Túl az összeomláson

1

Lány csatjával bíbelődik, kis kezére kesztyűt húz


Azon az estén, a busz ablakából nézve, zajtalan, vörös robbanás volt a kora esti égbolt, pettyezve őszre jellemző, vonuló madaraival. Szívemben mélabú vert tanyát. Este fél hat felé járt, elég sokan ültek körülöttem, de ahogyan mondani szokták, valójában senki sem. Unalmamban dalszöveget fabrikáltam a fejemben, amellyel már régen tartoztam a bandának, amiben játszom. Láttam a szavakat, a színűket, a hangot is hallottam, amivel agyam felöklendezte őket. Ajkam némán mozgott, a bolondok éjének kapujában.

Nagy tömeg jön, majd odébbáll
Nem tart már több karnevált
A hegy belemállik lassan a tóba
Passziánszozunk, míg jár az óra
Ülünk a vérrel, sárral kevert
Földön túl vár a Heszperida-kert…

Ezen a ponton elakadtam. A dal torzó volt és nagyon, nagyon régi. Egy kakas futott el a jármű ablaka alatt. Feltekintettem az esthajnalcsillagra, amely még nem is látszott, úgy imádkoztam a lányhoz.
De a lány, az igazi, nem az égen barangolt, hanem – mint közben észrevettem - előttem ült, egy szakadt kárpitú ülésen, amelyre két suta péniszábrázolás közé felvéste valaki: HIT+AKARAT=ERŐ, és amely igazságon picit elgondolkodtam.
A lánynak hosszú szőke haja volt, a méz manapság kiveszőben lévő árnyalatával. Kilométereken át lazán, alig zabolázott tincsekben hullott a hátára, ám az idő tájt, hogy dalom refrénjét újraköltöttem, úgy döntött, összefogja egy csattal. Ennek részben örültem – megláthattam a füleit, amelyek picik voltak és igazán aranyosak – részben sajnálkoztam rajta, ám ez csak addig tartott, amíg meg nem láttam az ujjait. Hogy gyönyörű ujjai voltak, igazán hülyén hangozna, ám az biztos, hogy karcsúak voltak és nagyon fürgék. Néztem, hogyan siklik, matat, simít a haján és a hajában, milyen ösztönös, kecses mozdulatokkal kényszeríti rá akaratát a makacs loboncra. Elragadtatásom szívből jött és nélkülözött minden cinizmust. Csupa kellemes kép töltötte meg a képzeletem: virágokat öntöző kéz, hárfán játszó kéz, kéz, amely bölcsőt ringat.
Selyemfonál, amely összeköti a nappalt az éjszakával, vörös szemeket, amik egy busz hátsó lámpái.
Nem tűrhettem tovább e megejtő vonzalmat, lehunytam hát a szemem. Mindazonáltal a szőke fény átragyogott szemhéjamon, és továbblökött a hangok birodalmába, amelyek sokkal valóságosabbak voltak, mint bármi látomás.
(Mi a különbség szerinted
TeSZERINTED
Partner szerető kedves közt?)
Tőlem kérdik? Én kérem, nem tudom, én kérem…
De nem. Mögöttem beszélgetett csak két félrészeg félkamasz, gagyogott a gyermek s néhány felnőttes vonás, lökték nyúltagyamba a nyomást.
Kioktató, magabiztos hang:
- A partner az akivel, dugsz, fogod? Szereted, talán, de szerelmes nem vagy belé. De dugod. A szerető is az, akit dugsz, de mellette van partnered vagy kedvesed, akit szintén dugsz. Igen, esetleg kedves, az, hát az valami más… ha amellett dugsz félre, az geciség. Ha partner mellett, jófejség… érted?
Nem tudom, ki mit értett ebből – a hang erejéből következtetve a fél busz hallotta -, de én mindent.
- Aztán – folytatta a csávó
(Cseppcsávó)
- Itt van még egy kérdés, a simisimi-baszás kényes egyensúlya. A szeretőnél nem érdekes, a partnernél már inkább, de a kedvesnél ez életbevágó apám! Életbevágó!
Erre, láttam, már a lány is hátrafordult, szőke haja alól kék szem villant, mint vaku fénye, beragyogva szívem csarnokát. Huncut volt ez a pillantás, kacér, de legfőképpen önfeledten kacagó. Nem ma jött le a falvédőről!
Mit jelentsen ez? – kérdeztem magamtól.
Semmit. Alighanem semmit.
Visszamerültem különbejáratú, utazásokra tartogatott aurális burkomba, és aztán egyre mélyebbre merültem. Gyakorlatom volt már a szépség elkerülésében.
Ám a hang mögöttem, mondta a magáét.
- De nem is ez a lényeg – a lényeg, hogy a nőkre muszáj odafigyelni. És a nőkkel néha olyan, de olyan nehéz… tudod… igen, igen! Vannak hereroppantó döngölések de…
(___________________________________)
szóval, ismered Doré képeit? 19. századi francia festő, aki megfestette a Poklot… igen, nagyon érdekes… komor, csontig hatoló, mégis, valahogy érzéki…
Erre felnyílt a szemem, talán, mert nem feltételeztem, hogy ez utóbbi mondatok mögülem, Mr. Mindenttudokanőkről-től származnak, de rájöttem, hogy mégsem nyílt fel, és semmi nem történt, ez az álom, szőke és kék, zajos, füstös mormogós és
(_____________________________)
hölgyeim hamarosan megérkezünk Elsőseregélyhelyre kérem vigyázzanak a…
(anyaméh! Varázsdoboz! Vau vau!)
és a fenébe is, ébredj,
ébredj fel végre, és szeresd a lányt.


