Portya
– Nagy dolgok már nem történhetnek – vélekedett Emese, miután a háromfős család Ferihegynél leszállt, s ő egyedül maradt a fülkében.
A kerekek egyre gyakrabban kattogtak – vagy eddig nem tűnt fel, mert mással volt elfoglalva? A kalauznak valahol másfelé akadhatott teendője a hosszú szerelvényen, pedig Emese nem bánta volna, ha éppen most simogatná azzal a mélybarna tekintetével. A combját, a mellét…
Nézett kifelé az ablakon, de nem a hullámvasutat és az állatkerti sziklákat látta, hanem az otthoni folyót, a homokos partot… Néhány perc maradt a pályaudvarra érkezésig. Elaludt.
Arra ébredt, hogy a barnaszemű kalauz gyengéden rázogatja a karját, a mozgatásba beleremeg a két cicihalom is, és – milyen huncut! – a jegyvizsgáló mindkét, kinyújtott hüvelykujja egy-egy bimbót, mint billyentyűt érintget. A lány várt egy kicsit, mintha nem venné észre a ravaszkodást – és képzeletében könnyedén ledobta a ruháját, hadd sms-ezzen a hüvelykujjával szabadon, vagy markolja meg amaz, ami markolásra termett –, aztán elmosolyodott, és a fülig zavarban vergődő kalauzt otthagyva, vidáman libbent le a vonatról.
Még kétórányi utazás vár rá egy másik szerelvénnyel.
*
Bammeg és Bazzeg nem szóltak egyebet, elég beszédesnek bizonyult a meztelen lány fölé magasló alakjuk. Némán álltak azon a ponton, amely a partszakaszon az egyetlen alkalmas hely a kikapaszkodásra. Hacsak nem akar a lány, ruháit hátrahagyva, 20-25 méterrel feljebb gázolni…
Angéla első pillanatban csak a két, szélesre tárt vigyort látta, karját a mellei elé kapta.
Varrónőnél járt, a szomszédos faluból berregett át lila kismotorjával, hogy néhány apró igazítást, cipzárjavítást megbeszéljen. Visszafelé támadt az ötlete: hamar megmártózni a folyóban – miért is ne? – ruháit gondosan összehajtogatva a néptelen ösvény egyik méregzöld-levelű, apró bogyókat könnyező cserjéje tövében. Pontosan ott, ahol az egyik fiú áll.
Derékig se lepte már a víz – meredek a part –, ha tesz egy újabb lépést, combközépig fog érni, a következőnél pedig bokáig. Fejmagasságában négy mozdulatlan láb. Tudta, hogy másfelé nem mehet; járt már itt, ezen a kihalt partszakaszon korábban is, nyaranta úgy kétszer-háromszor.
Bazzeg egyik karját nyújtotta, segítséget kínálva a lánynak a felkapaszkodáshoz, közben a másik kezével könnyedén letolta magáról a boxeralsót. Meredező farkával úgy mutatott az oldalról rátűző, délelőtti napfényben, mintha egy kisméretű bottal is támogatni akarná a vízből kijutást.
*
– Itt mindenki szebb, mint én vagyok? – Emese elégedetlenül hasonlítgatta magához a fülke előtt jövő-menő lányokat.
Forgalomban nem volt hiány, a vonaton minden ülőhelyen terpeszkedett valaki, a folyosón is többen álldogáltak, a lányok seregei pedig folyamatosan áramoltak mindkét irányban.
Az ajtó mellett ült, ezért nem nézett keresztül a másik hét útitársán, inkább a vonat folyosójának – vagy ezt nevezik peronnak? – nyüzsgését figyelte.
A korzózó csajok minden alkalommal helyezkedésre, lapulásra késztették a folyosón állókat, de azok cseppet sem bánták. Emese megfigyelte: mindannyiszor készségesen súrlódtak, dörgölőztek a lányokhoz, és hosszasan néztek utánuk.
– Némelyik lánynak semmi alakja sincs! – Kevés híján hangosan is kimondta a gondolatát.
A következő ötletére pedig nem sok időt fecsérelt, nekilátott a megvalósításához. Felemelkedett a ragadós műbőrről, körbenézett útitársain – jelezve, hogy idetartozik ugyan, ha átmenetileg elhagyja is a fülkét –, és elindult a menetiránnyal megegyezően.
A kocsi elejéről egy pillanatra visszanézve, elégedetten állapította meg, hogy minden tekintet rászegeződik, még azoké is, akik az imént elhagyott fülkétől hátrább ácsorognak, s így mellettük el sem haladt.
