Viharban

... Az út egész kellemesen telt. Annak ellenére, hogy mindannyian kicsit féltek tőle, hiszen csaknem fél Európát át kellett szelniük ahhoz, hogy céljukat elérjék. Klimatológusok mindannyian és hosszú évek, annyi megírt de elutasított kérvény után végre úton vannak Európa legviharosabb részének kellős közepén lévő megfigyelőállomásra, ahol egy hétig a rendelkezésükre áll az összes berendezés, műszer, számítógép… hogy kedvükre végezhessék méréseiket, megfigyeléseiket. Ez egy hatalmas siker számukra, hiszen más laboratóriumi körülmények között, számítógépen szimulálni a klimatikus változásokat, mint élőben, a valóságban megfigyelni mindezt ott, ahol két tengeráramlat, a tengerparttól 30 kilométerrel beljebb a szárazföldön pedig az egyenlítői, tengerfelőli és a kontinentális szárazföldi légáramlatok találkoznak. Ilyent nem lehet szimulálni a laboratóriumban… Itt óráról órára változik az időjárás, attól függően, melyik áramlat is kerekedik felül…

Péter – aki most vezetett – tréfásan azt szokta mondani, hogy itt egyfolytában szeretkeznek az áramlatok, és attól függően, milyen az orgazmusuk, vagy egy érzéki gyöngécske szellős szitálás, vagy egy hatalmas, mindent elsöprő, villámokkal kisért vihar, felhőszakadás, vagy zápor, zivatar lesz a vége… Péter a legidősebb közöttük… nem annyira, csak egy évvel idősebb a többiektől, ő végezte el leghamarabb a főiskolát is – ahová mindnyájan együtt jártak. Péter a szárazföldi légáramlatok szakértője. Magas, sötéthajú, kisportolt testalkatú – amit végül is mindannyiukról el lehet mondani, hiszen gyakran járnak együtt a fitnesszbe, úszni, sőt néha a lányokkal együtt focizni is…
Juli, Péter barátnője, mellette ült az első ülésen a kocsiban… éppen szundikált. Karcsú, hosszú szőke hajú, kékszemű… igazi szépség. Most fejét Péter vállára hajtva szundikál. Úgy látszik, kifárasztotta az utazás, a repülőút… Ő a tengeri áramlatok időjárási viszonyokra való hatásának a szakértője.

Hátul Zoltán ül barátnőjével, Annával. Zoltán kicsit alacsonyabb Péternél, barna hajú, barna szemű, bajszos… Ő a viharok szakértője, egy csoportba járt Annával a főiskolán…
Anna szintén karcsú, csinos, vörös hajú, zöldszemű „démon” – ahogy Zoltán szokta őt néha nevezni. Ő is a viharok jó ismerője... Péter meg is jegyezte, amikor beszálltak az autóba a repülőtéren, hogy most ott hátul lesz a viharsarok…
Már csak kb. fél óra, és ott lesznek az állomáson. A főiskola óta együtt dolgozik a négyes, egy kis laboratóriumot kaptak a meteorológiai intézet épületében, ahol az időjárási előrejelzéseket készítik, méréseket végeznek… Régi álmuk volt, hogy ezen a megfigyelőállomáson eltölthessenek néhány napot. A minisztériumokba, alapítványokhoz, minden létező és nem létező helyre küldözgették a kérvényeket – hosszú ideig sikertelenül, míg végül is akadt valaki, aki a minisztériumban elismerte munkájukat és megkapták az egy hetet, minden költségük térítve lesz. Az itt elvégzett mérések és kiértékelésük majd jó alap lesz doktori disszertációjukhoz, melyre mind a négyen készülnek.

