik közénk. Nemsokára nyugtalanul mocorog, aztán megszólal.
- El kell mondanom valamit.
Ennyi évvel a hátunk mögött tudtam jól, hogy most nem viccelődni akar. Nem kereste tekintetem, csak újra nagyot szippant bőröm illatából és nagy nehezen neki kezd.
- Én… nem is tudom, hogy kezdjem. Nem akarok mentegetőzni.
Nagyot sóhajt és ez az egyszerű cselekedet hirtelen jeges rémülettel tölt el. Közben köröket rajzol hasamra ujjbegyével.
- Tudod, meséltem, hogy a reptéren várt a Múzeum egyik munkatársa.
- Igen, egy lány.
- Csak éppen azt nem mondtam, hogy tulajdonképpen minden nap találkoztam vele. Elvitt a megnyitóra, interjúkra, ebédeket szervezett más festőkkel és fotósokkal. Esténként vacsorákra vitt, híres és befolyásos emberekhez. Velem jött mindenhova ahová hívtak. Segített ruhákat választani, mikor rájött, hogy egyáltalán nem tudom, hogy mikor mit illik felvenni. Elkísért vásárolni, megmutatta a várost, a múzeumot ahol dolgozik.
- Értelek.
- Az első napokban nagyon szenvedtem. Tudod, hogy eleinte mennyire féltem attól, hogy veletek aludjak. Előttetek hosszú évekig egyedül feküdtem és keltem. Nem voltam hozzászokva, hogy valaki esténként mellettem, szuszogjon.
Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az a jelenet, amikor kiderült, hogy mitől félt a legjobban. Elvettem kezét, ami már hasizmaimat rajzolta körbe és belecsókoltam a tenyerébe. Testhelyzetet vált, hogy ezúttal egyenesen a szemembe tudjon nézni. Újra nagyot sóhajt, ahogy visszamerül gondolatai közé.
- Borzalmasan szenvedtem nélkületek. Az első két - három nap alig aludtam néhány órát, ha véletlenül mégis álom jött szememre, arra keltem, hogy hiába tapogatózok, nem vagytok ott mellettem. Aztán persze a fáradtság megoldotta helyettem a kérdést, és minden nap beleájultam az ágyba. Alig vártam a hívásaitokat.
- Jaj, Drágám! Miért nem mondtad? Hiszen minden nap beszéltünk!
- Sok minden történt velem, amire nem is igazán gondoltam, hogy megtörténhet.
Ha tudnád mennyi különböző embertől hallottam, hogy mennyire tehetséges vagyok, hogy milyen mély benyomást tett rájuk a képeim.
- Ne beszélj félre! - figyelmeztetem.
- Igaz. Csak azt akartam mondani, hogy nagyon magányos voltam. Hiába volt a sok csillogás, a nagy érdeklődés, a sok figyelem azt éreztem, hogy legszívesebben azonnal utaznék haza. Haza, hozzátok.
Megszorítottam. Ajkaimra hajol, és csókot nyom a számra.
-A lánynak, egyébként Krisztinának hívják, feltűnt, hogy valami nem stimmel. Akkor már elég sok időt együtt töltöttünk. Igazán kedves és figyelmes volt. Mindig ott volt, ha szükségem volt valamire. Lehet mondani, hogy jó barátságba kerültünk. Aztán egy este úgy alakult, hogy behívtam a hotelszobámba egy italra.
Elkapta tekintetét, az én szívembe meg belemart valami nagyon fájdalmas dolog.
- Mond csak, hogy néz ki Krisztina? –egyszerű kérdés, mégis félek a választól.
- Hosszú fekete haj, kreol bőr, tüzes csoki barna tekintet, szép arc.
A tökéletes ellentétem. Nyelek egyet, és végig sem merem gondolni, ami az eszembe jut.
- Gyönyörű lány lehet.
- Igen, az. –hagyja rám. Újra elkapja a tekintetét és újra a hasamra koncentrál. Belecsókol köldökömbe, lágy csókokat hagy izmaimon. Majd lassan újra mesélni kezd.
