Vámpírok bálja - 9.rész: Minden kiderül de senki nem derül...

- Mondd, ennél jobb ötleted nem volt? - szipogott Natasha. - Nem elég, hogy elszakadtunk a nővéreméktől, de ráadásul egy régi esernyő alatt keresünk védelmet a nap elől, ami valljuk be eléggé feltűnő...
- Hogy tudsz te még sajgó bokával és megalázva is a stílusra gondolni? - nézett rá tiszta szerelemmel szemében Matthew. - Egyébként szerintem annak a hajléktalannak igazán nem ez volt a legnagyobb gondja... - nyalt le egy odaszáradt kósza vércseppet szája széléről.
- Van abban valami, amit mondasz... - bújt hozzá a lehető legközelebb a lány. - De elárulnád, most hová fogunk menni? A kastélyba nem mehetünk vissza... Ha áll még egyáltalán...
- Nem messze innen van egy borospince. Nicholassal ott töltöttük azt az éjszakát mikor megérkeztünk ide. Ott meghúzzuk magunkat egy darabig és ha akarod, mesélek neked a helyről ahonnan jöttem...
- De jó lesz... Csak te meg én... Pont, mint amikor rájöttünk, hogy szeretjük egymást...
- Csak itt nem lesznek szektás vámpírok. - mosolygott a fiú. - Bírod még? - nézett szerelmére aki az esés miatt még mindig bicegett.
- Persze... Veled a Holdra is elmennék...
- Szeretlek kicsi vámpírom! - nyomott gyengéd puszit a lány szájára. - De azért ne félj, olyan messzire nem kell menned...

- Ezt jól megcsináltuk! - öklelt Helena dühösen a levegőbe. Rögtön meg is bánta a hirtelen mozdulatot.
- A csuklóm! - jajdult fel.
- Ne izgulj! Nem lesz velük semmi baj! Egyszer Matt is be fogja látni, hogy bár szerelmes, Natasha mégsem az a kifejezett álomlány.
- Ezt most miért mondod? - meredt rá kérdő tekintettel a lány.
- Csak mert... olyan, mint egy nagy gyerek... Nem gondol bele a tetteibe. Heves vérmérsékletű és féktelen. Ezért féltem a barátomat. Bár benne is megvan a pajkosságra való hajlam...
- A tüzet nem lehet kiölni még a vámpírokból sem... Valaki ilyen, valaki olyan... Én azért szeretem a húgomat, akármit is tett... - meredt a földre.
- Jaj te kis te! Gyere, bújj ide mellém, és ne aggódj! Minden jóra fog fordulni...
- Tündérmesék nem léteznek... - jegyezte meg keserűen a hölgy.
- De vámpírmesék igen... - csókolta meg hosszan szerelme.

- Meg is érkeztünk hölgyem! - nyitotta ki a nehéz vaspántos ajtót a fiú. A pincéből erős doh- és penészszag tódult a levegőbe. Natasha fintorogva húzta el az orrát.
- Jó tudom, nem egy álomlakosztály de itt legalább senki nem fog ránk találni! Na gyere! - azzal választ sem várva maga mellé húzta a törékeny testet és szenvedélyesen megcsókolta. - Így azért mindjárt jobb nem? - kacsintott.
- Hmm... Azért én még tudnám fokozni... - mosolygott titokzatosan majd egy óvatlan pillanatban bevágta a nehéz ajtószárnyakat, a felhoz lopózott és mielőtt társa akármit is mondhatott volna, ajkára tapasztotta ajkait.

