A császár kertje IX.

A monszun véget ért, és a császárné is erőre kapott. Az országban mindenhol megkezdődtek a felújítások. A nap melege most nagyon fontos volt. Az ősz szívet, testet melengetve köszönt be. A császári pár a kertben üldögélt. Vu Ven – Sziung verseket olvasott föl. Kisebb udvartartás volt velük, mert az orvos még nem engedte a fővárosba az asszonyt, és így barátaik jöttek el. A versmondás után megtapsolták a császárt, aztán két udvarhölgy előadta a legújabb dalt, amit tanultak. Hangjuk betöltötte a teret. Jü Sziangh – Liu szeme ragyogott a boldogságtól. Végre társaságban lehetett. A császár, amióta merényletet követtek el felesége ellen, nagyon gyanakvóvá vált.

Mikor besötétedett, meglepetést készítettek a császárnénak. Cirkuszosokat hívtak meg. A császárnét elkápráztatták a mutatványosok. Volt két férfi, akik majom ügyességgel tornáztak két hosszú póznán, egy lány pedig varázslatos sebességgel pörgetett tányérokat két rúdon. Aztán egy hajlékony testű, még majdnem gyermeklány tornázott nagy ügyességgel. Lángoló botokkal zsonglőrködtek, és késeket dobáltak. Végül, úgy éjféltájban, a vendégek beültek a díszes hordszékeikbe, és hazamentek. Vu Ven – Sziung és Jü Sziangh – Liu lefürödtek, és bebújtak az ágyba. A császár megsimogatta kedvese kipirult arcát, és hosszan megcsókolta. Kihúzta hajából a hajtűt, és csodálattal nézte, ahogyan kedvese vállára omlanak a lampionok fényénél a csillogó hajszálak. Gyönyörű volt. Arca már gömbölyűbb volt, szeme mély tüze is ragyogóbbá vált, mint a betegség utáni napokban. A császár játszadozott az illatos hajtincsekkel, aztán keze lejjebb csúszott, és letolta kedvese válláról a köntöst. Megcsókolta az anyag helyét, aztán tovább haladt, egészen addig, míg az ismerős keblek ki nem szabadultak, és hívogatóan nem meredeztek felé a kis bimbók.

Jü Sziangh – Liu most hanyatt feküdt, kioldotta a köntöst teljesen, és férje elé tárta mezítelen szépségét. A férfi pedig boldog volt, hogy ez a test nap, mint nap az övé lehet. Végigcirógatta kedvese melleit, aztán hasát, majd derekát, csípőjét. Combjait először kívülről, majd belülről becézgetve eljutott a bezárt kagylójához. A császárné lábait széjjelebb tolva, lassan, gyöngéden kezdte el simogatni. A császárné behunyta a szemeit, és átadta magát az élvezetnek. Kedvese pedig úgy játszott a testével, mint a legfinomabb hangszerrel. Míg nedvességet nem érzett, csak kívül simogatta a puha, meleg ajkakat, aztán mikor megjelentek az első cseppek, gyöngéden szétválasztotta őket, és megkereste a kéjgyöngyöcskét. Mikor hozzáért, az asszony beleremegett. Ujjai a finom kis bimbón játszottak tovább. Közben szerelmes szemmel nézte kedvese arcát, ahogy a gyönyör végig suhant rajta az érintések nyomán. Orrát megcsapta az ismerős illat, és erősen megkívánta, hogy megízlelhesse a barlangból csordogáló kis forrást. De még nem, még csak a kezével érintette a barlang száját, aztán lassan egy ujjával a mélységet is kipróbálta. Az asszony felnyögött, és megfogta a kutakodó kezet. A férfi megijedt, hogy túl korán nyúlt oda, de az asszony nem kihúzta, hanem beljebb tolta a kezet. Most már lehajolt a férfi a széttárt lábak közé, és lenyalta a nedűt. A császárné hihetetlenül felizgult. A császár féloldalra fordította, és beléhatolt hátulról, ezzel is tovább izgatva kedvesét. Csak ringatóztak a szerelem karjában, majd mikor már mind a ketten zihálva vették a levegőt, a férfi asszonyába lövellte termékenyítő magját, a császárné pedig úgy érezte, hogy most végre megfogant.

