Változás

Változás… Csak egy szó, mégis annyi mindent foglal magában. Fájdalmat, örömöt, boldogságot, szomorúságot. Nem is gondolná az ember, hogy ettől a szótól akár az élete is függhet. Pedig igen… Elég 1 kicsi változás ahhoz, hogy régi énünk teljesen felboruljon, és helyébe lépjen a mérhetetlen nagy fájdalom. Elég egy szó is akár hozzá… egy tett. Sokszor nehéz megfogalmaznunk gondolatainkat. Van, hogy napokig gondolkozunk egy- egy kimondott szón, egy –egy élethelyzeten. Pedig mindannyian tudjuk, hogy a továbblépés elengedhetetlen a normális élethez. De mi is ez? Mindenkinek más.

Ha valakit megbántanak, képes órákig, napokig, hosszú évekig egy dolog miatt összeomlani. Ilyenkor jól jön a segítség, ám néha az sem elég. Van, amikor fájdalmunk oly mértékben elviselhetetlen, hogy még a legigazibb barát sem tud rajtunk segíteni. Van, h nem elég pár könnycseppet ejtenünk valakiért, akiről tudjuk, h nekünk van teremtve, érezzük legbelül, valahol biztosak vagyunk benne, hogy Ő az, akire mindig is vártunk. Az emberek őt hívják nagy Ő -nek. Valakinek egy, valakinek 2, és valakinek több ilyen személye is lesz életében. De mindig is biztos lesz benne, h Ő az. Elég, ha csak ránéz, vagy csak belép egy helyiségbe. Tudjuk, hogy ott van, testünk minden apró részlete különös érzést ad… Igen, megjött. Nem is kell megfordulnunk hozzá, vagy látnunk. Sokszor csak vonz hozzá valami, amit nem tudunk megfogalmazni, hogy mi.

Mintha egy láthatatlan aranyfonál kötne össze minket, ami elszakíthatatlan. Szükségünk van rá. Olyan számunkra, mint az édes levegő, melynek minden levegővétele elengedhetetlen ahhoz, hogy létezzünk. Olyan, mint a friss hegyi barlangból kibújó patak. Nem nagy dolog, hisz számtalan patak létezik, ami ugyanolyan szép, ám számunkra mégis EZ a patak adja a vizet. Belőle táplálkozunk. Csak vele érezzük magunkat teljes értékűnek. Minden egyes kortytól jobban érezzük magunkat, ám sosem tudunk jóllakni vele. Ahhoz túl kevés. Kevés egy életen át. Nem kell nagy dolog tőle. Elég, ha csak megérint, éppen hogy hozzánk ér. Beleborzongunk a gyönyörtől. Mérhetetlen nagy öröm lesz, ha csak észrevesz. Ahogy belenéz a szemünkbe, megszűnik körülöttünk minden. Csak te és ő léteztek. A zene elhalkul, a fények tompulnak, az emberek halvány foltok lesznek.

Csak te és ő. Forogtok a parketten. Valahol egy ismerős nóta szól. Ismered ezt a dalt, sokszor táncoltatok rá. Ám ez most mégis más. Most csak ti vagytok a főszereplők. Ahogy karjaiban tart, és csak néztek egymás szemébe. Nem mondasz semmit. Hiszen felesleges. Ő tudja. Látja a szemedben. Mindent elmondasz vele. Ő csak mosolyog, és megcsókol. Komolyan néz, talán kissé elgondolkozva. Te nem akarod ezt a varázslatos pillanatot megtörni. Hisz tudod, h talán ez az utolsó ilyen alkalom. Szép emléket akarsz tőle. Még egyszer megcsókolod. Az utolsó csók… Úgy csókolod, mintha az életed múlna rajta. Talán ezzel akarod örökre magadhoz láncolni. Hogy soha ne hagyjon el. De tudod, hogy egyszer vége lesz. És ő elmegy. Szép lassan elenged. És végleg eltűnik. Nem mondja, hogy viszlát, azt se, hogy sajnálom. Egyszerűen eltűnik és többé nem beszéltek. Néha hallasz róla, vagy olvasol nála levő mondatokat.

De érzed, ez a vég. Talán már mást csókol, talán már mást ölel. Megpróbálsz tovább lépni. Belefeledkezel a tanulásba, holott nem is kéne tanulnod még, minden leckét megírsz. Kezdesz sikereket elérni. Boldog vagy, örülsz sikereidnek, ám valahol legbelül üres vagy. Hiányzik. De tudod, hogy nem lehet a tied. Így újra belemerülsz a munkádba és mosolyogsz ki a világ felé. Pedig a lelked kiégett. Nem érzel mást, csak hatalmas nagy szorítást a szívedben, a mi végigkíséri napjaidat. De folytatod életed, hisz az életnek folytatódnia kell. Próbálsz nem rá gondolni, és főleg nem reménykedni. Most már reálisan kezded látni az egészet és rájössz, hogy igaza volt. Így nem lehet elkezdeni egy kapcsolatot. Így hát maradt a remény, hogy egyszer valahol újra egymásra találtok, és akkor örökre együtt maradtok. Hisz tudod, hogy ami éltetett, az nem veszhet el örökre…