Ahogy közeledett a mozdonyhoz, kocsiról-kocsira egyre több utast talált a peronon. Mindegyikükhöz gondosan hozzányomta a cicijét, és akiknek volt elég bátorságuk rámosolyogni, vagy egy szemvillanással elégedettségüket kifejezni, azokon az akadályokon nem igyekezett mielőbb átpréselődni. Ilyenkor megtorpant és visszanézett, mintha eltévedt volna, vagy futólag kikukkantott az ablakon. Több lábra is rátaposott közben, mégsem vették zokon.
– Pardon! – szólalt meg egy talpig szürke, nyakkendős férfi.
A vonat ekkor egy kanyar miatt összepréselte az amúgy is a cipőin tartózkodó Emesével. Egyik kezével hirtelen megtámaszkodott a lány feje mellett, a másikkal átfogta a derekát. Emese ruganyos melleivel és egyik tenyerével nyomta a férfi mellkasát, miközben – mintha véletlenül történne – belemarkolt a nadrág elejébe, és – szerencsés merítéssel – sok szürke szövet között a kezében tartotta annak teljes, meglepett csomagját, vesszőstől-golyóstól.
– Jaj, bocsásson meg! – mentegetőzött a lány, felsőtestével szép lassan, néhány milliméterre eltávolodva, jobbjával, mintha a súlyát szeretné felbecsülni, a nadrág tartalmát emelgette, mozgatta.
– Én voltam a… a… – Sosem derült ki, a nyakkendős miben találta magát hibásnak, mert nyelve a névelőnél megrekedt, ugyanakkor a lány markába zárt testrésze meglepő méretűvé duzzadt.
Emese nagylelkűen szabadon engedte a foglyot, és vidáman folytatta útját a hosszú, keskeny folyosón. Bolondosan billegett, mintha a vonat rázná ide-oda, s valamennyi hímnemű utast – gyakran a nőket is –, aki a folyosón állt, a lehető legnagyobb testfelületével érintett. A mozdony mögötti, lezárt átjárónál megtorpant.
Négy-öt lépéssel lemaradva, mögötte szuszogott a szürke öltönyös.
A vonatnak ez lehetett az egyedüli része, ahol nem ácsorgott senki, köszönhetően a mozdony hangoskodásának, és annak a kellemetlen szagnak, ami rátelepedett az L alakú területre. Némán álltak egymással szemben.
Emese a meglepődés után majd’ kipukkadt a visszafojtott kacagástól, az ablak mellett toporgó férfi egyszerre látszott pironkodóan zavartnak, és módfelett elszántnak. A lányon eközben kellemesen ismerős izgatottság lett úrrá. Olyasvalami, amit tavaly a parton érzett, amikor barátnőjével és a két sráccal, vállvetve ismerkedtek a szexualitással, miközben bárki láthatta őket… Úgy vette észre, hogy hiába az elszántság, a szürkeruhás tétovázik, hiába követte fél szerelvényen át, szemében most ijedt fény ugrál, s nem sok hiányzik ahhoz, hogy fülig pirulva, menekülőre fogja… csajozás helyett.
– Tehát én vagyok a főnök! – gondolta elégedetten.
A koszos üvegajtó túloldalán egy sportújságot olvasó, idősebb úr, távolabb, kétméterenként egy-egy utas és csomagja, a másik irányban a dübörgő mozdony.
– Gyere errébb! – intett a nyakkendősnek, aki alig-alig akart észhez térni saját merészségének súlyától.
Emese az L belső szögletében, egyszerűen és határozottan az ütemesen rázkódó falnak döntötte a férfit, majd markából merítőkanalat formázva, a lábai közé nyúlt. A szürke szövetben egyetlen fogással rálelt a megnyugodni képtelen farokra, és mire annak ideje lett volna meglepődni, máris benyúlt a derekánál, és mindenféle akadály nélkül kergették egymást az ujjai le-fel… Másik kezével lehúzta a cipzárt...
Kicsit félreállt, hogy a WC-ből kilépő, nyugdíjas-korú bácsika elférjen.
Gyengéden elővette a forrón lüktető szerszámot, harmadáig, amíg a kantár engedte, lehúzta a bőrt, félvállát felhúzva rámosolygott a lilás-rózsaszínen kibukkanó, védtelen falloszra … és már csak annyi ideje maradt, hogy ismét félrehúzódjon a fehér sorozatlövés köpködése elől. Így csak a kézfejére és csuklójára jutott, meg néhány csepp a kattogó, szürke padozatra.
Emese a korábbinál is vidámabban lépkedett visszafelé, s fülkéjéig érve ismét végigsimított mindenkin. Úgy érezte, hogy mégis ő a legszebb az egész vonaton, hiszen ilyen gyors elsülést eddig csakis barátnőjénél, Dorinánál látott, akinek már a puszta megjelenésétől és futó érintésétől elélveznek a pasik.
:grinning: