Történetek

A XIX. század második felében történt, hogy egy gazdag japán férfi lányát elrabolta egy külföldi, és váltságdíjat kért érte. Mielőtt viszont eljutott volna az üzenet a lány apjához, egy kőszívű női uralkodó jött és megvette a lányt. Ő indult el a lánnyal a váltságdíjért. A nőnek hosszú sötétbarna haja, zöld szeme és szép arca volt. A neve pedig Kérvin. A japán lány-akinek Akemi volt a neve-pedig csodálattal tekintett elrablójára, mert látta, hogy Kérvin, hogy harcol. Mikor már három napja utaztak, és Kérvin már nem volt olyan rideg-szinte már barátságos-Akemivel, akkor a lány összeszedte magát és megkérte kísérőjét, hogy tanítsa meg őt úgy harcolni, ahogy tud. De mielőtt befejezhette volna a mondatot, néhány rabló rájuk támadt. Akemi behúzódott egy fa mögé és onnan nézte, mi történik. Kérvinnek már csak eggyel kellett megküzdenie, és Akemi izgatottan várta, hogy mikor üt, vagy rúg Kérvin. De nem ütött nem is rúgott. Helyette egyetlen mozdulattal - amivel a nyakát érintette a rablónak - megölte.
Akemi sokáig kéredzgette Kérvint, hogy ezt, hogy csinálta, de Kérvin nem volt hajlandó elárulni. Minden nap tanított valamit Akeminek. A lány egyre jobban elsajátította a küzdés művészetét. Viszont Kérvin még így is egy kegyetlen ember volt. Pont az ellentettje Akeminek, aki pedig egy végtelenül kedves lány volt. Egyik nap írt valamit Akemi, majd amikor elkészült, átadta kísérőjének. Kérvin érdeklődve nézte az írást, mert tetszett neki, de elolvasni nem tudta. Így feltette a kérdést:- Mi ez?

Akemi elmondta, hogy ez az ő népének az írása. Ha valamit éreznek, valami szépet, vagy valami fájdalmat, akkor versben leírják. Kérvin ismét az írásra meredt s újra kérdezett:- Mi az a szép érzés? Az, amikor diadalt aratunk?
A lány nem lepődött meg a kérdésen, helyette inkább válaszolt:- Ez a szép, érzés a szeretet. Ezt ekkor érezzük, ha valaki szimpatikus. Ha nem érdekből vagyunk vele. Ha nem akarunk rá támadni, nem akarjuk megölni vagy fájdalmat okozni neki. Ez az, amit én érzek, ha rád nézek, mert te nagyon jó barát és mester vagy számomra.
- Mi van ide írva?- kérdezett válasz helyett ismét Kérvin.
Miért vagyok én a Hold?
Miért vagyok valamennyiké?
A szeretet olyan, mint én,
Az is mindenkié. – olvasta fel Akemi.
- Mit jelent ez?
- Mindenkinek mást. A kérdés az, hogy számodra mit jelent mindez.
Kérvin ezen nagyon elgondolkodott.

Másnap hóviharban mentek tovább, egy kisebb kihalt falu felé. Kérvin dühösen kiabálni kezdett:- Minek jöttünk ide? Itt nincs senki.
Akeminek a szeme se rebbent. – a nagypapámhoz jöttünk. Majd innen megyünk az apámhoz.
- Itt él valaki?- kérdezte Kérvin.
- A nagypapám már régen meghalt. Hozzá jöttünk tanácsot kérni.
Kérvin ismét feldühödd. Egy sírhoz jöttek? Egy héten keresztül egy sírhoz?
Akemi eközben letérdelt a sírhoz. Ekkor Kérvin dühében előrántotta a kardját, és Akemi felé suhintotta, de félúton megállt a kard, mert Akemi megszólalt:- Az a fegyver nem méltó erre!
- A nagypapám szerint a katanákhoz* képest-itt rámutatott Kérvin kardjára-ezek csak játékok!
- Hát akkor nekem is lesz katanám!- mondta Kérvin.
- De katanát nő nem viselhet!
- Hát akkor ez kivétel lesz!- jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Kérvin.
Így elindultak. Akemi elvezette elrablóját arra a helyre, ahol a legjobb és legerősebb katanákat készítik. Ez a hely egy erdő mélyén volt, egy földalatti bányában. A lány odament a mesterhez, hogy elmondja, eljött az ő mestere azért, mert szeretne egy katanát! (Az pedig tudnivaló, hogy egy katanát, csak az arra érdemes ember kaphatja. Tehát küzdeni kell érte.)
Erre az öreg mester elmosolyodott, és azt mondta:- Akkor a te mestered biztos egy nagy szamuráj. S ekkor megszólalt Kérvin:- Téved! Én vagyok a mestere.
- Egy nő?!- meredt Kérvinre a mester.