Gondolatban, már előttem van egy tüzes déli szépség, ahogy az én feleségemmel… na, nem. Ebbe nem szabad belegondolni. Szívtáji szúrást és gyomortáji szorítást érzek. Saci is megérzi, hogy izmaim megfeszülnek, ezért tovább mesél, mintha mihamarabb túl akarna lenni rajta.
- Akkor este sokáig beszélgettünk, és én kérdezgetni kezdtem, hogy vajon nem várja e valaki otthon. És hogy viseli ezt a feszített tempót, amit, az én időbeosztásom neki okoz.
Megnyalintja szája szélét. Újra mélyet sóhajt.
- Nem tudom, hogy történt, szó szót követet, és megittunk némi bort is. Egyszer csak megcsókolt.
Kikerekedett a szemem. Annyi kérdés forog a fejembe, hogy hirtelen egyet sem tudok kimondani. Saci várakozóan néz, amíg megemésztem, és mivel még mindig rajtam fekszik szinte moccanni sem tudok. Félelem vág tagjaimba és el akarok távolodni tőle. Vajon ki ez az idegen itt majdnem mezítelenül az én ágyamban? Végül egy kérdés buggyan ki belőlem:
- Visszacsókoltál?
- Nem vagyok túl büszke magamra. És nem akarok mentegetőzni, mert az csak rontana dolgon, amit már úgysem tudok meg nem történté tenni. Igen, vissza.
- Úgy értem nyelvest?
Fülig pirul. Beszívta alsó ajkát úgy vizsgálta arcom.
- Igen.
- Kérlek!! Csak hallgass meg! –mondta, mert nyugtalanul felülök félig fekvő helyzetemből, szinte menekülni támad kedvem és nem értem mi ez a gyengédség a szemeiben. Gyorsan beszélni kezdett:
-  Aztán, én hagytam abba. Persze nem értette, hogy mi történik, és én láttam, hogy ő már totál be van indulva. Csakhogy én akkor józanodtam ki teljesen.
- Hogy?
- Eltoltam magamtól és megmondtam Neki az igazat. Azt, hogy engem otthon egy valódi istennő vár, akit mindenkinél a világon jobban szeretek.
Elgyengültem. Rég volt, hogy utoljára ilyet éreztem, úgy kavarognak az érzelmeim, mint egy hurrikán. Azt gondoltam, hogy visszanyelem a könnyeimet, a megkönnyebbülés könnyeit, de azok mégis legördülnek arcomon.
- Jól vagy Drágám? –megsimogatja arcom, apró csókokat ad nyakamra, dekoltázsomra s végül a számra. Hasamra is csókokat lehel. Némán bólintok.
- Aztán megmutattam neki azt a képet.
- Melyiket?
- Azt.
- Azt? Te jó ég! Nem tudtam, hogy nálad van!
- Karcsi nyomta a kezembe a reptéren, azt mondta, még hasznát fogom venni. Nos, így is volt. –tette hozzá egy mosollyal a szája sarkában.
Felkel, és Karcsi éjjeliszekrényének fiókjába nyúl. Aztán visszabújik hozzám. Együtt nézzük a képet, amin ketten vagyunk.
Meztelenül fekszünk rajta, egymásba gabalyodva és csak egy vak nem látta volna, hogy szeretkezés után vagyunk. Az a pillantás, ahogy egymásra nézünk, mindent elmond. Elöntötte a pír az arcomat.
Mind ketten jól emlékszünk a kép születésére.