Végre megérkeztek. Az épület előtt az állomás igazgatója fogadta őket. Mivel a négyes eléggé kifáradt a hosszú út folyamán, az igazgató azt ajánlotta nekik, közösen járják körbe az intézetet, bemutatta a kollégákat – összesen tizenkét ember dolgozott ott, ebből hárman-hárman váltakoztak három műszakban. Megmutatta a terepjárót, a berendezéseket, műszereket, számítógépeket, melyeket majd használhatnak, kiosztotta mindenkinek a térképeket, végül megmutatta nekik a szálláshelyüket. Két szoba volt ott, egy zuhanyozó, WC, kis konyhasarok… négyüknek éppen ideális… Az igazgató azt ajánlotta nekik, pihenjenek le kicsit, és este találkoznak… Péter viszont – aki a legfrissebb volt közülük - észrevette az egyik monitoron, hogy a légnyomásviszonyok hirtelen változásnak indultak, több mint valószínű, hogy rövid idő, max. 2-3 óra múlva vihar lesz és ezt nem akarta elszalasztani. Ahogy ezt megjegyezte a többiek előtt, természetesen egyetértettek abban, hogy nem lesz semmilyen pihenés, hanem csak megzuhanyoznak, falnak valamit és már mennek is a terepre, kár lenne egy ilyen alkalmat elszalasztani…

Péter Julival az első szobát, Zoltán Annával a hátsót vették birtokukba. Levetkőztek, Juli Annával mentek először zuhanyozni. Péter és Zoltán addig a zuhanyozó előtti kis folyosón beszélgettek – mi másról is, az időjárásról… Juli lépett ki először a zuhany alól, törülközőbe csavarva… elszaladt a fiúk előtt a szobájába, miközben még oda szólt:
- Aztán siessetek fiúk, nehogy elszalasszuk… - majd eltűnt a szobában.
Anna is rövidesen kilépett a zuhany alól, teljesen meztelenül és szemérmetlenül törölgette magát a férfiak előtt. Zoltán mosolyogva megszólalt:
- Észrevetted kedvesem, hogy Péter is itt van?
- Nos…, gondolod, hogy ő még nem látott ilyet? – mosolygott Anna, de azt észrevette, hogy Péter kicsit fürkészve figyeli tökéletesen simára borotvált punciját…
- Hát nem, mi csíkosak vagyunk… - mondta mosolyogva Péter, és Juli kiborotvált punciján hagyott keskeny csíkra gondolt…
- Héj, te itt a nőm punciját lesed… vigyázz, le ne hajolj a szappanért! – lökte oldalba Pétert nevetve Zoltán, mivel együtt másztak be a kis fülkébe. Sokszor voltak már így, mind a négyen a foci után az öltözőben, vagy a szaunában… a meztelenség egymás előtt csaknem természetes volt számukra. Sőt, a lányok a főiskola alatt egy szobában laktak a diákszállón és nagyon jóban voltak egymással… Egyszer Juli valamivel kapcsolatban tett egy olyan megjegyzést Péternek, hogy Annával az ágyban is kipróbálták egymással… de aztán nem akarta tovább részletezni, hiába kérlelte őt Péter. Sokszor gondolt arra is, hogy mivel rengeteg közös programjuk van így négyüknek, vajon a lányok azóta is voltak-e együtt az ágyban, vagy ez csak olyan fiatalkori kíváncsiság lehetett? Mindenesetre Juli minden ilyen témára feldobott kérdést visszaütött…

