Vizsga után 2. rész

– Gyere! – ziháltam, miközben elzártam a csapot. – Te is kapsz tőlem valamit.
Nem tiltakozott. Nem szólt semmit, csak engedte, hogy kézen fogjam, és kivezessem a zuhanyzóból. Úgy, ahogy voltunk, meztelenül és vizesen indultunk a lakás belseje felé. Sorra téptem fel az ajtókat, míg végül el nem értük széles ágyamat.
Gyorsan a hátára löktem őt, és még mielőtt bármit is tehetett volna, fölé magasodtam. Egyik kezemmel megtámaszkodtam válla mellett a lepedőn, másikat pedig hasára helyeztem, miközben ismét hevesen megcsókoltam.
Hasán nyugvó kezem viszont nem maradt sokáig egy helyben. Amint ajkaim az övéihez értek, elindult lefelé, és behatolt combjai közé, melyeket ő engedelmesen széttárt nekem.
Éreztem, hogy a hév, amivel csókol, gyengül, ezért felemeltem a fejem, és rá néztem. Figyeltem azt az angyali arcot, ahogy az élvezettől elnyílt szájjal, lehunyt szemekkel hever ott az ágyamon. Még sötét haja is úgy terült szét feje körül, mint valamiféle glória. Arcizmai megrezdültek minden egyes alkalommal, amikor félig kihúzott ujjamat visszalöktem barlangjába.
Egyre gyorsítottam a tempón, és mosolyogva figyeltem, ahogy arcizmai vonaglanak, ajkai közül pedig egyre hangosabb nyögések törnek elő. Egy hirtelen gondolattól vezérelve mutatóujjam mellé középső ujjamat is belé löktem, mire ő halkan felsikkantott, zihálása pedig olyan ütemet vett fel, mint egy régi autó motorjának zakatoló alapjárata.
Hüvelykujjamat csiklójára illesztettem, és gyengéden masszíroztam a kis pöcköt, amitől ő fészkelődni kezdett alattam, mint egy sajtkukac. Éreztem, hogy kelyhében egyre forróbb lesz a helyzet, míg nem szemei hirtelen felpattantak, barlangja pedig ujjaimra feszül. Lélegzete elakadt, majd, pillanatnyi hatásszünet után, hangos nyögés tört elő belőle. A végtelen gyönyör nyögése.
Fáradtan terültem el mellette, tekintetemet azonban továbbra sem tudtam levenni angyali arcáról, amin most túlvilági mosoly terült szét, miközben laposakat pislogott.
– Ez valami csodálatos volt – sóhajtott fel végül. – El sem hiszem, hogy mindig kihozod belőlem ezt.
Felkönyököltem, és mosolyogva figyeltem boldog arckifejezését. Imádtam ezt a lányt. Nem tudom megmagyarázni miért és hogyan. Ha az ember szerelmes, minden csodálatosnak és egyszerűnek tetszik. Szinte csak lebegsz a levegőben, és másra sem tudsz gondolni, mint hogy milyen szép az élet, és mennyire szereted azt az illetőt. De vele más volt. Az ő közelségében semmi ilyesmit nem éreztem. Nem borította el az elmémet rózsaszín köd, nem kezdtem hülyeségeket beszélni, és nem éreztem különös késztetést arra, hogy valami meggondolatlanságot csináljak. Ha pedig távol volt… azt nem állítom, hogy nem hiányzott, de nem úgy, mint a vágyakozása tárgyától elszakított szerelmesnek szíve egyetlen virágszála.
Viszont akkor is hazudnék, ha azt mondanám, csak a teste kellett. Nem titkolom, ezért a csodálatos, karcsú alakért, ezekért a ruganyos tagokért, ezért a puha bőrért, selymes hajért, csillogó barna szemekért és angyali mosolyért ölni tudtam volna. Talán el sem tudom képzelni, mit meg nem tettem volna érte, hogy az enyém lehessen, ha nem vetette volna önként magát a karjaim közé. Ez így tény, de nem minden. Nem tudom megmagyarázni, mit érzek iránta. Szeretem, mint egy barátot, egy testvért, bár ez kapcsolatunk viszonyait elnézve, kicsit perverzül hangzik. Nem vagyok belé szerelmes, ez egyértelmű, de közelsége mégis határtalan boldogsággal tölt el.