Erősen hajnalodott akkor, és Karcsi azt mondta, hogy még a mi kedvünkért sem tud még egy merevedést produkálni. Azt mondtam Sacinak, hogy rendezzünk neki egy kis leszbi bemutatót, hátha mégis lesz valami. De aztán nem tudtunk másra figyelni csak egymásra, és Karcsi volt olyan okos, hogy teljesen kivonta magát a szemkontaktusból. Még csak hozzánk sem szólt teljes csendben gyönyörködött kettőnk nászában. Csak sóhajainkat, nyögéseinket, kiáltásainkat hallottuk, más hang nem festette alá lassú közeledésünket egymáshoz. Addig húztuk a kielégülés pillanatát ameddig csak lehetett, és a robbanás közel egy időben érte párosunkat. A visszaemlékezés is édes borzongással tölt el. Ezután fényképezett le minket Karcsi, mi már csak a vaku villanására reagáltunk.
- Erre mit mondott?
- Mindent azonnal megértett. Nem kellett semmit sem magyaráznom. Tudta, hogy mennyire magányos lehetek. És azt mondta nagyon szerencsés vagy, hogy hozzád tartozok.
- Igen, igaza van. Tényleg szerencsés vagyok.
És így is gondolom. Nem mélázok azon, hogy ma már legalább kétszer mondtam neki, hogy szeretem, de ő még egyszer sem válaszolta, hogy: „én is”.
- Meg tudsz nekem bocsátani? Kérlek, ne haragudj, nincs mentségem arra, ami történt!
Valódi megbánást látok a tekintetében, de azt is, hogy végre megszabadult egy tehertől.
- Nincs mit megbocsátani, hiszen nem történt semmi.
- De igen, történt. Igaziból én vagyok a szerencsés, hogy hozzád tartozhatok. Mert ha Te nem vagy, nincs Karcsi, nincs stúdió, nincs karrier, nincs szerződés. Fogalmam sincs, itt tartanék e, ha nem találkozunk. De biztos nem tudnám, hogy mi a boldogság.
Vallomása közben újra fülig pirult, de erősen tartotta pillantásomat.
- Nem tudom, hogy csinálod, de már lassan négy éve folyamatosan szerelemben élhetek, nyugalomban dolgozhatok. Ez minden, amit valaha kívántam magamnak.
- Szeretlek! –teszi hozzá még, és úgy néz rám, mint első alkalommal mikor végre bemerte nekem vallani, hogy mit érez irántam.
Az ilyen pillanatok még nálunk is ritkák, pedig mi aztán nem szoktuk az érzelmeinket elrejteni. Sőt. Én sem tudom, hogyan van az, hogy folyamatos izgalmat ad mikor arra van szükségem, és csendes megnyugvást mikor túl sok az élet. Egyszerűen egymásra vagyunk hangolva már az első pillanattól fogva.
- Sajnálom. Idióta vagyok… súgja bűnbánóan.
Két kezembe fogom arcát.
- Nem. Csak ember. És művész. Magányos voltál, ki hibáztatna azért, mert egy pillanatra nem tudtál távolságot tartani egy csinos nőcitől?
- Voltam már egyedül, előttetek. Jó sokáig… mégsem tettem ilyet. Ilyen butaságokat.
- De már nem vagy egyedül, egy család vagyunk. A hiányérzet sok mindenre készteti az ember lányát. Bocsáss meg magadnak, én már megbocsátottam neked.
- Hogy lehetsz ennyire Miss. Tökéletes? –megkönnyebbülten mosolyog.
- Születési hibám. –vágom rá.
- Akkor most odabújhatok? –kérdezi félig komolyan, félig viccesen.
- Mióta kérsz erre engedélyt? –szélesre tárom karjaim.
Úgy ölel át, mintha soha többé nem akarna elengedni. Mellkasomra teszi fejét, testemen üti ujjaival szívem ritmusát.
- Elmondhattad volna már előbb is. Ez nyomasztott annyira? –kérdem őt csendesen.
- Igen ez. Nem tudtam, hogy hogyan…
- Nem számít. Lényeg, hogy végre elmondtad.
Így maradunk néhány percig, beletúrok gyönyörű dús gesztenyebarna hajába. Végigsimogatom gerince mentén, mire belecsókol melleim közé. Telt ajkai, amiket annyira imádok csókolni, most elkalandozik a melltartóm körül, majd újra belenyalint a dekoltázsomba. Pulzusom felgyorsul lágy érintésére. Ő is érzi ezt.