2

Az emlékezet kútja


(Ki ez a nagy szemű, félénk fiú a tükörben? Ki ez itt a busz ablakában? Kié e távolodó arc?
Ki ez a fiú?
És ki a lány?)
A busz elhajtott. Füstjében fuldokoltam, míg a szőke csak nézett rám. Csillagtól csillagig, bizony hosszú az út. Nem értelek. Egyáltalán nem értelek téged.
Nem is kell, gondolta, lehelet pára légben, értesz épp eleget. Előtted az út, mögötted a síkság. Van-e döntésnek szabadsága? Akárhogy is, úgy hiszem, ma senki nem megy haza.
A lányhoz fordultam, aki a buszmegálló táblája mellett állt. Alakja egyre halványabbnak tűnt, csak szőke haja lobogott a szélben. Gyomrom ismeretlen
(elfelejtett)
érzés markolta meg. Szerelem? Bánat?
(volt patak a merengő völgyben)
Igen! Erről van szó. A fenébe is, miért úgy láttam magamat ez idáig, mint martalékát egy halovány képzetnek?
Hagyd a rizsát. Nézz magadra. Nézz magadba.
Isten, gondolnám, de nem az. Csak egy tünékeny lány. Csak egy irány. Egy csapa, amely a földeken átvezet, egy hágcsó, le a kútba, a mélységes kútba…
És felvillant egy óriás láng, pásztákat szórt az őszi égbe, megmutatta a rétet, a zöldet, az almát, ahol kezdődött minden, minden…
(____________minden________)
(miénk volt
miénk volt az erdő
barátok voltunk igaz igen még mindig barátok vagyunk de már nem ugyanúgy)
Hát igen. Ők már nincsenek, te vagy, semmi se vagy. A szerelem is a múlté, de ez a lány akkor is rá emlékeztet. Nyilván csak álom.
Elfordultam, és belehajoltam az éjszakába.


3

Egykoron, szemek tánca


Az első tétova lépések után a fiút meglepte, mennyire természetesen folyik minden: öt perc sem telt el ismerkedő csókjuk óta, s már az ágyon hevertek, bezárt ajtó mögött. A kis tábori faházban persze többen voltak elszállásolva, ám a fiú nem hitte, hogy bárki is vissza szeretne térni ide éjszakára. És ha mégis? Néhány kopogásnál többet úgysem kockáztat meg az illető, ha megsejti, mi folyik idebenn.

