Út a tárgyalóig, vágyak ajtajáig, s azon túl..

A fiú a hajnali sötétségben lépett fel a vonatra. Örült, mert üres fülkét talált, kabátját, táskáját maga mellé lerakva az ablak mellé ült. Órájára pillantott, s elmosolyodott. A tegnap este jutott eszébe, amikor a lánnyal órákat beszélgettek. Mégis, amikor felállt számítógépétől, olyan hiányt érzett, hogy belesajdult. Akkor döntötte el, hogy reggel utazik, meglepi őt. Kényelmesen elhelyezkedett, majd kifelé bámult a sötétségbe. Álmosan figyelte az elsuhanó épületeket, otthonokat. Ő a szülői házban él, de már nagyon szeretne egy otthont, ahol minden nap hazaérve a melegség és a szerelem várja. Telefonját kezébe vette, s elkezdte írni az első, hajnali sms-t. Úgy fogalmazta, mintha munkába lenne, nem akarta, hogy gyanút fogjon a lány. Nem kellett sokáig várnia, a válasz is megérkezett. Kiérezte a mondatokból a munkába készülődő lány álmosságát. Elmosolyodott, s fejét megtámasztva, szemét behunyva szundikálni próbált.

A lány a rádió hangjára riadt fel. Leállította, még pár perc lustálkodást engedélyezett magának mielőtt felkelt. A zuhany alatt próbált feléledni, de egyre melegebb vizet engedett magára, ami inkább bágyasztó volt. A teáját kortyolgatta, amikor sms-e érkezett. Mosolygott a fiú hajnali kedvességén, majd rögtön választ fogalmazott. De jó lenne most vele, gondolta, az sem zavarná, ha elkésne a munkából. Eszébe jutott az első találkozás, amikor a fiú az ágy szélén ült, ő meg vele szemben a széken. Az ujjak játszottak egymással, miközben az ajkak lágy táncba kezdtek. Megborzongott, jajj indulnia kell, eszmélt fel. Táskába dobálta a joghurtokat, majd gyorsan kabátba bújt, s elindult otthonról.

Nagyot zökkenve állt meg a vonat a következő állomáson. A fiú hirtelen felriadt, s kezét a mellette lévő ülésbe ütötte. A francba, szisszent fel, rögtön az előző héten komolyan elvágott ujját nézve. Megkönnyebbülten látta, hogy nem szakadt fel a sebe. Hol járhatunk, nézett ki a már majdnem világosba. Siófok - olvasta, na már félúton vagyok. Tudta, hogy pár óra boldogságért háromszor annyi időt utazik. Nem érdekelte, látnia kellett. Akkor is elindult volna, ha csak messziről láthatná. Ahogy rágondolt, szinte érezte a kezei között a lány kezét. Telefonálnia kell neki, ilyenkor már mindig szokott.

A lány belépve megállt a kollegák között a nagyirodában. Szerette ezt a reggeli kellemes, kávé-illatú hangulatot. Miközben hámozta ki magát a kesztyűjéből, sáljából fülelt, hogy mi a reggeli téma. Az esti Fábry műsoron ment a zsongás. Láttad a Schobert Norbit a feleségével? - kérdezte egyikőjük. Nem - válaszolt, egyrészt ő elég szelektív módon tévézett, mert inkább olvasni vonult el, másrészt az estét a fiúval töltötte a számítógép előtt. Nagy röhögések közben tovább folyt a show elemzése, ő a másik ajtón átment a saját irodájába. Nem kapcsolt villanyt, két hatalmas ablakán beszűrődött annyi fény, hogy le tudta vetni a kabátját. Elindította a számítógépét, majd kipakolt a táskájából. A félhomályban megnézte a levelezését, majd rákattintott egy oldalra, hogy mik a napi friss történetek. Ekkor szólalt meg a telefonja:
- Jó reggelt Manó - szólt bele kedvesen.
- Neked is szép reggelt, de nem vagyok Manó - mondta a fiú.
- De az vagy.
- De nem a manók kicsik, csúnyák és gonoszok.
- Mert te még nem láttál kedves-aranyos-szeretnivaló manót.
- Hiányzol - zárta le a kedves élcelődést a fiú.
- Te is nekem, nadon, de mi ez a zaj körülötted?
A telefonba behallatszott a vonatozás zaja, de a fiú kivágta magát:
- Tudod itt mindenféle lemezt munkálnak meg, azt hallhatod.
Majd gyorsan, hogy le ne bukjon, elköszönt:
- Majd még csörgök, ceretlek...