- Most már kíváncsi vagyok. –néz rám.
Lehúzza ölemből a takarót, és én csak nézem, ahogy még levegőt venni is elfelejt egy pillanatra.
- Nem szeretnéd inkább őket kényeztetni? –simogatom meg melleimet.
Pillantása, ami eddig a bugyimra tapadt, amin átsejlik szőke szőrzetem, most melleimre figyel.
- Micsoda dilemma… de azt megígérhetem, hogy egyetlen porcikád sem marad kényeztetés nélkül!
Sokat ígérően csillog a szeme.
Lábaim közé fekszik és a bugyin keresztül kezdi simogatni puncim, arcát is hozzásimítja. Combhajlatomba csókol, mire egy pillanatra nekem is kihagy a lélegzetem. Számhoz hajol, és egyre vadabbul csókoljuk egymást. Közben a melleit simogatom, elégedett mormogás a válasz. Kikapcsolja a melltartóm, és türelmetlenül szabadulunk meg a bugyimtól, aztán az övétől is.
Forró a testünk, ahogy végre teljesen egymáshoz simulunk, vad vágyát érezem minden porcikámban. Tudom, hogy mi zajlik benne, hiszen én is ugyan azt érzem. Bőröm összes sejtje kívánja lágy ajkait hűs –forró csókjait, hogy lángot vessek még ott is, ahol azt hittem, hogy lehetetlen. Ahogy gyönyörű bőre hozzám ér, már nem emlékszem miért is éreztem fájó görcsöket a gyomrom tájékán néhány perccel ezelőtt.
Most másik oldalát mutatja, nem azt, amit reggel. Úgy járja be az ismerős helyeket testemen, mintha nem ismerné még, de pontosan tudja, hogy mit csinál. Elengedem és rábízom magam, vezessen csak, ahogy egykor én tettem vele. Csókjától elolvadok, a puhaság, ami körülöleli ajkaimat, hogy aztán véletlenül mégis beleharapjon túlfűtött vágyától. Ez mintha lehűtené egy kicsit, és sokkal gyengédebben folytatja, mint eddig.
Az a csók volt, amibe végleg beleszerettem, akkor azon a nyálkás szeles esős őszi napon.
Mintha ő is erre gondolna, hirtelen elhagyja számat, hogy a szemembe nézhessen.
Milyen egyszerű, mégis milyen izgalmas. A nap újra sárgán vakítóan megy fel egészen a fellegekbe, hogy hosszan fürdesse testünket izzó sugaraiban, hogy aztán a hűs éjszaka kissé lehűtse egymás iránti vágyunkat.
Nem harcolunk, nem akar egyikünk sem domináns lenni, egymásra figyelünk és mikor már a test küldi sürgető jelzéseit még akkor is az akarat győzedelmeskedik, mert tudjuk, minél tovább húzzuk annál nagyobb lesz a kielégülés. Minden érintéssel egyre feljebb kergetjük érzékeink kavargó sodrát. Puha ajkait érzem nyakamba, majd mintha meggondolná magát, újra mellbimbómat nyalogatja, miközben jobb keze már popsimat simogatja. Nem maradok adósa, mindent érintést és csókot duplán adok vissza, egyre csak simogatom, és ahogy combjához érek, érzem, hogy szerelme nedvei ott folynak már.
Arcát figyelem, ahogy teljesen átadja magát nekem, nem szégyelli már, mindent meg akar mutatni magából, mindent oda akar adni és én, mintha egy különleges és törékeny ajándékot kapnék, óvatosan terelgetem a kielégülés útjára.
Most már tudom, hogy övé lesz az első.
Könnyek szabadulnak el szeméből, ahogy csiklójához nyúlok, mert látni akarom, ahogy elélvez. Kezét kezemre teszi, érzem, nem tud tovább várni. Így éli meg az első orgazmusát, kezemet szorítja, ahogy az extázis pillanatában hangosan kiáltozik. Teste megfeszül, majd kienged, de én nem hagyom még nyugodni és tovább izgatom.