A fiú nem hitte volna, hogy tényleg megkívánja a lányt, pedig így történt. Érezte a másik gerjedelmét, s ez nyilván számított, ám úgy hitte, nem csak erről van szó. Fészket vert szívében a sejtés, hogy lánynak ez most többet jelent… és valahogy mást, mint neki. Bár, honnan tudhatná? Végtére is, a lány csak annyit suttogott, hogy hiányzik neki valaki… ő pedig éppen jó helyen volt jó időben. Hát csak borittas kívánságot, fizikai igényt elégít ki? Ha a lány menekül, ő lenne a megmentő? Elhomályosíthatja a szörny arcát anélkül, hogy ne ruházná fel egy másikkal?
Jaj, bár ne ivott volna annyit.
(Most ne foglalkozz mindezzel. Tedd, amit tenned kell.)

A szobába besütött a hold, és a elég jól látta a lányt. Az feküdt az ágyon és őt nézte, és haja ében zuhatagként omlott el a párnán – akár egy lányregény borítója. A teste karcsú volt, törékeny, még mozdulatlanságában is esetlen; több mint feszélyezett. Pólót viselt és egy melegítőnadrágot, lábán még tornacipő. Nem éppen a legszexisebb öltözék, de ez nem érdekelte a fiút. Ő a szemekre figyelt, melyek elteltek aggodalommal, és éledő vággyal – mosolytalan, különös szemek. A fiúnak nem támadt merevedése – még nem – de érezte, hogy forró, bizsergető érzés árad szét a hasából, megborzongatva minden porcikáját. Tudta, minden mozdulat számít most,
(minden mozdulat)
számít valamit.
Nem tudta levenni tekintetét azokról a szemekről. Az aggodalom lassacskán eltűnt belőlük, kíváncsiság és csöndesen lobogó öröm vették át a helyét. Valamit a lány is láthatott
(na mit na mit)
az ő szemében.
- Gyere – súgta a lány, és megsimogatta a fiú arcát. Finom, gyönge kéz, hűs tenyér a félelem sehol ez nem az a könnyek eltűntek nem jönnek vissza
(biztos)
biztos csak gyere érints meg
A fiú valóságérzete elpárolgott. A világ nagyon apróra zsugorodott, kitágult egy pupilla tükrén. Kiteljesült az akarat, a vágy
(a vágy az akarat az akarat a vágy)
és megcsókolta a lányt.



4

Egykoron, összeakadó lélegzetek és nagyon-nagyon bujaság


Csókolóznak. A lány kezei az arcát simogatják a fiú a lányt bőrük sistereg és összeakad lélegzetük
Ne haragudj
(Miért kellene)
Ügyetlen vagyok soha
Én még soha
(Nem baj)
(Vezetlek gyere)
Érints
Érintsd mindenütt
(Mit szeretnél)
Mindent rejts el rejts el magadba
Simogass
(Ott is)
Ott is igen
(Gyöngéden
Gyöngéden vagy durván nem érdekel)
Vonagló, forró húst érez. Lüktető illatot nedves feszülést. Csókjai a lány nyakán mindenütt
(Finom vagy)
(Adj még)
Felgyűri a pólót szívja a sós melleket sóhajok vezetik
(érezd nyalom akarod)
Akarom most már
Igen Igen
Maradj így
Kemény vagy érzem maradj így megérintem
(Lejjebb
Lejjebb)
Remegő ujakkal húzza le az illatos anyagot. A sápadt holdban sápadt a bőr nem sima nem makulátlan de szép nagyon szép
Ne nézz rám
Ne nézz
(Miért ne)
Csúnya vagyok arra gondolsz csúnya de szép
(Nem nem igaz)
Tedd meg ha akarod ne tedd ha nem de ne bánts
(Nem bántalak)
Még senki még senki
Nekem még nem
(Ne félj)
Hozzásimul, most máshogy. Mindenütt ott van. A hangok tompulnak összeolvadnak az illat a vágy egy lesz minden
Nyúlj oda kérlek akarom de ne feledd
Ne feledd még senki
Ne haragudj
(Megteszem emeld meg magad emeld)
Emelem
(Lehúzom lecsusszan istenem a szagod mély érett imádom)
(Imádlak)
Csináld már
Begerjed. Vándorolnak az ujjak ujjai majd az ajka
(Igen
Nagyon jó
Csináld szeress folytasd)
Remegő combok a has mellek csúcsai
(hunyd le a szemed ölelj ölelj szorosabban benned vagyok érzem a szíved ahogyan ver)
Itt belül
belül)
[________________]
Nyald meg
Ott
(Kemény a húsod)
Igen igen igen
(megteszem megteszek mindent)
(ott a nyelvem)
szeress
(szeretlek)
szeretlek
(Tárd széjjelebb lihegj kiálts ha akarsz)
csináld igen akarom
akarom
[_______________]
(Ez itt a fény a ragyogás a végtelen érints meg láttad
Láttad az eget nézz fel újra itt a sötétben ez a semmi
Ha azt mondom minden a szeretet ne hagyd ragadd meg
Fogj
Szoríts csináld tartsd a csípőm
(Igen igen érzem ez csodálatos)
Jön
Jövök Istenem
[_______]
Hirtelen. És sikolt szenved ráng
A kéj szorít markol a lepedőbe
Belé a hajába
Ahhhh
Ah
(Ujjaim körülmossák nedveid a vágy a tűz csodálatos
A tűz)
Lassan csitul. Reszketve öleli magához, lágy csókokkal borítja be szemét és arcát.
(Nézz rám)
Igen
(Hallasz)
Hallak de pihegek most várj köszönöm köszönöm neked
(Nézz rám)
Kinyitja a szemét, rátapad a tekintete
(Érzel engem)
Igen
(Amit gondolok amit érzek)
Hallom őket
Mindent hallok
Még szorosabban öleli, tágra nyílt szeme megcsókolja.
(Hogy lehet)
Ki tudja
(Tudnunk kellene)
Nem
Nem fontos
Csókolj még
Csókolj
Csókolj