A délelőtt gyorsan pörgött az irodában. A kollegák jöttek-mentek, ki munkával, ki egy kis beszélgetésre. Szívesen meghallgatott mindenkit, habár többször érezte nehéz lelki kukának lenni. Tíz óra után, szemeit megdörzsölve állt fel az asztal mellől. A függönyt elhúzva nézett ki az ablakon. Csúnya ködös idő van még mindig állapította meg. Az ajtó nyitódásra meg sem fordult csak úgy mondta:
- Mindjárt megyek postázni, ha van valamitek elviszem.
- Jobb lenne ha most nem mennél - szólalt meg az általa annyira szeretett érzéki hang.
Megpördült, alig akart hinni a szemének. A fiú állt az ajtóban, mosolygósan.
- Atyaég, te hogy kerültél ide?
- Nem mindegy? Milyen fogadtatás ez? Egy kis árva puszi sem kószál itt sehol?

A félig nyitott ajtón át, látta a kíváncsi kollegák tekintetét. Gyere, súgta szinte rekedten, majd felemelve a tárgyaló kulcsát elindultak a folyosón.

****

Csendben haladtunk végig, mintha nem jöttek volna a szavak, talán nem is kellettek, csak az ajtó mögött akartak végre lenni, oly hirtelen jött az ötlet, s meglepetésszerű hatása, a fiúban is ott volt, talán egy picit félt mi lesz, de remélte, így történik, ahogy elképzelte. Már nem volt sok vissza, csak pár lépés, mikor a főnök feltűnt a folyosó végén, mire odapillanthatott volna, a kezem már behúzta Erikát, s a háta mögött vettem ki a kulcsot kezéből, behelyezve az ajtózárba, kettőt fordítva, zártam ki a külvilágot, a munkát, zajt, időt, embereket, mi ketten maradtunk. Pár percig csak néztük egymást, s még mindig némán, más nem is jött az ajkamra, egy szó:
- Szeretlek
- Én is szeretlek

Szelíd mosolyok, melyek csókban forrtak össze, hirtelen hevessé vált, mint a háborgó tenger, ami mindent eláraszt, hullámaival, csak itt az érzelmek, s vágyak dagadtak, ruhát a földre söpörve, szorult egymáshoz a két test. Röpke pillanatra meg kellett állnom, mintha gátat tudnék emelni, az ösztönösségnek. Karomat az övével kitárva, álltam ott vele a tárgyalóban, ahol ilyen, őszinte és csodás érzelmek, nem voltak soha jelen, csak most. Amilyen, hirtelen emeltem fel karjainkat, olyan hirtelen engedtem vissza, keringő módjára megfordulva, ütődött finoman feneke az asztalnak. Huncut mosolyunk, épp felvillant a másodpercnyi csókszünetben, s már az asztalon feküdt hanyatt fekve, kitárulkozva befogadásra, közelséget a maximálisra fokozva, hatoltam be, ráhajolva, csípőmet szinte lendületesen mozgatva, füléhez hajolva, sóhaj domborulatain, megnyugodva. Picit felegyenesedtem, próbálván elhúzni amit nem lehetett, szinte visszarántott magára, ne menjek messze, csak maradjak ott rajta, s így volt jó. Mozogni próbált, de nehézkes volt, én vettem át azt az ütemet, mellyel együtt közelítettünk a kiteljesedés felé. Kezeit az asztalon kinyújtva, mintha elértük volna, szemben lévő asztalszegélyt. Kezeit elvette, tenyerével markolt fenekembe, s abban a pillanatban nyögtünk fel egyszerre, a nyögdécselést csókba fojtva hirtelen, nehogy meg hallatsszon odakint. Csorogtam belül, ahova vágytam, de szinte újból megkívántam, alig abbahagyva az ütemes mozgást.

Arcomat simogatta, s közben feszítettem azon a helyen, nem kellett sok perc elég volt pár is, folytattam máris. Most már átkarolva kúsztunk a végtelenségben, az asztal meg-meg roppant súlyunk alatt, sietségem túlzó volt, s újból áradás, féktelen sóhaj sikoltás, bele a gyönyörbe. Egymáson fekve maradtunk, még jó ideig, kedvesem tolt el picit, jelezve, itt az ideje, hogy távozzunk a helyről, ahol mély érzelmeket hagyva, kéjes illat töltött be. Szoros ölelés, melyből oly nehéz szabadulni, ha zenéhez lehetne hasonlítani, akkor olyanra kell gondolni, mint egy dallam, amit szinte meg kell hallgatni, újra és újra, ott maradjon minden porcikánkban, s már százszor csendül fel, mégis hallani akarjuk.

- Mennünk kell!
- Tudom, de lesz még alkalom!
- Vigyázz magadra!
- Kitalálsz?
- Persze
- Szia édes
- Szia Manó

Mosoly, s újból az a szó, mely másnak talán unalmas, s elcsépelt, nekünk mégsem kényszer, csak kifejezés, melyet csak ezzel lehet tudatosítani, éreztetni.

Gyémánt & Velvet soap