Mikor már ismét szóhoz tudott jutni, megszólalt a császárné:
- Köszönöm kedvesem a cirkuszi előadást – a császár erre elmosolyodott. Felvette a köntösét, rizspálinkát töltött két csészébe, meg vizet, és leült az ágy végébe, aztán várta a mesét. A császárné jót nevetett ezen, aztán kezébe vette a pálinkás poharat, meghajolt a férje felé, és megitták az isteni nedűt, majd az asszony belefogott a következő mesébe:


Kilencedik mese: A mutatványosokról

Egy cirkuszban már régóta apáról fiúra szállt a póznamászó mutatvány. Cseng – Kung Szuj már hosszú évek óta művelte ezt a mutatványt, pedig még csak tizenkilenc éves volt. Az emberek mindig kíváncsian várták az előadást. Cseng és bátyja majom ügyességgel, másztak, pörögtek a két póznán. Valamint kitaláltak egy technikát, arra hogyan ugrálhatnak át az egyikről a másikra, szaltókat csinálva. A két pózna egy, egy gödröcskébe volt beleállítva, és Cseng húgai tartották ellen. Nagyon nehéz, és veszélyes szám volt. Ha a magasból leestek volna, könnyen maradandó károsodás is érhette volna őket. Minden évben találkoztak a fővárosban egy másik társulattal. A társulat főprodukciója volt a tányérpörgetés. A társulat tíz tagból állt, és egy pár kisebb mutatványon kívül mindenki részt vett a rudakon való tányérok táncoltatásában. Csengnek, a nálánál két évvel fiatalabb lány, Csen Csung tetszett a legjobban. Belépett a színpadra, és sudár, magas alakja megvillant a ráirányított fáklyáktól. Haján fénylett a frissen rákent olaj, testét selyemruha fedte. Először tányérokat forgatott, aztán, ami ritkaság volt, csészéket, és végül egy gyönyörű hatszögletű tálcán, egy egész teáskészletet.

Cseng csak nézte a gyönyörű lányt, és szíve megtelt szerelemmel. Már tavaly is felfigyelt, hogy milyen szépség lett a kis ugribugri lányka, de most már teljesen kivirult. Arca, mint a holdvilágé, mellei, mint a lágy dombok, szava, mint a csilingelő ezüstcsengő. Minden estét izgatottan várt. A lány kecsesen végigvonult a nézők előtt, és megkezdte a mutatványt, de Cseng nem a pörgő eszközöket nézte, hanem a lány átszellemült arcát. Az ő mutatványuk csak a szünet után következett. Behozták a póznákat, megásták a gödröket, beleállították, és öt helyen lecövkelték őket. Aztán meggyújtották a fáklyákat, és ismét bejött a közönség. Cseng észrevette Csen Csungot, és a tenyere izzadni kezdett. Már sok széplányt látott, mikor körbenézett a nézők között, de a tenyere még sosem lett izzadt. Lenyúlt a fűrészporral beszórt deszkákra, és bedörzsölte vele a tenyerét, aztán felugrott a póznára. Szinte égette a lány szeme. Szerencsére a begyakorolt mozdulatok vitték előre a gyakorlatot, és végül minden baj nélkül sikerült befejeznie. Az előadás után, ott várt rá a lány a kijáratnál.
- Láttam, hogy Te is mindig megnézed az én mutatványomat, hát eljöttem én is.
- Köszönöm – hajolt meg a fiú – és, hogy tetszett?
- Érdekes, de nem túl veszélyes? – kérdezte a lány.
- Nem, ha odafigyel az ember. Nem szóltak a szüleid, hogy itt maradtál?
- Nem tudják – pirult bele a lány.
- Hazakísérlek – mondta a fiú, mert nem akarta hírbe hozni a lányt. Elindultak a langyos éjszakában, és végigsétáltak a szekerek között, amelyek a mutatványosokat hozták a tartomány minden részéből. A fővárosi zöldséges húsárusok is idesereglettek.

Az illatok szálltak az esti levegőben, és a lány megéhezett.
- Vennél nekem egy tavaszi tekercset? – kérdezte Csen a fiút, az pedig kotorászni kezdett a zsebében, végül talált annyit, hogy vegyen egy tekercset. A lány leült egy fatörzsre, és enni kezdte az ételt, a fiú pedig magába itta a látványt. Tudta, hogy ez a lány lesz a felesége. Elkísérte a lányt a sátorig, amiben laktak. A szülők örömmel invitálták be, tetszett volna nekik, ha a két dinasztia összeköttetésbe kerül egymással. Megkínálták pálinkával, és rizzsel. Amikor pedig elfordultak, a fiú hozzá, hozzáért a kicsiny kezecskékhez. Mikor hazament, boldogan mesélte, hogy milyen nagy érzelem tört rá. Az ő szülei is megörültek a hírnek, és biztatták a fiút, hogy még az alatt a hónap alatt vegye el a lányt, amíg a városban vannak. Úgy is lett. Három hét múlva megtartották a menyegzőt a cirkuszos sátrak között. Aznap nem tartottak műsort idegeneknek, hanem egymás szórakoztatására játszottak. Mindenki boldog volt, hisz a saját foglakozású elismerése a legnagyobb. A fiatal pár megkapta arra az éjszakára a legnagyobb sátrat. Elhálták a nászt, és a vőlegény diadalittasan vitte ki a lepedőt. Ezzel egyesült a két család is, és mikor a következő héten elindultak a tartományban a cirkuszosok, a szélrózsa minden irányába, ők együtt vágtak neki.

A fiatal pár boldog volt. Már két gyermekük is született, amikor megtörtént a baj. Az egyik pózna anyaga elfáradt, és kettétört, Cseng pedig súlyos sérülést szenvedett. A két bátyja vitte haza. Az orvos megvizsgálta, és azt mondta, hogy lebénult, deréktól lefelé. Nem volt mit tenni, a spórolt pénzükön vettek egy kis házat a tartomány nyugati részében, egy városban. A gyerekek és az asszony felváltva ápolták a férfit, de annak állapota nem akart javulni. Az asszony délutánonként a vásártérre járt bemutatni tudományát. Itt találkozott egy orvossal, és az megígérte, hogy megnézi a beteget. Vette a táskáját, és elindultak a háthoz. A beteg mozdulatlanul feküdt az ágyban. Az orvos és Csen megfordították, és szabaddá tették a hátát. Az orvos végigtapogatta a gerincet, és örömmel közölte, hogy nem az van eltörve. A baj idegi alapú. A nagy ijedségtől nem tud mozdulni a férfi, az agyat kell gyógyítani. Azzal kis hegyes tűket vett elő, és beleszurkálta a férfi keze, és lábfejébe. Az asszonyba visszatért a remény. Még magának sem vallotta be, hogy mennyire hiányoznak férje közeledései. Este, mikor már a gyerekek is nyugovóra tértek, és férje testét is lemosta langyos vízzel, bement a fürdőbe és maga is fürödni kezdett. Miközben mosta magát, végignézte a testét. Mellei kicsit megereszkedtek a két gyermek után, de még mindig igen kívánatosak voltak. Hasa, a sok gyakorlástól lapos maradt, lábai pedig csábítóan karcsúak voltak. Szomorúan gondolt arra, hogyha az orvos nem segít, akkor ez a sok szépség elsorvad anélkül, hogy ismét átélhetné a testi szerelem csodáját.

A kezelések pedig lassan, de eredményt hoztak. Két hónap múlva Cseng már fel tudott ülni. Az aratási ünnepre már bizonytalanul, de járt, és mikor a hó leesett már ő lapátolta el a havat, hogy Csen be tudjon állni a loval az istállóba. Csak egyről nem esett szó közöttük. Az éjszakákról. Cseng minden este az ágy legtávolabbi zugába próbált húzódni asszonyától. Az asszony pedig egyre sápadtabb, egyre haloványabb lett a bánattól. A férfi napközben kedves volt hozzá, de este durván utasította el, mígnem egyszer a nő nem bírta tovább, és kifakadt:
- Miért gyűlölsz engem? – Cseng meglepődött.
- Én szeretlek, mindennél jobban, de félek, hogyha nem sikerül boldoggá tennem téged, elhagysz – az asszony keze meglendült, és maga sem tudva, hatalmas pofont adott a férfinak. Döbbent csend állt be közéjük. Törvény volt a férjére kezet emelő asszony azonnali megölésére, de a férfinak esze ágában sem volt az asszonyt bántani. Megcsókolta a vétkes kezecskét, aztán minden gátat levetkőzve egymás karjába vetették magukat. Kezük bekalandozta a régen ismerős hajlatokat. Szenvedélyes csókjaiktól majd meg fulladtak, aztán az asszony megérezte, hogy férje férfiassága belékívánkozik. Boldogan tárta szét a lábait, és újra magába fogadta a kemény jáderudat. A férfi pedig a boldogító szenvedély erejével hozta vissza a rég elveszettnek hitt boldogságot.