De persze ezen nincs is mit csodálkozni. Hiszen ki nem örülne annak, ha egy ilyen szép lány rámosolyog. Ha átöleli, hozzábújik, és szavak nélkül is az értésére adja, ő is akarja…
De mégis elbizonytalanodtam. Igen. Abban nincs semmi furcsa, hogy én vágyom rá. De ő…
– Mi a baj? – szakította el gondolataim fonalát kissé aggodalmas hangja.
Amikor rá pillantottam, már nem azt az önfeledt, boldog arcot láttam, hanem kutató barna szemeit, ahogy összevont szemöldökei alól méregetnek.
– Semmi – vágtam rá azonnal. – Én csak… Nem értem, miért.
– Mit miért? – nézett rám értetlenül.
– Miért vagy velem? – mondtam ki végül, hogy aztán azonnal átkozni kezdjem magam ostobaságom miatt, amikor valódi érzelmeim ellenére mégis úgy viselkedtem, mint egy bugyuta szerelmes kamasz.
Ő viszont egyáltalán nem vette zokon kérdésemet. Sőt, hangosan felnevetett.
– Ezek után még kérdezned kell? – simított végig arcomon. – A fél karomat is odaadnám, hogy mégegyszer érezzem ezt a csodát… Hogy mégegyszer átélhessem ezt a gyönyört.
Keze lejjebb csúszott, és végigsimította nyakamat, oldalamat, ujjbegyeivel megérintette egyik mellemet.
– Csak ennyi? – válaszoltam halkan. Magam sem tudom, miből volt több a hangomban. Csalódottságból, megkönnyebbülésből, sértettségből, tréfálkozó vidámságból… – Nem hiszem el, hogy ne kaphatnád meg ezt akárki mástól is.
– Ne becsüld alá magad! – kuncogott halkan, majd ismét megérintette arcomat, mielőtt egy apró csókot lehelt volna a számra. – Csodálatos lány vagy. Kedves, aranyos, okos… Igazi barát.
– Barát, mi? – ült ki egy kaján vigyor az arcomra, és most én futtattam végig a kezem meztelen testén.
– Ha az zavar, nem érdekel, ha mással henteregsz. Nem érdekel, ki fordul meg ebben az ágyban azokon az estéken, amikor én nem vagyok kéznél. Nem akarok tőled semmit…
Illetve, nem akarlak lekötni. Nem akarom, hogy hűséges legyél hozzám. Nem akarom, hogy úgy tekints rám, mint a barátnődre. Csak egy barátra. Egy barát pedig mindig segít a barátján, nem igaz? – kacagott fel, majd megfogta a kezemet és lassan combjai közé vonta. – Akár az ágyban is, ha annak arra van szüksége.
– Meglehet – mosolyodtam el, ahogy megéreztem nedves ágyékának, és lomhán lüktető szeméremajkainak tapintását. Előre hajoltam, és éhesen megcsókoltam mézédes ajkait. – De akkor is… – kezdtem újból. – Biztos vagyok benne, hogy az osztálytársaid közt is akad bőven olyan, aki megadja, amire vágysz… De az iskoládban biztosan.
– Ugyan már! – kacagott ismét vidáman. – Azoknak a tökkelütötteknek a fele olyan dedós, hogy még az óvodában is kiröhögnék őket. Fogadok, hogy a világból is kirohannának, ha megtudnák, hogy amit a lábuk között hordanak, nem csak pisilésre jó… A másik fele meg egy rakás stréber, akiket csak a tanulás érdekel. Komolyan. Többségük már attól elsírja magát, ha egyszer becsúszik egy négyes.
Feltételezem, ismét mosolyt akart csalni az arcomra. Célját viszont nem érte el.
– Nekik legalább van reményük – fordítottam tekintetemet komoran a számítógép felé.