Felöltöztek, összeszedték cuccaikat, megbeszélték az állomáson, hová is kellene menniük, megmutattak nekik mindent a térképen.
- A pontos mérések és legjobb eredmények érdekében legjobb lesz, ha ketten kimennek ide, ebbe a pontba a tengerpartra… a kocsit ezen a helyen hagyják, itt állítsák fel a berendezéseket… Kicsit problémás ezen a keskeny ösvényen mindnet lecipelni a partra, de sajnos nem vezet oda másik út. Itt a sziklák között van egy kis mélyedés, ahol meg lehet bújni a vihar alatt.
- Ketten pedig ezen az úton – mutatta ujjával az állomás igazgatója a négyesnek – itt letérve fel ezen a szerpentinen egész ebbe a pontba. Itt le kell a kocsit állítani, de maguk menjenek át a csúcs keleti oldalára, látják, itt rakják le a műszereket. Ez egy kis séta lesz, kb. tíz percre lesznek a kocsitól. Itt valahol van egy kis fabódé, oda behúzódhatnak… - fejezte be a diri mondanivalóját.
- Nos, sok sikert. Mi itt várjuk az eredményeket, az összes gép be lesz kapcsolva és analizálni fogjuk az eredményeket… - nyújtotta a négyes felé a terepjáró kulcsait az egyik asszisztens.
- Ideje indulni, nagyon lecsökkent a légnyomás… még kb. egy óra. – szólt hátra egy másik a számítógép elől.
- Fél óra alatt mindkét csoport a helyszínen van… még egyszer sok sikert. - mosolyodott el az igazgató látva azt, hogy a négyes hirtelen szedelőzködni kezdett és szaladtak ki a parkolóba.
- Mi lesz, vihar? Hiszen hétágra süt a nap… - kérdezte a takarítónő, aki egykedvűen törölgette a folyosót, és csaknem fellökték őt a fiúk, amikor elfutottak mellette. Péter megállt.
- Pedig a klimatikus feltételek nagyon megfelelőek arra, hogy rövid időn belül vihar alakuljon ki… - mondta a takarítónőnek, aki a meglepetéstől még a felmosást is abbahagyta…
Kint a ház az épület előtt még Zoltán cukkolta Pétert:
- Pedig a klimatikus feltételek nagyon megfelelőek arra, hogy rövid időn belül vihar alakuljon ki… - ismételte Péter szavait azzal a hangsúllyal, ahogy Péter beszél, majd nevetve folytatta – miért nem mondtad neki szépen és érthetően: siess haza nyanya, mert egy óra múlva már szakadni fog és megázik az a nagy segged! – és jó nagyot röhögött mindenki Péter megjegyzésén.

Péter és Juli a terepjáróba rakták a műszereket, cuccaikat és beszálltak. Zoltán és Anna a kölcsönzött kocsiba cuccoltak be és elindultak.
A kereszteződésben - ahol az egyik kocsinak keletre, a másiknak nyugatra kellett volna térnie - megálltak. Péter kiszállt és odament Zoltánékhoz.
- Én szárazföldi vagyok, megyek keletre a hegyre, ti a partra, OK? – szólt be az ablakon.
- OK. Mi megyünk a partra…– válaszolt Zoltán és már indult is, amikor hirtelen lefékezett.
- Héj, Juli a tengeri áramlatos, ne jöjjön ő velem? Anna meg viharos, menne veled? – kiáltotta ki az autó nyitott ablakán – mégiscsak mindenki jobban ért a saját muszereihez, nem gondolod?
- Igazad van! – szólt Juli és már ugrott is ki a terepjáróból és átszállt Zoltán mellé, ahonnan már Anna is kiszállt és megindult Péter kocsija felé egy hatalmas almát majszolgatva.
- Aztán nem hogy kárt teszel a nőmben! – kiáltotta Zoltán Péter felé tréfásan, és elindult a tengerre felé vezető úton.
- Ne félj, semmi olyat sem teszek vele, ami ne tetszene neki! – kiáltotta neki vissza Péter.
- Én se a tiéddel… - kiáltotta még Zoltán magasra tartva kezét az ablakból egy „kapd be”-t mutatott röhögve.

Péter beszállt a kocsiba, ahol Anna mosolyogva, hangosan ropogtatva rágcsálta az almát…
Fél óra múlva mindkét csoport a helyszínen volt. Felállították a műszereket, leellenőrizték a kapcsolatot a központtal, minden tökéletesen működött.
- Mi hamarabb elkapjuk, mint ők… - mondta Zoltán az eget kémlelve Julinak – ők több mint 30 kilométerre vannak tőlünk, időbe telik, amíg odaér…
Beborult. Nagyon hirtelen mindenhonnan sötét felhőket fújt föléjük az egyre erősödő szél. A szélrózsák eszeveszett forgásba kezdtek… A hőmérséklet is hirtelen érezhetően lecsökkent, de még mindig kellemes meleg volt, annál is inkább, mert a hátuk mögött lévő magas, naptól felhevült sziklafal még mindig sugározta magából a meleget…
Elkezdett esni. Először lassan, pici csöppekben, szitálva, majd egyre erősebben, végül teljes erőből szakadni kezdett az eső… Zoltán és Juli a kis sziklanyílásban megbújva figyelte, ahogy fentről a fejük fölül már szinte összefüggő függönyként csorog, szakad az eső.
- Imádom az esőt… a vihart. Olyan izgi nem? – fordult mosolyogva Juli Zoltán felé, aki egy mosollyal nyugtázta Juli lelkesedését.
Juli kidugta kezét a mélyedésből, vállig… az eső egykettőre eláztatta egész kezét.
- Meleg, tiszta meleg az eső… szuper… - mondta nevetve Juli és a másik kezét is kinyomta a mélyedésből.