5

Egykoron, másnap


-… egy újságot.
- Hogy mondta, kérem?
A fiú pislog. Masszív fejfájás ködén keresztül látja a lányt, aki egy trafik ablakából méregeti bizalmatlanul. A fiú mögött feldübörög egy dízelmozdony motorja, megtörve a hajnal zsongító nyugalmát.
- Azt mondtam… - a fiú hangja elfullad, krákogni kezd. A lány, arcán aggodalommal vegyes bosszúsággal, türelmesen vár.
- Elnézést – nyögi ki a fiú végül. – Egy újságot szeretnék. Valami napilapot. Vagy ilyesmit.
- Nézzük csak… - A lány keresgélni kezd az újságokkal, magazinokkal, puhafedelű regényekkel zsúfolt bódé polcain. Most a fiú várakozik, testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezve. Nagyon fáradtnak érzi magát. Feltételezi, nem áraszthat valami kellemes illatot, de ezzel most nem törődik. A táborból kidobták, miután kiderült éjszakai részegeskedése és viszonya a táborvezető húgával.
Egyenesen idejött hát, a vasútállomásra. Evett egy hamburgert, ivott egy kávét, most pedig olvasni akar valamit, hogy elterelje a gondolatait.
(Hagyd a fenébe, kislány. Ne keress tovább. Nincs szükségem semmiféle újságra.)
- Maradt még egy Mai Nap, öcsi. Megfelel?
A fiú elmosolyodik. A lányt megdöbbenti a kemény mosoly, és a beesett tekintet.
- Nagyszerű lesz. Kérném.
A lány gyorsan kilöki az apró ablakon a kissé gyűrött bulvárlapot, és várja, hogy a fiú kiszámolja az aprót a pultra. Nem akar a kezéhez érni.
- Köszönöm. Minden jót.
A fiú leül egy padra a peronon, és kinyitja az újságot. Sokáig nézegeti a betűket, amelyek el-el úsznak előtte
(A BOKROS-CSOMAG NAGY FELZÚDULÁST KELT)
de értelmük nincs, minden oldalról egyetlen felzet rikolt csupán: ITT A VÉGE, FUSS EL VÉLE.