– Meg akarod nézni? – kérdezte komoly hangon.
Felé fordítottam tekintetemet. Nem tudom, mire számítottam, mit fogok látni, de minden félelmem tovaszállt, amikor megláttam azt az együtt érző, kedves, velem együtt és értem aggódó pillantást.
Nem válaszoltam semmit, csak némán bólintottam, majd leheltem egy csókot a szájára, miközben feltápászkodtam az ágyból. Odaléptem a számítógéphez, hogy kikapcsoljam a képernyővédőt, és frissítsem a gyűlölt tanszék honlapját.
– Még mindig semmi – huppantam vissza mellé egy nagy sóhaj kíséretében.
– Nyugi! – ölelt át, és belecsókolt nyakam hajlatába. – Majd csak lesz valahogy.
– Nagyon remélem. Bár abból a vadállatból bármit kinézek – utaltam a vizsgáztató profra.
– De remélem, legalább jól néz ki – vigyorodott el. – Nem verhette meg annyira a természet, hogy egy ilyen kiállhatatlan jellem mellé még ocsmány testet is adjon neki… Fogadok, hogy egy jó kis bögyös maca.
– Nem nyert – kacagtam fel szárazon. – Egy kopaszodó szemüveges férfi, aki talán még a nagyapám is lehetne.
– Akkor még a látványa miatt sem érdemes bemenni hozzá vizsgázni – nyugtázta Szomszédlány.
– Amiatt nem – értettem egyet, majd rövid szünet után önkéntelenül mosoly terült szét az arcomon. – De a többi vizsgázóé miatt igen.
Sejtettem, hogy ezt akarja elérni. Fel akart vidítani, és elterelni a figyelmemet a vizsgaeredményről. Mitagadás, sikerült is neki.
– Nocsak! – csillant fel a szeme. – Ne csigázz!... Mesélj!
– Mi az? – vigyorodtam el. – Mégiscsak érdekel, hogy ki fordul meg ebben az ágyban, ha nem vagy kéznél? – Nem válaszolt, de én láttam a szemein, hogy beletrafáltam. Igen. Nagyon is érdekli. De nem azért, mintha féltékeny lenne. Emiatt valóban nem érdekelte. Viszont a szaftos részletekre minden bizonnyal akkor is kíváncsi lett volna, ha semmi más indoka nem lett volna rá, hogy szóval tartson. – Nem tudom, mit mesélhetnék – jelentettem ki végül, miközben ismét mellé telepedtem, és kezemet végigfuttattam selymes bőrén. Éreztem, hogy mellbimbója ismét megkeményedik ujjaim alatt. – Ez a tárgy az egész szak rémálma… És valószínűnek tartom, hogy ez is a tanárok célja vele… Nyilván ez a prof sem olyan vadállat, mint mutatja, csak jól játssza meg magát, és azt akarja, hogy lássuk, azért az egyetem nem egy sétagalopp. Ha már a többi tanár könnyen átenged minket, ő helyettük is megfingat… De azért van a dolognak jó oldala is.
– Igazán? – kérdezte remegő hangon, ami viszont, gondolom, sokkal inkább pihés ágyékát simogató kezemnek volt betudható, mint annak, hogy ennyire lázba hozta volna a történetem.
– Ja. Azzal, hogy a vizsgázók kétharmada mindig megbukik, gyakorlatilag ennél a tárgynál összefolynak az évfolyamok. Úgyhogy mindig lehet ott találkozni pár csinos elsős lánnyal.
– Friss husik, mi? – vigyorgott. – Nyami.
– No igen – kacagtam fel, és kissé hevesebben kezdtem dörzsölni ágyékát, mire ő elégedetten felnyögött. – De egyik sem olyan gyönyörű, mint te – hajoltam előre, hogy megcsókoljam.
– Na ne szédíts! – kacagott fel, és eltolta a fejemet. – Most úgy beszélsz, mintha fülig belém lennél zúgva.
– Meglehet – somolyogtam.