Ebben a pillanatban hatalmasat villámlott… majd néhány másodperc múlva nagy robbanással a mennydörgés is megérkezett. Már csaknem teljesen besötétedett. Csak az egyre többször ismétlődő villámlások fényében vették észre, hogy az egyik műszerüket feldöntötte a szél.
- Láttad? Feldőlt… - Mondta Juli és elkezdte magáról ledobálni a ruhát.
- Mit csinálsz? – kérdezte tőle Zoltán meglepetten.
- Nem akarok teljesen elázni és nedves ruhában itt állni vagy hazamenni... ki tudja meddig tart még ez a vihar… - mondta Juli, miközben melltartója kapcsával kínlódott.
- Kapcsold már ki kérlek… - szólt Zoltánnak aki ügyetlenkedve kikapcsolta a fehér melltartót. Juli ledobta magáról a vékonyka bugyit is és kifutott az esőre. Felállította az eldőlt műszert, ellenőrizte, minden működik-e… minden rendben volt.
- Szupeeeeer…- kiáltotta Zoltánnak, aki a villámlások fényében látta, ahogy Juli széttárt karokkal áll a parton, felfelé az esőbe tartott arccal és hagyta, hogy a rengeteg esőcsepp simogassa arcát…
- Gyere te is, ezt ki kell próbálnod… - próbálta túlkiabálni a vihar zaját, de nem nagyon sikerült neki. Zoltán csak azt látta, hogy mozog a szája…
Juli észrevette, hogy Zoltán még mindig a mélyedésben állva integet neki. Odafutott hozzá.
- Gyere Zoltán, ezt ki kell próbálnod, ne kéresd már magad annyit… - kiabálta majdnem a fülébe, mert a hatalmas mennydörgések miatt úgy se nagyon hallotta volna.
Zoltán, ha kelletlenül is, de meztelenre vetkőzött, és először hitetlenkedve kinyomta lábát a mélyedésből.
- Ez tényleg tiszta szuper… - mondta maga elé, amikor megérezte, hogy az esőcseppek tiszta melegek.

Kifutott a partra Juli után… nem is nagyon látta őt a sötétben… de a következő óriási villámlás segített neki megtalálni őt. Ott állt nem messze tőle, úgy mint az előbb: széttett kezekkel arccal az égnek fordulva…
- Na ugye hogy szuper?- kiáltotta Zoltánnak és nagyot lökött rajta – Kár lett volna elmulasztani!
- Tényleg jó… - mondta Zoltán Julinak és szintén lökött rajta.
Elkezdték gyerekesen lökdösni egymást… Juli nagyokat sikongatott minden egyes villámlásnál… Zoltán figyelte őt a villámlások fényében… Olyan gyönyörű volt… Mellbimbói megduzzadva, megkeményedve, annak ellenére, hogy Juli természetes szőke volt, punciján a vékony csík koromfeketén világított világos bőrén a villámlások fényében…
Juli ugrált, sikongatott, mellei hullámoztak, ugráltak a mozdulatai hatására… Csapzott, vizes haja vállait, melleit verdeste… Zoltán nem bírt betelni ezzel a gyönyörűséggel, és örült, hogy az egyik villámlás a másik után jött, és megvilágították Juli gyönyörű testét…
Férfiassága felébredt, hiába próbálta meggátolni, farka egy-kettőre hatalmasra duzzadt… annál is inkább, mivel a bőr alól kibújó makkját az esőcseppek kellemesen izgatták… Próbált úgy fordulni, hogy Juli semmit se vegyen észre, de persze hogy a villámlások fényében titka elárultatott..
- Héj, itt valaki felállított még egy műszert! – kacagott hangosan Juli a szakadó esőben, amikor meglátta Zoltán égnek meredő farkát és még a kezét is végighúzta rajta…
- Csak aztán vigyázz, fel ne döntse a szél… - kacagott Juli, és nagyot szorított Zoltán farkán…