Így ment ez egy darabig, mígnem a környékről emberek zaja szűrődött be.
- Nem azt mondtad, hogy ez egy elhagyatott környék? - ölelte át szorosan a reszkető lány. - Ha valaki meglát minket végünk!
- Semmi baj kicsim... Megyek és megnézem... - azzal finoman de határozottan eltolta magától szerelmét. Natasha félve nézett utána. Azt kívánta, bár élnének inkább ebben a szűk, poros, dohos pincében csak Matthewnak ne esne baja.... Hátát a hideg téglafalnak nyomta és igyekezett nem a veszélyre gondolni. Ugyan mindig is vakmerő volt, de mióta a fiú belépett az életébe valahogy megváltozott....
Elmélkedéséből az ajtó nyílásának robaja zökkentette ki.
- Úgy látom, kezdtek valamit a régi kápolnával és a hozzá tartozó paplakkal. Elég sok ember van itt. Közelebb megyek... Úgyis felhős van, nem fog zavarni a nap...
- Nélkülem nem mozdulsz egy tapodtat sem! - csimpaszkodott karjába a lány. - Bárhová mész én veled megyek!
- Ahogy gondolod! Add a kezed! - azzal kiosontak ideiglenes lakhelyükről.

Tágas udvart pillantottak meg. Rengeteg fehér ruhás felnőtt tett- vett de volt bennük valami furcsa. Mintha nem lettek volna egészen normálisak. Egyszer csak a fiatal fiú elkezdett halkan olvasni valamit.
- A finn Szent Margit apácazárda elmegyógyintézete. Köszönjük, hogy támogat minket! Isten áldja!
- Magyarul egy bolondokháza mellé telepedtünk? - mosolyodott el akaratlanul is Natasha. - Nem baj, legalább az evésről le van a gond... Ugyanis akárki akármit mond, nem én öltem meg a doktort... - halkult el. Fejét magasra emelte, arcán végigfolyt egy könnycsepp. Hajába tépett a szél, de őt nem zavarta semmi. Hirtelen egy kezet érzett a vállán.
- Én tudom, hogy nem te voltál... És egyszer majd a nővéredék is be fogják látni, mekkorát hibáztak veled kapcsolatban... De most menjünk vissza és pihenjünk. Éjjel majd rendezünk egy kis lakomát... - azzal gyengéden átfogta a lány vállát és visszavezette a pincébe.

Eljött az éjfél. A két fiatal, vérre kiéhezett vámpír megkezdte küldetését az éjszakában. A betegek megölése könnyűnek bizonyult, ugyanis mivel a valódi világról sem sok fogalmuk volt, nem sok jelét adták a védekezésnek.
- Csak óvatosan kicsim! - intette szerelmét a fiú. - Nem szabad túl sok embernek eltűnnie...
- Nyugi... - vigyorgott a megszólított. Állán apró vérpatakok csurogtak, jelezve hogy újabb lélek költözött el a Földről.
- Ideje mennünk! Ahogy láttam az apácák néha éjjel is vizitelnek!
- Máris? Na jó... Ha extra törődést kapok tőled holnapig, akkor legyen! - alkudozott viccesen.
- Persze, persze... Még többet is csak gyere már! - azzal halk léptekkel elindultak hazafelé.

Már a kapunál jártak, amikor az egyik szobából furcsa hangokat hallottak. Közelebb mentek, hátha elcsípnek egy- két kóbor szófoszlányt. A hang azonban szokatlanul ismerős volt...
- Végre! Sikerült keresztbe tennem azoknak az ostoba vámpíroknak! Legközelebb majd megtanulják, kivel kezdjenek ki! A rendőrség kezdi elhinni a sztorit, és ugyan ki gyanakodna szegény megzakkant Rosára? - nevetett fel szinte kísértetiesen. - Tökéletes gyilkosság volt! Minden nyom ahhoz a kis minden lében kanál fruskához, Lilyenhez vezet! Már csak innen kell valahogy megszöknöm....
- Elég... Én ezt nem hallgatom tovább! - indult el gyors léptekkel és csorgó könnyekkel Natasha.
- Várj... Kicsim várj! - állította meg a fiú. - Most már tudjuk az igazságot! És kezeskedek róla, hogy minél előbb megtudja mindenki!