De nem is kérdezett többet, hanem megküzdöttek! Egy csapás elég volt az öreg karanájával, és Kérvin kardja kettétört. De a nő még így is egy gánccsal nyert. Az öreg mester elnézést kért azért, hogy így lebecsülte őt. Ezután továbbindultak Akemivel és hálája jeléül megtanította neki Kérvin azt a mozdulatot, amivel megölte a rablót!
*
Még néhány napig mentek. Ezek alatt a napok alatt Akeminek sikerült megtanulnia a fogást, és sikerült egy együtt érző embert „varázsolnia” Kérvinből. Mostanra nagyon összebarátkoztak. Eddig a napig minden rendben volt kettejük közt: Csakhogy elérkeztek ahhoz a faluhoz, ahol Akemi lakott! Tehát véget ért az útjuk. Legalábbis ezt hitték…
Akemi apja kormányzott itt, aki egy kegyetlen ember volt, de a népnek azt mutatta, hogy ő mindenkit szeret! Most éppen a „nagyteremben” voltak, egy megbeszélésen! A lány ment be először nyomában Kérvinnel! Mindkettőjükön maszk volt, hogy ne ismerjék meg őket rögtön! Akemi odament az apja elé, Kérvin pedig a falnak támaszkodva várta, hogy mi fog történni! Akemi az apja elé érve hirtelen lerántotta a maszkját.
- Akemi?! – kiáltotta a kőszívű apa.

Ekkor az ember azt gondolná, hogy a lány apja nyakába ugrik, s örül, hogy itthon van! De itt, egy nem várt pillanat következett! Akemi hirtelen azzal a mozdulattal, amit Kérvintől tanult megölte az apját! Kérvin felkiáltott:
-Akemi! Mit művelsz? Megőrültél? Hisz ő az apád! - Kérvin el sem tudta képzelni, hogy ez a végtelenül kedves lány miért tette ezt a saját apjával! Ehhez nagyon komoly indoka kellett, hogy legyen!
De Akemi oda se figyelt Kérvinre, csak beszélt a már majdnem halott apjához! :
- Már csak fél perc van az életedből! Megfizetsz mind azért, amit a családunkkal tettél! Miattad hagyott el anyám, két bátyám és nővérem! Miattad halt meg öcsém!
Kujinou - így hívták Akemi apját- meghalt! Akemi lassú léptekkel (Kérvin szörnyülködő szemei előtt) kiment a hideg, hólepte, fagyos és szeles udvarra, majd letérdelt!
Kérvi n eközben elgondolkodott! Ő tette volna ezt ezzel a lánnyal? Ő? Nem! Ezt ő nem tehette vele…

Kérvin kiment Akemi után az udvarra. A lány félrehajtotta hosszú, egyenes, fekete haját s így szólt :- Mostmár van fegyvered, ami méltó arra, hogy…
- Nem! Én ezt… Én ezt nem teszem meg!
- De!
-Ah… Mostmár mindent értek! Szóval ezért akartad, hogy legyen katanám!
- Szeretném, hogy miután megtetted, amit kértem, elégess és tégy a családi nyugovóhelyre!
Ebben a pillanatban Akemi a saját késével megkezdte az örök nyugalmat!
- Szeretném, ha most örök nyugalomra segítenél a katanáddal!
Kérvin- mivel megszerette Akemit – nem tehetett mást, teljesítette a lány utolsó kívánságát, és eltemette.
Azóta nyílik egy fekete rózsa annak a lánynak a nyugovóhelyén, aki végzett saját apjával. Kérvin itt értette meg, amit Akemi írt neki: Miért vagyok én a Hold?
Miért vagyok valamennyieké?
A szeretet olyan, mint én,
Az is mindenkié!