Zoltán kicsit szégyellte magát de a helyzet rettenetesen felizgatta. Az igaz, hogy már néhányszor látták egymást meztelenül, de még sosem fogta meg a farkát…
Juli ott szaladgált körülötte és minden egyes alkalommal megérintette Zoltán farkát..
- Csak ellenőrzöm, hogy minden rendben-e van a műszereddel… - kacagott hangosan, és Zoltán nem tudta, mi tévő legyen… Hiszen a legjobb barátjának a barátnője – aki egyébként az ő barátnője is – a farkát fogdossa…
A vihar a csúcspontján volt, az eső rettenetesen szakadt, villámok cikáztak nem messze a távolban, mennydörgött az ég…

Zoltán a következő alkalommal, amikor Juli elfutott mellette, és ismét végigsimította a farkát nedves ujjával, elkapta őt, és teljes tenyerével marokra fogta punciját…
- Én is ellenőrzöm, hogy a te műszered rendben van-e… – kiáltotta a kissé meglepett Julinak.
- És? - kérdezte Juli abbahagyva az ugrándozást – rendben találtad? – állt már teljesen közel Zoltánhoz.
- Teljesen rendben… ez egy szuper műszer lehet… - mondta Zoltán Éva arcába, aki már a közvetlen közelében állt.
- Hát, győződj meg róla, hogy tényleg olyan szuper-e… - mondta Juli, és megcsókolta Zoltánt. A csók alatt Zoltán nem engedte el Éva pináját, hanem simogatni kezdte az esőtől és a vágytól nedves puncit… Juli is a kezében tartotta Zoltán farkát, és el kezdte rajta húzkodni a bőrt… Sokáig csókolóztak, nem engedve el a műszereket… aztán Juli megemelve egyik lábát - amit átfont Zoltán meztelen fenekén – kezével a kemény farkat a puncija lyukához illesztve rácsusszant a kemény farokra…
- Ááááááááá…, mindkét műszer tökéletesen működik… - lehelte Zoltán fülébe és elkezdte mozgásával a kemény farkat ki-be gyömöszölni kívánatos pinájába… Zoltán Juli fenekét erősen megmarkolva segített neki a ritmusban… Az eső közben szakadt rájuk de a villámlások már lassan csitultak, így már nem látták, hanem csak érezték egymást… Juli egyre őrültebb ritmust kezdett diktálni, le-föl csúszkált a kőkemény falloszon, mellbimbói Zoltán melléhez verődtek…

- Igen, a műszerek jól működnek és jön a mérés eredménye…. – hörögte Juli, majd egy hatalmas sikoltással elélvezett, szorosan magához ölelve Zoltánt…
- Jesszusom…- mondta Juli, amint magához tért.. már nem kellett kiabálnia,mert a mennydörgések lassan csitultak..
- Na, még egy mérés? – kérdezte Zoltán folytatva Juli szavait…
- Hát, jöhet.. – mondta Juli tenyerébe fogva mindkét mellét és masszírozva őket.
Egyik lábát Zoltán bokái mögé rakta, és lökött rajta egyet, aki erre akár egy darab fa, elterült a lágy parti fövenyen.
- Héj, óvatosan… - mondta, és Juli, aki mint egy nyeregbe ráugrott Zoltán meredező farkára és az nagy cuppanással csusszant be a nedves, szélesre tárt punciba… Juli lovagolni kezdett. Körözött csipőjével, fel – le emelkedett, Zoltán pedig kemény mellbimbóit vette kezelésbe… Nem tartott sokáig, és Juli megint sikoltozni kezdett… Elélvezett…
- Iiiistenem… - mi van velem, olyan vagyok, mint egy nimfomániás… ugye? – kérdezte reszkető hangon.
- Hááát… figyu, azt hiszem, én már még egy mérést nem tudok végigcsinálni… - mondta Zoltán farka tövét szorongatva…
- Nem baj, ez már igy is szupi volt.. – mondta Juli, és leszállt Zoltán farkáról, Zoltán feje fölé állt, arca fölé guggolt, zaftos punciját Zoltán arcához dörzsölve lehajolt és bekapta a farkát… 69-es pózban fejezték be, Juli kiszopta őt rendesen, egy csöppet sem elpazarolva, miközben Zoltán eszeveszetten nyalta a nedves pinát…
- A mérések tökéletesek voltak… mondta Juli mosolyogva és száját törölgetve…

