Versek

Megjegyzés: A mű az „Osztálykirándulás – Egy álom valóra válik” című írásom side-storyja, de a mű ismerete nem feltétlenül szükséges a novella megértéséhez. Az igazi folytatás pedig majd majd…

Köszönet Hétköznapi nő-nek a lektorálásért!

Versek

Évi Marika ágyán ült, és a szanaszéjjel dobált holmikat nézte.
A lány ugyanis nem rendszeretetéről volt híres... A földre hajigált könyvek, magazinok, ruhadarabok, és még ki tudja micsodák miatt mozdulni sem lehetett, csak az ágyhoz vezetett egy kis csapás.
E káosz tulajdonosának anyukája engedte be, mondván, lánya még nem érkezett haza a kissé elhúzódó edzésről, majd felvezette őt a szobába, hogy ott megvárhatja, amíg hazaér. Egy darabig még nézegette a felfordulást, majd amikor a rendhez szoktatott énje már annyira piszkálta, hogy nem bírta tovább, elkezdett pakolászni.
Remélte, Marika nem fog nagyon megharagudni azért, hogy önállósította magát, de nem tartotta valószínűnek, hogy barátnője magától megcsinálja a közeljövőben.
Kezdetnek a földön heverő holmikat próbálta rendszerezni. Először a ruhadarabokat kereste ki, és pakolta egy helyre.

Amikor kezébe akadt egy-egy ottfelejtett alsónemű, rosszallóan megcsóválta a fejét. Ő bizony kikapott volna a szüleitől ilyen trehányság láttán! De hát szegény Marika más nevelést kapott - pontosabban nem foglalkoztak vele túlságosan a szülei. Persze ez a rendetlenségre még nem lett volna elég indok, de Évi túlságosan is elnéző volt barátnőjével.
Amikor az ágy szélére felpakolta a sok ruhaneműt, hozzálátott a füzetek, és az iskolai cuccok kereséséhez. A lánynak ötlete sem volt, Marika hogy tanulhatott a négy év alatt, hiszen a tankönyvek nagy részét az ágy alatt találta meg, vastagon bevonva porral és pókhálóval, a füzetvezetés stílusa pedig vetekedett a szoba kaotikusságával.
Ahogy lapozgatta az egyiket, meg kellett állapítania, hogy az irodalom és a fizikajegyzetek egész jól megférnek egymással, akár egy lapon belül is, csak fejjel lefelé kell fordítani a füzetet. És ha betelt így az oldal, még ott van a margó, ahol lehet folytatni.
Évi megpróbálta elolvasni a lap szélére mákszemnyi betűkkel firkált szöveget, amit később értetlenkedve nézett, ugyanis nem a fizikaóra anyaga állt ott, hanem egy vers.
Nem értette, hogy miért kell állandóan forgatni a füzetet, hiszen az irodalomjegyzet másik része száznyolcvan fokkal elforgatva kezdődött, amikor meglepődve vette észre a versikében a saját nevét.

Marika írta volna ezt? Egészen közel tette szeméhez a lapot, és úgy silabizálta ki nagy nehezen a sorokat.
A költemény elég silány volt a maga nemében. Az ütem és a szótagszám még véletlenül sem stimmelt, a rímek pedig elég gyerekesek voltak. A szerelmet taglaló költői képek... Nos, a legkevésbé sem voltak költőiek, inkább megmosolyogtatóan butácskának lehetett mondani azokat.
Évit viszont a vers eme hiányosságai kevésbé érdekelték. Megnézte a füzet címkéjét, és meglepődött: ez még négy évvel ezelőtt, első osztályban íródhatott.
Lázasan végigpörgette a lapokat, hátha talál még hasonló irományt. Amikor azzal a füzettel végzett, gyorsan egy másik után kutatott.
Bár a négy év alatt a Marikában elveszett költő csak nem akart felszínre törni a költeményei alapján, Évinek mégis jólesett ezeket olvasgatni.
Amikor ahhoz a sorhoz ért, amiben Marika a szerelmét egy szakadt túrabakancshoz hasonlította, elnevette magát.

- Látom, jól szórakozol - szólalt meg egy hűvös hang a háta mögött.
- Marika, én csak... Segíteni akartam rendet rakni neked - szabadkozott Évi fülig elpirulva, gondosan kerülve barátnője tekintetét.
- Látom – morogta az orra alatt a lány, és felnyalábolta a ruhakupacot, hogy kivigye a fürdőszobába.
Amikor visszatért, cseppet sem látszott jobbkedvűnek.
- Én tényleg sajnálom - ölelte át Évi a lányt, és hízelegve hozzábújt.
- Én is - mondta remegő hangon Marika.
Évi felkapta a fejét a szokatlan hangsúlyra, és megdöbbenve látta, hogy a lány szemei könnytől fényesek.
- Én... - kezdett bele újabb magyarázatba Évi, de képtelen volt folytatni. Nem akarta megbántani Marikát, főleg nem így.
Belegondolt, mit érezne, ha Gábor az ő titkos vallomásait olvasgatva nevetett volna. Kétség kívül megalázó helyzet.

Ki akarta engesztelni Marikát, de semmi ötlete nem volt, hogy foghatna hozzá. Megszólalni nem mert, ismerte magát annyira, hogy ő sem tudná visszatartani a könnyeit.
Tehetetlenül nézte, ahogy Marika leül az ágyra, és az épp keze ügyébe kerülő holmikat kezdi pakolászni, minden rendszer, és logika nélkül.
Megfordult a fejében, hogy talán el kellene mennie onnan, de haraggal elválni nagyon nem szeretett volna.
Végül úgy döntött, hogy még egyszer meg kell próbálnia megbékítenie a lányt.
Feltérdelt az ágyra, és Marika hátához simult. Hallotta, hogy a másik egyre szaporábban veszi a levegőt, hogy visszafojtsa a sírást.
- Ne haragudj, én... Nem akartam neked rosszat! - mondta ő is könnyek között, de semmi reakció nem érkezett, csak annyi, hogy Marika abbahagyta a szöszmötölést.
Évi még szorosabban fonta a lány dereka köré a karjait, és hátába fúrta a fejét.
- Szeretlek - súgta halkan.
- Ugye ezt nem csak vigasztalásból mondtad? - szólalt meg Marika néhány pillanatnyi szünet után.
- Dehogy! - mosolyodott el halványan.
- Eddig még soha... - suttogta fájdalmas hangon Marika.
- Bocsáss meg - nyelt egyet Évi, hiszen erre nem tudott semmi értelmeset mondani. Valóban, ezt a kicsike szót eddig még nem ejtette ki a lány előtt.

Megijedt, amikor Marika lefejtette a karjait magáról, azt hitte, hogy el akar távolodni tőle, de csak szembefordult vele. Átölelte őt, és lassan a hátára fektette. A nagy zöld szemek pillantásától Évi teljesen elgyengült.
Marika bátortalan mozdulattal kisimította haját az arcából, és finom puszikat lehelt a homlokára, orcájára, majd ajkaik egy könnyízű csókban találkoztak.
Évi lassan átkarolta a lányt, viszonozta ajkai cirógatását.
Szíve hevesen vert, talán még sosem érezte ennyire bensőségesnek a csókot. Az sem érdekelte, hogy Marika annyira szorosan magához öleli őt, hogy levegőt is alig kapott.
Évi lassan simogatta a lány izmos hátát, egy pillanatra sem távolodva el a másik finom ajkaitól.
Most már egy csepp lelkiismeret-furdalást sem érzett, hogy ilyen közel került Marikához. Ezelőtt eszébe sem jutott, hogy ilyen kapcsolatban lesz egy másik lánnyal. Próbálta meggyőzni magát, hogy ez a vonzalom csak azért lehetséges, mert Marika annyira fiús, hogy az iskolában nem is tudott rá úgy nézni, mint egy lányra. Viszont azóta megismerte a nőies, érzékeny, mások előtt gondosan eltitkolt énjét is, és Marika ezen megnyilvánulásai csak még jobban fokozták rajongását.
Feljebb húzta a lány felsőjét, hogy érezhesse csupasz, forró bőrét, amit társa egy halk, jóleső sóhajjal jutalmazott.
Évi még közelebb akarta magához tudni kedvesét, ezért úgy fészkelődött, hogy lábát Marika combja közé tudja csúsztatni.
A lány erre kissé megremegett, eddig lassú érzéki csókja egyre szenvedélyesebb, követelőzőbb lett.

Évi próbálta viszonozni ezt a vadságot, de amikor Marika hevességében kissé belemélyesztette fogait az ajkába, halkan felszisszent, és elfordította a fejét tőle.
A lány viszont nem hagyta abba a harapdálást, most a nyakát vette célba.
- Ne... Ott marad a helye! - tiltakozott Évi erőtlenül.
Talán ez bántotta legjobban a lányt a kapcsolatukban, hogy nem szerethették egymást nyíltan. Próbálták - amennyire csak lehet - titkolni egymás iránt érzett szerelmüket a külvilág előtt, hiszen nem számíthattak megértésre, vagy együttérzésre. Amikor az utcán sétálgatott, s látta, ahogy boldog párok összebújnak, csókolóznak, mindig egy kicsit elszomorodott. Hiszen ő még kedvese kezét sem foghatja meg nyilvánosan, hacsak nem akarja kivívni az emberek szúrós pillantását, rosszindulatú pletykáit!

