A császár kertje XII.

Leesett a hó. Befedte a kert fáit, és mesevilággá változtatta a környéket. A császárné, persze jól fölöltözve, hosszú sétákat tett a parkban az udvarhölgyeivel. Esténként pedig kipirult arccal ült a tűz előtt a császárral. A férfi pedig nem tudott betelni vele. Egyre szebb volt, szinte kivirult a terhességtől. Szeme, arca ragyogott, haja pedig kék csillámokat szórt a tűz fényénél. Egy este megjelent az őrség kapitánya. Vándorok csoportja kért bebocsátást a kertbe. A császárnét ért támadás óta, nem engedtek be idegeneket a falon belülre, de ebben a hidegben nem volt szívük őket kiebrudalni. Elszállásolták hát őket a katonák szállásában. Jü Sziangh – Liu levest főzetett nekik, aztán átvitette. Már aludni készülődtek éppen, amikor a vándorok vezetője bejelentkezett megköszönni a szíveslátást. Magas, ötvenes férfi volt. Szakálla és haja erősen őszült már. A családjával vándorolt. Ő is az őszi monszun áldozatai közé tartozott. A bátyjához igyekeztek, délre.

A császár megáldotta őket, majd adott egy kisebb összeget az útra, ezután a férfi illemtudóan távozott.
- Szegények – mondta a császárné. - Mindenük oda lett. Élhetnek más házában, kegyelemkenyéren.
- Milyen jó vagy – mondta Vu Ven – Sziung, azzal átölelte hátulról az éppen a takarókat igazgató kedvesét. Belecsókolt a vállgödrébe, mire az asszony összerándult a gyönyörtől. Megfordult, majd ajka találkozott kedvese ajkával. Hosszan, szenvedéllyel csókolóztak, aztán a császár ledöntötte az ágyra asszonyát. Odalépett a tűzhöz, és dobott még két fahasábot a lángok közé, aztán ledobta a köntösét, és ismét az ágyhoz lépett. Az asszony kacér szemekkel nézett, és testén a vágytól cseppecskék jelentek meg. A császár megoldotta, és széttárta kedvese köntösét, és végigsimított a jól ismer domborulatokon. Keze a kis szőrrel fedett lankához ért, majd a lábak közé csúszott. Az asszony mosolyogva nézett rá.
- Mikor fog már látszani a fiam? – kérdezte a császár.
- Még jó pár hét. Van olyan asszony, akin hamar meglátszik, van, akin csak az ötödik hold után – mosolygott az asszony, férje türelmetlenségén.

Az pedig hanyatt dőlt az ágyon, és becsukott szemmel ábrándozott a gyermekről. Ám Jü Sziangh – Liu vére már fölforrósodott. Ráhajolt a császár keblére, és csókolgatni kezdte. Közben keze péniszére kulcsolódott, és gyöngéden játszani kezdett vele. A császár élvezettel vette a kényeztetést, férfiassága egyre követelőzőbb lett. Amikor teljes merevségében pompázott, az asszony egyik lábát átvetette férje fölött, és jáde barlangjába vezette a gyönyör rudat. Néhány mozdulat után férje mellére dőlt, és boldog mámorban úszva juttatta el mindkettőjüket a gyönyör kertjébe. Egymás karjában ringatózva simogatták a másikat, aztán a császár a takarókért nyúlt, és magukra húzta.
- Láttad, a vándor asszonya is terhes. Mennyivel jobb dolgom van nekem! – mondta a császárné.
- Igen, de Te vagy a császárné. Valaki ide születik, valaki oda. Ez a sors.
- Tudom, de valaki önként vállalja ezt a sorsot.
- Szerintem erről is van egy meséd – kuncogott a férfi.
- Igen – bólintott rá a császárné, és a férfi mellén pihenve kezdte el a következő mesét:

Tizenkettedik mese: A szerelmes mandarinról

Niu Csi- Jüan a déli tartományokból kettőnek is a hadura volt. Keménykötésű marcona férfiú hírében állott. Az esetleges felkeléseket, kegyetlenül megtorolva égő falvak, és lemészárolt parasztok maradtak nyomában. Számolatlan ágyasai reszkettek haragjától. Egy napon a császár magához rendelte Niu Csi – Jüant, és jutalmat adott neki jó munkájáért. Éjjel aztán a sátrakhoz szokott marcona, eltévedt az idegen palotában, és véletlenül egy asszony szobájába nyitott be.
- Bocsánat - mondta, és belevörösödött az általa oly ritkán kimondott szóba. Az asszony pedig kedvesen mosolygott rá. Szeme hívogatóan tekintett rá, karcsú teste pedig maga volt a buja szerelem. Beljebb lépett hát, és jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy ez a nő nem fél tőle, mint az otthoni női. Sután meghajolt, és várta, hogy az asszony mondjon neki valami, de az csak hellyel kínálta. Ültek hát csendben, egymással szemben.

A cseléd teát hozott és töltött. A férfi belekortyolt a gőzölgő italba, és bátorságot merítve belőle, megszólalt:
- Niu Csi - Jüan vagyok, két tartomány mandarinja.
- Tudom – nézett rá szeretetteljesen az asszony. – Én pedig Liu Cung, a császár kincstárnokának asszonya vagyok. Már sokszor láttalak, amikor a férjem magával vitt a körútjaira.
- A férjed most hol tartózkodik?
- Nem tudom pontosan – szomorodott el az asszony arca – azt hiszem a mendongi tartományban intézi az adót – és a férfi érezte, hogy nagyon tetszik az asszonynak.
- Sokat van távol?
- Alig látom – morzsolt el egy könnyet a szemében az asszony. Niu Csi – Jüan közelebb hajolt az asszonyhoz, és megérezte rajta a vágy illatát. Máskor letámadva, azonnal magáévá tette volna, de most csak a kezét érintette félszegen. Úgy érezte magát, mint kamaszkorában. Az asszony pedig egyre jobban tetszett neki. Őszinte, okos szemei megbűvölték, és életében először az igazi, lelki szerelem magocskája csírázott ki szívében. Végül rászánta magát, hogy átölelje az asszonyt.

Az egyből csókra nyújtotta az ajkát, és szerelmes boldogságban enyelegtek tovább. Liu Cung nem ellenkezett. Odaadással hagyta, hogy a férfi felfedezze a testét. Szeme a boldogság könnyeivel teltek meg, teste pedig forrón tüzelt, amikor a férfi beléhatolt. Szavakkal irányította kedvesét, hogy minél magasabbra hághassanak a boldogság hegyén. Hajnalban csendesedtek el. A cseléd pár óra múlva ébresztette őket.
- Asszonyom, asszonyom – rázta a nő vállát – Megjött a férjeura! Volt ugrás ki az ágyból, ruhák kapkodása. A megcsaláson kapott asszonynak azonnali halál járt, a férfinak évekig tartó börtön, vagy száműzetés. Niu Csi – Jüan magára kapkodta ruháit, és szerelmes szemmel nézve kedvesére, megkérdezte:
- Hol láthatlak még?
- Gyere a tartományba. A tartományi fővárosba. A cselédet fogom érted küldeni. Azzal Niu Csi – Jüan belépett a cselédbejárón a cseléd szobájába. Épp idejében, mert a kincstárnok akkor lépett be az ajtón, és hajolt feleségéhez, hitvesi csókért.

Az asszony szemével intett a cselédszoba felé. A cseléd pedig pont akkor lépett be. - Elment asszonyom – hajolt meg a cseléd és visszavonult.
- Minden pont úgy történt, ahogy elterveztük – lelkendezett az asszony. Jó ötlet volt lecserélni a függönyöket. Pontosan idetévedt.
- Ha nem fogantál volna meg, azt is elintézted, hogy utánad jöjjön?
- Ó igen, és meg is teszi. Szerelmes nagyon.
- De Te, azért engem szeretsz, még ha magtalanná is váltam?
- Igen – mondta őszinte szóval az asszony és forrón megcsókolta férjét. A férfit három évvel ezelőtt érte a végzetes baleset, amikor egyszer ledobta a ló, és egy hegyes ág megsértette a heréit. Feleségével hát kiválasztották Niu Csi – Jüant, mert családjában erősek, és életre valók voltak a férfiak, és az asszony odaadta neki magát. Meg is fogant és többet nem törődött a szegény, szerelmes férfival. Az pedig mindenhova követte az asszonyt, abban a reményben, hogy egyszer ismét az ágyában tölthet vele néhány órát.

Évek múltak el, és a férfi haja őszbe csavarodott. Mivel tartományai ügyeit elhanyagolta, egyre kevesebb pénz csordogált onnan, így hiába való vándorlása közben egyre rosszabb szálláshelyeken volt kénytelen aludni. Végül egy télen már nem érkezett utána semmi pénz. Kiszorult az utcára. Fázott, és kiújult az issiáza. Alig tudott enni valamit, kéregetnie kellett. Ruhája szakadozott lett és szomorúan vette tudomásul, hogy koldusbotra jutott. Mikor már érezte, hogy nem sok ideje van hátra, felment kedvese palotájának lépcsőjén, leült a hideg kőre, és reggelre megfagyott. Ott ült, fehéren, mereven a kapu mellett, amikor az asszony, fiacskájával reggel sétára indult.
- Nézd, anya, szegény ember megfagyott – mondta a gyerek.
- Kapus, távolítsák el innen ezt a hullát! – kiáltott be az asszony a cselédnek, és rideg szavai még merevebbé fagyasztották a férfit.