A vihar közben elért a hegyoldalba, Péter és Anna már várták… nagy dirrel-durral, villámlásokkal ért hozzájuk. Akis fabódéból lesték, ahogy a szélrózsák egyre gyorsabban forogtak és az eső kopogtatni kezdett a fabódé tetején… Itt viszont a levegő már keveredett más áramlatokkal is, annak ellenére, hogy az esőcseppek itt is melegek voltak, a levegő teljesen lehűlt. Anna megborzongott…
- Fázol? – kérdezte tőle Péter, de a választ meg sem várva levette mellényét, és Anna hátára terítette.
- Kicsit… - mondta Anna. – Hozzád bújhatok? – kérdezte, de ő is a választ meg sem várva Péterhez bújt, aki szorosan átölelte…
- Jól lehült a levegő, ugye? – kérdezte és Anna hátát kezdte dörzsölni. Arra gondolt, amikor ma Anna kilépett a zuhanyozóból és ő meglátta azt a gyönyörűséges, teljesen sima puncikát… Férfiassága megbizsergett, és legnagyobb megrökönyödésére farka keményedni kezdett és már alig volt helye a gatyájában… Azon kezdett el izgulni, nehogy Anna észrevegye, hiszen olyan szorosan össze vannak bújva…
- Héj… azt hiszem, itt valaki a hideg ellenére nagyon fickósnak érzi magát… - mondta nevetve Anna, amint észrevette a combjához érő kemény púpot…
- Ufff.. lebuktam,… bocsi… - mondta Péter kicsit zavarban….
Aztán sokáig nem szóltak egymáshoz… a vihar egyre kegyetlenebbül tombolt.. villámlások, mennydörgések közepette szakadni kezdett az eső.
Anna, mintha csak provokálni akarta volna Pétert, odébb csúszott úgy, hogy a púp ne a combjához, hanem a lábai közé kerüljön… lassan, nagyon enyhén mintha mozogni is kezdett volna…
Péter agya lassan kezdett felforrni, farka majd elfakadt, kőkeményre volt duzzadva…
- Kérdezhetek valamit.. – szólalt meg Anna és Péter picit meg is ijedt, mert el volt foglalva saját gondolataival…
- Igen? – Lehelte Anna fülébe a férfi, hiszen egészen közel voltak egymáshoz.
- Tetszett a puncim? Észrevettem, hogy nagyon megnézted ma… - mondta Anna, és mintha izgalom lett volna a hangjában.
- Igen, gyönyörű… Olyan szép sima… - mondta Péter, és fészkelődött egyet szinte majd beleőrülve abba, hogy ha a nadrágon keresztül is, de farka vége Anna simára borotvált puncijához ért…
- Megfogod…? – nyúlt Péter keze után Anna, és a lehúzott cipzár, majd a bugyi után Péter érezhette a teljesen sima bőrt, akárcsak az arcbőr, annyira sima… sehol egy szúrós szőrszál…
Péter kicsit meglepődött, hogy Anna így felajánlotta neki punciját. Ahogy Anna fogta Péter csuklóját, le-föl kezdte húzogatni a bugyijában, mintegy utasítást adva Péternek, mit is kell csinálnia… Péter lejjebb nyúlt, ahol a nedvességtől sikamlós redők között megérezte a kívánatos barlang bejáratát…