6

Inni kéne egyet, és iszom is


Az őszi levélhullás épphogy megkezdődött, de a szél feltámadóban volt. A fák koronája úgy sistergett, mint olaj a forró serpenyőben.
A kocsma mélyén mindez semmit nem jelentett.
Az első pohár mindig a legnagyobb – álmaimban mindig az jön elő, bazi nagy üvegedény, kis csőröcskével, telítve üres ígéretekkel. Távolról böffen egyet az alkeszek hagymaszaga. A rádiók a falon halkan muzsikálni kezdenek, és hideg napfény ragyog fel a láthatatlan fák között. Egy kölcsönkapott ollóval belenyiszálok a hajamba, és előzékeny üdvözlöm az óriási muslicát, aki a hátán lebeg a bor színén. Van vagy két méter, ízelt kis lábai az égnek dobva, mosolya barátságos - ámbátor bujkál benne némi irritáló tudálékosság.
- Hallga a dalt, hallga kedvenc sötétségedben.
És hallgatom.
A bor néha megloccsan – csibbcsobb, csibbicsobbi – nem dajkál holdat, sem csillagot, csak szúrós szagát őrzi a perem. Ez a világ lapos és kerek – bár mélysége van, de rajta túl ijesztő szörnyek várnak. A muslica nem bánt. Mosolyog. Szeretlek! Szeretlek!
- (Hova tartasz, Lucifer? Nézd Csak!)
Lábacskáival megragadja, és szétválasztja a bort, mint Mózes, és képeket mutatott. Átlátatlan a legtöbb és füstös, hegedűzene keveredik benne faggyús illatokkal, aztán látni a várost is, fekete, vagy lángtenger…
De néha egyszerűbbek a képek.
Néha csak annyiról szólnak: „Hej, haver, öröm téged itt látni, mesélj már magadról valamit. Mondjuk, beszélj arról a nyárról, amikor beverted a lompost annak a kretén Kisspetinek a húgába. Mert most így meséled minden haverodnak, akik körbeülnek téged itt a kocsmában: beverted neki a lompost. Akkor még szeretkezésként gondoltál rá, bár ez most nem is igazán számít. Az a nyár a lényeg, emlékszel, 1996-ot írtunk, június volt, fülledt és meleg, és ez még a tábor előtt volt, mielőtt életed első korty piáját leküldted volna a torkodon. A május hűvös volt és szeles, de emlékezz a júniusra, amikor a kinn ültél a kertben, és a felhők hatalmas, rakott uszályokként vonultak el feletetted. A kertben ültél, a Protect B szúnyogriasztó szúrós illata lengett körül, lesült karodon folyt a málnaszörp, s a tollad sercegett a kempingasztalra terített papíron. Írtál szerelemről, szabadságról, emberekről, akik megtalálják a helyes utat. A fű a lábad alatt zöld volt, és a magnóból recsegő hangon áradt a Strawberry Fields és az A day in the life, és amikor leszállt a tücsökciripelős este, te kinn aludtál a függőágyban, és boldogan rettegtél a képzelt rémektől, amelyek rád törhetnek. És másnap róluk is írtál, miután hajnalban erővel s hittel telve leugrottál fürdeni egyet a folyóban, s a Penny Lane-t dudorászva felnevetettél a harsogó égre, és boldog voltál, nagyon boldog. Az igazi rémek még messze voltak – most úgy tűnhet, akkor még nagyon messze. De a naivságból könnyű volt fejest ugrani a terméketlen cinizmusba – ne szarozzunk a lépcsőfokokkal, kérem.
Tudom, nem mesélsz mindenről, de ha ma este kilépsz innen, pityókásan gajdolva, végignézel az üres utcákon, és bólintasz: így már könnyebb. Könnyebb elfogadni, ami rendeltetett. Időnként még meglep egy satori, legalábbis te azt hiszed, de többnyire csak a muslicát látod, ami nem bánt, csak mosolyog, és végigkísér ezerszer megtett utadon.”
Finito, öregem.
A második pohár a második legnagyobb – nem oly nehéz, mint az első, s mutatja az utat a következők felé. Alatta nyitod ki a könyvet – 660 kérdés és felelet a Szovjetunióról – és gyújtasz rá az első cigire.
A harmadik pohár alatt veszed észre az új szerelmed – fekete haja van, teltkarcsú és jól táncol. Egészen a hatodik pohárig pislangatsz felé, amikor rájössz, nem hozzád való.
A hatodik pohár után észreveszed a szemeket a sarokban, a pókot, amin hálóját szövi, és végre előveszed azt a nyarat a fejedből, kiteszed a fényre, s áhítattal nézed hogy olyan is volt: a fű illata összekeveredik majd a riasztószer szagával, a vonat zakatolása a lány gyönyörének szapora lihegésével, és meglátsz egy világot, amiben lehet, amiben lehetett volna élni, ha…
Ha.
HA.