- Tanci néni, miért pont egy ilyen alakot kaptunk idegenvezetőnek – fakad ki a fiú. – Nem lehet másikat kérni?
- Ez a fazon úgy néz ki, mintha az ükapja lenne – csatlakozik Dániel is. – És a neve is… Zebulon Oldamúr.
- Nem tudunk másikat kérni – szól rájuk Juli néni. – Ő most itt az egyetlen idegenvezető. Nyafogás helyett inkább figyeljétek, mit mondd. Bizonyára nagyon érdekes történetek vannak a tarsolyában...
A hatodik hónapban jártam. Éppen Danielt vártuk anyámmal az egyik buszmegállóban. Már megpillantottam a kocsit. A kereszteződésen jött át, amikor hirtelen oldalról iszonyatos sebességgel bevágódott egy kocsi és telibe találta Danielt. Azt hittem, megüt a guta. Összeestem volna, ha anyám nem kap el. Odarohantunk a kocsikhoz. Benéztem és láttam, hogy Daniel eszméletlen és vérzik a feje. Zokogásban törtem ki. Hirtelen olyan éles fájdalom nyilallt a hasamba, hogy térdre estem; ez még inkább tetézte félelmemet. Nem akartam, mindkét, számomra legfontosabb személyt elveszíteni...
Kábultan bólintok, de nem érzem jól magam. Hogyan is érezhetném!? A szerelmem holnap nősül tőlem 600 km-re, és nem engem vesz el. Mit is mondott Katey, hol lesz pontosan? És mit tett hozzá? Reméli, megjön az eszem. Tegnap még nem értettem, mire gondol.
Ugyan udvariasságból kaptam meghívót, de eszem ágában sem volt elmenni csak azért, hogy szenvedjek. Hát most megyek, bár nem azért, hogy együtt ünnepeljek velük. Beszélnem kell Sammel, ha kicsit megkésve is...
"Szeretlek Seym. Életem fogytáig szeretni foglak. Ennyit akartam tudatni veled. Ha ezt részletezni kezdeném, ezer évig sem jutnék a végére. A szeretlek regényes szó, a legesleghosszabb jelentésű valamennyi között. Tartalmazza a testi, lelki, érzelmi vágyakat, amelyeket most is, és szüntelenül érzek irántad. Továbbá kifejezhetetlent, a senki-mással-sosem-átélhetőt; valamint nem többet, csupán a teljes világot."
(V.F.)
Tekintetem visszatéved Frankre. Lehunyt szemmel fekszik, hasán a szuszogó gyermekkel. Az utóbbi idők idegeskedése teljesen eltűnik az arcáról. Vonásai kisimultak, bár a szarkalábak sosem fognak eltűnni a szeme sarkából. Ez az emléke a velünk történt borzalmaknak. Én érte harcoltam, ő a saját életéért...
"Ilyen pillanatokban ezernyi érzelgősség fordul meg a fejemben, de pusztán önfegyelem kérdése, hogy hallgassak róluk. A tilalom a gondolatokra nem, csakis a szavakra vonatkozik, melyek kimondva feltétlenül elveszítenék jelentőségüket, varázsukat. Legfeljebb lemeztelenítenék az érzést, kifejezni úgysem tudnák. Daniel talán szavak nélkül is jól tudja, mi forgolódik a fejemben, s nemcsak az ágyban, más helyeken is, szüntelenül. De ha mégsem lenne tisztában vele, hadd tartsam meg magamnak gyönyörű titkomat. Egyet elárulhatok:
- Szeretlek - suttogom a fülébe, nagyon halkan.
Egyik tenyere kis ideje gyengéd kalandokba vetette magát bőröm felszínén, most megtorpan, s a tulajdonos a maga eltéveszthetetlen hangján közli velem:
- Ez a legkevesebb."
(Vavyan Fable)
"Táncolnék veled, zene sem kellene hozzá; néznélek, s nem ügyelnék arra, hogy te vagy más meg ne lássa; ölelnélek, miként álmomban, oly ösztönösen és gondtalanul, mint még senkit, soha, s ezért félek tőled. Tőled félek" (V.F.)
Először a melleimet simogatta, majd a keze lassan vándorolt lefelé. Már mindketten nagyon szaporán vettük a levegőt. Ujjai már igencsak jó helyen jártak ott lent. Gyönyörhullámok törtek rám, pedig a lényeg még váratott magára...
Ajkaik óvatosan összeértek. Gyengéd, de sokatmondó csókban forrtak össze. A Nap már rég eltűnt, mire elengedték egymást. A fiú gyengéden megsimogatta a lány arcát, majd csókot lehelt a szájára. Látván, hogy a lány összeborzong, kézenfogta és elindultak vissza a parton hagyott dolgaikhoz, remélve, hogy azok még megvannak. De nem siettek. Nem tudtak...