Egy pillanatig csak bámultunk egymásra, majd mindketten egyszerre felnevettünk.
– Na de tényleg! – lökte meg a vállamat. – Mesélj róluk!
– Nem tudom, mit mondhatnék – vonakodtam. – Pár csinos arc, hosszú lábak, amik ilyen melegben jól kilátszanak a rövid szoknya alól, domborodó mellek a vékony blúz alatt…
– Ennél azért többre lennék kíváncsi – vigyorgott.
– Nocsak! De kíváncsi valaki – vetettem rá egy kaján pillantást. – Remélem, nem oda akarsz te is beiratkozni. Még a végén elhódítanád előlem a legjobb csajokat.
– Meglehet – válaszolta, de önfeledt kacagása elrontotta a tervezett tettetett komolyságot.
– De biztos vagyok benne, hogy nálatok is van pár szemrevaló lányka. Ahogy te mondtad, ha már a természet ilyen ostobára vagy épp stréberre formálta őket, nem lehetett olyan kegyetlen, hogy még rondák is legyenek.
– Sajnos nincs ilyen szerencsém – csóválta a fejét, de arcán még mindig vidám mosoly uralkodott. – De persze azért nem is panaszkodhatom.
– No, mesélj! – támasztottam államat a tenyerembe, határtalan kíváncsiságot színlelve, amitől ő nem tudta megállni, hogy hangosan felkacagjon.
– Na jó! Van egy nagyon csinos lány… de ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni!
– Miért nevetnélek ki? – csodálkoztam.
– Csak ígérd meg!
– Megígérem – emeltem fel egyik tenyeremet.
– Na jó – sóhajtott. – A neve Ani… Magas… hosszú combokkal. Karcsú alak, gyönyörű kék szemek, sima bőr, fitos orr, közepesen nagy mellek… nem túl kicsik, de nem is lökhárítók, hosszú tejfelszőke haj…
– Más szóval egy igazi Barbie-baba! – kacagtam fel. – Komolyan belezúgtál egy plázacicába?
– Na! – lökte meg keményen a vállamat. – Megígérted, hogy nem nevetsz ki.
– Bocsi! Sajnálom.
– Különben is! Mi ebben a vicces?
– Semmi – fojtottam el a nevetést. – Komolyan… Ne érts félre! Semmi bajom az ilyen lányokkal. Attól még, hogy valaki egy babaarcú szőke, aki mindig rózsaszínben jár, lehet nagyon jófej is. Nekem is vannak ilyen barátnőim. Csak – tört ki belőlem ismét a nevetés. – Nem néztem volna ki belőled, hogy pont egy ilyenbe zúgsz bele.
– Nem zúgtam bele, oké? – fújta fel az arcát dühösen, és karba fonta kezeit a mellei előtt.
– Jól van! Oké – erőltettem nyugalmat magamra. – Kérlek, folytasd!
– Ezek után lesheted, mikor – fordította el durcásan a fejét.
– Na! – hajoltam fölé és megcsókoltam a vállát. – Légyszi!
– Nem – vágta rá. – Nem fogsz megint kinevetni.
– Na jó – húzódtam vissza. – De azért egy valamit árulj el! Ha ilyen borzalmasak a többiek az iskoládban, hogy feküdtél le bárkivel is?
– Kimondta, hogy lefeküdtem bárkivel is? – nézett rám kérdőn.
– Ugyan már! – kacagtam fel. – Ne mondd, hogy én voltam neked az első, mert úgysem hiszem el!... Különben is! Már meséltél nekem a lopott kis pásztorórákról az iskola eldugott zugaiban.
– Na jó! – sóhajtott fel, de éreztem, ebben már több a színlelés, mint a valódi vonakodás. – Azért akadnak normálisak is. A régi sulimban pedig volt egy lány… – Elpirult. Tényleg elpirult. Láttam rajta, hogy most nem tréfál, és tényleg szívből beszél. – De ígérd meg, hogy nem meséled el senkinek!
– Ugyan, kinek mesélném el? – kacagtam.
– Például a szüleimnek.
– Ugyan már! Szerinted az lenne az első dolgom, hogy elmesélem a kalandjaidat a volt osztálytársnőddel a szüleidnek? Ha cinikus akarok lenni, én is nyakig benne vagyok ebben a lekvárban, úgyhogy csak magamnak ártanék, ha elmondanám… Már persze ha egyáltalán szándékomban állna.
Egy pillanatig csak méregetett, majd nehézkesen felsóhajtott.
– Na jó! Szóval, a legjobb barátnők voltunk. Tudod, az a sülve-főve együtt levős fajta.
– Még a vécére is elkísértétek egymást? – hecceltem, de ő csak egy dühös pillantást küldött felém. – Jól van, jól van! – emeltem fel megadóan a kezeimet. – Abbahagyom.
– Ha tudni akarod, igen – mondta ki végül. – De nem csak oda. Tesi után is mindig együtt zuhanyoztunk… Mármint, egymás mellett. Nem egy zuhanyzóban, de egyszerre.
– Értem én.
– De az öltözőben nem voltak külön fülkék. Csak a zuhanytálcák egymás mellett, és a falból kiálló zuhanyrózsák.
– Te meg folyamatosan bámultad őt zuhanyzás közben, mi?
– A fejembe látsz? – nézett rám, arcát viszont most már megint mosoly uralta el. – De nehéz is volt nem bámulni. Gyönyörű lány… Kinevethetsz, ha akarsz, de éppenséggel ő is magas, karcsú, fehér bőrű, kék szemű és szőke hajú volt… De egyáltalán nem plázacica.
– De ha ennyire a fehér bőrű, kék szemű szőkékre buksz, akkor hogy jövök én a képbe? – néztem rá, kicsit rá is játszva az értetlenségemre.
– Egy szóval sem mondtam, hogy a szőkékre buknék – tiltakozott.
– Valóban nem. De a barátnőd is az volt, ez a mostani osztálytársad, akiről meséltél, is az…
– De te nem – simogatta meg az arcomat. Ujjainak forró érintésétől a szívem egy pillanatra gyorsabban kezdett verni.
Barna szemeibe néztem, amelyek most komolyan szegeződtek rám. Még valami mély csillogást is fel véltem fedezni bennük.
Észrevétlenül hajoltunk közel egymáshoz, míg végül ajkaink ismét összeértek, és vad csókolózásba kezdtünk. Nyelve gyengéden a fogaimhoz ért, és úgy zongorázott végig rajtuk, mintha csak meg akarná számolni őket. Egyik keze a mellemre tapadt, majd lejjebb mozdult, és mint egy kutakodó kígyó feje, besiklott a combjaim közé.
– Nono! – ragadtam meg a csuklóját, és felkacagtam. – Előbb fejezd be a történetet!
Nekem is nehezemre esett elszakítanom ajkaimat az övéitől, de kíváncsi voltam a többire is.
– Na jó! – sóhajtott fel. – De végül is nincs benne semmi érdekes… Semmi olyan, amit ne találnál ki amúgy is.
– Azért mond el!
– Oké, oké! Szóval, mint mondtam, a legjobb barátnők voltunk. Mindig együtt jártunk mindenhova. Moziba, fagyizni, télen korcsolyázni, ilyenek. Meg együtt is tanultunk.
– Miért érzem úgy, hogy ennek az utolsónak van a legnagyobb jelentőssége?
Nem válaszolt, de arckifejezéséből éreztem, hogy rátapintottam valamire.
– Azért nem csak tanultunk – mondta ki végül. – De te is tudod, hogy van ez. Egy kis tanulás, aztán fagyizás, pletykálás… filmezés.
– Igen? – vontam fel érdeklődve a szemöldökömet, mire ő csak sóhajtott, és folytatta.
– Egyszer egy romantikus filmet néztünk meg… Ne kérdezd, miért pont azt, mert én sem tudnám megmondani. Talán pont azért, hogy megtörténjen, ami… – Elhallgatott.
– Szóval megtörtént. – Inkább kijelentés volt ez, mint kérdés. Bíztatni akartam, hogy folytassa.
– Nem tudom igazán, mit mondhatnék – habozott. – Az egyik pillanatban még az ágyon feküdtem, a hátamat a párnának támasztva, az ő feje az ölemben. Épp egy érzelmesebb jelenet ment. Aztán… A következő pillanatban már csókolóztunk.
– Valóban? – mosolyodtam el.
– Nézd! Én nem vagyok olyan jó ebben, mint te – nézett rám. – Nem tudom elmesélni, hogy történt. Hogy… tört át a gát, vagy hogy is mondjam. De aztán kiderült, hogy titokban ő is ugyanúgy vonzódott hozzám, mint én hozzá.
– Ő is bámult a zuhanyzóban?
Eredetileg csak viccnek szántam, de a szemein láttam, hogy beletrafáltam.
– És aztán? Mi lett veletek?
– Jó volt az az éjszaka – mondta színtelen hangon. – Vele voltam először. Utána viszont…
Mindketten megijedtünk a dologtól. Tudod, az a gyermeki ártatlanság, amikor mindenhol azt látod, hogy egy férfi meg egy nő… Mi meg ketten…
– Értem én.
– Szóval az után mindketten inkább a fiúknál próbálkoztunk… Jó barátnők maradtunk, meg minden, de azért…
– És aztán?
– Nekem nem volt szerencsém a pasikkal – válaszolta vonakodva.
– Neki viszont igen.
Nem válaszolt azonnal, de végül mégis kibukott belőle: – Azóta, hogy először lefeküdtünk, még egy csók se volt köztünk… Amikor meg ide költöztünk, épp volt egy pasija… Úgy tűnt, nagyon jól meg voltak együtt.
– Ó! – Csak ennyit tudtam kinyögni.
Egy pillanatra csend telepedett ránk, amit aztán ő tört meg.
– De ne beszéljünk többet róla! Viszont ha már itt tartunk – csillant fel ismét a szeme –, neked hogy volt az első?
– Semmi extra – vontam vállat. – Csak a szokásos, sablonos történet. Jó barátnők voltunk. Egy bulin leittuk magunkat, és úgy gondoltuk klassz poén lenne, ha azzal ugratnánk a srácokat, hogy egymással csókolózunk előttük. De a csókból végül egy vad éjszaka lett.
– Persze, mesemondó! – kacagott fel. – Ennél jobbat kell kitalálnod, hogy átverj.
– Valóban? – hajoltam fölé, kaján vigyorral az arcomon. Akár a ragadozó a prédájára, úgy másztam rá, és ajkaimat az övére tapasztottam.
– Na, de tényleg! – kuncogott. – Meséld el!
– Majd máskor – dörmögtem.
Egy csókot nyomtam a szája sarkába, majd végighaladtam állkapcsa ívén és a nyakán, míg végül el nem értem telt melleit, hogy rátapadjak keményen meredező bimbójára.
Nem tiltakozott többet. Hátra hajtotta a fejét, és lehunyt szemmel, elnyílt ajkakkal zihálva élvezte munkámat. Vékony ujjai a hajamba túrtak, és gyengéden irányították a fejemet. Úgy csüngtem a mellén, mint egy csecsemő, keményen szívva a bimbóját, miközben kezem ismét combjai közé kúszott. Most viszont nem hatoltam be. Csak gyengéden simogattam, dörzsöltem lüktetve nedvedző ágyékát, aminek következtében egyre hangosabban kezdett nyögdécselni.
– Na nem! – tolt el végül magától, és a hátamra fordított. – Most én jövök.
Nem tiltakoztam, csak élveztem, ahogy lassan végigcsókolja testemet. Forró ajkai megérintették minden egyes porcikámat ajkaimtól a lábamig, míg végül combjaim között állapodtak meg.
Felnyögtem, amikor forró nyelve belém hatolt. Mint egy kiscica, úgy lefetyelte nedveimet, én pedig csak vonaglottam alatta. Kezei a melleimre tapadtak, és gyengéden morzsolgatta ujjai között a bimbóimat, miközben nyelve egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt.
Éreztem, hogy tagjaimat elönti a forróság. Izmaim megfeszültek, szemem kidülledt. Ő viszont megérezte, hogy már közel járok, és mielőtt még felértem volna a csúcsra, kihúzta belőlem a nyelvét, hogy hozzám bújjon, és ajkait az enyémekre tapassza. Éreztem saját ízemet a száján. Ez pedig már túl sok volt. Az orgazmus úgy robbant ki testemből, akár egy hatalmas bomba, elemésztve a gyönyör lökéshullámaival.
Egy ideig csak lihegni és zihálni tudtam. A plafont bámultam, miközben éreztem testét az oldalamnak feszülni, fejét pedig a vállamon nyugtatta.
– Na megállj csak! – préseltem ki végül magamból, és átfordulva rávetettem magam.
Az idő rohamléptekkel telt, az örömteli sikoltások pedig annak rendje és módja szerint követték egymást.
Később megtudtam, hogy egy alkalommal, két élvezés között, úgy kifáradtam, hogy elszundítottam egy időre. Addig ő kiosont, és elhozta az öcséit a szomszéd nénitől. A szülei szerencsére nem sokkal később haza értek, így, azt hazudva nekik, hogy egy barátnőjénél alszik (bár, nézőpont kérdése, hogy hazugság-e ez egyáltalán), visszaosont hozzám.
Én viszont ebből semmit sem vettem észre. Mire feleszméltem, odakint már sötét volt, én pedig izzadtságomban fürödve feküdtem az ágyon a karjai között. Tagjaim sajogtak, agyamat pedig mámoros boldogság töltötte el. Arra gondoltam, hogy reggelig ki sem akarok kelni az ágyból. Bassza meg a tanulás! Reggelig ráér. Majd holnap készülök a következő vizsgára.
Szemeim egy pillanat múlva tágra nyíltak. Teljesen el is feledkeztem a vizsgaeredményről.
Szomszédlány halkan szuszogott mellettem. Nem akartam felébreszteni, így a lehető legóvatosabb mozdulatokkal kászálódtam ki az ágyból, hogy odasétáljak a még mindig halkan duruzsoló számítógéphez.
Amikor visszatértem, ő az oldalán feküdt, könyökére támaszkodva, és a szemeit dörzsölgette. Istenem, de gyönyörű! Tényleg, mint egy virágszál. Egy igazi angyal.
– Mi történt? – ásított egy nagyot, majd rám nézett. – Meg van már az eredmény?
Az arcomon szétterülő mosolyból valószínűleg pontosan ki tudta olvasni a választ, de tőlem akarta hallani.
– Igen… Átmentem… Pont egy ponttal. El tudod hinni?
– Csodálatos – mosolyodott el.
– Vagyis mehetek szóbelizni.
Nem tudom, ennek miért örültem akkor ennyire. Bár ezek után a szóbeli már piskóta volt, de valószínűleg nem is ez villanyozott fel igazán. Inkább az érzés, hogy ennek a rémálomnak a súlyától megszabadulva fekhetek vissza mellé az ágyba.
– Ezt meg kell ünnepelnünk – jelentette ki. Szemeiből egy csapásra kiszállt az álom.
– Hozzam a pezsgőt? – kérdeztem huncut hangon.
– Ne! Nekem jobb ötletem van.
Azzal megragadta a kezemet, és magához rántott. Nem tiltakoztam. Hagytam, hogy maga alá teperjen az ágyon, és éhesen falni kezdje az ajkaimat. Egyik kezemet a fenekén nyugtattam, gyengéden ágyékomhoz nyomva lüktető kelyhét, miközben bennem is magasra csaptak a vágy hullámai.
Valóban. Ennél szebb ajándékot nem kaphatok. Ennél jobban nem ünnepelhetjük meg, hogy végre túl vagyok ezen a rettenetes vizsgán. És éreztem, hogy egy csodálatos éjszaka áll előttünk, mert nincs is jobb egy kiadós szexnél egy sikeres vizsga után.