- Aaaaah – sóhajtott fel Anna, amikor Péter óvatosan beléhatolt ujjával…
- Megkóstolnád? – kérdezte most már nyilvánvaló izgalommal a hangjában Anna, és Pétert kicsit félretolva letolta cipzárt a nadrágja pedig leesett a bokájára. Péter felizgulva várta, ahogy előbukkan a hamvas kis barack, amely a villámos fényében még szebbnek tűnt, mint ma a zuhanyban…
A vihar egyre erősebben tombolt. A villámok között Péter látta, ahogy Anna letolja bugyiját, és a fabódéban lévő, hasábfákból összetákolt asztalra ül, bugyiját, nadrágját maga mellé teszi az asztalra, és szélesre tárja combjait.
Péter letérdelt Anna combjai közé és éhes farkasként vetette magát a hamvas barackra. Nyalta, falta az illatos pinát, de Anna kéjes nyögéseit már nem hallotta, mert a mennydörgések elnyomták sóhajait. Anna lenyúlt mindkét kezével, szélesre széthúzva a nedves virágja szirmait, hogy Péter nyelve gond nélkül odajusson érzékeny pontjához. És Péter erősen dolgozott a nyelvével, körkörösen nyaldosta Anna megduzzadt csiklóját, és ujjait is segítségül hívva dolgozott a hamvas puncin… Anna kigombolta mellényét és ingét, hogy hozzáférjen izgalomtól kemény bimbójaihoz… Melltartója kosarait mellei alá tolva masszírozni kezdte a kemény bimbókat…

Péter egyre intenzívebben dolgozott Anna punciján, míg Annát magával nem ragadták a mindent elsöprő orgazmus hullámai… épp abban a pillanatba, amikor nem messze tőlük egy hatalmas villám csapott le… Anna nem tudta, mi volt nagyobb, az ő orgazmusa, vagy az a villám, ami az előbb lecsapott…
- Akarlak…- kiabálta Péter fülébe, aki kiszabadította kőkemény farkát a nadrágja fogságából és mindenféle előkészítés nélkül vadul tövig bevágta a tocsogó punciba. Anna felsikoltott, de két lábát Péter fenekén összefonva és erőteljes mozdulatokkal maga felé húzogatva dugatta magát őrült ritmusban. Az összetákolt asztalka recsegett ropogott Anna feneke alatt az eszeveszett dugás ritmusára…
- Iiiigen… mélyebbre, mélyebbre…- ordította, Anna, és Péter tolta, tolta, olyan mélyre amilyenre csak lehetett. Érezte, ahogy a sima puncika ágyékához verődik minden egyes nyomásnál…
- Mooooost... - sikoltotta Anna, és ágyékát őrült erővel tologatta Péter farka felé. Az eső kopogása, a mennydörgések hangjai elnyomták sikolyait…Hatalmasat élvezett. Egész teste remegett, amíg a görcsök végig nem söpörtek testén és vissza nem nyerte tudatát…
Péter nagy cuppanással kirántotta farkát a hamvas punciból és Anna kezébe adta…
- Csináld.., ide a pinádra… - kiáltotta neki Péter két mennydörgés között.
Anna egyik kezével verni kezdte a sikamlós farkat, másik kezével saját punciját simogatta. Péter teste megfeszült, farka lövellni kezdte forró láváját a hamvas barackra, újra és újra, hatalmas adagokban. Anna pedig tenyerével szétkente sima punciján a ragacsos nedüt…
A vihar lassan alábbhagyott, a mennydörgések egyre távolabbról hallatszottak. Ők ketten még mindig összebújva ültek a bódé védelmében… Péter sokáig simogatta a ragacsos sima puncit… Az eső elmúltával felöltöztek, összeszedték a műszereket, berakodtak az autóba, és elindultak a központba…

Közben Juli és Zoltán már éppen beértek. Egész úton mosolyogtak egymásra az autóban…
- Nem bánod? – kérdezte Zoltán Julira nézve.
- Egy csöppet sem, te? – kérdezett vissza Juli.
Zoli megrázta a fejét, megpuszilta mutatóujját és Juli szájára helyezte.
Mikor Péter és Anna is megérkeztek, ők már a forró teát szürcsöltek hatalmas csészékből… Ahogy Péter meglátta Juli kipirosodott arcát és hallotta csicsergését, rögtön tudta, hogy este az ágyban lesz mit mesélniük egymásnak… Ugyanezt érezte Zoltán is, amikor meglátta a mosolygós arccal a helységbe berobbanó Annát…