Még inkább az viselte meg, hogy szülei előtt is titkolóznia kellett. Nem tudta, hogyan reagálnának erre a furcsa kapcsolatra, de félt, hogy súlyos büntetésre számíthat.
Tudta, hogy ez az állapot nem tartható fenn a végtelenségig, előbb utóbb ki fog derülni a titkuk, de legalább addig boldog akart lenni Marikával.
Ujját végighúzta a lány arcán, járomcsontjától az ajkáig, nézte a vágytól csillogó smaragdzöld szemeket, a könnytől összetapadt szőke szempillákat, a kissé kipirult orcáit... Egyszerűen gyönyörűnek látta.
Hagyta, hogy felhúzza őt ülő helyzetbe, és megszabadítsa a felsőjétől. Érezte, hogy most nem fognak megállni, de ez egyáltalán nem érdekelte.
Magáénak akarta a lány minden egyes porcikáját, csókjait, ölelését... Minden gyönyört, amit csak szerelmétől kaphat.
Türelmetlen kézzel gombolta ki Marika ingjét, felfedve porcelán simaságú hófehér bőrét.
Karcsú, kisportolt testével, lassú, érzéki mozdulataival most a lány egy ragadozó nagymacskára emlékeztetett, és Évi örömmel vállalta az "áldozat" szerepét.
Ruháiktól nagyon hamar megszabadították egymást, immár teljesen meztelenül feküdtek egymás mellett.
Marika nem ölelte át azonnal, csak forró pillantással nézte szemérmetlenül elnyújtózó kedvesét.
Beletúrt Évi hajába, lassan szétterítette a hosszú fürtöket a párnán, majd néhány tincset előre húzott, és elrendezte azokat Évi testén.
Ő behunyt szemmel tűrte barátnője ténykedését, saját hajszálainak finom csiklandozása is csak fokozta vágyát. Érezte, hogy Marika finom ujjai már a bőrén siklanak, feltérképezve minden egyes porcikáját, erre felült, és magához húzta a másikat. Ajkával forrón kapott ajkai után, kezével bejárta Marika testét.

Már ő is egyre bátrabban simogatta Évit, aki erre ösztönösen tárta széjjelebb combjait, utat engedve az öléhez. Marika belemosolygott a csókba, és engedett a lány néma kérésének.
Ujjait a lány nedves szemérméhez csúsztatta, mire Évi halkan felnyögött, és automatikusan mozdította csípőjét.
Beleharapott a párnába, hogy elfojtsa feltörő sóhajait, félig lehunyt szempillái alól egy forró könnycsepp gördült végig az arcán. Hagyta, hogy az eddig nem tapasztalt érzések birtokba vegyék testét, már nem tudott másra koncentrálni, csak a közelgő gyönyörre.
A gyengéd kényeztetés hatására nem is kellett sokáig várnia, az amúgy is felfokozott izgalmán már nem tudott uralkodni, teste megfeszült, halk nyögéssel jutott el a csúcsra.
Pár percig mozdulatlanul feküdt, várva, hogy rendeződjön légzése. Szeretettel pillantott Marikára, aki kedves mosollyal nézett vissza rá. Tudta, hogy nem várná el, de úgy érezte, viszonoznia kell ezt a csodát, amit tőle kapott.

Tenyerével végigsimított a lány mellein, lapos hasán, és egyre lejjebb haladva... Ő maga is felsóhajtott, amikor megérezte kedvese ágyékának forróságát.
Marika viszont egyáltalán nem fogta magát vissza, hangos nyögései betöltötték a szobát.
Évi kicsit megijedt, hogy esetleg meghallhatják őket, így inkább betapasztotta Marika száját a sajátjával, de az utolsó, kéjes sikolyt így sem tudta tompítani.
Még hosszú percekig maradtak szorosan egymáshoz simulva, várták hogy légzésük, szívdobogásuk rendeződjön.
- Ugye már nem haragszol? - kérdezte végül Évi, miután felkönyökölt, hogy Marika szemébe tudjon nézni.
- Csak egy kicsit - vont vállat a lány, de huncut mosolya elárulta, hogy ezt nem gondolta komolyan.
- Még ezzel sem sikerült kiengesztelnem téged? - adott egy csókot Évi az arcára.
- Hát... Majdnem - vonta meg a vállát Marika.
- Mivel tudnék még a kedvedre tenni? - nevette el magát Évi.
- Mondjuk... Ha már elkezdtél így rendet rakni a szobámban, segíthetnél befejezni.
- És hozzányúlhatok a füzeteidhez? - kérdezte ártatlan tekintettel Évi.
Marika egy pár pillanatig gondolkodott, majd ravaszkás mosollyal válaszolt:
- Igen. De csak akkor, ha én nem látom!

Vége