Elgyönyörködöm benne, ahogy az a bizonyos elégedett kifejezés végül kiül arcára. Kinyitja szemeit, engem keres, és szinte azonnal testhelyzetet vált.
Összeérintjük puncinkat, így kezdünk egyre erősebb és gyorsabb vágtába. Pézsmaillatunkat érzem a szoba levegőjébe, és egyre több nedvet hagyunk a lepedőn. Testünk verejtékben fürdik, én pedig hirtelen megyek el, nem tudok már sem gondolkodni, sem értelmet keresni csak a mennyországban járok.  Hamaroson ő is követ.  Lihegünk, ahogy hanyatt dőlünk az ágyon. Nem tudom, honnan vesz erőt, de hamarosan lábaim közé fekszik.
- Ugye megteszed, hogy a számba élvezel? –kérdi halkan.
Combom belső oldalát csókolgatja, lassan érkezik meg vénuszdombomhoz. Ellenkezni szeretnék, úgy érzem, ilyen hamar nem tudok újra…
- Ne, várj! –tiltakozom erőtlenül.
Arcát szokása szerint szőrzetemhez simítja, majd csókot ad túlérzékeny csiklómra. Szenvedélye átragad rám is, ahogy szopogatni kezdi nagyajkaimat. Felsóhajtok.  Kezeivel felnyúl és melleimet simogatja. Csak nyögdécselni tudok, annyira jólesik, ahogy kényeztet, és újra gyönyört ad.  A lélegzetem egy pillanatra elakad, ahogy ajkai közé veszi csiklómat és szopogatni kezdi. Összerándul a testem, mikor nyalni kezd. Egyre beljebb tolja mutató és középső ujját puncimba.  Izmaim összehúzódnak majd kiengednek, az élvezet keresztbe – kasba szánkázik testemen.
És akkor, ott, azon a ponton végre teljesen megvilágosodik előttem, hogy hogyan tudott kedvesem akár csak egy pillanatra is elfelejtkezni szerelmünkről.
Igen, van egy másik dimenzióm is, és Saci pontosan tudja, hol van ez a hely.
Testem megfeszül, ahogy élvezek és spriccelek. Hihetetlen, de kedvesem tényleg a szájába fogadja a feltörő zuhatagomat. Nyelve helyét ujjával helyettesíti, hogy ne szenvedjek hiányt semmiből. Még a fejem búbjában is érzem lángolásom. Nem emésztő tűz ez, hanem valami felemelő és semmivel össze sem hasonlítható születés.
Saci nem elégszik meg azzal, hogy igyekszik a teljes mennyiséget lenyelni. Lassú, szinte már komótos nyelvcsapásokkal, élvezettel nyalja tisztára puncim. Teljesen kivagyok, tökéletesen kielégülve fekszem. Mozdulni sem tudok, csak lassuló szívdobbanásaimat hallgatom.
Kedvesem szóvá teszi az első dolgot, ami az eszébe jut:
- Édesem, ha tehetném, a napjaim nagy részét itt tölteném a combjaid közt.
- Abba biztos belehalnék. –válaszolom nevetve.
Mielőtt újra megcsókolna, mélyen a szemembe néz, én pedig elveszek abban a gyönyörű zöld színű óceánban.
- Miért nem tudok rád haragudni? –megcsókol, hosszan szenvedélyesen.
- Nem ígérhetem meg, hogy soha többé nem szívom ki a nyakad…
- Kamaszok csinálnak ilyet. –mondom, meggyőződés nélkül.
- Igen, meg a csajod. –mosolyog újra a zöld színű óceán, meg a gyönyörű ajkai.
- Ezt még visszakapod, csak újra meg tudjak mozdulni! –ölelésébe simulok, ő pedig magához szorít. És édesen nevetgél.
- Megvárom, én nem megyek innen sehova.